Air Base


2015.már.05.
Írta: szórád tamás komment

Repülőnap előtt - Kecskemét, 2000. május

A 2000. májusi múltidézést néhány kecskeméti fotóval zárom. A Milleniumi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató előtt három héttel sajtótájékoztatót tartottak az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Harcászati Repülőezrednél. A helyszínül szolgáló kék hangár előtt adódott némi fotózási lehetőség.  A 19-es…

Tovább

Várópont - Kecskemét, 2000. május

Alkonyat előtti pillanatképek a kecskeméti repülőbázisról, négy nappal a Milleniumi Repülőnap előtt. Már másnap elkezdődött a repülőnapra érkező gépek áttelepülése Kecskemétre.  A 133-as L-39-es a váróponton. Mögötte a zónában MiG-29-esek állnak és egy APA kocsi. Egy gyors vizuális ellenőrzés…

Tovább

HANGÁRPARTI

2005 tavaszán két olyan közös kiképzési repülés volt Kecskeméten magyar és külföldi alakulatok között, amely során a hangárba is betekinthettünk.  Az angol beteg A Királyi Haditengerészettel közös márciusi kiképzési repülésen a magyar MiG-29-esek ellenfelei a Sea Harrier FA2-esek voltak, amelyek…

Tovább

Évről évre, feladatról feladatra

Két gyakorlaton való részvétel és a szlovén légtérvédelem átvétele volt a kecskeméti Gripen közösség 2014-es kiemelt feladata. 2015 még sűrűbb év lesz. Erről és a NATO vezérkari tanfolyamán szerzett tapasztalatairól beszélt Ugrik Csaba bázisparancsnok, aki október 23-a óta dandártábornokként…

Tovább

Októberi nyár - II. rész

A délutáni repülés a harmadik sorral folytatódik. A műszakiak nyolc felszállást szolgáltak ki és hátravan még ugyanennyi. A negyedik sor már éjszakai lesz, amelyre a korai napnyugtának köszönhetően nem kell sokáig várni.   Bekapcsolásra készen áll a délután felállított mobil reflektor. Fénye,…

Tovább

Októberi nyár – I. rész

A kecskeméti repülőbázis Juliet (J) zónájában öt Gripen sorakozik a nyarat idéző októberi napsütésben. A műszakiak a gépek kivontatását követően szimulátort függesztenek, zavarótöltet kazettákat helyeznek a gépekbe és arra készülnek, hogy kiszolgálják a kora délutántól az estébe nyúló repülést. A…

Tovább

„Legszentebb feladatunk a bajbajutott emberek mentése”

Gróf Széchenyi Ödön szavai az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis repülőtéri tűzoltó szolgálatának épületében, a hófehérre festett falon olvashatóak. Abban az épületben, ahol minden reggel hét órakor csengőszó jelzi a szolgálatváltást. A két váltás felsorakozik…

Tovább

Egy a kevés közül

A kecskeméti repülőbázison minden évben kitüntető címmel jutalmazzák kiemelkedő teljesítményt nyújtókat. 2013-ban az „Év repülőműszakija” címet Kenyeres Dénes törzsőrmester, a Gripen Üzembentartó Század technikusa kapta.  Kint a zónában zajlik az élet és a gépek előkészítése. Kenyeres…

Tovább
süti beállítások módosítása