Air Base


2019.feb.22.
Írta: szórád tamás komment

A NÉPHADSEREG HAGYATÉKA

2005 nyarán egy fotózási engedéllyel a birtokunkban ellátogattunk a honvédség tápiószecsői fegyverzettechnikai raktárába. Ott derült ki, hogy az engedélykérelmet máshogy értelmezték, mint ahogy szerettük volna, így a letárolt technikai eszközök fotózására nem volt mód. Mindössze arra kaptunk…

Tovább

HADITECHNIKA A MONOSTORI ERŐDBEN

A Monostori erőd 1850 és 1871 között épült Észak-Komárom védelmére és a Duna hajóforgalmának ellenőrzésére. A komáromi erődrendszer másodikként épült tagját elkerülték a fegyveres összecsapások. Elsősorban sorozási, kiképzési és raktározási célokat szolgált egészen 1990-ig. A ma már hadtörténeti…

Tovább

VÉGET ÉRT A TOBRUQ LEGACY 2018

Októbert idéző időjárásban véget ért a Tobruq Legacy 2018 légvédelmi rakéta harcászati gyakorlat. A záró mozzanat helyszíne a hajmáskéri gyakorló- és lőtér, a 0 pont volt, ahol egy statikus és egy dinamikus bemutatóval búcsúztak a résztvevők, akikre még egy feladat vár: a technikai eszközök és a…

Tovább

TOBRUQ LEGACY 2018 - LÉGVÉDELMI RAKÉTA CSOPORTOSÍTÁS A BAKONYBAN

Az immár negyedik alkalommal megrendezett, Tobruq Legacy elnevezésű légvédelmi rakéta harcászati gyakorlat zajlik a napokban a magyar gyakorlótereken, a Veszprém melletti Újmajorban, a hajmáskéri „0” ponton és a Kőrös-hegyen. Az áttelepült technikai eszközök, és az állomány létszámát tekintve ekkora…

Tovább

EGY MEINL HONVÉD LEVELEI

Textilművész rokonunk lakásában hosszú évtizedekig lapult az a papírdoboz, amely levelek tucatjait rejtette. A rokon elhunytával a kisméretű doboz sok más, ma már sajnos feledésbe merült grafikai alkotás mellé került egy nagyobb dobozba, hogy ott további tíz évig lapuljon addig, amíg valaki…

Tovább

"FIGHT AS ONE" - ÉLESLÖVÉSZETRE KÉSZÜLVE

Két évvel a boleticei lőtéren végrehajtott éleslövészet után ismét Csehországba készül a győri MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred 2. légvédelmi rakétaosztályának kijelölt állománya. A helyszín most a Karlovy Vary közelében lévő hradistei lőtér lesz, ahol július közepén Mistral M2-es légvédelmi…

Tovább

ÖSSZEHANGOLT TÁMADÁS

1968 elejétől az észak-vietnami légvédelem új taktikát kezdett alkalmazni az amerikai repülőgépek ellen azzal, hogy a támadó kötelékekre több tüzelőállás indított rakétát. Az amerikaiakat egy új besugárzásjelző segítette azzal, hogy nem csak a rakétaindítást, hanem annak irányát és hozzávetőleges…

Tovább

TOBRUQ LEGACY 2016 - II.

Az első, tavaly megrendezett Tobruq Legacy-n még csak öt nemzet vett részt. Magyarország, Szlovákia, Csehország, Litvánia és az Egyesült Államok mellé idén Lengyelország, Lettország és Szlovénia csatlakozott.  LETTORSZÁG A lett légvédelem RBS-70-ese. A szétszerelt RBS-70-est terepjáró…

Tovább

TOBRUQ LEGACY 2016 - I.

Elcsendesült a szlovákiai Lest gyakorlótere, véget ért a Tobruq Legacy 2016 többnemzeti légvédelmi gyakorlat. A kéthetes gyakorlat első hetében a nyolc résztvevő nemzet – Magyarország, Szlovákia, Csehország, Litvánia, Lettország, Lengyelország, Szlovénia és az Egyesült Államok – fegyverrendszereit…

Tovább

A LÖVÉSZEZRED OLTALMAZÓI

Amíg a Magyar Néphadsereg harckocsiezredeinek légvédelme a lánctalpas Silka önjáró légvédelmi gépágyúval felszerelt ütegekre hárult, addig a lövészezredeket a járműre szerelt Sztrela-1-re és a vállról indítható Sztrela-2-re kiképzett alegységek oltalmazták a felülről várható támadás ellen. Kelemen…

Tovább
süti beállítások módosítása