Air Base

2020.nov.10.
Írta: szórád tamás komment

RAF BOMBER COMMAND MEMORIAL

1940. augusztus 20-án a parlamenthez intézett beszédében Winston Churchill miniszterelnök kiemelte, hogy a nemzet hálája azoké a brit vadászrepülőké, akik szembeszállnak a Luftwaffe pilótáival és bátorságukkal, odaadásukkal megfordítják a háború menetét. „Soha az emberi konfliktusok történetében nem…

Tovább

MAGDAY 2020 / ALLIED SKY

Idén a második, összességében a negyedik MAGDAY gyakorlaton vett részt a magyar Gripen közösség augusztus végén. A kecskeméti vadászpilóták a házigazda Luftwaffe mellett, az izraeli légierő pilótáival is együtt gyakoroltak. Három-négy évvel ezelőtt a németek elkezdték kidolgozni egy olyan…

Tovább

RÉGENVOLT REPÜLŐNAPOK: ARHANGELOS 2005

Görögországot egészen 2005-ig elkerülték a nemzetközi repülőnapok. A sajtó részére is korlátozott volt a bejutás a tizenöt aktív és a hét tartalék légibázis valamelyikére és a nagyközönség legfeljebb egy-egy nyílt napon nézhette meg a légierő eszközeit. Ráadásul a nyílt napok kivételével…

Tovább

RUSZLÁN, AZ UKRÁN ÓRIÁS

Október 19-én délben egy ukrán An-124-100M típusú teherszállító gép szállt le Ferihegyen. A Ruszlán a floridai Orlandóból repült át Budapestre, majd egynapos itt tartózkodás után, másnap indult tovább Almatiba, Kazahsztánba. Ez utóbbi mozzanatot sikerült megörökíteni az érkezésinél jóval kedvezőbb…

Tovább

HARC, VESZTESÉG ÉS GYŐZELEM

A kanadai NFTC-képzés utolsó, 4FLIT jelzésű fázisa a harckiképzésről szól. Amíg a korábbi fázisokon a repülésen volt a hangsúly, a leendő vadászpilótáknak itt már azt kell elsajátítaniuk, hogy a repülőgépet, mint fegyverrendszert, hogyan alkalmazzák. A 4FLIT fázisba - akárcsak az előzőbe - egy…

Tovább

RÉGIEK ÉS ÚJAK

A koronavírus-járvány második hulláma sok mindent átírt, így a honvédség mindennapjainak bemutatását célzó bázislátogatások lehetőségét is. Ezen igyekezett segíteni az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis által szervezett sajtónap, amely egy áttekintést adott az alakulat történetéről, feladatrendszeréről…

Tovább

MEGÁLLAPODÁS A WIZZ AIR ÉS A MAGYAR HONVÉDSÉG KÖZÖTT

A mai napon stratégiai megállapodás jött létre a Wizz Air, a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség Parancsnoksága között, a honvédség Airbus A320-as típuscsaládba tartozó A319-es repülőgépein szolgálatot teljesítő repülőgép-vezetők és légiutas-kísérők képzéséről és továbbképzéséről. A de…

Tovább

HASZNÁLATOS PÁLYA A 12-ES … ÉS A 30-AS

Az enyhe szélben nem sok jelentősége volt a kecskeméti pályairánynak, így amikor a forgalom lehetővé tette, a torony engedélyével mindenki azt az irányt használta, amely az állóhelyéről a legkönnyebben, a legrövidebb gurulással elérhető volt, vagy amelyből a leszállás után mihamarabb visszaállhatott…

Tovább
süti beállítások módosítása