TÖLTÉS PÁPÁN - ELSŐ ALKALOMMAL

hot-0-nyitó.jpg

2012. november 22-én, csütörtökön az MH Pápa Bázisrepülőtéren először került sor a Gripenek járó hajtómű melletti utántöltésére. A rossz látási viszonyok között két JAS39D és egy C érkezett a dunántúli repülőtérre, hogy a pápai műszakiak kecskeméti kollégáik előtt vizsgázzanak a gépek utántöltéséből.

A járó hajtómű melletti utántöltésre egyrészt azért került sor Pápán, hogy a JAS39-es ezen képességét ott is begyakorolják.  A gyakorlás sokkal valószerűbb, ha nem a saját bázison hajtják végre, hiszen nagy távolságú átrepüléseknél is sor kerülhet arra, hogy idegen bázison kell tölteni.

Másrészt azért, mert a magyar Gripenek a közeljövőben részt vesznek a szlovén légtér biztosításában. A járó hajtómű melletti utántöltés gyakorlása is ennek szellemében zajlik, hiszen előfordulhat, hogy egy-egy feladat során a készültségi gépek a maradvány üzemanyaggal nem érik el a kecskeméti bázist. Ebben az esetben leszállhatnak Pápán, és ezzel a tankolási módszerrel perceken belül indulhatnak tovább Kecskemét felé majd rövid időn belül újra bevethetőek lesznek.

Ilyen gyakorlásra akár hetente többször is sor kerülhet. A járó hajtómű melletti utántöltés tanfolyamra azok a pápai műszakiak mehettek, akik korábban nagysebességű típust (MiG-29-es) üzemeltettek.

Az egyhetes elméleti tanfolyamot a kecskeméti rendszermérnökök tartották, a gyakorlati képzést a B típusú jogosítással rendelkező technikusok. Két hét alatt felügyelet mellett 10 éles utántöltést gyakoroltak a pápai műszakiak.

A megszerzett elméleti vizsga 6 hónapig érvényes, a gyakorlati 3 hónapig. Ezért, ha valaki 3 hónapig nem tankol, akkor ismét gyakorlati vizsgát kell tennie. Ha ez a 6 hónapot is meghaladja, akkor új elméleti és gyakorlati vizsga is kell.

Hot-1-Ancsa.jpg

Kecskemétről An-26-ossal érkeznek a műszakiak. Amíg pápai kollégáikat vizsgáztatják, az Ancsa személyzete helyben folytat gyakorlórepülést.

hot-15-SARhelo.jpg

Mivel helyi gyakorlórepülés zajlik, a hangár elé húzva 20 perces készenlétet ad a szolnokiak Pápára telepített kutató-mentő helikoptere.

Hot-3-Fire.jpg

A töltés előkészítésekor a tűzoltókocsi is beáll a helyére.

Hot-2-JASarriv.jpg

Pocsék időben érkezik az első gép, egy kétüléses Delta. Helyben fogyaszt majd néhány átstartolás után leszáll.

Hot-4-43elsőbeáll.jpg

A 43-as beáll a tartálykocsi mellé. A gép fölött a meteorológiai radar kupolája látszik.

Hot-5-43tölt.jpg

A vizsgázó pápai műszakiak már húzzák is a géphez a töltőcsövet. A hajtómű földi alapjáraton jár, a gép befékezve áll.

Hot-6-42elsőbeáll.jpg

Röviddel később leszáll és begurul a második gép, a 42-es Delta is.

hot-7-42tölt.jpg

A töltőcső csatlakoztatása. Jól látszik, hogy a kacsaszárny milyen közel van az ott dolgozó műszakiakhoz, ezért a hajózók nem nyúlhatnak a kormányhoz.

hot-9-33beáll.jpg

Harmadikként a 33-as Charlie-t tankolják a pápaiak.

hot-10-helycsere.jpg

A gép fogadását, a le- és felcsatlakozást és a töltést többször is elvégzi a vizsgázó pápai csapat. Ehhez a gépek többször is helyet cserélnek. A 43-as indulásra kész, a távozó együléses helyére a háttérben már érkezik is a 42-es. Addig a Charlie félreáll és vár a sorára.

hot-11-ismét.jpg

Egy kis időre kisüt a nap is.

hot-12-DésC.jpg

A második töltés után a 33-as már nem áll vissza a tanker mellé, hanem gurulásra készen várakozik a két másik gépre.

hot-14-readytogo.jpg

Kész vagy, mehetsz.

hot-13-hazafelé.jpg

A töltés után hazafelé indulnak a Gripenek.

hot-12-csoport.jpg

Az első, Pápán végrehajtott járó hajtómű melletti tankolás műszaki csapata.

* * *

Fotó: Szórád Tamás