Air Base


2021.ápr.27.
Írta: szórád tamás

A SZÜRKE MADÁR

Napjaink világméretű koronavírus-járványa feledteti, hogy nem is olyan régen a fekete kontinensen egy másik vírus pusztított: az Ebola. 2014 augusztusának első napjaiban egy amerikai magáncég olyan repülési feladatra vállalkozott, amelyre korábban nem volt példa. Gulfstream III-as repülőgépükkel…

Tovább

A MEDÁL HAZATÉRT

Az internetnek köszönhetően nem csak régi ismerőseink nyomára bukkanhatunk, hanem olyan személyes kötődésű dolgainkra is, amelyeket elveszettnek hittünk és talán már végleg le is mondtunk róluk. Igaz, ehhez némi szerencse is kell és olykor egy-egy segítőkész ember. A közelmúltban így járt az…

Tovább

SZÉP VOLT, ELÉG VOLT

Amikor 2009 nyarán a pápai Nehéz Légiszállító Ezred (HAW) ünnepélyes keretek között hivatalosan is megkezdte a működését, a ceremóniára kiállított C-17-es fedélzetén egy amerikai katonára lettem figyelmes. A terepszínű ruhára hímzett neve alapján a katona akár magyar származású is lehetett. …

Tovább

MAGDAY 2020 / ALLIED SKY

Idén a második, összességében a negyedik MAGDAY gyakorlaton vett részt a magyar Gripen közösség augusztus végén. A kecskeméti vadászpilóták a házigazda Luftwaffe mellett, az izraeli légierő pilótáival is együtt gyakoroltak. Három-négy évvel ezelőtt a németek elkezdték kidolgozni egy olyan…

Tovább

SPLIT STOP

„This ship was built for work, not for comfort!” - Ezekkel a határozott szavakkal köszöntötte a USS Enterprise repülőgép-hordozó vezető altisztje a fedélzetre érkező civileket, emlékeztetve őket, hogy egy hadihajón vannak, nézzenek a lábuk elé. Erre a mozzanatra 2006. május 17-én, a spliti…

Tovább

A SIVATAGI VIHAR HÁTTÉRSZEREPLŐI

A huszonkilenc évvel ezelőtt vívott Sivatagi Vihar műveletben az amerikai légierő és hadsereg mellett a haditengerészet is kivette részét a háborús erőfeszítésből. A repülőgép-hordozókon felhalmozott bombák gyorsan fogytak, az utánpótlást az ellátó hajók és azok helikopterei biztosították.  A…

Tovább

TITÁNOK A LÁTHATÁRON

A légiereje egységesítésére törekvő amerikai haditengerészet a közeljövőben lecseréli hajófedélzeti szállítógépeit. A merevszárnyú, légcsavaros-gázturbinás C-2 Greyhound váltótípusa a légierőnél és a tengerészgyalogságnál már régóta használt billenőrotoros V-22 Osprey lesz, amelynek első példányát…

Tovább

KATONAI TEMETŐ - MARGRATEN

Három hónappal a Normandiában végrehajtott partraszállás után az amerikai 1. hadsereg elérte a belga-holland határt, behatolt Hollandia legdélebbi tartományába, a Belgium és Németország közé benyúló Limburgba és 1944. szeptember 14-én a tartomány fővárosa, Maastricht felszabadult. Az 1. hadsereg a…

Tovább
süti beállítások módosítása