Air Base

2021.máj.03.
Írta: szórád tamás komment

RÉGENVOLT REPÜLŐNAPOK: CÁSLAVI NYÍLT NAP, 2009

Csehország közepén, a Prágától nagyjából 80 kilométerre elhelyezkedő Cáslav mellett van a cseh légierő 21. harcászati repülőbázisa. A Gripenek mellett L-159-esek és L-39-esek is üzemelnek a bázisról, amely kétévente májusban rendezi nyílt napját. Az idén esedékes rendezvény a jól ismert okokból…

Tovább

A SZÜRKE MADÁR

Napjaink világméretű koronavírus-járványa feledteti, hogy nem is olyan régen a fekete kontinensen egy másik vírus pusztított: az Ebola. 2014 augusztusának első napjaiban egy amerikai magáncég olyan repülési feladatra vállalkozott, amelyre korábban nem volt példa. Gulfstream III-as repülőgépükkel…

Tovább

A MEDÁL HAZATÉRT

Az internetnek köszönhetően nem csak régi ismerőseink nyomára bukkanhatunk, hanem olyan személyes kötődésű dolgainkra is, amelyeket elveszettnek hittünk és talán már végleg le is mondtunk róluk. Igaz, ehhez némi szerencse is kell és olykor egy-egy segítőkész ember. A közelmúltban így járt az…

Tovább

AZ ELSŐ ÉV TAPASZTALATAI

A Magyar Honvédség részére beszerzett H145M könnyű helikopterek üzemeltetésének első hónapjairól egy évvel ezelőtt ültünk le beszélgetni az MH 86. Szolnok Helikopter Bázison. Azóta túl vagyunk a típus üzemeltetésének első teljes évén, amelyben nemcsak a beérkezett gépek, az átképzett hajózók és…

Tovább

RÉGENVOLT REPÜLŐNAPOK: KECSKEMÉTI NEMZETKÖZI REPÜLŐNAP, 2005

A kecskeméti nyílt napok és repülőnapok sorában az 1990-es, 1997-es, 1998-as, 2000-es, 2003-as, 2006-os, 2007-es, 2008-as és 2010-es visszatekintés után az utolsóhoz érkeztem (számomra a 2013-as kimaradt). A 2005-ös nemzetközi repülőnapot augusztus 6-7-én rendezték meg az 59. Szentgyörgyi Dezső…

Tovább

EGY ÁLOM VÉGE - KATAPULTÁLÁS A MIG-21-ESBŐL

1977. december 13-án a taszári ezred egyik vadászpilótája MiG-21-esével Komló térségében műrepült. Két orsó végrehajtása után elkezdett egy harmadikat is, de már nem tudta befejezni és földközelben katapultálni kényszerült. Pinczés János főhadnagy 1975-ben végzett a Kilián György Repülőműszaki…

Tovább

„AZ ELHIVATOTTSÁG SOKAT SEGÍTHET”

A kanadai pilótaképzésről szóló sorozatom előző részeiben az NFTC-n dolgozó magyar oktatók segítségével betekintést kaptunk a sugárhajtású képzés alapjaiba és a harckiképzésbe. Ezúttal egy olyan oktatót kérdeztem, aki a légcsavaros Harvard II típuson nem csak a diákokat, hanem az oktatókat is…

Tovább

HAZAFELÉ – TÍZ ÉVE KEZDŐDÖTT A THAI GRIPENEK LESZÁLLÍTÁSA

Szuratthani Thaiföld azonos nevű tartományában, az ország északi részét a Maláj-félszigettel összekötő Kra-földszoroson elhelyezkedő város. A földszorost nyugatról az Andamán-tenger, keleten a Thai-öböl határolja. Utóbbi partján helyezkedik el Szuratthani, amely nemcsak a tartomány székhelye, hanem…

Tovább
süti beállítások módosítása