A rohamcél

2014. április 2., a „Villámló Pegazus” harcászati gyakorlat és éleslövészet második hete. Az MH 25/88. Könnyű Vegyes Zászlóalj katonáinak egyik raja körbeállja a terepasztalt. Rajparancsnokuk már kidolgozta a végrehajtást a szakaszparancsnoktól kapott feladatra és most embereivel is ismerteti elgondolását. A tapasztalt harcosnak számító főtörzsőrmester lábainál egy rögtönzött terepasztal terül el, a raj ezen ismerkedik a feladattal.

VP-01.jpg

„Ez tehát a terepasztal. Ez itt a lőtér, mi itt vagyunk lent. A rohamcélunk pedig ez lesz, a géppuskás domb teteje, ezt kell elfoglalni egy raj erővel. Úgy fogjuk végrehajtani, hogy itt a megindulási terepszakaszunk, innen indulunk. Az első töréspontunk itt van, a kereszteződésnél. Egyenesen kell menni ezen az úton és itt, az út végén el kell fordulni jobbra.”

VP-02.jpg

„Megyünk tovább egyenesen ezen az úton. Itt van a vizes erdő és, ha balra elnéztek, lesz egy út. Ott be kell menni baloldalt és ott lesz a szétválási pontunk. Ez takarásban lesz még a rohamcéltól, nem látnak ránk. A BTR itt áll meg és mi kiszállunk a gépből.”

VP-03.jpg

„A kiszállás úgy történik, hogy harcjárműből szállunk és 360 fokos biztosítást veszünk fel a gép körül. Ez úgy működik, hogy a gép orra erre áll, N. előre megy, A. hátulra megy, erre az oldalra jössz te, én meg a másik oldalon leszek.”

VP-04.jpg

„Az előrevonást csak abban az esetben kezdheted meg, ha mi elfoglaltuk a megindulási terepszakaszunkat. Ami úgy fog kinézni, hogyha megbeszéltük mindezt a gépnél, a gép helyben marad, a deszant állománya én, N., A., és te egy oszlopban kezdünk majd szaladni, takarásban, hogy ne lássanak ránk. Átjövünk az erdőn keresztül és elfoglaljuk a megindulási terepszakaszunkat. Ez úgy fog kinézni, hogy én megyek elől, aztán N., aztán A. és a végén te.”

VP-05.jpg

„Oké, ha ez megvan, itt felállunk abban a sorrendben, hogy én leszek elől, nekem a bal oldalamra megy N., a jobb oldalamra jön A., te meg a legszélére. Elfoglaljuk a megindulási terepszakaszunkat, azután rádión szólok, hogy előrejöhetsz a tüzelőállásodba, és kezdheted kiváltani a tüzet a rohamcélra.”

VP-06.jpg

„Előrejöttök és elkezdtek tüzet vezetni a rohamcélra. Azt kérem, hogy balról jobbra küzdjétek le a célokat. Úgy szeretnék elindulni, hogy itt fönt már ne legyen célunk, azért mert nekem a domb háta mögé is kell még lőszer, oda kell majd összpontosítanom, oké?”

VP-07.jpg

„Elkezditek balról jobbra lőni a célokat. Mi megindulunk a megindulási terepszakaszról, bejövünk ezen az úton. Itt van egy árokrendszer. Az árokrendszerben N. megy elöl, aztán én, aztán A., aztán te. Lesz egy fedezékrész, egy magaslati pont, ahol jó kilövésünk lesz, ha majd felmegyünk rá.”

VP-17.jpg

„Itt van a baloldali mellvéd, egy nádas van előtte és a nádasban van egy lyuk a mellvéden. Onnan lő majd az RPG-s.”

VP-08.jpg

„Megállunk, és itt tűzáthelyezést fogok kérni, hogy minket ne veszélyeztessen a jármű tüze. Elsődlegesen rádión, másodlagosan fehér füsttel fogok jelezni. Te visszaszólsz rádión, hogy a tűzáthelyezés megtörtént. Ezután kezdjük az előremozgást a mellvédig.”

VP-09.jpg

„Ti ketten fogtok biztosítani és mi ketten fogunk mozogni. Előrefutunk a mellvédig, felfekszünk rá és célt keresünk. Átvesszük a biztosítást és feljöttök ti is. Ha volt addig lövés a részetekről, akkor el fogom rendelni, hogy rohamra készülj fel! Akinek kell, tárat cserél mielőtt elindulna a roham. Ha nem volt lövés, akkor nyilván én is tudni fogom, és akkor rögtön indíthatjuk a rohamot. Ekkor tüzet szüntess lesz a BTR-nek, elsődlegesen rádión adom, másodlagosan piros füsttel fogom jelezni, te rádión visszajelzel.”

VP-10.jpg

„Ha megvolt a tüzet szüntess és visszaigazoltátok a rádión, akkor rohamra előre lesz a parancsszó és egy vonalban megindulunk a cél felé. Ha elértük a domb alját itt lesz egy bunker, amit ki kell ütni és lesz előtte egy tüzelőállás. Megállunk itt vonalban, mi biztosítjuk a bunkert és a tüzelőállást és te a jobb széléről, ahonnan tudod, hogy biztosan be tudod dobni, bedobod a gránátot.”

VP-11.jpg

„Utána mondom majd, hogy átvizsgálók üssétek ki a bunkert. Akkor odamentek, de nem kell bemenni a bunkerbe, de biztos, ami biztos, dobunk bele egy gránátot. Ha ez megvan, akkor itt állunk a harcárok bal szélén. Te, N. felfekszel a bunker dombjára - majd megnézzük hova tudsz felfeküdni - és célt keresel a domb mögötti részen meg az első harcárokban. Neked az a feladatot, hogy azt részt biztosítsd, te pedig elkezded megtisztítani a harcárkot. Innen elindultok és a harcárokban végig, minden harcállásba gránátot dobtok és megtisztítjátok a tüzelőállást.”

VP-12.jpg

„Én ennél a bunkernél leszek és biztosítom azt, hogy akit ti kihajtotok, azokat én le tudjam lőni. Ha megvagytok lesz itt két harckocsi kilövő állás. Mindkettőt átvizsgáljátok. A másodiknál, ha minden rendben bementek és lefogjátok nekünk itt ezt a részét. Amikor ez megtörtént, át fogom mozgatni N-t, mert nagyobb kilövése lesz neki és át fogja venni tőletek a biztosítást. Akkor le vagyunk fedve és nem tud meglepni senki.”

VP-13.jpg

„Ti visszajöttök és folytatjátok az átvizsgálást. A bunker előtt található egy harcárok, azt is átvizsgáljátok. Én is hozzátok csatlakozom. Itt megálltok a szélén, amíg szólok, hogy a belső harcárkot is vizsgáljátok át. Előre balról jobbra ugyanúgy átvizsgáljátok. Várjátok meg, amíg ide leérek. Ha én ott bent vagyok abban a tüzelőállásban, akkor mentek tovább és szóltok N-nek, hogy tüzet szüntess, jó? Ne mozogjatok, amíg nem szólt, hogy vette és beszüntette a tüzet.”

VP-14.jpg

„Ti elmentek, átvizsgáltok, ha megvan, akkor én N-t le fogom mozgatni ide a harcárokba, amíg meg nem tisztítom.”

VP-15.jpg

„Akkor visszajöttök, beálltok a tüzelőállásokba és várjuk a gépet. Nézitek a szektorokat én meg átjövök ide és szólok a BTR-nek, hogy jöhet biztosítani minket.”

VP-16.jpg

„Eljöttök ezen az úton, itt bejöttök, itt kell átjönni, és innen a rohamcél jobb oldaláról kell, hogy érkezzetek. Ekkor beállítalak benneteket a tüzelőállásba, adom nektek a szektorokat és ott a vége. Kérdés van?”

*

Háttér

VP-21.jpg

A négy fekvő vagy hat ülő sérült szállítására alkalmas mentőkocsi és a műszaki meghibásodások elhárításáért felelős részleg műhelykocsija.

VP-20.jpg

Éleslövészeten különböző mértékű helyi biztosításra van szükség. Normál esetben, amikor csak karabéllyal, géppuskával vagy pisztollyal lőnek, akkor elég a felcser, de ha van RPG, aknavető vagy 30 mm-es gépágyú is, akkor kell orvos is – lehetőleg sebész - akit Budapestről igényelnek. Az orvos és felcser mellett a mentőkocsi sofőrje is CLS (Combat Life Saver) katona, aki fel van készítve, hogy segítse az orvost vagy a felcsert, de önállóan is tud dolgozni.

VP-22.jpg

A lőszerszállító teherautó és a lőszer felvételező hely. A fegyveres őrrel biztosított lőszer központi helyről kerül kiszállításra. A lőszer felvételező helyen a lövők szigorú adminisztráció mellett kapják meg azt a lőszermennyiséget, amelyet korábban meghatároztak nekik. Ez a parancsban és a levezetési tervben egyaránt megjelenik és parancsnoki jóváhagyás után kaphatják meg. A lőszert a felvételező hely parancsnoka osztja ki és a lövészet után darabra elszámol. Külön tartja nyilván a pisztolyhoz, a géppuskához vagy a karabélyhoz való lőszert, a kézigránátot és a füstgránátot is. A lövészet vezetője az aláírásával igazolja a felhasználást. 

VP-23.jpg

A karabélylőszer (balra) és a géppuskalőszer. A felső a géppuskáé, az alsó a harcjármű géppuskájáé. Lényegében ugyanaz a fegyver, de a járműben nagyobb tűrésű cső van, nagyobb az élettartama és messzebbre lő. A kettő között az a különbség, hogy a felső normál acélmagvas, az alsó nehéz acélmagvas. A fényjelző a szárazság miatt ideiglenesen le van tiltva. Harcászati szempontból ez nem jó, mert a katonák nem látják a lövedék útját.

VP-logo.jpg* * *

Fotó: Szórád Tamás