A több mint ötven éve repülő Boeing 747-es típus másodvirágzása az elmúlt évtizedben fellendült e-kereskedelemnek köszönhető. A légi áruszállításban az utasforgalomból fokozatosan kiszorult és kargógéppé átalakított Jumbók éppúgy megtalálhatók, mint az eredetileg is teherszállítónak készült példányok. Néhány ilyen gép kormánya mögött magyar pilóta ül. Egyikük Szüle Zsolt kapitány, aki immár tíz éve repüli a legendás típust. 

Volt idő, amikor a Boeing 747-esre csak a közforgalmi repülésben eltöltött évtizedek, a szakmai lépcsőfokok megmászása – 10-15 ezer óra repült idő, szélestörzsű tapasztalat, stb. - után, pályafutásuk megkoronázásaként kerülhettek a pilóták. Az ezredfordulót követően ez megváltozott, és már a fiatalabb repülőgép-vezetők is lehetőséget kaptak a típuson. Így bukkantak fel a világban szerencsét próbáló, szakmai kihívást kereső magyar pilóták is a B 747-esek fedélzetén. Ők többnyire első tisztként dolgoztak, és csak néhányukból lett idővel kapitány. Arra sokáig nem is volt példa, hogy valaki kapitányként debütáljon a Jumbón. Az elsők között volt Szüle Zsolt is, aki először légiforgalmi irányító majd később Boeing 737-es első tiszt és kapitány lett. A párhuzamosan űzött két hivatás nehezen fért meg egymás mellett, és amikor döntenie kellett, a frekvencia másik végét, a pilótafülkét választotta.

A közelmúltban azért kerestem meg, hogy saját élményein és tapasztalatain keresztül nyújtson betekintést a Boeing 747-esen dolgozó, világjáró kargópilóták kívülről kalandosnak tűnő, belülről olykor nagyon is rögös mindennapjaiba. Beszélgetésünkre, ha nem is egy Jumbo fedélzetén, de mindenképpen autentikus környezetben került sor, Zsolt B 747-es szimulátor központjában, a Simflite-ban. Arra kértem, hogy mielőtt elmerülünk a kargópilóták mindennapjaiban, röviden idézze fel a pilótafülkébe vezető út főbb állomásait.

Közel tíz éve már, hogy Szolnokon egy kezdő fedélzeti technikus kutató-mentő szolgálatba lépett. A kollégái csak annyit tudtak róla, hogy repülőgép-szerelő képesítése mellett más műszaki végzettsége is van, sőt ács és bútorasztalos szakmát is kitanult. Mivel a nevét nem tudták, azt kérték a parancsnoktól, hogy mutassa már be „a srácot”, mert lenne hozzá kérdésük autószereléssel és asztalos munkákkal kapcsolatban.

A sokoldalú fiatalember Besenyei Martin főtörzsőrmester volt, aki a Jak-52-es repülőműszaki beosztásból került a szállítóhelikopterek fedélzetére. Kollégái természetesen megismerték a „rendes” nevét is, de „A Srác”, mint becenév végleg ráragadt – ma is ez olvasható hajózóoverallja névtábláján. A főtörzsőrmester szakmai életútja inspiráló lehet bármely műszaki érdeklődésű fiatal számára.

Az ősz végére egy ősz eleji rendezvény felidézését tartogattam. Néhány évente baráti találkozóra gyűlnek össze a közel három évtizede, 1997-ben felszámolt 101. Felderítő Repülő Század tagjai. Legutóbbi találkozójukat szeptember 5-én tartották Kaposújlakon. 

Az élet óhatatlan velejárója, hogy az egyes közösségek idővel felbomlanak, tagjai szétszélednek. Jobb esetben a közösen megélt élmények és az összetartozás érzése arra ösztönzik az egykori társakat, hogy időről időre találkozzanak, kezet rázzanak egymással és felelevenítsék az emlékeket. Ugyanakkor mindig kell valaki, aki ezt a közösséget összefogja, felvállalja a feladatot és megvalósítja a találkozót. Az egykori taszári Szuhoj század esetében ez a valaki a találkozók szervezője és motorja, Horváth István (Buci) nyugállományú törzszászlós, aki a Szu-22-esek és An-26-osok rádió berendezésein dolgozott. A valóság sajnos az, hogy az évek könyörtelen múlásával a közösség egyre kisebb és vannak, akikkel többé már nem találkozhatnak az egykori századtársak. Horváth István felhívására ezúttal közel hetvenen gyűltek össze a volt taszári Szuhoj fészekhez közeli kaposújlaki repülőtéren. A század egykori parancsnoka, Balogh Imre a találkozók állandó résztvevője volt. Idén egészségi okokból nem jöhetett el, ezért üzenetében köszöntötte egykori beosztottait.

A NATO-hoz 2004-ben csatlakozott balti államok - Litvánia, Észtország és Lettország - nem rendelkeznek vadászgépekkel, légterük védelmét a kollektív védelem jegyében a szövetség biztosítja. A Magyar Honvédség szerepvállalása a Baltic Air Policing (BAP) néven ismert misszióban immár tíz éves múltra tekint vissza. A kecskeméti, szolnoki, pápai és veszprémi katonák négy Gripen vadászgéppel jelenleg a negyedik rotációt teljesítik, megbízatásuk a vége felé jár. Mindennapjaikba egy médianap keretében kaptunk betekintést.

2018 májusában egy tengerészgyalogos hamvaival és hagyatékával egy amerikai üzletember érkezett Budapestre. Utazásával a tengerészgyalogos kívánságát teljesítette, akit gyerekkora óta barátjának mondhatott, és akinek kérése az volt, hogy a végső nyughelye szülőföldjén legyen.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése után külföldre emigráló magyarok a legkülönbözőbb életutat futották be. A többség beilleszkedett az új környezetbe, voltak, akik visszatérhettek eredeti mesterségükhöz, mások új szakmát tanultak, és abban igyekeztek boldogulni, néhányan pedig a befogadó ország fegyveres erőinél találtak megélhetést. Utóbbiak közé tartozott Szabolcs István is, aki az Egyesült Államok tengerészgyalogságának (US Marine Corps) légierejénél szolgált. Hosszú út vezetett Budapestről egy F-4 Phantom II-es vadászbombázó hátsó üléséig. Mivel a személyes találkozó és beszélgetés már nem jöhet létre, a Szabolcs István – vagy, ahogy Amerikában nevezték, Steven Szabolcs - által bejárt útnak csak egy-egy szakaszát ismerhetjük meg visszaemlékezések, fotók és dokumentumok segítségével.

A Delta Airlines első hetvenöt évében amerikai repülőgéptípusok voltak a meghatározóak a légitársaságnál. Az európai Airbus első gépe a kilencvenes évek elején jelent meg a cégnél, de az igazi áttörésre az ezredforduló utánig kellett várni. Akkor viszont fordult a kocka, az Airbusok gyakorlatilag minden kategóriában átvették a vezető szerepet a Delta útvonalain és segítségükkel a cég a világ harmadik legnagyobb légitársaságává fejlődött. A Delta Airlines történetét flottafejlesztésén keresztül bemutató sorozat negyedik, befejező részében erről az időszakról lesz szó.

A Delta Airlines és az Airbus közös történetében megkerülhetetlen szerepe volt a légitársaságok felvásárlásának. Az A310-es 1991-ben a Pan Am-től került az atlantai céghez, a következő flottabővítés pedig a Northwest Airlines és a Delta 2008-2010 között lezajlott összeolvadásának volt köszönhető.

Az idén százéves Delta Airlines történetét röviden áttekintő sorozatban többször szóba került az 1978-as légitársasági deregulációs törvény, amely átalakította az amerikai légiközlekedési iparágat. Véget vetett a légitársaságok kormányzati szabályozásának és hatására olyanok is „levegőhöz jutottak”, akik korábban nem. Éles piaci verseny alakult ki, és az amerikai társadalom szélesebb rétegei számára is elérhetővé vált a repülés. A Delta sorozat negyedik, befejező része előtt erről a törvényről lesz szó.

A légitársaságok deregulációjáról szóló törvényt megelőzően az 1939-ben alapított Polgári Légiközlekedési Tanács (CAB – Civil Aeronautics Board) felügyelte és szabályozta az Egyesült Államok egyes államai közötti légiközlekedést. Az államokon belül zajló repülések felett a CAB nem rendelkezett, azok az adott állam kormányzatának hatáskörébe tartoztak. A légitársaságok működésének szabályozása szigorú, bürokratikus keretek között zajlott. Amikor egy társaság új útvonalon szeretett volna repülni, engedélyt kellett benyújtania a CAB-hez, amely sokszor évekig húzódó eljárás keretében vizsgálta a kérelmet. Gyakorlatilag mindenbe beleszólhattak, még a díjszabásba is, meghatározva a viteldíj árának alsó és felső határát. Ellenőrzést gyakoroltak a légitársaságok összeolvadása felett is, ami egyfajta kiskapu volt, amelyen át a felvásárló légitársaság hozzájutott a felvásárolt fuvarozó útvonalhálózatához és repülőgépeihez. Ez a szabályrendszer megakadályozta, hogy a légitársaságok az útvonalkínálat, a jegyárak és a fedélzeti szolgáltatás színvonala alapján versenyezzenek egymással. Mivel valamennyien nagyjából azonos szolgáltatást nyújtottak, az utasok nem ragaszkodtak egy adott társasághoz, ha a másik menetrendje kedvezőbb volt a számukra. Ennek eredményeként a járatsűrűség lett a piaci részesedés legfontosabb meghatározója, amibe meglepő módon a CAB általában nem szólt bele. Ez a négy évtizeden át alkalmazott eljárásrend a CAB bürokratáinak biztos munkahelyet és hatalmat biztosított, de a hetvenes évek végére eljött az idő, amikor ki kellett mondani, hogy éppen ideje a változásnak.

A nyolcvanas évekre a Delta Airlines öt évtizedes működést tudhatott maga mögött és a mezőgazdasági repülőgépektől eljutott a szélestörzsű óriásokig. Olyan repülőgépek üzemeltetése kezdődött ebben az évtizedben, amelyek közül néhány ma is forgalomban áll. A nyolcvanas évek azonban nem indultak könnyen. A gazdasági helyzet, az üzemanyag ára és az 1978-as deregulációs törvény miatt kialakult verseny nehéz helyzetbe hozta a légitársaságot, amely további beszerzésekkel igyekezett előrelépni. Ezek középpontjában a Boeing volt.

A Delta Airlines nem volt egyedül a problémáival, számos más iparági szereplő küzdött hasonló gondokkal, és ahogy az lenni szokott, létszám csökkentéssel igyekezett túlélni. A Deltánál másképp gondolkodtak, a dolgozók közel tíz százalékos fizetésemelést kaptak, továbbá olyan repülőgépek beszerzését célozták meg, amellyel leválthatták az öregedő és kevésbé gazdaságos típusokat.

1960-ra a Delta maga mögött hagyta első 35 évét; az úttörő húszas-harmincas éveket, a nagy gazdasági világválságot, a második világháborút és az ötvenes évek légcsavaros korszakát. Megkezdődött és egy évtized alatt lezajlott az átmenet a sugárhajtású gépek üzemeltetése felé, a hetvenes években pedig szolgálatba álltak a szélestörzsű típusok is. Sorozatom második részében ezen időszak meghatározó repülőgép beszerzéseiről lesz szó.

A Delta történetében tizenhét dugattyús motoros, légcsavaros utasszállító típust jegyeztek fel. Ezek a gépek a negyvenes-ötvenes években a flotta gerincét képezték, aztán fokozatosan kiszorultak a társaság útvonalairól és a hatvanas évekre már csak négy típus maradt forgalomban. A DC-3-ast mindjárt az évtized elején, 1960-ban búcsúztatták, nyolc évvel később, a négymotoros DC-6-ostól és DC-7-estől is megváltak, végül a légcsavaros korszakot a Convair 340-es és 440-es gépek kivonása zárta 1970-ben. A Delta ezután egy rövid kitérőtől eltekintve már csak sugárhajtásúakkal repült; olyan Douglas, Lockheed és Boeing gépekkel, amelyekre manapság nosztalgiával szokás visszagondolni. Egyes típusok még az ezredfordulón túl is repültek, másokat kivonásuk után, a változó piac diktálta igények miatt modernebb kivitelben, hosszabb-rövidebb időre ismét forgalomba állítottak.

Az Egyesült Államokban 1925. március 25-én kezdte meg működését egy repülőgépes növényvédelemmel foglalkozó vállalkozás, hogy azután átnyergeljen a belföldi utasszállításra, majd később Delta Airlines néven a légiközlekedés globális szereplőjévé nője ki magát. Jól csengő nevét a Mississippi deltájáról kapta, arról a vidékről, ahol a története elkezdődött.

Kalandos kezdet a gyapotföldek felett

A Delta története a múlt század húszas éveinek elején indult az amerikai délen, ahol a pamutipar fontos gazdasági tényező volt. Ezt az iparágat veszélyeztette a pamut alapanyagát fenyegető gyapottokmányos bogár, amely komplett gyapotföldeket volt képes elpusztítani. Azt, hogy a kártevők elleni küzdelemhez repülőgépet kellene használni, először a hadsereg hadnagya, John Macready próbálta ki 1921-ben, az ohiói Daytonban. A következő, immár célzott kísérleteket az Egyesült Államok mezőgazdasági minisztériumának megbízásából Bert R. Coad kezdeményezte azzal, hogy 1922-ben a hadseregtől kölcsönkért gépekkel és pilótákkal gyapotföldeket permeteztetett Louisiana államban. A bíztató eredmények alapján Coad egy New York állambeli repülőgépgyártóhoz, a Huff, Daland & Companyhoz fordult, hogy építsenek egy kifejezetten légi növényvédelemre szolgáló repülőgépet. A Huff-Daland Duster elnevezésű típus 1924 júliusában emelkedett először levegőbe a hadseregtől a mezőgazdasági minisztériumhoz vezényelt Harold Harrissal a pilótaülésben. A három elkészült példánnyal a gyártó cég, a mezőgazdasági minisztérium valamint a georgiai állami mezőgazdasági főiskola közös szervezésében, még azon a nyáron megtartották az első nyilvános bemutatót. Nem eredménytelenül, mert szeptemberben az Egyesült Államok mezőgazdaságának történetében először szállt fel egy repülőgép kereskedelmi célú légi növényvédelemre. Az eseményre a Mississippi állambeli Heathmanban került sor, ahol egy Huff-Daland Duster 720 hektárt permetezett le. A georgiai mezőgazdasági főiskola novemberben egy újabb találkozót szervezett, amelyen a Huff, Daland & Company képviselőin kívül mezőgazdasági ügynökök és helyi farmerek is részt vettek.

Huff-Daland Duster