Air Base

2024.júl.11.
Írta: szórád tamás komment

A KIMENTETLENEK

Az 1991-es öbölháborúban lelőtt repülőgépek személyzetének mentése lehangoló képet mutatott. Az ellenséges területen földet ért pilótákért az amerikaiak hét harci kutató-mentő műveletet indítottak, és mindössze három főt sikerült kimenteniük. Tizennyolc férfi és egy nő fogságba esett. A kimentetlenek között volt a Corvette 03 hívójelű F-15E Strike Eagle kétfős személyzete is.

corvette-03-01.jpg

Az Egyesült Államok légierejének a vietnami háborúban kidolgozott és magas szintre fejlesztett harci kutató-mentő képessége 1991-re már csak árnyéka volt korábbi önmagának. Ez a feladat 1983-tól a légierő újonnan alakult különleges műveleti parancsnokságának hatáskörébe került, mivel az volt az álláspont, hogy párhuzamok vannak a különleges műveletiek és a harci kutató-mentők feladatrendszerében. A különlegesekhez kerültek az elsődleges mentőeszköznek számító HH-53-as helikopterek, a még rendszerben álló HH-3-asok éppen csak alkalmasak voltak a feladatra, az új HH-60-asokat akkoriban rendszeresítették, a haditengerészet pedig tartalékosokkal feltöltött helikopterszázadra bízta ezt a feladatot. Mielőtt 1991. január 17-én éjjel megindult a Desert Storm művelet, és az iraki erők kiszorítása Kuvaitból, a légibázisokat végigjáró különleges műveleti katonák biztosították a pilótákat, hogy gépük lelövése esetén gyorsan kimentik őket. Az ígéret és a valóság közötti különbséget az egyik F-15-ös személyzete a saját bőrén tapasztalta meg.

Tovább

KÉPEK A RÉGI ALBUMOKBÓL: SZENTKIRÁLYSZABADJA, UTOLSÓ KIKÉPZÉSI REPÜLÉS

040708-11.jpg

A napokban éppen húsz éve, hogy 2004. július 8-án délelőtt Szentkirályszabadján, a Magyar Honvédség 87. Bakony Harcihelikopter Ezredének repülőterén végrehajtották az utolsó kiképzési repülést. A következő hetekben, hónapokban a helikopterek átkerültek Szolnokra. A személyi állományból azok, akik vállalták a költözést vagy a heti ingázást, szintén Szolnokon folytathatták pályafutásukat.

Tovább

KALIBRÁLÓ REPÜLÉSEK MAGYARORSZÁGON - 1. RÉSZ

A magyar polgári repülés történetének egyik kevéssé ismert fejezetét a kalibráló repülőgépekkel írták. Volt idő, amikor Ferihegyről naponta szállt fel egy ilyen gép, hogy személyzete a fedélzetén telepített eszköz és egy földi csapat segítségével az útvonalrepüléshez vagy a leszálláshoz használt rádiónavigációs berendezések rendszeres ellenőrzését elvégezhesse.

kalibralok-1-01.jpg

Tovább

KÉPEK A RÉGI ALBUMOKBÓL: LENGYEL VASAK AZ ORSZÁGÚTON ÉS MÁSUTT

Nagyjából 20 évvel ezelőtt engedélyt kértem a lengyel légierőtől, hogy a kijelölt országút szakaszokról akkoriban gyakran végrehajtott gyakorlatok egyikére ellátogassak. Nem is időzíthettem volna rosszabbul, mert a DOL-nak (Drogowy Odcinek Lotniskowy) nevezett gyakorlatok megrendezését éppen felfüggesztették. Mivel nem volt miért kiutazzak, a lengyel sajtótiszt egy postacímet kért azzal, hogy küld egy pár fotót a lengyel gépekről. Valóban csak néhányat küldött, nem is mind DOL során készült, de jó minőségű, 21x15-ös darabok voltak a borítékban és természetesen azt is értékeltem, hogy vette a fáradságot, és foglalkozott a dologgal.

dol-00.jpg

Tovább

A KANDÚR KARMAI

A kilencvenes évek elején az amerikai haditengerészet légiereje átalakulóban volt. Az 1991-es öbölháború után kivont A-7 Corsair II-esek és a korábban lecserélt F-4 Phantom II-esek helyét az F/A-18 Hornetek vették át és küszöbön állt az A-6 Intruder kivonása is. A kieső csapásmérő képesség pótlására az F-14 Tomcatet szemelték ki.

bombcat-00.jpg

Az F-14-est gyakran nevezik elfogóvadásznak, de valójában sosem volt az. Ez a feladat az olyan repülőgépeknek jutott, mint például az F-102 Delta Dagger vagy az F-106 Delta Dart. Az F-14-esnek más feladatot szántak: a repülőgép-hordozó harccsoport és a hajókról indított csapásmérő és felderítő gépek védelmét. A vadász feladathoz AIM-9 Sidewinder rövid, AIM-7 Sparrow közepes és AIM-54 Phoenix nagy hatótávolságú légiharc-rakétával szerelték fel és a Phantommal szerzett negatív tapasztalatokból okulva gépágyút is kapott, az M61 Vulcant. Feladatrendszere a nyolcvanas évektől a felderítéssel bővült, amelyhez a törzs alá függeszthető nagyméretű, kamerákkal és infravörös szenzorral felszerelt TARPS (Tactical Airborne Reconnaissance Pod System) konténert rendszeresítették. A Tomcat elméletileg alkalmas volt hagyományos és kazettás bombák alkalmazására, de erre a feladatra rendszerbe állításakor és a következő húsz évben még ott voltak a Phantomok, Corsairek és az Intruderek. Az 1974-ben szolgálatba állított típus így érkezett el a hidegháború végéhez és az 1991-es öbölháborúhoz. A Desert Storm műveletben vadászgépként nem sok babér termett az F-14-esnek, mert a légierő folyamatosan őrjáratozó F-15 Eagle vadászgépeinek dolga volt „levadászni” a felbukkanó iraki gépeket. A Tomcatek a haditengerészet csapásmérő kötelékeit illetve a hadihajókat oltalmazták valamint felderítő bevetéseket hajtottak végre. Az így begyűjtött információkat a haditengerészet hasznosította a csapásmérő feladatok tervezésekor. Az öbölbeli tapasztalatok alapján számos pilóta már a háború után szorgalmazta a Tomcat továbbfejlesztését vadászbombázóvá.

Tovább

JUHARLEVELES VADÁSZBOMBÁZÓK A BALKÁN FELETT

Magyarország déli határához közel éppen 25 esztendeje zajlott a Jugoszlávia ellen indított Allied Force művelet. A bombázóhadjárat az amerikai légierőt helyezte fókuszba, ezért kevéssé ismert, hogy kanadai CF-18A Hornet vadászbombázók is komoly szerepet kaptak a gyors beavatkozásnak tervezett, végül 78 naposra nyúlt műveletben.  

echo-09.jpg

A kanadai légierő koalíciós szerepvállalása nem volt előzmény nélküli. Vadászpilótáik nyolc évvel korábban, az 1991-es öbölháborúban szereztek tapasztalatot a nagy, többnemzeti kötelékben végrehajtott harci alkalmazásról. A Desert Storm műveletként ismert öbölháborúnak a résztvevők többsége saját elnevezést adott, a kanadai részvétel a Friction nevet kapta. A háború utáni években a kanadai légierő békeidős működésre állt át, az öbölháborús veteránok kikerültek a rendszerből, és a megszerzett tudást az olyan gyakorlatokon igyekeztek hellyel-közzel szinten tartani, mint a hazai Maple Flag vagy az amerikai Red Flag. Közben egy újabb hadművelet lehetősége kezdett kibontakozni, ezúttal a Balkánon.

Tovább

PIPISHEGYI KÉPESLAPOK

Blogom állandó olvasói időnként meglepnek néhány fotóval. A legutóbbi csomagok egyikéből egy szomorú eseményt feldolgozó hosszabb cikk készül majd, a másikból az alábbi albumot állítottam össze.

lhgy-00.jpg

Az első képsorozat két, februári napon készült a honvédség 08-as oldalszámú H145M helikopteréről. Az egyik pénteken a szolnokiak földi biztosítással – tartálykocsi, mentő – települtek a Gyöngyös melletti Pipishegyre, és hosszabban időztek a repülőtéren és környékén. A következő héten földi csapat nem települt át és a 08-as pilótái is csak néhány áthúzást és függést végeztek a helikopterrel.

Tovább

A HUSZONNYOLCAS

A második világháborút követő években az amerikai légierő, a haditengerészet és a tengerészgyalogság legtöbb gépe még dugattyús motorral repült. A pilótaképzésben a T-34 Mentor jelentette az alapfokot, de arról túl nagy ugrás lett volna a vadászgépekre ülni. Ezért a North American Aviation létrehozott és négy különböző változatban, közel 2000 darabos példányszámban legyártott egy közbenső típust, a T-28 Trojant.

trojan-10.jpg

A T-28-as vagy, ahogy a pilóták nevezték, „a 28-as” (The 28) tervezése mögötti koncepció az volt, hogy közbenső típusként segítse a leendő pilóták átmenetét az alapfokú légcsavaros kiképzőgépek és a nagy teljesítményű, szintén légcsavaros vadászok között. Az első változat a hét hengeres, 800 lóerős Wright R-1300-as csillagmotorral és kétágú légcsavarral felszerelt T-28A volt. Ezt az amerikai légierő használta, de viszonylag rövid ideig, mert a hatvanas évek elején megvált a típustól. Nem úgy a haditengerészet, amely a szárazföldi üzemeltetésre készült B változatot és a hajófedélzeti leszállásra is alkalmas C modellt 1984-ig használta. Ezek már egy 1425 lóerős, kilenchengeres, kétfokozatú feltöltővel ellátott Wright R-1820-as csillagmotorral, és háromágú légcsavarral készültek, továbbá felszerelték őket a gép hasa alatti törzsféklappal is. A hajófedélzeti üzem és az abból adódó sérülés elkerülése miatt a T-28C rövidebb légcsavarlapátokkal készült, megerősített futóműveket és fékezőhorgot kapott, továbbá a szárnyak alatt egy-egy függesztési ponttal is rendelkezett. A fegyverkezelő panelt a műszerfal alatt, a pilóta lábai között helyezték el. A kisebb átmérőjű légcsavar és a nagyobb tömeg miatt a C lassabb volt és nem emelkedett olyan gyorsan, mint a B. A némileg páncélozott, öntömítő üzemanyagtartályokkal és szárnyanként három-három függesztési ponttal készült negyedik változatot T-28D típusjelzéssel és Nomad elnevezéssel az A változatú gépekből alakították át. A bombákkal, géppuskakonténerekkel és nem irányított rakétákkal felfegyverezhető könnyű támadó gépet elsősorban felkelők elleni műveletekre szánták. A négy változatot más-más típusjelzéssel, és módosításokkal összesen 27 ország légiereje vagy haditengerészete rendszeresítette. A legnagyobb üzemeltető, a US Navy T-28-as pilótáinak feladataiba, az egykori haditengerészeti helikoptervezető, korábbi interjúalanyom, Marc Liebman visszaemlékezése és a Navy korabeli kiadványai nyújtanak betekintést.

Tovább

A LEGFONTOSABB CÉL TELJESÜLT

Közel öt esztendeje, hogy 2019. május 20-án az utolsó váltás hazaérkezésével véget ért a magyar szállító helikopteres közösség afganisztáni szerepvállalása. A Mi-17-es helikoptervezetők, fedélzeti technikusok és repülőműszakiak egy nemzetközi koalíció részeként, nyolc éven át segítették az afgán nemzeti hadsereg szállítóhelikopteres állományának képzését. Az ott szerzett tapasztalatokon nem változtatott az sem, hogy két évvel később, a 2021 nyarán bekövetkezett összeomlást és a tálib hatalomátvételt követően Afganisztán történetében új fejezet kezdődött.

rsm-08.jpg

A teljes magyar helikopteres fegyvernemet érintő afganisztáni feladatokból a szállítóhelikopter zászlóalj két misszióval vette ki a részét. 2011 és 2014 között Légi Tanácsadó Csoportként (AAT – Air Advisory Team) dolgoztak Sindandban, majd 2015-től Kabulban folytatták a munkát az Eltökélt Támogatás Misszióban (RSM – Resolute Support Mission), mindkét helyen amerikai parancsnokság alatt.

Tovább

LE(SZ)ÁLLÓSÁV

Egy légierőt akkor a legkönnyebb elpusztítani, amikor a földön van. Különösen igaz ez azokra, amelyek csak néhány bázison összpontosulnak és ezek a repülőterek nem vagy alig rendelkeznek a légvédelmi fegyverek, az elektronikai ellentevékenység vagy a megerősített repülőgép-fedezékek nyújtotta aktív és passzív védelemmel.

ac-00.jpg

Háborús viszonyok között a pontosan behatárolható helyű és kiterjedésű katonai repülőterek kiemelt helyen szerepelnek az ellenség célpontlistáján. Jól megtervezett támadással viszonylag gyorsan kiiktathatók, megsemmisítve az ott lévő repülőgépeket vagy ellehetetlenítve azok bevetését. Egy légibázist természetesen nem lehet elmozdítani, de az onnan üzemelő repülőgépeket és a kiszolgáló eszközöket igen. Ezért a hidegháború éveiben a NATO és a Varsói Szerződés légierői egyaránt gyakorolták az arra alkalmas autóút és autópálya szakaszokon a közúti üzemeltetést. A politikai átrendeződések következtében a kilencvenes évektől ezek a gyakorlatok fokozatosan csökkentek, majd meg is szűntek, de az elmúlt években végbemenő változások miatt tengeren innen és túl elkezdték felfrissíteni az ilyen irányú ismereteket. Egy tavalyi, egyesült államokbeli gyakorlat mozzanatait felidézve, pillantsunk be az utóbbiba.

Tovább
süti beállítások módosítása