Air Base

2022.jan.17.
Írta: szórád tamás

LONDON TENGERÉSZETI EMLÉKHELYEI: NEMZETI TENGERÉSZETI MÚZEUM

nmm-2005-2.jpg

A Greenwichben található négy Királyi Múzeum egyike a Nemzeti Tengerészeti Múzeum (National Maritime Museum). A jórészt Sir James Caird hajótulajdonos által finanszírozott múzeumot 1937-ben nyitotta meg VI. György király. A 90 évet megélt, 1954-ben elhunyt Caird fontosnak tartotta megőrizni a hazája hadi és kereskedelmi hajózásának történetével összefüggő tárgyi emlékeket. Nem csak az alapítást finanszírozta, hanem később is komoly összegeket áldozott restaurálásra és a gyűjtemény bővítésére. 

nmm-2005-1.jpg

2005-ös fotó a múzeum épületeiről a Királyi Obszervatórium felől nézve. A háttérben a Canary Wharf épületei magasodnak.

A múzeumnak helyet adó épületegyüttes a 17. század végétől a leszerelt haditengerészeknek nyújtott lakhatást, majd tengerészeti iskolaként működött, és már egészen fiatalon, 11 évesen fogadta a gyerekeket. Az iskola 1933-ban Kelet-Angliába költözött, ezután kezdődhetett múzeummá történő átalakítása. Valahol azt olvastam, hogy a londoni Nemzeti Tengerészeti Múzeum a kisebb múzeumok közé tartozik, és akkor is végiglátogatható, ha csak kevés időnk van. Tény, hogy van nála több látnivalóval szolgáló tengerészeti múzeum – az amszterdami például nagyon komoly ebben a témakörben – de, hogy rövid idő alatt is megtekinthető, azt nem gondolnám. A múzeum termeiben, Nagy-Britannia tengerészeti történetét bemutató eredeti tárgyak, festmények, hajókból fennmaradt darabok, alkatrészek, lobogók, ruhák, fegyverek, dokumentumok között egy teljes napot is könnyen el lehet tölteni és még akkor sem mélyedtünk el teljesen egy-egy kiállítás részleteiben. Ezeknek a tárgyaknak a 2018-as fotóiból válogatva állítottam össze az alábbi albumot. A Nemzeti Tengerészeti Múzeumba a belépés ingyenes.

0094.jpg

A múzeum bejáratánál két horgonyt helyeztek el. A bal oldali egy 1888-ban bemutatott, majd 1910-ben továbbfejlesztett Hall-féle horgony, amelynek a szára felhúzáskor egy csőbe húzódott és nem volt szükség a további, munkaigényes rögzítésre. A kiállított 1963-as gyártású darab kereskedelmi gőzhajók tartalék horgonyaként szolgált. Jobb oldalon a HMS Ark Royal repülőgép-hordozó egyik 9,5 tonnás horgonya van, 1953-ban gyártotta a sunderlandi W. L. Byers & Co.

99.jpg

Az ezredforduló előtt elkészült Neptun-udvarban többek között a HMS Ajax, a HMS Leda, a HMS Horatio, a HMS Harleqin, a HMS Megaera, a HMS London, a HMS Atalanta, a HMS Himalaya, a HMS Tribune és a HMS Blenheim orráról származó szobrokat (orrdíszeket) állították ki.

101.jpg

Az udvar falára a HMS Implacable tat-darabját függesztették. Az Implacable eredetileg az 1800-ban épült 74 ágyús francia hajó, a Duguay-Trouin volt. Trafalgar egyik túlélőjeként került angol lobogó alá, hadi szolgálatban és kiképzőhajóként egyaránt használták. Voltak olyan tervek, hogy felújítva a HMS Victory mellett állítják ki, azonban a második világháború közbeszólt. 1947-ben kettős, brit és francia lobogó alatt a Csatornába vontatták és haditengerészeti tiszteletadás mellett elsüllyesztették, de az orrdíszt és a tat-részt megmentették.

107.jpg

II. György fia, a későbbi III. György apja, Frigyes walesi herceg 1732-ben vízre bocsátott bárkája. A faragásokkal és arannyal díszített, közel 20 méter hosszú járművet 21 evezős hajtotta – az eredeti evezőket is sikerült megőrizni. 

0189.jpg

Az első emeleten kapott helyet egy nagyméretű világtérkép, a Great Map kávézó, a hajózási műszerek tárlója és a Sir Edward Pellew, Sir William Sidney Smith, James de Saumarez tengernagyokat, és Sir William Peel kapitányt ábrázoló szoborcsoport.

0105.jpg

Időméréshez, nappali és éjszakai navigációhoz használt korabeli eszközök tárlója közelebbről.

0112.jpg

Díszes kardokkal került egy tárlóba a 100 ágyús első osztályú sorhajó, a HMS Royal William hajótest-modellje. Akkor készült, amikor az eredeti hajó: 1719-ben. A modellt szétválaszthatóra készítették, hogy a hajó belső terei és szerkezete is látható legyen.

0113.jpg

A kínai császári zászlót 1857-ben, Kanton brit-francia ostromakor zsákmányolták. A szaténszövésű selyemlobogót egy aranyfóliából készült, villámokat tartó szárnyas tigris díszíti. A többi részletet fekete olajfestékkel és tintával készítették. Balra tőle egy mindössze 88 cm hosszú, elöltöltős, simacsövű karronádot állítottak ki.

0114.jpg

A HMS Rattlesnake hajóorvosának naplója 1842 júliusának egyik napját idézi fel írásban és vízfestékkel készült képpel. Dr. Edward H. Cree gondosan dokumentált mindent, így azt is, amikor a 28 ágyús korvett az első ópiumháborúként is ismert angol-kínai háború idején, a kínai vizeken hajózott.

0115.jpg

A tányérok, teáskannák és csészék között egy Blackwall fregatt hajógyári modelljét helyezték el. A modell 1840-ben készült, eredeti vitorláit megőrizték, de az 1979-es restauráláskor újakra cserélték. A fregatt elnevezés ez esetben nem hadihajó osztályt takar; a Blackwall fregattok az indiai útvonalakra épült kereskedelmi hajók voltak, amelyek a brit Kelet-Indiai Társaság kizárólagos jogainak lejárta után közlekedtek Anglia és India között.

0185.jpg

0190.jpg

A kötélcsigák és a hajólámpák a tengerészeti múzeumok gyűjteményének elengedhetetlen darabjai.

0125.jpg

A tárlóban elhelyezett rajzok mellett egy kardvívást oktató kézikönyvet, egy fedélzetmester ezüstsípját, egy „kilencfarkú macskát” (korbácsot), egy tengerésznadrágot és egy pár bőrcipőt állítottak ki. Valamennyi tárgy a 18. és 19. századból maradt fenn.

0126.jpg

Baloldalon egy 1795 és 1812 között rendszeresített tengernagyi ünnepi kabát látható. Készítésénél gyapjút, selymet, vásznat, sárgarezet és aranyötvözetet használtak. A tengernagyok a különböző alkalmakra és célokra többféle karddal rendelkeztek.  A kiállított darab nem harcra készült, a hivatalos eseményeken volt a ruha tartozéka.

A középső ruha 1774-ből maradt fenn, egy kapitány ünnepi öltözéke volt. Anyaga gyapjú, vászon, szaru, sárgaréz és aranyötvözet. A legtöbb tisztnek saját teleszkópja volt, amellyel a távolban feltűnt hajót, annak hovatartozását vagy jelzéseit szemlélhette meg. A szép teleszkóp, mint ez az 1760-as, mahagóni-sárgaréz darab egyfajta státuszszimbólum is volt.

Jobb szélen egy 1748-tól 1764-ig rendszeresített hadnagyi kabát van. Anyaga szintén gyapjú, vászon, sárgaréz és aranyötvözet. A hadnagyok a hadihajók tisztikarának legalacsonyabb rendfokozatú tagjai voltak, ők feleltek az őrszolgálatért és ütközetben az ágyúkért (tüzérségért). A hadnagyi rendfokozat eléréséhez számos vizsgát kellett tenni, többek között navigációból is, ezért legtöbbjüknek saját navigációs eszköze volt. A ruha mellett látható, sárgaréz, ében és elefántcsont felhasználásával készült oktáns, James Campbell hadnagy tulajdona volt.

0128.jpg

A Temze-torkolatban horgonyzó St. Fiorenzo fedélzetén ezen a dobon verték a harckészültséget az 1797-ben történt, több hajót érintő lázadás idején. A St. Fiorenzo parancsnoka a helyén maradt és sikerült a hajót elvinnie a lázadás helyszínéről.  

154.jpg

Balra: Horatio Nelson három hónappal 21. születésnapja előtt, 1779 júniusában kapta meg kapitányi kinevezését, és ez az 1780-as festmény már kapitányi ruhájában ábrázolja. Bár a gyors előmenetel nem volt ritka akkoriban, Nelsoné kifejezetten annak számított.

Jobbra: a Nelson altengernagyról készült festmény Lemuel Francis Abbott műve 1799-ből. Az altengernagy korának nemzeti hőse volt és emlékét is így őrizték meg, de nem kevesen vélik úgy, hogy „túlsztárolták”, miközben sok remek tengerész és parancsnok maradt kevéssé ismert és elismert.

133.jpg

Balra: Guy Head festménye az 1798-as nílusi csatában ábrázolja Nelsont. A művész Nápolyban tartózkodva készített műveket az oda látogató britekről. Valószínűleg ekkor készített vázlatokat Nelsonról, aki a nílusi csatából visszatérve még viselte a kötéseit.

Jobbra: 1797-ben a Santa Cruz de Tenerifénél rossz időjárásban, nagy nehézségek közepette végrehajtott partraszállás után a britek jól szervezett spanyol védelemmel szembesültek és a védők koncentrált tüzében Nelson jobb karját szétzúzta egy muskéta golyója. A kar maradványát amputálták és miután felgyógyult, Nelsonnak néhány dolgot újra kellett tanulnia. Például az étkezést, amihez egy kés és villa kombinációját készítették el számára.

143.jpg

Nelson 1805. október 21-én Trafalgarnál viselt kabátja, a korábban elvesztett jobb kar miatt feltűzött ujjal. Gyapjúból, selyemből, sárgarézből és fémszálakból készült, az 1795-1812 közötti minta alapján, alatta pamutból és vászonból készült mellény van. Nelson altengernagyi rendfokozatát a kabát ujján két aranysáv és a horgonnyal díszített gombok szegélyén koszorú jelezte. A kabát bal mellén Nelson kitüntetései láthatóak: fent a Bath-rend lovagja, balra a Szent Ferdinánd érdemrend, attól a királytól, amely IV. Ferdinánd néven Nápoly, III. Ferdinándként Szicília uralkodója volt. Jobbra a III. Szelim török szultán által, az 1798-as nílusi csatában elért győzelemért adományozott Félhold-rend és lent az 1755-ben alapított Szent Joachim-rend kitüntetése van.

0140.jpg

A kabátot a francia Redoutable tatárbocáról leadott lövés lyukasztotta ki, miközben Nelson Thomas Hardyval, a Victory parancsnokával a hátsó fedélzeten tartózkodott. A golyó az altengernagy bal válla alatt hatolt be, átfúrta a tüdejét és megállt a gerincben. Nelsont azonnal levitték a hajó vízvonalánál lévő kötözőhelyre, ahol három órával később meghalt.

136.jpg

Balra: a hadihajók sebészei által használt koponyalékelő készlet. A páciens koponyájába először kézi fúróval egy lyukat fúrtak, hogy az agyon megszűnjön a fejsérülés okozta nyomás, majd a körbefúrt koponyadarabot az erre szolgáló eszközzel leemelték.

Jobbra: a közel 20 kg-os ágyúgolyó Trafalgarnál csapódott a Victory orrába és abban a darab fában van ma is, amelybe akkor beágyazódott.

145.jpg

A Victoryn használt, gyapjúsármányból készült, kézzel varrt lobogó (White Ensign) darabja, amelyet a fehér lobogó bal felső negyedét kitevő nemzeti színekből (Union Flag) vágtak ki, hogy Nelson temetésére vigyék.

152.jpg

Az ágyúból kilőtt rúdlövedék (balra) a levegőben pörögve vágott utat az ellenséges hajó árbócai, vitorlarúdjai, kötélzete és legénysége között. A múzeumban kiállított darabot a spanyol Nuestra Señora de la Santísima Trinidad lőtte ki a Victoryra Trafalgarnál.

A több sorban elhelyezett, gyakran különböző méretű és számú golyók (jobbra) a közelről leadott lövés után szétrepülve pusztítottak az ellenséges hajó fedélzetén.

0180.jpg

A 74 ágyús HMS Cornwallis nagyméretű, 3,3 méteres modellje. Érdekessége, hogy 1810 és 1813 között készült, amikor az eredeti, 53 méter hosszú hajót építették Bombayben. A modellt a vezető hajóépítő fia készítette, ugyanazt a drága tíkfát használva, mint az igazi Cornwallis építői.

0160.jpg

A félhományba burkolózó termek után érdekes kontraszt az Elfelejtett Harcosok (Forgotten Fighters) kiállítás szürke-fekete színvilága és a hajómodelleket és más relikviákat bemutató tárlók hideg neonvilágítása.

0161.jpg

A német császári haditengerészet Dresden nevű könnyűcirkálójának 1907-ben készült gyári modellje a negyvenes évek közepén került a múzeum birtokába. Az igazi Dresden 1908-ban állt szolgálatba, végzete a chilei partoknál érte utol 1915. március 14-én. A modell felett egy 1898-as Mark III-as távolságmérőt állítottak ki.

0165.jpg

Az 1911-es építésű HMS Jackal torpedóromboló modellje. Eredetije Dogger Bank-nél (1915) és az Otrantói-szorosban (1918) vett részt ütközetben, utóbbinál két találatot is kapott. 1920-ban osztálya megmaradt egységeivel együtt ócskavasként értékesítették.

0166.jpg

Az 1896-ban épült HMS Doris cirkáló 1:48-as léptékű modellje. A hajó az első világháború túlnyomó részét a Földközi-tengeren töltötte, és fontos szerepe volt a Dardanelláknál - a Gallipoli felé tartó csapatszállító hajókat védelmezte és a török parti állásokat ágyúzta.

168-175.jpg

Balra: a HMS Agamemnon csatahajó kötélbakja 1915-ből. Az Agamemnon ágyúi parti célpontokat lőttek a Dardanelláknál, a török parti tüzérség visszalőtt és ennek nyomait láthatjuk több mint száz évvel később ezen a bakon.

Jobbra: a HMS Vindictive csörlőjének teteje. A felületébe vésett felirat a német haditengerészet által tengeralattjáró bázisnak használt Zeebrugge kikötőjének 1918-as blokádjára emlékeztet.

0170.jpg

A belfasti Harland & Wolffnál 1914-ben elkészült Orduna személyszállító hajó modellje. Az Orduna a Cunard és más társaságok szolgálatában állt, és katonai csapatszállítóként is üzemeltették 1950-es szétbontása előtt. Feltűnően sok mentőcsónak volt rajta, ami két évvel a Titanic katasztrófája után nem is csoda.

0171.jpg

Mentőöv a Franciaországban harcoló brit haderőnek utánpótlást szállító és egy német tengeralattjáró által 1918 márciusában elsüllyesztett Sparkling Foam teherszállító fedélzetéről. Alatta az SS Springwell teherszállító 1:96-os léptékű modelljét állították ki. A Springwellt 1916. február 9-én a Földközi-tenger keleti részén torpedózta meg egy német tengeralattjáró.

0172-173.jpg

A Lusitania elsüllyesztése után kiadott, kissé bizarr érmen az utazásra jogosító jegyet a Halál adja át az utasoknak. Az Amerikából Európába visszatérő óceánjárót az U-20-as német tengeralattjáró 1915. május 7-én torpedózta meg az ír partok közelében.

A jobb oldali érdemrend egy német Vaskereszt 1813-as változata, amelyet III. Frigyes Vilmos porosz király alapított. Az évszámon kívül a porosz korona és tölgyfalomb van rajta valamint a király monogramja (Frederick Wilhelm).

196.jpg

Fent: egy B.E.2-es kétfedelű légcsavarja. Az első világháború éveiben számos hajógyár kapcsolódott be a repülőgépgyártásba, többek között a skót William Denny & Bros. is, amely ötven darab B.E.2-es kétfedelűt gyártott. Náluk készült a fenti légcsavar is, amely valószínűleg egy tartalék darab volt.

Lent: egy Fiuméban gyártott, 30 cm átmérőjű, kisméretű torpedó az 1880-as évekből. Az alapváltozat hat csomós sebességre volt képes és nagyjából 200 méterig volt hatásos. A múzeum példánya már egy továbbfejlesztett, két ellenforgó hajócsavarja révén gyorsabb változat.  

0100.jpg

A Miss Britain III-at Hubert Scott-Paine tervezte és vezette. 1933-ban 160 km/h sebességet ért el vele a Solent vizén. A lépcsőzetes kialakítású, fa vázszerkezetű hajótestet alumíniummal burkolták, és egy 1350 lóerős Napier Lion motorral szerelték fel.

0120.jpg

0197.jpg

A Type 23-as fregattokon két ilyen bronzötvözetből készült hajócsavar forgott. A lassú fordulatra optimalizált, fix csavarszárnyakkal készült szerkezetet a délkelet-londoni Charltonban működő Stone Vickers Ltd. gyártotta. A kiállított darab soha nem került fel egyetlen hajóra sem, a cég a múzeumnak ajándékozta.

* * *

Fotó: Szórád Tamás

TUCATNYI (SUPER) TUCANO

Közvetlen környezetünkből kitekintve érdemes néha egy pillantást vetni Afrikára. A fekete kontinensen zajló légierő-fejlesztések mifelénk (ma még) kevéssé vannak a fókuszban. A nigériai légierő számára az elmúlt szeptemberben kezdődött új időszámítás, miután valamennyi A-29-es Super Tucano gépe megérkezett az országba.

a29-naf-01.jpg

Nigéria légiereje a sugárhajtású Alpha Jetek és a gépágyús Mi-35-ös harci helikopterek mellé már 2015-ben szerette volna beszerezni az Embraer légcsavaros-gázturbinás A-29 Super Tucano típusát, hogy azzal is a Boko Haram terrorista szervezet és az Iszlám Állam nyugat-afrikai csoportja valamint az országban és a Guineai-öbölben zajló illegális szárazföldi és tengeri forgalom ellen harcoljon. Az A-29-es a típus amerikai jelzése, valójában az EMB 312 Tucanónak a célfelderítést segítő szenzorral felszerelhető, hagyományos és precíziós bombák alkalmazására képes, alacsony fenyegetettségű környezetben bevethető, EMB 314 Super Tucano jelzésű könnyű támogató változatáról beszélhetünk. A típus jelenleg Brazíliában, Chilében, a Dominikai Köztársaságban, az Egyesült Államokban, Ecuadorban, Hondurasban, Indonéziában, Kolumbiában, Libanonban, Mauritániában, a Fülöp-szigeteken, Türkmenisztánban és immár Nigériában áll rendszerben. 2018-ban már volt szó az afgán A-29-esekről. A gépek sorsa ismert: az augusztusi tálib hatalomátvétel miatt a pilóták külföldre, Üzbegisztánba repülték azokat, de Afganisztánban is maradt Super Tucano. Ha pilóta akadna is rájuk, az üzemeltetési háttér összeomlásával jövőjük - elvileg - nincs.

a29-naf-03.jpg

Hat gép sivatagi kamuflázst kapott, a többi hat dzsungelmintás festést

A 2015-ös üzlet emberjogi aggályok miatt nem jöhetett létre, de végül a Trump adminisztráció 2017-ben jóváhagyta 12 darab Super Tucano és a hozzájuk tartozó fegyverzet eladását Nigériának, közel 500 millió dollár értékben. Ez az addigi legmagasabb összeg volt a szubszaharai térségbe - Fekete-Afrikába - irányuló katonai eladások között. Az üzlet a gépeken túl a hajózó és repülőműszaki állomány képzését, a földi üzemeltetési és képzési infrastruktúra-fejlesztést, az alkatrészellátást, a feladattervező és kiértékelő rendszereket, földi kiszolgáló eszközöket is magában foglalta valamint civil szereplőket (kontraktorokat) az üzemeltetési és logisztikai területen. A szerződést 2018 novemberében azzal a Sierra Nevada Corporationnel kötötték, amely 2013 óta áll kapcsolatban az Embraerrel és az afgán gépek gyártásában és üzemeltetésében is részt vett. A brazil repülőgépgyártó a floridai Jacksonville-ben létesített üzemet az A-29-esek gyártására, amelyet a Sierra Nevada Corporation végez. A 12 Super Tucanóért a cég közel 330 millió dollárt kapott, majd ezt sikerült feltornázni 345 millióra, amiért hat gépet infravörös szenzorrendszerrel (FLIR) láttak el. A program részét képezi az a 36,1 millió dolláros csomag is, amelynek keretében a gépek honi bázisán fejlesztéseket hajtott és hajt végre az amerikai hadsereg műszaki hadteste. A Kaindzsi légibázis új előtereket, világítástechnikát, fedett állóhelyeket, földdel fedett fegyverraktárakat, hangárt, megerősített biztonsági kerítést és új beléptető rendszert kapott. A csomag része az épületegyüttes is, amelyben a szimulátort és a fegyveres műhelyeket helyezték el. A repülőgépek üzemeltetése és karbantartása, a fegyverzet kezelése és karbantartása valamint a képzési háttér működtetése miatt egy mérnökökből és technikusokból álló támogató csoport települt Nigériába, akik helyi kollégáikat segítik az új típus üzemeltetésének első időszakában.

*

A program fontos pillanata volt, amikor Jacksonville-ben 2020. április 16-án felszállt a nigériai légierőnek készült első A-29-es. A fegyverrendszerrel kapcsolatos módosításokra és tesztekre már Coloradóban került sor. A pilóták és a repülőműszakiak – összesen 64 fő, beleértve a fegyveres szakág embereit is - elméleti és gyakorlati képzése 2020 szeptemberében kezdődött az Egyesült Államokban, a Georgia állambeli Moody légierő bázison. Itt működik az egykor Európában állomásozó A-10-eseiről ismert 81. vadászrepülő század, amely ma A-29-es könnyű légi támogató kiképzőszázadként működik. A nigériaiak képzését saját vadonatúj gépeiken, az amerikai tematika szerint, több csoportban hajtották végre. Egy-egy csoport nagyjából kilenc hónapon át ismerkedett a Super Tucanóval. A hajózók először természetesen a típusátképzést kapták meg. A földi előkészítés után megtanulták biztonsággal repülni az A-29-est látás utáni és műszeres körülmények között, megismerkedtek a vészhelyzeti eljárásokkal majd azt sajátították el, hogy miként alkalmazzák a Super Tucanót, mint fegyverrendszert. A tananyag itt már a repülőgépre függesztett géppuskakonténer vagy a nem irányított rakéták használata és a bombázás volt. A repülőszakmai képzéseken túl a katonai erő alkalmazásának szabályairól szóló tanfolyamokat is hallgattak a nigériai pilóták. 

a29-naf-02.jpg

A nigériai pilóták géppuskával gyakorolják az éleslövészetet

A képzés egy év után 2021. szeptember 2-án ért véget, amikor az utolsó nigériai csoport is befejezte átképzését. Ekkor a 12 Super Tucanó fele már otthon volt. A kontinenseken átívelő úton valamennyi gépre három póttartályt függesztettek. Az első hatgépes kötelék 2021. július 14-én indult el a Moodyról, hogy Izland, az Egyesült Királyság, Spanyolország és Algéria érintésével Nigériába repüljön. A második hatos kötelék szeptember 15-én indult, de hazatelepülésüket az Izland térségében uralkodó mostoha időjárás némileg késleltette, ezért két napot várakoztak az észak-atlanti szigeten. Ezután egy egyesült királyságbeli, majd az előző kötelékhez hasonlóan egy spanyolországi és algériai tankolással repültek haza. Mindkét köteléket egy civil Dornier 328-as légcsavaros gép kísérte.

a29-naf-04.jpg

A Super Tucano 1600 lóerős PT6-os gázturbinája egy ötágú légcsavart forgat, a pilótafülkét kevlárlapok védik

Érdekesség, hogy a Super Tucano mellett egy másik típust is rendszeresített a nigériai légierő, igaz csak három darabos mennyiségben. Ez pedig a JF-17 Thunder, amelynek utolsó példánya tavaly áprilisban érkezett meg Pakisztánból. Ezzel még nincs vége a fejlesztésnek, mert az Alpha Jetek leváltására 24 darab M346 Master gépet rendeltek meg az olasz Leonardótól.

* * *

Fotó: US Air Force

A cikk nyomtatott változata az Aeromagazin 2021. december - 2022. januári dupla számában jelent meg.

Címkék: afrika, embraer

HÍVÓJELE: TEXACO

Az amerikai haditengerészetnél 1997-ben kivont A-6 Intruder típus KA-6D jelű változata a tengerészeti repülésben (is) létfontosságú légi-utántöltő feladatokat látta el. A tanker Intruderek hívójele Texaco volt.

ka6d-02.jpg

A US Navy 1968-ban azután bízta meg régi beszállítóját, a Grummant az A-6-os tanker változatának kifejlesztésével, hogy korábban egyszer már elvetette ezt az ötletet. A Vasgyárnak (Iron Works) is nevezett Grumman az átalakításhoz első körben négy A-6A gépet használt fel. A bombázáshoz szükséges berendezéseket, például a radart és a digitális integrált támadó és navigációs (DIANE) rendszer legtöbb elemét kiszerelték a gépekből, és beépítették az Omega globális navigációs rendszert. A fegyverrendszer lelkének számító DIANE nélkül csak a gépek nappali, vizuális csapásmérő képessége maradt meg, de a tankerek ilyen irányú használatára alig került sor.

ka6d-04.jpg

A törzs hátsó részébe, a korábbi berendezéstérbe egy hajlékonycsöves-kosaras Sargent-Fletcher utántöltő berendezés került. A szárny- és törzstartályok mellett a gépre öt, egyenként 1100 literes póttartályt lehetett függeszteni a két-két szárny alatti és az egy törzs alatti pontokra. Ezzel a teljes üzemanyagkészlet 14 200 liter volt, amelyből nagyjából 11 000 liter volt áttölthető más gépekbe. A törzs alatti póttartály helyére gyakran a Douglas által kifejlesztett D-704-es konténert függesztették, amelynek első kétharmada póttartály volt, a hátsó harmadában pedig a hajlékony töltőcső dobja, a behúzott kosár fészke és az egész szerkezetet működtető berendezés valamint az üzemanyag szivattyú kapott helyet. Ezzel a KA-6D akkor is képes maradt az utántöltésre, ha a beépített töltőberendezés üzemképtelenné vált.

ka6d-11.jpg

Ezt látni utántöltés közben a bombázótiszt üléséből

Új feladatkörének megfelelően a tanker Intruder a KA-6D jelölést kapta és végül 1970 szeptemberében állt szolgálatba, majd egy ideig párhuzamosan üzemelt a KA-3 Skywarriorokkal. A nyolcvanas évek közepéig összesen kilencvennégy A-6A-t alakítottak át. Érdekesség, hogy 1979-ben felmerült az EA-6B Prowler tankerváltozatának kifejlesztése is, amely harminc százalékkal több üzemanyagot vihetett volna, mint az Intruder. A gép KA-6H jelzésű lett volna, ha Harold Brown akkori védelmi miniszter nem kaszálja el a programot.

ka6d-08.jpg

Ha a póttartályok sokasága nem is, de az orr alól hiányzó szenzortorony jelzi, hogy KA-6D tankerrel van dolgunk

A tengerészeti légierő a hajófedélzeti üzem során természetesen napi rendszerességgel használta a KA-6-osokat. Különösen akkor, ha a hordozó az óceánoknak azon részén hajózott, ahonnan a parti bázisok, mint kitérő repülőterek elérhetetlenek voltak. Ha egy pilóta valamilyen okból nem tudott leszállni vagy várakozni kényszerült, akkor a Tecaxo hívójelű KA-6-osok felbecsülhetetlen segítséget nyújtottak. Háborús körülmények között, például a ’91-es öbölháború idején nem csak a vadász- és csapásmérő gépek adtak készültséget a repülőgép-hordozókon, hanem a tankerek is. A KA-6-os személyzete a fülkében ült, a gép hajtóművei jártak, miközben a hajó tartályaiból a felcsatlakoztatott töltőcsövön folyamatosan pótolták a várakozás közben fogyasztott kerozint. Így a készenléti tanker átadható készlete mindig teljes volt. Ha egy csapásmérő hullám visszatérő és légi-utántöltésre szoruló gépeit a levegőben lévő tanker meghibásodás vagy az átadható üzemanyagkészlet elfogyása miatt nem tudta utántölteni, a készenléti KA-6-ost indították.

ka6d-01.jpg

A USS Saratoga fedélzetén indításra kész egy KA-6D. A sűrített levegőt egy starterberendezéssel felszerelt MD-3A vontató biztosítja

Az újonc Intruder pilóták általában a harci századnál ismerkedtek meg a KA-6-ossal, mivel az A-6-os átképző századoknál nem volt tanker változat. Egy-egy első vonalbeli Intruder századnál három vagy négy KA-6D repült, majd a miután ezek a tankerek elérték élettartamuk végét, a függeszthető töltőkonténerek az A-6E gépekre kerültek, és azok repültek utántöltőként. Az általam megkérdezett Intruder-pilóta szerint nem volt olyan hajózó, aki szívesebben repült volna tanker bevetéseket, mint csapásmérő feladatot. Az ok egyszerű: a célpontok eredményes támadása sokkal nagyobb kihívás és egyben egy sokkal nehezebben elsajátítható dolog volt, mint a légi-utántöltés. Ettől függetlenül, ha arról volt szó, hogy repülhetnek, nem válogattak, mindkét feladatot elvégezték és az A-6-os személyzetek repült idejük 20-30 százalékát töltötték a tankereken. A repülések beosztásánál arra törekedtek, hogy mindenkinek egyformán jusson a kétféle feladatból.

ka6d-03.jpg

Intruder és Tomcat – az egyik Grumman-legenda valahol a Csendes-óceán felett tankolja a másikat

A repülések előtt a műveleti részleg megtervezte, hogy hány tanker-bevetésre lesz szükség. A legtöbbször egy KA-6-os volt a levegőben, csak ritkán volt szükség a másodikra is. A nagytávolságú bevetéseknél a kötelékkel tartott egy „mission tanker”, amely a célpont felé vezető útvonalon megtankolta a csapásmérőket, majd visszatért a hordozóra. A visszatérő gépeket leszállás előtt szükség esetén utántöltő „recovery tanker” általában a hajó feletti, utántöltésre kijelölt pályán várakozott. A KA-6D fülkéjében a pilóta és a BN (bombázótiszt-navigátor) egyaránt tudta működtetni az utántöltő berendezést, de általában az utóbbi végezte ezt a feladatot. Neki a kommunikáció és a navigáció mellett a komplex tudást igénylő fegyverrendszer hiányában más dolga egyébként se nagyon volt, mint kiengedni a töltőcsövet, és beállítani az áttöltendő mennyiséget. A fogadó gép rácsatlakozott a kosárra és már ment is a töltés. Amikor a kért mennyiség átfolyt, az áttöltés leállt, és egy vörös fény jelezte a fogadó gép pilótájának, hogy lecsatlakozhat. A töltések végeztével visszahúzta a csövet. A beépített töltőberendezésnél megoldották azt is, hogy a kibocsátott, de műszaki meghibásodás miatt vissza nem húzható töltőcső leválasztható legyen. Kiengedett töltőcsővel az Intruder nem tudta leengedni a fékhorgát, így nem tudott volna visszatérni a repülőgép-hordozó fedélzetére. Ezért a kint ragadt cső leválasztására egy pirotöltettel működtetett vágóberendezés szolgált, ami a csövet levágta, az leszakadt és a tengerbe esett, szabaddá téve az utat a fékhorog leengedéséhez.

ka6d-09.jpg

A képen jól látszik, hogy a kiengedett töltőcső a fékhorog útjában lenne

Bár sokak szerint nincs unalmasabb, mint tankeren repülni, a megkérdezett pilóta ezt azért túlzásnak találta. Izgalomból a tankeren sem volt hiány, hiszen az utántöltendő gép csak méterekre volt a tankertől, így ebből a szempontból például az éjszakai utántöltő bevetések is veszélyesek voltak. Egy olyan esetre is emlékezett, amikor egy KA-6D személyzete katapultált, amikor egy másik gépből figyelmeztették őket, hogy ég alattuk a tanker. Pilótánk szerint egy kissé túlreagálták a dolgot, mert csak a függesztett utántöltő konténer gyulladt ki, elég lett volna, ha először csak azt dobják el, nem az egész gépet…

ka6d-05.jpg

Az Intruderen gyorsan elfelejtették a stabilizátor körüli áramlást zavaró törzsféklapokat, helyette a szárnyvégeken szétnyíló féklapokat használták. Ezek láthatóak a USS Abraham Lincolnra visszatérő KA-6D-n is

Az Intruderek kivonásával az S-3B Vikingeknek jutott a tanker feladat, majd miután a Vikingek is eltűntek a repülőgép-hordozókról, a légi-utántöltő szerepet a Super Hornetek örökölték. Ugyanakkor a műveleti tervezésben és a végrehajtásban a Navy szorosan együttműködött az Air Force tankerszázadaival és például az Afganisztán felett eltöltött hosszú bevetések alatt a légierő töltötte újra a tengerész kollégák gépeit.  

* * *

Fotó: US National Archives

JET ELŐTTEM, JET UTÁNAM

austrian-190826.jpg

Idén tavasszal újabb légitársaság búcsúzott a légcsavaros gépektől. Az Austrian Airlines még a 2020-as koronavírus-járvány előtt hozott döntést, hogy 2021-ben kivonja a De Havilland Canada (Bombardier) DHC-8-400-asokat vagy ahogy a mindennapok során nevezték, a Dash 8-asokat. A típussal teljesített utolsó járat május 31-én repült az Innsbruck-Bécs útvonalon.

Az osztrák Dash 8-asok története a Tyrolean Airways-nél kezdődött. A magánszemélyek által alapított cég 44 gépes, 100-as, 300-as és 400-as változatokból álló Dash 8-as flottát üzemeltetett. Az Austrian 1998-ban vette meg a Tyroleant az alapítóktól és 2003-ban, flottaegyesítés címén Austrian Arrows név alatt, az anyacég arculatához illeszkedő festésmintával üzemeltette tovább a gépeket.  2012-től már csak 18 Dash 8 Q400-as üzemelt tovább az Austrian Airlines rövid távú útvonalain, többek között a Budapestin is, de a végére csak 10 gép maradt. A többi Kanadában, Dél-Amerikában és az Egyesült Királyságban repül tovább, de volt olyan is, amely a bontóba került.  

austrian-030800.jpg

Tyrolean színekben egy rövid törzsű Dash 8-as a grazi repülőtér kisméretű előterén, 2002 augusztusában.

austrian-061029.jpg

A 2006. októberi járatok egyike rövidesen megkezdi a gurulást és elindul Bécs felé. Az OE-LGD-t 2019-ben állították le, az osztrák főváros nemzetközi repülőterén tárolták, majd Torontóba került, ahol szétbontották.

austrian-20070119-ltm.jpg

Az 1998-as gyártású, Dash 8-300-as sorozatba tartozó OE-LTM az Austriantól az Egyesült Államokba került, tavaly óta pedig a kanadai Air Inuit flottájában repül. 

austrian-20070602.jpg

2007-es nyári fotó az OE-LGH-ról, amint a pályáról a 2-es terminál előtti állóhelyére gurul. A 400-as sorozaton hatágú légcsavarok forogtak.

austrian-080507-graz-oe-ltp.jpg

A 300-as változatokat négyágú légcsavarral látták el. Ezen a 2008. májusi fotón a grazi pályára süllyed az OE-LTP, amely az LTM-hez hasonlóan egy egyesült államokbeli időszak után, idén nyártól Kanadában repül tovább.

austrian-181222.jpg

Az OE-LGN, amely itt egy szürke decemberi napon érkezik Budapestre, majdnem a típus kivonásáig repült, csak 2021 márciusában állította le az Austrian.

austrian-190121.jpg

Mínusz 9-10 fok, ragyogó napsütés és némi hó. A flottában maradtak kék hasú gépek is, mint a ferihegyi 31R pályára leszálló OE-LGA.

austrian-190326.jpg

A Dash 8-asokat osztrák városokról, tartományokról, régiókról és hegyekről nevezték el, de volt két kivétel is. Az egyik az itt guruló, OE-LGG lajstromjelű gép volt, amely a Budapest nevet viselte.

austrian-190710.jpg

A festésmintát 2015-től módosították, legfeltűnőbb eleme, hogy elhagyták a kék színt a gépek hasáról és hajtóműveiről. Ez nem mindenki tetszését nyerte el, sokan vélekedtek úgy, hogy az egész csak arra volt jó, hogy a cég olcsón megússza az arculatváltást.

austrian-190904.jpg

A lenyugvó nap sugarai egy Star Alliance festésű gépre, az OE-LGR-re világítanak. Az Austrian 2000-ben csatlakozott a vele együtt 26 légitársaságot összefogó szövetséghez.

austrian-20080119-oe-lgi.jpg

Az utolsó járatot az OE-LGI lajstromjelű, Eisenstadt (Kismarton) nevű Dash teljesítette. A Lima Golf Indiát 2008. január 19-én, az előtéren ázva sikerült lencsevégre kapni, miközben egy óriásra, az An-225 Mrijára vártunk.  

*

Az Austrian immár a rövidtávokon is sugárhajtású típusokkal repül a Dash 8-asok helyett. Nem volt ez ismeretlen korábban sem, volt amikor Fokkerek és Airbusok repültek egyes rövid útvonalakon. Így lesz a jövőben is és Fokkerek ugyan már nincsenek az Austrian-flottában, az A320-asok mellé Embraer E195-ösöket szereztek be az osztrákok.

austrian-080403-01.jpg

Az utolsó négy Fokker F100-ast 2017 nyarán vonta ki az Austrian

austrian-180917.jpg

Egy esti Austrian-járat A320-asa érkezik Ferihegyre 2018 szeptemberében

austrian-190320.jpg

A Fokkerek pótlására Embraer E195 ösöket állítottak forgalomba

* * *

Fotó: Szórád Tamás

RÉGENVOLT REPÜLŐNAPOK: RIVOLTO, 2005

A régen és még régebben volt repülő és nyílt napok felidézése után sorozatom utolsó részéhez érkeztem. A helyszín ezúttal az Udine melletti Rivolto, a dátum 2005 szeptembere, amikor az olasz légierő az akkor 45 éves Frecce Tricolori otthonában rendezett repülőnapot Giornata Azzurra néven.

rivolto-00.jpg

Ez az album annyiban eltér az előzőektől, hogy csak a repülőnapot megelőző pénteken készült fotók szerepelnek benne. A hétvégén már itthon volt dolgom, így az igazi látványosságot és a szép időt kihagytam, de az észak-olasz régió hangulata miatt így sem bántam meg a kiruccanást.

*

rivolto-01.jpg

rivolto-02.jpg

Az olasz légierőnél az ötvenes években sorra alakultak és szűntek meg a különböző bemutató kötelékek. Egy-egy gépük szerencsére megmaradt az utókornak, mint például a Diavoli Rossi F-84-ese. A Vörös Ördögök 1957 és 1959 között repülték a Thunderjet nyilazott szárnyú változatát, a Thunderstreak-et.

rivolto-06.jpg

A Ferrarikról ismerős jelvény, a Cavallino Rampante (Ágaskodó Paripa) az azonos nevű kötelék gépeire is felkerült. Ők a Vörös Ördögök előtt egy évvel alakultak, de csak egy évig működtek. Gépük az F-86 Sabre kanadai gyártású Canadair Sabre Mk 4-es változata volt.  

rivolto-05.jpg

Ez már a Frecce Tricolori korszak, igaz csak az eleje. A Háromszínű Nyilak 1961-es megalakulásuktól kezdve két évig repülték a Sabre-t, bázisuk már akkor is Rivolto volt.

rivolto-20.jpg

1963-tól egy olasz könnyű vadászbombázó, a Fiat G.91-es vette át a stafétát az F-86-ostól és 1982-ig szolgálta a Freccét.

rivolto-13.jpg

rivolto-14.jpg

A nemzeti bemutató kötelék Aermacchi MB 339-eseit gyakorlórepülésre készítik elő, a kézi szivattyús tankolást kamerás dokumentálja. A formáció 1982-től nyergelt át a szintén hazai tervezésű és gyártású típusra.

rivolto-03.jpg

A 2. vadászezred még Cameriben települt, amikor 1958-ban megalakult a Lanceri Neri (Fekete Vívók) formáció, szintén kanadai Sabre Mk 4-esekkel. Az ezred történetében az AMX-ek is szerepet kaptak és egy ideig Rivoltóból üzemeltek. Minderre a könnyű csapásmérőn látható látványos festés emlékeztet.

rivolto-09.jpg

Az istranai 51. ezred szürke AMX-e. Mérete és azonos feladata miatt egy időben zseb-Tornadónak is csúfolták a típust. Mindennapjaikba 2008-ban kaptunk betekintést.

rivolto-31.jpg

Ez pedig egy „igazi” Tornado IDS a hetvenes-nyolcvanas éveket idéző kamuflázzsal. A variaszárnyú gépet kísérleti célokra használták a Róma melletti Pratica di Mare bázison.

rivolto-07.jpg

rivolto-32.jpg

Ez már az új idők gépe: a grossetói 4. ezred EF 2000 Eurofightere a statikus soron kijelölt helyére állítva és egy másik, amint megkezdi utánégetős startját.

rivolto-08.jpg

Az Aermacchi műszakijai az M 346 második prototípusán dolgoznak, amely négy hónappal korábban repült először.

rivolto-10.jpg

2005 az osztrák Drakenek utolsó éve volt. Rivoltóba a díszfestésű példány látogatott el.

rivolto-27.jpg

A dobozszerű, merev futóműves Short Skyvan típusból az osztrák légierő kettőt üzemeltetett, annak idején Kecskeméten is láthattuk az egyiket. Rivoltóba a Drakent kiszolgáló műszakiakat szállította a légi mikrobusz.

rivolto-11.jpg

Egy G.91-es maradványa. Szerencsére nem katasztrófa áldozata lett, hanem a biztonságot szolgálta azzal, hogy a repülőbázis tűzoltói gyakoroltak rajta.

rivolto-12.jpg

rivolto-33.jpg

A Magyar Honvédség Mi-24-esei ekkor már Szolnokról települtek át az észak-olasz bázisra és túlzás nélkül kijelenthető, hogy a repülőnap egyik legnagyobb érdeklődést kiváltó szereplői voltak.

rivolto-15.jpg

A SIAI-Marchetti SF.260-as kiképzőgépét egy hathengeres Lycoming boxermotor és egy kétágú Hartzell légcsavar gyorsítja 300 km/h-s sebesség fölé. Az export SF.260-asok többsége afrikai légierőknél talált gazdára.

rivolto-16.jpg

Egy ritkán látott kötelék, a svéd légierő Team 60 formációjának Sk60-asa ázik az esőben. A típust éppen egy éve vonta ki az egyetlen külföldi üzemeltető, az osztrák légierő.

rivolto-17.jpg

A Galileo Avionica (később Selex) által kifejlesztett, ekkor még teszt fázisban lévő pilóta nélküli felderítőgép, a Falco. A mindössze 7,2 méter fesztávolságú, 750 kg maximális felszálló tömegű Sólyom szenzorrendszerekből álló hasznos terhelése 150 kg lehet.

rivolto-18.jpg

Hangárban megbújó pilóta nélküli ragadozó, az RQ-1A Predator. Az immár 20 éves, éles műveleti tapasztalatokban bővelkedő olasz Predator program utolsó gépeit 2015-ben adta át a gyártó General Atomics az amendolai 32. ezrednek.

rivolto-19.jpg

A T-33 Shooting Star üzemeltetése az ötvenes években kezdődött az olasz légierőnél és egészen a nyolcvanas évek elejéig tartott. Amint a nagyméretű oldalszám és a vezérsíkra festett jelvény mutatja, a sugárhajtású kiképzőgépet az istranai ezred repülte.

rivolto-21.jpg

2009-ben Cannes-ból Genovába tartott ez a francia Stampe, amikor La Speziánál kényszerleszállást hajtottak végre vele – jobb híján közvetlenül a part mellé, a vízre. A gép egy perc alatt elsüllyedt, de az olasz haditengerészet búvárai néhány órán belül kiemelték. A kétfedelűt később kijavították.

rivolto-22.jpg

Az 1999-ben volt vadászpilóták által alapított Yakitalia egyik román gyártású Jak-52-ese.

rivolto-23.jpg

rivolto-24.jpg

A sugárhajtásút, helikoptert, old timert egyaránt üzemeltető Flying Bulls flottájában a bonyolult karbantartást és igen gyakorlott pilótát igénylő Szu-29-es műrepülőgépeknek is találtak helyet.

rivolto-25.jpg

Van itt minden: cseh gép, francia üzemeltető, svájci szponzor és észt lajstrom. A Breitling Jet Team 1984-es gyártású L-39-ese gurul a vizes aszfalton.

rivolto-26.jpg

A spanyol Patrulla Aquilla kötelék C-101 Aviojet gépeiben ülő pilóták járó hajtóművekkel várják, hogy a műszakiak végezzenek a gépek ellenőrzésével, aztán kezdődhet a Sasok röpte!

rivolto-28.jpg

A kormányzati repüléseket lebonyolító szállítórepülők VIP kivitelű Dassault Falcon 900-asa és Piaggio P180-asa Rómából röppent át Rivoltóba.

rivolto-29.jpg

rivolto-30.jpg

Fűre tolt öreg vasak: egy viszonylag jó állapotban megmaradt RF-84 Thunderflash, egy narancssárga RT-33-as fotófelderítő és egy radaros F-86D Sabre vadász. Mellettük, kissé a háttérbe olvadva egy aktív AB 212-es helikopter áll.

rivolto-35.jpg

Repülőgép fedezék, amelyben indítani is lehetett. A gázsugár kivezetése hátul egy ferde betonfelületre történt.

rivolto-36.jpg

Újrahasznosított póttartályok

rivolto-34.jpg

A Rivoltóhoz közeli Codroipo falunál van ez a G.91R, amelyet mindig lefotóztunk, amikor arra jártunk. Az S13-as út mellett több látnivaló is van.

*

rivolto-47.jpg

rivolto-48.jpg

A környék szálláshelyeinek folyosóit szinte mindenhol légierős poszterek, plakettek, jelvények díszítik. A délszláv válság és az 1999-es Allied Force művelet idején az itt elszállásolt katonák ezzel köszönték meg a vendéglátást. A fenti képen a Kanadai Királyi Légierő F/A-18-asa van, a lenti nyomaton az amerikaiak egyik portyázó Varacskos Disznója szimatol célpontok után.

rivolto-42.jpg

rivolto-44.jpg

Még egy érdekesség: Udinében, a Via Felettón áll az olasz tengerészek azóta felújított emlékműve, árbóccal, horgonnyal, kormánykerékkel és géptávíróval.

* * *

Fotó: Szórád Tamás

AHOL NAGY A SZÜKSÉG, KÖZEL A SEGÍTSÉG

A katonai légiszállító képesség még az olyan hatalmas légierőknél is véges, mint a US Air Force. Az Egyesült Államokban 70 évvel ezelőtt hozták létre azt a több száz polgári repülőgépből álló légiflottát, amely személy- és teherszállító kapacitásával kisegíti a katonai szállítórepülőket. 

craf-03.jpg

A polgári tartalékos légiflotta létrehozásának előzménye az a folyamatos, magas intenzitású légiszállítási művelet volt, amely berlini légihíd néven vonult be a történelembe. 1948. június 24-én a Berlin keleti részét irányító szovjetek blokád alá vonták volt szövetségesei, az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország között felosztott nyugati városrészt. Nyugat-Berlin közúton és vasúton megközelíthetetlen lett, megszűnt az áramellátás és a tartalékok csak néhány hétre voltak elegendőek. A városrész ellátása élelmiszerrel, tüzelővel, üzemanyaggal és gyógyszerrel csak légi úton volt lehetséges. Két nappal a blokád kezdete után amerikai, újabb két nappal később pedig angol repülőgépek indultak nyugat-németországi repülőtereikről, hogy szállítmányukat célba juttassák. A 15 hónapon át tartó művelet csúcsidőszakában percenként szállt le egy-egy szállítógép Nyugat-Berlinben. A szovjetek 1949. május 11-én feloldották a blokádot, de a légihíd még szeptemberig működött és biztosította a túlélést.

craf-01.jpg

A berlini légihíd egyik főszereplője a C-54 Skymaster, a DC-4-es katonai változata volt

A légihíd során szerzett tapasztalatok arra ösztönözték az amerikaiakat, hogy megoldást találjanak arra az esetre, ha a légiszállítási igény túlságosan lekötné a légierőt vagy a katonai gépek használata nem lenne indokolt. A megoldás a légitársaságok repülőgépeinek bevonásában rejlett. 1951. december 15-én Robert Lowett védelmi miniszter és Charles Sawyer kereskedelmi miniszter aláírta a tartalékos polgári légiflotta, a CRAF (Civil Reserve Air Fleet) létrehozására és feladatrendszerének kidolgozására vonatkozó tervezetet. A polgári légiflottát megalakulása óta három alkalommal mozgósították, és ha kisebb mértékben is, de a köztes időben is kivették részüket a fegyveres erők légiszállítási feladataiból.

*

A polgári tartalékos légiflotta önkéntes alapon működik, a CRAF-hoz csatlakozó légitársaságok és chartercégek az amerikai fegyveres erőket és a kormányzati szerveket globálisan ellátó Szállítási Parancsnoksággal (US TRANSCOM) kötnek szerződést. A társaságok repülőgépeit azok képességei, technikai paraméterei alapján a nemzetközi vagy a belföldi feladatokhoz sorolják. Ahhoz, hogy egy cég a nemzetközi feladatokban részt vehessen, az Egyesült Államokban lajstromozott repülőgépekkel kell rendelkeznie, a felajánlott gépeknek legalább a negyven százalékát igény esetén a CRAF rendelkezésére kell bocsátaniuk és minden egyes felajánlott repülőgépre négy váltás személyzetet kell biztosítaniuk.

craf-02.jpg

Egy United gép fedélzetén indulnak tengerentúli küldetésre a Utah Nemzeti Gárda helikopteres katonái

Mielőtt a CRAF-hoz jelentkező céggel szerződést kötnének, azoknak igazolniuk kell, hogy már legalább egy éve végeznek olyan vagy ahhoz hasonló szolgáltatást, mint amelyet a haderőnek felajánlanak, és hogy megfelelnek valamennyi előírásnak és követelménynek, amit a Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) a kereskedelmi (közforgalmi) repülést folytató cégekkel szemben támaszt. Ezután a fegyveres erők egy tapasztalt pilótákból és repülőműszakiakból álló csoportot küldenek a jelentkezőhöz. A csoport egy átfogó ellenőrzéssel felméri, hogy a légitársaság repülőgépei, személyi állománya, oktatási és karbantartási programja és minőségbiztosítási gyakorlata megfelelnek-e az elvárásoknak. Ha a céget megfelelőnek minősítik, egy bizottság jóváhagyja, hogy a társaság légiszállító charterszolgáltatást nyújtson a fegyveres erők részére. Ezután kerülhet sor a szerződéskötésre.

craf-05.jpg

A Kalitta Air teherszállító B 747-eséhez katonai rakodójárművek sorolnak

A továbbiakban a Pentagon kereskedelmi légiszállításért felelős osztálya folyamatosan figyelemmel kíséri a légitársaság működését, biztonsági mutatóit, karbantartói tevékenységét, pénzügyi helyzetét, a szerződés teljesítése érdekében végzett teljesítményét. A tapasztaltakról, a cég működésére jellemző trendekről hathavonta egy átfogó jelentést készít, és ezen felül egyéb intézkedéseket is tesz. Például a repülőgépek repülés előtti átvizsgálásánál is rendszeresen jelen vannak a katonai ellenőrök, és a pilótafülkében zajló munkát is megfigyeli a Légiszállítási Parancsnokság (AMC) egyik tapasztalt ellenőrző pilótája. Az osztály közvetlen kapcsolatban van a Szövetségi Légügyi Hivatallal és folyamatosan tájékoztatja azt a légitársaságoknál tapasztaltakról.

craf-04.jpg

A Sierra Pacific charter légitársaság B 737-ese egy közép-keleti bevetés előtti gyakorlatra hozta a hadsereg egyik helikopter-zászlóaljának tagjait

Az amerikai légierő adatai szerint a legutóbbi aktiválásakor, azaz 2021 augusztusában a CRAF 24 légitársasággal és 450 repülőgéppel számolhatott. Ezek a cégek az ABX Air, az Air Transport International, az Alaska Airlines, az Allegiant Air, az American Airlines, az Amerijet International, az Atlas Air, a Delta Air Lines, az Eastern Airlines, az Everts Air Cargo, a Federal Express Airlines, a Hawaiian Airlines, a Jet Blue Airways, a Kalitta Air Cargo, a Lynden Air Cargo, az MN Airlines / Sun Country, a National Airlines / National Air Cargo, a Northern Air Cargo, az Omni Air International, a Polar Air Cargo, a Southwest Airlines, a United Air Lines, a United Parcel Service és a Western Global voltak. A lista nem állandó, egyes légitársaságok csatlakoznak a programhoz, míg mások befejezik ilyen irányú tevékenységüket. 

craf-09.jpg

Louisianai gárdisták indulnak Washingtonba, Biden elnök beiktatási ceremóniájának biztosítására. A háttérben egy KC-390 Millenium látszik

A polgári tartalékos légiflottának két nemzetközi és egy nemzeti része van. A nemzetközi rész további két részre van bontva: hosszú- és rövidtávú szekcióra, míg a nemzeti rész a belföldi szükségleteket elégíti ki. A repülőgépeket aszerint vezénylik a megfelelő helyre, hogy az adott feladat milyen kapacitású gépet igényel. A hosszútávú és tengerentúli nemzetközi útvonalakra alkalmas típusok ugyanazt repülik, mint a légierő C-17 Globemaster III és C-5 Galaxy szállítógépei, vagyis az Egyesült Államok hazai és világszerte elhelyezkedő bázisai közötti szállítási feladatokat. A közepes méretű utas- vagy teherszállító gépeket a rövidtávú nemzetközi útvonalakra állítják be. Úti céljuk lehet az Egyesült Államok közelében, de az is lehetséges, hogy más kontinensre települnek, és azon belül végeznek légiszállítást az egyes repülőterek között.

craf-20.jpg

Egy esős őszi napon tankolni szállt le Ferihegyen az American Trans Air Közel-Keletre tartó L-1011 Tristar gépe

*

A CRAF aktiválásának három fokozata van. Az 1-es regionális léptékű krízishelyzetben, humanitárius segítségnyújtás és katasztrófahelyzet esetén lép életbe – ilyen volt az augusztusi afganisztáni kimenekítő művelet is. A 2-es fokozat háború esetén, a 3-as nemzeti mozgósítás esetén lesz érvényes. Ha a katonai Légiszállítási Parancsnokságnak krízishelyzetben civil szállítógépekre van igénye, azt jelzi a US TRANSCOM parancsnoka felé, aki a védelmi miniszter jóváhagyásával bármelyik fokozatot elrendelheti. A légitársaságnak az igénybevétel elrendelésétől számítva, fokozattól függően 24, 48 vagy 72 órája van a felkészülésre. A feladatba bevont civil légiszállítók maguk gondoskodnak gépeik üzemeltetéséről és karbantartásáról, de repüléseiket az AMC koordinálja. A rendelkezésre állás elkötelezettségel jár, és hogy a civil szállítókat ösztönözzék a CRAF programban való részvételre, a légitársaságok a fegyveres erők részére végzett békeidős szállításokból is kivehetik a részüket.

craf-07.jpg

Katonák indulnak az Öbölbe 1990. szeptember 1-jén

A CRAF-t először 1990 augusztusa és 1991 májusa között aktiválták. A polgári gépek a Desert Shield / Desert Storm művelet fontos háttérszereplői voltak. A második aktiválásra az Iraqi Freedom művelet támogatása miatt került sor 2002 februárja és 2003 júniusa között. Az idén 70 éves program történetének harmadik aktiválása 2021 augusztusában történt az Allies Refuge művelet részeként, miután Lloyd J. Austin védelmi miniszter utasította a Szállítási Parancsnokságot a CRAF 1-es fokozatú aktiválására. A Hawaiian Airlines kettő, az American Airlines, az Atlas Air, a Delta Air Lines és az Omni Air három-három, a United Airlines pedig négy gépet jelölt ki a feladatra. A légierő arra fókuszálhatott, hogy az amerikai állampolgárokat és más, arra jogosult személyeket Kabulból katari és egyesült arab emírségekbeli légibázisokra szállítsa, ahonnan a 18 civil utasszállító valamelyikén repülhettek tovább Európába, majd egy részük az Egyesült Államokba.

craf-06.jpg

* * *

A cikk nyomtatott változata az Aeromagazin 2021. novemberi számában jelent meg. Forrás: USAF

Fotó: US Air Force, US Army, Szórád Tamás

VÁRD A VÁRATLANT!

Amikor idén júniusban a kecskeméti MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison leszállt az utolsó afganisztáni váltást szállító Airbus A319-es, még úgy tűnt, hogy ezzel véget ért a honvédség szerepvállalása a közép-keleti országban. Aztán bő két hónappal később a szürke Airbusok ismét útra keltek Kabul felé azzal a feladattal, hogy a kint tartózkodó magyarokat, az őket segítő afgánokat és családjukat kimenekítsék az immár tálibok uralta fővárosból.

kabul-01mod.jpg

Ismert, hogy a húsz évvel ezelőtt, 2001. szeptember 11-én az Amerikai Egyesült Államok ellen végrehajtott terrortámadás hívta életre az USA és a NATO afganisztáni műveletét. Magyarország 2003-ban kezdte meg szerepvállalását, és katonáink 18 éven át szolgáltak Afganisztánban. Joe Biden amerikai elnök idén áprilisban bejelentette, hogy májustól megkezdik az amerikai katonák kivonását, és legkésőbb szeptember 11-ig be is fejezik. A bejelentést követően a tálibok olyan ütemben foglalták el az egyes országrészeket, hogy világossá vált: rövidesen Kabul is a kezükre kerül. Mindezek hatására menekültek százezrei igyekeztek elhagyni Afganisztánt. Augusztus közepén a legnagyobb videó megosztó révén az egész világ láthatta, hogy milyen állapotok alakultak ki a volt elnökről, Hamid Karzairól elnevezett kabuli nemzetközi repülőtéren. A kialakult helyzetben a magyar kormány úgy döntött, hogy magyar állampolgár ne maradjon Kabulban, továbbá segítünk azokon az embereken és családjukon, akik támogatták katonáinkat. A feladatot augusztus 17-én kapta a honvédelmi tárca és a Magyar Honvédség Parancsnokság részére meghatározták a végrehajtandó feladatot. A célkitűzések a következők voltak.

Létre kellett hozni a különleges műveleti feladatokra kiképzett és felkészített katonákból álló csoportot és megszervezni útba indításukat. A kimenekítést a honvédség saját képességeire támaszkodva kellett végrehajtani, a harctéri művelet végrehajtásához szükséges technikai eszközökkel és állománnyal. A Kabulba indítandó egyik A319-est fel kellett szerelni a harctéri életmentést és a sérültek légi szállítását biztosító berendezéssel, felkészülve arra, hogy esetleg a helyszínen kell életmentést végrehajtani illetve súlyos sérültek ellátását biztosítani a hazavezető úton. A megszokott eljárásrendtől eltérve, soron kívül kellett beszerezni azokat a diplomáciai engedélyeket, amelyek birtokában a honvédség gépei, mint állami légijárművek berepülhetnek a művelet során érintett országok légterébe. További feladatot jelentett egy olyan szomszédos országot találni Afganisztánnal, ahova a kimenekítést végre lehet hajtani, és amelyik ideiglenesen befogadja a kimenekítetteket. Ez az ország Üzbegisztán lett. A feladat következő része úgy szólt, hogy a kontingens éjjel és nappal mindaddig folyamatosan végezze a munkát, amíg van remény a kimenekítés végrehajtására. Elsődleges helyen a magyar állampolgárok biztonságát kellett garantálni, azt követően pedig azokról az afgán családokról kellett gondoskodni, akik segítették a magyarokat. Végül azt is ki kellett dolgozni, hogy akik Afganisztán területén belül olyan helyen tartózkodnak, hogy egy meghatározott helyen és időben nem lehet elérni őket, milyen segítséget, támogatást, iránymutatást kapjanak ahhoz, hogy szándékaik szerint el tudják hagyni az országot.

kabul-06.jpg

A remény rabjai. Kabul, 2021. augusztus

A katonák kevesebb, mint 20 óra alatt felkészültek és augusztus 18-án, szerda délutánra készen állt a kontingens. A Sámán elnevezésű műveletre létrehozott különleges műveleti osztagot egy különleges műveleti csoport, egy rohamlövész alegység, a légierő gépeinek személyzete, a titkosszolgálat emberei és tolmácsok alkották. Az A319-es személyzetek felkészítését és az eligazítást a szállítórepülő század parancsnoka tartotta az indulás előtti napon, a kockázatelemzést a rendelkezésre álló információk alapján a műveletet irányító törzs végezte el. Az immár kellő tapasztalattal rendelkező repülőműszakiak a gépek előkészítésére és a repülések közötti műszaki kiszolgálására készültek fel. A repülőgépeken átalakításra nem volt szükség, mivel a 604-es Airbuson állandó jelleggel van beépítve az egészségügyi evakuálás (Medevac) során folyamatos ellátást biztosító berendezés. Higiéniai és járványügyi okokból mindkét gép utas üléseire műanyag zsákokat húztak, amelyeket a szakszemélyzet minden feladatot követően cserélt.

kabul-07.jpg

Magyar katonák és felszerelésük az A319-es mellett

A hajózó és repülőműszaki személyzeteken kívül a szakorvosból, mentőtisztből és szakasszisztensből álló háromfős egészségügyi szakszemélyzet is felkészült. Utóbbit az afgán nőkre vonatkozó vallási és kulturális sajátosságokat figyelembe véve jelölték ki, hogy a betegvizsgálat során ne jelentsen problémát a nemek különbözősége. Az egészségügyiek a végrehajtó állomány és a menekültek figyelembe vételével az elérhető készletekből egészítették ki az alapfelszerelést. Az Airbuson ezzel rendelkezésre állt a teljes Medevac felszerelés: EKG monitor, defibrillátor, lélegeztetőgép, infúziópumpák, oxigén, gyógyszerek és kiegészítő egészségügyi anyagok (további gyógyszerek, kötszer, hordágyak, stb.) továbbá a koronavírus-fertőzéssel kapcsolatos fertőtlenítőszerek, védőeszközök és ruházat. Az indulás előtt még egy eligazításra és feladatpontosításra került sor, illetve a feladat végrehajtásának időtartamára, és a hazaérkezés utáni teendőkre vonatkozóan a közegészségügyi szabályok ismertetése is megtörtént. A legrosszabb forgatókönyv, amire az egészségügyi csoport felkészülhetett az volt, hogy a végrehajtó állomány valamelyik tagja olyan súlyos állapotba kerül, hogy Medevac feladat keretében haza kell szállítani.

*

Amint a diplomácia engedélyek megérkeztek, a csoport augusztus 19-én, csütörtök hajnalban útnak indulhatott. A gépek a kecskeméti repülőbázisról közvetlenül az üzbegisztáni Buharába repültek. Üzbegisztánban létre kellett hozni egy előretolt műveleti bázist, megteremteni a kontingens és a kimenekítettek szállását, étkeztetését, egészségügyi biztosítását illetve kialakítani egy vezetési pontot a folyamatos kapcsolattartáshoz és megszervezni az állandó biztosítást. Ugyancsak meg kellett szervezni a honvédség gépeinek kiszolgálását is, mert a kabuli repülőtér infrastruktúrája erre már nem volt alkalmas.

kabul-04.jpg

A 604-es Airbus mögött holland és lengyel Herculesek és egy amerikai Globemaster III-as látható a mögöttük sorakozó menekülőkkel

A művelet következő fázisában az Airbusok berepültek Kabulba. Valamennyi kabuli érkezés és indulás a repülőteret felügyelő amerikai légierő által meghatározott időpontokban történt. Afganisztán légterében már nem létezett semmiféle légiforgalmi irányító szolgálat. Az üzbég-afgán határ eléréséig Üzbegisztán biztosította az irányítást és radar alapján a biztonságos elkülönítést a polgári repülési szabályok szerint. A határ átrepülése után a két A319-es személyzete magára maradt. Visszaúton a határ elérése előtt tíz perccel kellett meghívni az üzbég irányítást azonosítás és a határátlépés várható időpontjának megadása céljából.

A kabuli repülőtéren irányító szolgálat vagy radar elkülönítést biztosító légiforgalmi irányítás nem létezett. Az amerikaiak a kabuli közelkörzeti frekvencián adtak egyfajta tájékoztatás a széllel és a repülőtéri légnyomással kapcsolatos adatokról. A szabvány kifejezések és eljárások megszűntek létezni. Le- és felszállási engedélyek kiadása sem létezett, helyettük a „le- és felszállás saját kockázatra” kifejezést használták, a teljes felelősséget és döntést a gépszemélyzetre hagyva. Amikor a magyar Airbusok az első fordulót teljesítették, felhívták a pilóták figyelmét arra, hogy a guruló utakon és az előtéren fokozott figyelemmel mozogjanak, lévén semmilyen kapcsolat nincs a különböző gépjárművekkel. A repülőtéren uralkodó állapotokat az is jól mutatja, hogy a fénytechnika, vagyis a pálya, a gurulóút és az előtér világítása nem működött. A gurulást és a felszállást sötétedés után kikapcsolt fényszórókkal és helyzetjelző lámpákkal valamint lesötétített utas ablakokkal kellett végrehajtani. A le- és felszállások végrehatása során normál és taktikai eljárásra egyaránt szükség volt. Az egész kabuli jelenlétet a „várd a váratlant” elve határozta meg. A repülőgépet elhagyni – például körbejárás, ellenőrzés céljából – csak kevlár mellényben és sisakban lehetett. A repülőtérre behallatszó fegyverropogás hangja korábban nem volt része a mindennapoknak, ahogyan az sem, hogy a leszállás után még nagy sebességgel guruló Airbusszal a pálya középvonala mellett heverő, hűtőszekrény nagyságú dobozt kelljen kerülgetni.

kabul-05.jpg

A 605-ös Airbus mellett az amerikai hadsereg CH-47-es helikoptere gurul

Az első időszakban az Airbusok a leszállást követően mindössze 30 percig maradhattak a kabuli repülőtéren. Ez az időtartam később a műveleti helyzet függvényében változott. Úgy kellett összegyűjteni a menekülteket, hogy amikor a magyar gép érkezik, azonnal felszállhassanak rá. Addig a biztonsági ellenőrzésüket is el kellett végezni, nehogy olyan is felkerüljön a gépre, aki nincs a listán, vagy nem hozzánk tartozik, illetve ne vihessen fel a gépre olyan eszközt, ami a fedélzeten tartózkodók illetve a repülőgép biztonságát veszélyezteti. Fel kellett venni a kapcsolatot a helyi parancsnokkal, hiszen a kabuli reptér katonai irányítás alatt volt, majd értékelni a biztonsági helyzetet, kialakítani a saját biztosítást, megszervezni a menekültek tartását és ellátását, illetve létrehozni egy előretolt vezetési pontot. A különleges műveleti osztag parancsnoka a helyszínről irányított. Meg kellett ismerni a kabuli repülőtér beléptetési eljárásának rendjét és alkalmazkodni hozzá, valamint kapcsolatba lépni azokkal a személyekkel, akik korábban segítették a magyarokat. A különleges műveleti csoport és a rohamlövész szakasz folyamatosan kint volt a hírműsorokban is látott területen. Kezdetben egy beléptetési pont volt a kabuli repülőtéren, ezért a magyar katonák „más” megoldásokat is kerestek a beléptetésre, annak érdekében, hogy mindenki, akit el akartunk hozni, felszállhasson a gépeinkre.

kabul-00.jpg

Az a bizonyos létrás fotó, amelyet az amerikai tengerészgyalogság őrvezetője, Nicolas Guevara készített a Kabulban várakozó Airbusunkról. A Boeing 737-estől eltérően az Airbus A320-as típuscsalád gépei, így az A319-esek közül kevés készült beépített lépcsővel, aminek oka az eltérő tervezési filozófiában keresendő. A hatvanas évek második felében megjelent 737-es törzse közel „ül” a földhöz, hogy a kisebb belföldi reptereken a csomagok ki- és berakodását szállítószalag nélkül, kézi erővel is el lehessen végezni. A húsz évvel később készült keskenytörzsű Airbusok esetében az európai mérnökökben ilyen aggályok nem merültek fel, ráadásul ekkor már számolni lehetett az újabb, egyre nagyobb átmérőjű hajtóművekkel, amelyeknek szintén helyet kellett találni a szárny alatt. Ezért ezek az Airbusok hosszabb futószárakat kaptak és a törzsük magasabban van, mint a 737-eseké, a magasban lévő ajtóhoz viszont hosszabb lépcső kell, ami további súlyt és karbantartást jelent és esetleg meghibásodhat. Beépített lépcsőt elsősorban a privát Airbusok tulajdonosai igényeltek, a légitársaságok csak elvétve. A két honvédségi Airbus korábbi tulajdonosai sem kértek a lépcsőből, így a bizonytalan infrastruktúrájú Kabulban maradt az a kreatív megoldás, amit Guevara őrvezető fotóján láthatunk.

Mindeközben az Airbusok egyik hajtóműve folyamatosan járt, mivel a normál eljárástól eltérően minden Kabulban álló repülőgépnek járó hajtóművel kellett várakoznia. Az amerikai, brit és ausztrál C-17-es pilóták ezt úgy oldották meg, hogy a járó hajtóművekre ráhúzták a sugárfordítót. Ezzel azt idézték elő, hogy a kiáramló forró gázsugarat a mellettük parkoló gépek, például a magyar A319-es alá fújták. Emiatt az Airbus néhány rendszere olyan magas hőmérsékletet érzékelt, hogy ha még kikapcsolt állapotban is volt, megszűnt működni. Ez a „C-17-es probléma” azzal járt, hogy a magyar személyzetek folyamatosan a légkondicionáló rendszer hibájával küszködtek. (A légkondicionáló rendszer a kompresszor kimeneti oldalán 97-105 fokos levegőt érzékelt még kikapcsolt állapotban is, így visszajelzési probléma jelentkezett.) A futómű kibocsátást és behúzást vezérlő komputer hibája szintén előállt a kabuli várakozás közben, de ezeket a problémákat a géppel utazó műszakiak megszüntették.

kabul-02.jpg

A kecskeméti Airbus és az amerikai C-17-es egyaránt az utasokra vár. Az előtéren haladó pick-up szintén az USAF-hoz tartozik

A háromfős egészségügyi csoport alapbázisa Üzbegisztánban volt, és folyamatosan a Medevac-készlettel felszerelt Airbushoz voltak rendelve. A különleges műveleti katonák közül többen harctéri életmentő katona képesítéssel is rendelkeztek. Kabulban ők kezdhették meg egy egészségügyi probléma megoldását, amit az egészségügyi csoport, megérkezését követően emelt szinten folytathatott. A csoport Kabulban az előzetes információk alapján és egy helyszíni egészségügyi kikérdezéssel mérte fel, hogy a repülőút során szüksége van-e bármelyik menekültnek ellátásra. Miután átadták őket az üzbég hatóságoknak, az ottani egészségügyi szakemberek folytatták a magyarok által megkezdett ellátást. A csoport munkáját nagyban segítette, hogy két tagja - a szakorvos és a szakasszisztens – két afganisztáni misszióban együtt látott el egészségügyi feladatokat. A vallási és kulturális sajátosságok, a népszokások, illetve a hely és a klíma ismerete a megérkezést követően egy azonnali akklimatizációt jelentett. A menekültek között számos olyan személy – tolmács, őr, alkalmazott – volt, akiket a korábbi missziók révén személyes ismerősként üdvözölhettek. 

kabul-03.jpg

Beszálláshoz készülnek a kimenekítendő utasok. A lépcső mindkét végén különleges műveleti katonák állnak

A maximális felszállótömeg miatt az Airbusszal egy körben 60-70 főt lehetett kihozni. Ezt olyan tényezők határozták meg, mint a kabuli repülőtér tengerszint feletti magassága, a levegő hőmérséklete, és az üzemanyag mennyisége. Hogy az egyes fordulók hatékonyak legyenek, a különlegesek egy része folyamatosan Kabulban tartózkodott. Az ő feladatuk az volt, hogy a gépek visszaérkezéséig, találjanak alternatív megoldásokat, hogy bevihessék a repülőtérre azokat az embereket, akik számítanak ránk. Nagyon fontos volt az, hogy az osztag folyamatos kapcsolatot tudjon tartani a kimenekítésre várókkal, hogy mindig tudják, merre járnak, merre tartózkodnak, hol találják meg őket, és hogyan tudják majd a repülőtérre bevinni őket.

kabul-08.jpg

Érkezés Üzbegisztánba

Az üzbégekkel kötött megállapodás értelmében a kimenekített emberek a lehető legrövidebb időt töltötték Üzbegisztánban. Amint a kimenekítetteket az Airbusokkal sikerült átjuttatni Buharába, Wizz Air és Uzbekistan Airways gépek fedélzetén azonnal útnak indították őket Magyarország felé. A Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren a belügyminisztérium vette át a menekülteket. A Sámán művelet során a katonák kimenekítettek 540 főt, magyar, osztrák, amerikai és afgán állampolgárokat. Valamennyi olyan magyar állampolgárt kihoztak, akik jelezték, hogy ki akarnak jutni. A magyarokat segítő afgánok 87 százalékát sikerült kihozni – ők azok, akikkel sikerült kapcsolatba lépni. Ez 57 afgán családot és 180 gyermeket jelent. A művelet során a két Airbus 319-essel tizennégyszer tették meg az utat Afganisztán és Üzbegisztán között. A magyar személyzetek számára a két forduló közötti pihenőidőt az határozta meg, hogy milyen időpontot adtak meg az amerikaiak a kabuli érkezésre és távozásra. Volt, hogy mindössze öt óra alvás jutott a gépszemélyzeteknek, más alkalommal 14 órát is pihenhettek. Azokon a napokon, amikor kétszer fordultak Kabul és Buhara között, az utasok kiszállítása és a gép tankolása után azonnal indultak vissza Afganisztánba.

Dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka a kontingens hazaérkezése után tartott sajtótájékoztatón a művelet végrehajtásával kapcsolatban így fogalmazott:

„Megvalósult a haderőnemek közötti együttműködés, a szárazföld és a légierő közösen dolgozott együtt. Pilóták, különleges műveletisek, titkosszolgálat, lövészek, egészségügy, híradó, műszakiak, egy parancsnokság alatt dolgoztak. Mindez nem jöhetett volna létre, ha a haderőfejlesztés nem ilyen sikeres. Azért tudtam nyugodt szívvel útnak indítani ezt az osztagot, mert meg volt az a fegyverzet, felszerelés, szállítóeszköz, ami kell ahhoz, hogy a katonáimat nyugodt lelkiismerettel küldjem műveleti területre, egy olyan feladatra, amit még soha nem hajtottunk végre, csak gyakoroltunk itthon.”

* * *

A cikk elkészítéséhez nyújtott segítséget köszönöm a szállítórepülő századnak, a helyszíni fotókat dr. Toperczer István alezredesnek. A cikk nyomtatott változata az Aeromagazin 2021. novemberi számában jelent meg.

HÍVÓJELE: ALITALIA 4000

2021. szeptember 12-én, reggel 6 óra 10 perckor szállt fel az Alitalia egyik Airbus A320-as repülőgépe Róma Leonardo da Vinci repülőteréről, hogy másfél órás repülést követően megérkezzen a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre. Ebben különösebb szenzáció nincs, amiért azonban mégis érdekes lehet az olasz gép érkezése az, hogy ezúttal nem kereskedelmi járatot teljesített, hanem a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárónapjára érkező Ferenc pápát szállította a magyar fővárosba.

az4000-bud-1.jpg

A katolikus egyházfők ötvenhét éve használnak repülőgépet külföldi utazásaikhoz. VI. Pál pápa volt az első, aki 1964-ben az Alitalia egyik DC-8-asán utazott Izraelbe. A Vatikánnak nincs saját repülőgépe, a pápa mindig az olasz nemzeti légitársaság valamelyik gépét használta. Hogy éppen melyiket, az döntötte el, hogy milyen messze utazott. Rövid és hosszú távra a keskenytörzsű Airbus A320/321 típussal repült, interkontinentális távolságon már a szélestörzsű A330-asok és Boeing 777-esek jöhettek szóba. (Egészen rövidtávon - ha indokolt a légi szállítás - az olasz hadsereg valamelyik helikoptere juttatja el úti céljához.) Hosszabb külföldi tartózkodás esetén gyakori volt, hogy az Alitalia gép hazatért – akár már a hazaúton is kereskedelmi járatot teljesítve – és a Szentatyát a vendéglátó ország szállította vissza Rómába. Ez akkor valósulhatott meg, ha a vendéglátó ország nemzeti légitársaságának volt megfelelő repülőgépe és a repülésbiztonság szempontjából sem merülhetett fel kifogás.

az4000-vi-pal.jpg

VI. Pál pápa a DC-8-as ajtajában

az4000-ii-janos-pal-2.jpg

II. János Pál látogatása a pilótafülkében

Az Alitalia gépeken kívülről mindössze a bal első ajtó melletti pápai címer jelezte, hogy a gép különleges utassal repül. Az egyetlen, ami ezen kívül megkülönböztette egy hétköznapi járattól, az nem volt látható csak hallható. Amikor a pápa a fedélzeten volt, a repülőgép Alitalia 4000 hívójellel repült. A 4000-es és afeletti számokat azok az Alitalia gépek használták, amelyek különleges feladatot repültek, és a pápa szállítása természetesen annak minősült. Ez a hivatalos hívójel, a tengerentúlon az Air Force One mintájára gyakran használt Shepherd One (Pásztor Egy) nem az.

az4000-ferenc.jpg

Ferenc pápa az egyik szélestörzsű személyzetével beszélget

A pápát szállító gépek esetében nem kell különösebb fedélzeti luxusra gondolni. Őszentsége és közvetlen kísérete a gép első részében, business osztályon utazik. Azok az újságírók, fotósok és operatőrök, akik a pápát a repülőgép fedélzetén is elkísérhetik, a business osztály mögött, turista osztályú kabinban foglalnak helyet. Az egyházfő gyakran hátramegy, és már a repülés közben is interjúkat ad. Mint minden repülés, a pápa utazása is komoly összeget emészt fel. Hogy a teljes költség ne az olasz adófizetőket terhelje, az újságírók nem ingyen repülnek, fizetniük kell a helyért, mégpedig annak ellenére, hogy turista osztályon utaznak, business osztályú tarifát. Elvárás, hogy a visszaúton is a fedélzeten legyenek, mert a pápa nem repül üres gépen. Ha bármelyikük úgy gondolja, hogy a visszaúton már nem kíván a gépen lenni, megteheti, de ezt követően aligha lesz lehetősége még egyszer a pápa sajtókíséretével repülni.

*

Szeptember 12-én, vasárnap a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér körüli biztonsági intézkedésekkel az is szembesülhetett, aki a 2-es termináltól távolabb kívánta lencsevégre kapni a pápát szállító repülőgép érkezését. A spotterdombként ismert fotóhelyszínt csak többszörös rendőri ellenőrzés után lehetett megközelíteni. A kékruhások a gyors – és tegyük hozzá: udvarias – ellenőrzés után felhívták a figyelmet, hogy a belépés most csak a spotterdombra szól és gondoskodtak arról is, hogy a dombhoz vezető úton se „tévedjen el” senki egy jobb fotó reményében.

az4000-bud-3.jpg

Őrjárat az égen – a rendőrség MD-500-assal tart terepszemlét

A spotterdombról szemlélődők számára is egyértelmű volt, hogy a 2-es (31R) pályára fontos gép érkezik. Valamennyi érkező járat az 1-es (31L) pályára szállt le, és a 2-es pálya ellenőrzése a szokottnál nagyobb volt. Közben a légirendészet helikopterei egymás után jelentkeztek be a torony frekvenciáján. Először egy MD-500-as, majd egy MD-902-es emelkedett a levegőbe, berepülve és ellenőrizve a környék útjait és a 31R pálya környékét. A faroklégcsavaros MD-500-as nagyobb területet repült végig, a NOTAR megoldású MD-902-es pedig a Cargo City felett néhányszáz méter magasan megfüggött és onnan tartotta szemmel a területet.

az4000-bud-2.jpg

Ferenc pápa megérkezik néhány órás látogatására

Ezután jelentkezett be és 7 óra 42 perckor földet ért a pápát szállító Airbus. Ferenc pápa az olasz légitársaságnál 2010-ben szolgálatba állított, a 2009-es gyártású, EI-DTM lajstromjelű A320-assal érkezett. A gép a nyitott pilótafülke ablakokba kitett magyar és vatikáni zászlókkal az előtérre gurult és ezzel megkezdődött Őszentsége hétórás budapesti programja. Az Alitalia 4000-es valamivel 15 óra előtt szállt fel alig félórás útjára Pozsony felé, ahonnan szeptember 15-én tért vissza Rómába.

az4000-bud-4.jpg

A rendőrség MD-902-esét az égre szegezték

A repülőgépet használó négy pápa közül VI. Pál kilenc alkalommal repült. A legtöbbet II. János Pál repült, regnálásának huszonhat éve alatt száznégy alkalommal. XVI. Benedek pápa huszonnégyszer szállt gépre, Ferenc pápának pedig a magyar és szlovák útja a harmincnegyedik repülése volt és egyben az utolsó az Alitaliával. A nemzeti légitársaság helyébe lépő ITA (Italia Trasporto Aereo) kevesebb géppel és feleannyi munkavállalóval október közepén kezdte meg működését.

* * *

A cikk nyomtatott változata az Aeromagazin 2021. októberi számában jelent meg. Fotó: Alitalia, Szórád Tamás

ŐSZI SZÍNEK ÉS FÉNYEK FERIHEGYEN

A szokottnál nagyobb elfoglaltság és az ebből eredő csekély szabadidő miatt még jobban értékeltem, hogy a legutóbbi hétvége, ha olykor szeles, de mindenképpen napsütéses idővel köszöntött be és jutott némi idő a ferihegyi fotózásra. A használatos pályairány és a háttér miatt elsősorban a Cargo City és a spotterdomb közötti, őzek által is előszeretettel látogatott terület között ingáztam, de hazafelé menet készültek fotók a kargódombról is.

0396.jpg

A csípős, hideg reggelen indulásra kész az Aerotranscargo (ATC) Boeing 747-ese. Az utasforgalomból kikopott Jumbók közül sok folytatta teherszállítóként, de az ER-BBJ-n nyoma sincs eltakart ablaksornak, a gép már eredetileg is áruszállítónak készült a Boeing everetti gyárában, 23 évvel ezelőtt.

3755-4.jpg

A reggelnek ebben az órájában a nap fénye nagyjából pályairányú, a svájciak Airbus 220-300-asát is hátulról világítja meg.

3841.jpg

Ez már egy délutáni Air Baltic járat, szintén A220-300-as típussal.

3862.jpg

Amíg a Swiss az Airbus és a Boeing mellett tette le voksát, addig az ugyancsak svájci Helvetic Airways a brazil Embraert választotta. A képen látható 100 üléses E190E-2-esen Pratt and Whitney PW1919G hajtóművek dolgoznak, a korábbi E190-eseken a karcsúbb General Electric CF34-esek vannak.

3793.jpg

Az éppen felerősödő pályairányú szélben finoman, mondhatni lábujjhegyen ér földet a KLM Cityhopper Embraerje.

3807.jpg

Francia A319-es a 31R pálya felett. Az Air France 60 darab Airbus 220-300-ast rendelt az A318-asok, 319-esek és néhány 320-as fokozatos leváltására, és szeptember végén az első példányt át is vette.

3925.jpg

Egy fénylő ezüstszivar, az Aeroflot A321-ese érkezik. Talán egyszer sikerül elcsípni a díszfestésű példányokat is.

3933.jpg

A Smartwings Hungary Boeing 737-ese 2002-ben OK-TVB lajstromjellel a cseh Travel Service-nél állt szolgálatba, majd először a lajstromjel, azután a légitársaság neve és a festésminta is megváltozott.

3941.jpg

A spotterdomb felé vezető utat sorompó zárja le, onnan már gyalog kell továbbmenni. A számos LOT járat egyikét teljesítő E170-esről erről a helyről készült a fotó.

3849.jpg

Egy korai festésmintájú Wizz Air A320-as dugja fehér orrát a felhőárnyékba.

3755-3.jpg

Tartós álmot alszik a Külügyi és Külgazdasági Minisztérium A330-as teherszállítója. A HA-LHU korábban katari színekben és A7-AFF lajstrommal járt Budapestre.

3755-1.jpg

Ha péntek vagy vasárnap, akkor Korean Air Cargo.

3888.jpg

A Korean kék-fehér 777-eséhez hasonlóan a Qatar Cargo szürke-fehér Triplahetese is állandó látogatója Ferihegynek. A távol-keleti géppel megegyező korú, mindössze hat és fél éves teherszállító főfutóinak hátsó kerékpárjai éppen földet érnek.

3906.jpg

Vasárnapra is jutott egy ATC Jumbo, az ER-JAI lajstromjelű, hosszú púpos B 747-400F. Az egykori utasszállítóból 2011-ben áruszállításra átalakított gép a típustól megszokott látványos gumifüstöléssel száll le.

3939.jpg

A hidegben különösen szépen kirajzolódik a közeledő Boeing hajtóműveinek gázsugara.

3962.jpg

Kilátás a kargódomb lejtőjéről naplemente idején - Falcon 900-as érkezett.

3948.jpg

Irány Prága! Rakodás után tovább(sz)áll a katari teherszállító.

3951.jpg

Futóbehúzás Boeing 777-es módra.

3960.jpg

A teherszállító katariakat az utasszállító kollégák követik egy Boeing 787 Dreamlinerrel.  

3965.jpg

A hétvége utolsó képe az Amszterdamba visszainduló holland Boeing 737-esről készült.  

* * *

Fotó: Szórád Tamás

süti beállítások módosítása