NÉGYEZER MÉTEREN

A Magyar Honvédség An-26-os szállító repülőgépei 2005 óta a kecskeméti 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázisról hajtják végre feladataikat. 2001 nyarán azonban még a szolnoki bázis volt az otthonuk. Az akkori 89. Szolnok Vegyes Szállítórepülő Ezrednél tett látogatás során lehetőség nyílt egy 4000 méterről végrehajtott ejtőernyős ugratás megtekintésére, mégpedig az egyik An-26-os fedélzetéről.

an26-eje-2001-09-00.jpg

An-26-osok a nyolcszögletű, átgurulós állóhelyen. Az előttük látható facsoport mellett volt a századépületük.

an26-eje-2001-09-01.jpg

A század egykori szűkebb otthona, fotókkal, relikviákkal és egy An-26-os műszerfalának és kezelőpultjainak fotómásolatával.

an26-eje-2001-09-02.jpg

Indításra kész az előkészített 603-as Ancsa, amely már csak személyzetére vár. Az ejtőernyősök a hajtogató-felszerelő helyen szállnak majd be a gépbe.

an26-eje-2001-09-03.jpg

Az APA-kocsi a géphez tolatva és felcsatlakoztatva várakozik az indításra.

an26-eje-2001-09-06.jpg

Mindenki a fedélzeten. Most csak 12 ejtőernyős szállt be, egyébként 30-at is vihet az An-26-os.

an26-eje-2001-09-09.jpg

Sebesség 160, 170, 180, majd 190-nél elemelkedik az orrfutó, és pillanatokon belül az egész gép a levegőben van. Az emelkedés 5 m/s, a személyzet az 50 fokos kabinban izzad.

an26-eje-2001-09-04.jpg

Munkában a navigátor. Ő mindig tisztában van a repülőgép pontos pozíciójával az ugrási terület felett. Az ugrást jelző fényeket is ő kapcsolja. Munkahelye a gépparancsnok ülése mögött van, egy kicsit lejjebb.

an26-eje-2001-09-07.jpg

Magasság 4000 méter, sebesség 310 km/h. A nyitott rámpán több fény jut a tehertérbe. Egyelőre vörös fény világít, tilos az ugrás.

an26-eje-2001-09-10.jpg

A párába burkolózó szolnoki katonai repülőtér. A kép tetején a szandaszőlősi sportreptér van, ahol szintén gyakran ugranak az ejtőernyősök. 

an26-eje-2001-09-08.jpg

A navigátor ellenőrzi a gép pozícióját.

an26-eje-2001-11.jpg

Az ugratóparancsnok nyitja a rakteret lezáró kiskaput. Ezzel szabaddá válik az út, de csak az ugratóparancsnok engedélye és világító zöld fény esetén mehet az ugrás.

an26-eje-2001-12.jpg

an26-eje-2001-13.jpg

an26-eje-2001-14.jpg

an26-eje-2001-15.jpg

an26-eje-2001-16.jpg

Ugrás! Kint mínusz 5 fok van és az ernyő nyílása ekkora sebességnél - mint mondják - olyan, mintha szeneslapáttal vernék hátba az embert.

an26-eje-2001-09-05.jpg

Egy gyors fotó a pilótafülkéről. A műszerfal tetején itt még a lokátorernyő tubusa van. 

an26-eje-2001-17.jpg

Az Ancsa újabb körre ment. Mi a földön maradtunk, a hajtogatóhelyen. 

an26-eje-2001-18.jpg

Az ejtőernyősök felszerelve várják a leszállás után beguruló 603-ast. 

an26-eje-2001-19.jpg

A hajtóművek alapjáraton pörögnek.

an26-eje-2001-20.jpg

Rámpa zárva, gurulásra kész a 603-as.

an26-eje-2001-21.jpg

* * *

Fotó: Szórád Tamás