A hazánkkal környező országok repülőbázisait járva, a szlovák légierő eperjesi helikopterbázisa eddig kimaradt a sorból. Szeptemberben pótoltam a hiányt.

Kassától még nagyjából 30 kilométert kell autózni északra, hogy elérkezzünk Eperjesre (Presov). A város északkeleti sarkában lévő katonai repülőtér a szlovák légierő forgószárnyas flottájának központi bázisa. 1993-ban nyitották meg, elnevezése többször is változott, 2003 októbere óta a szlovák légierő eperjesi helikopter ezredének Ján Ambrus Helikopterbázisa.

A bázis névadója eredetileg tüzértiszt volt, majd a múlt század húszas éveiben pilótának képezték ki. A második világháborúban Ján Ambrus volt a brit Royal Air Force alatt működő, csehszlovák pilótákból álló 312. század első csehszlovák parancsnoka. A híres pilóta, számos csehszlovák és brit kitüntetés birtokosa, 95 éves korában, 1994-ben hunyt el Chicagóban. Földi maradványait még abban az évben hazaszállították, síremléke a Pozsonyban van.

A Ján Ambrus Helikopterbázison egy Mi-24-es helikopterszázad valamint egy szállító és egy kiképzőszázad működik Mi-17-es közepes szállító helikopterekkel és Mi-2-es könnyű helikopterekkel. A repülés közvetlen hátterét egy légiforgalmi irányító század, egy műszaki század és egy támogató zászlóalj biztosítja.

A forgószárnyas technikát hasonló célokra használják, mint más üzemeltető: légtérvédelem, együttműködés a szárazföldi erőkkel, különböző missziókban történő részvétel, kiképzés, és polgári célú felhasználás. A Szlovák Köztársaság területére kiterjedő katonai kutató-mentő szolgálatot szintén az eperjesi helikopterezred adja. A polgári célú felhasználást elsősorban a 3-5 évente menetrendszerűen érkező árvizek idején történő segítségnyújtás valamint a meleg, nyári időszakban a rendszeres tűzoltás jelenti.

Eddig három külföldi misszióban vettek részt az eperjesi helikopterek. 2002-2003-ban Boszniában, 2007 decemberétől fél évig Koszovóban, majd 2009-ben hat hónapig ismét Boszniában jártak a szlovák forgószárnyasok. Egy-egy áttelepülésen két-két Mi-17M közepes szállító helikopter és 35 fős személyi állomány volt érintve. A Balkánon kívül a Közel-Kelet számos országában valamint a kelet-afrikai Eritreában is szolgáltak az eperjesi katonák, igaz ez utóbbi helyeken helikoptereik nélkül.

*

Bár a szeptember térségünkben szürke, esős idővel köszöntött be, Eperjes felett többé-kevésbé tiszta az ég és süt a nap. A bázis bejárata a városból kivezető út mellett van, és a trolibusz megálló melletti egyszerű szürke kapu fel sem tűnne, ha a falra nem lenne nagy betűkkel kiírva, hogy Letecká Základna (légibázis).

A bázison mintha megállt volna az idő, az épületek a hetvenes-nyolcvanas éveket idézik. Az alakulótéren egy L-29 Delfin áll betontalapzatán, a bejárat közelében pedig egy Mi-24-es és egy Mi-4-es van kiállítva. A Mi-4-es előtt V alakban a földbe állított forgószárny-darabokon három ovális tábla van. A szerény emlékmű az eperjesi alakulat egy-egy Mi-24-es és Mi-17-es személyzetének állít emléket, valamint annak az eperjesi katonának, aki a 2006 januárjában Hejcénél szerencsétlenül járt An-24-esen utazott.

Egy UAZ terepjáróba ülünk és irány a helikopterek állóhelye. Az állóhelyek közelében két hangár van, közöttük áll a kutató-mentő készültséget adó Mi-17-es. A hangárban is áll egy szállítóhelikopter, körülötte póttartályok és Sturm indítócsövek. Ez utóbbiak kiszuperált darabok, repülőnapon használják őket.

Távolabb magasodik a néhány éve épült új irányítótorony. A bázissal egy területen, de mégis elszeparáltan egy füves pályás sportrepülőtér üzemel. Az egész helikopterbázis csodás környezetben van, erdővel borított hegyek veszik körbe. Olyannyira helikopteres bázisról van szó, hogy futópálya nincs is, mindössze egy alig 300 méter hosszú, 05/23 irányú beton. A cipzárszerűen elhelyezkedő, gurulóutakkal összekötött helikopter állóhelyekből van vagy negyven, többségük azonban kihasználatlan. Ennyi üzemképes forgószárnyasa északi szomszédunknak nincs.

Két állóhelyet a műszakiak pihenőjeként szolgáló konténerek foglalnak el, közöttük magas vasállványra helyezett üvegezett utánfutó van. A jármű, amely az állóhelyeken zajló tevékenységet koordináló műszaki torony funkcióját tölti be, ugyanúgy hozzátartozik a cseh és szlovák bázisok képéhez, mint a kisméretű vontató vagy a rovarszerű ikon, a Prága teherautóból kialakított kiszolgáló kocsi.

Az aktív gépek két sorban állnak a leszállóhelyeken, Mi-24-esek és Mi-17-esek vegyesen valamint egy Mi-2-es és egy szalon kivitelű Mi-8-as. A szlovák légierőben Mi-2-essel képzik azokat a fiatal pilótákat, akik azután majd harci vagy szállító helikopteren folytatják pályafutásukat. Az állóhelyek egy részét elfoglaló, leállított és leponyvázott gépek jelentős része Mi-24-es. Az egykori csehszlovák közösből 19 harci helikopter került Szlovákiába, D/DU/V változatok vegyesen. Napjainkra csak egy részük maradt üzemképes.

Az eperjesi alakulatnál szemmel láthatóan a Mi-17-es közepes szállítóhelikopterek vannak a középpontban, legalábbis a korszerűsítések erre utalnak. A gépek pilótafülkéje nem NVG kompatibilis, azonban a pilóták munkáját EHSI (Electronic Horizontal Situation Indicator) segíti. A legtöbb M-en ott van a nagy erejű keresőfényszóró; ezekkel a gépekkel is ugyanúgy adnak kutató-mentő szolgálatot, mint a mentésre optimalizált LPZS-ekkel. A Mi-17M-ek pilótafülkéje köré páncéllemezek kerültek, a tehertérbe, az ablakok vonalától lefelé és a padlóra kevlárból készült golyóálló szőnyeget helyeztek. A tehertér hátsó része szintén ebből az anyagból készült függönnyel van eltakarva. A páncélozottság és a golyóálló bevonat miatt az M-ek hasznos terhelése egy tonnával csökkent. A Mi-17M-eken használt négyszínű pixeles festésmintát egy hajózó találta ki, állítólag a terepháttér előtt repülő helikopterről - ennek a festésnek köszönhetően - messziről nagyon nehéz jó minőségű fotót készíteni.

Szalon változatú Mi-8-as

Csirkecomb, csomagolva

A szlovák légierő helikopterei közül jelenleg az a négy, sárga festéssel megkülönböztetett Mi-17 LPZS (Letecká Pátracia a Záchranná Sluzba - kutató-mentő szolgálat) a legjobban felszerelt, amely az egész ország területére kiterjedő kutató-mentő szolgálatot adja. A modernizálás külső jelei a gép orr részén jól láthatóak; a kereső fényszóró, az időjárás radar és a FLIR torony. A gép feketére festett, NVG kompatibilis pilótafülkéjében, a széles, egybefüggő műszerfalon ott van ugyanaz az EHSI, mint a Mi-17M-eken, de a középső konzolon még további két képernyőt találunk. Ezeken a többfunkciós képernyőkön jeleníthető meg az időjárás radar vagy a FLIR képe, valamint a mozgótérképes GPS adatai. Magát a FLIR-t a másodpilóta jobb oldalánál, egy kihúzható joystickkal lehet működtetni.

Műszakiak készítenek elő egy kutató-mentő Mi-17-est.

Éjszaka vagy rossz időben, amikor a két pilóta leterheltsége nagy, a FLIR-t egy operátor is működtetheti, az ő munkahelye a gép hátuljában, a tehertér bal oldalán van kialakítva. A jobb oldalt a hordágyak és a mentőfelszerelések foglalják el. Az operátor is rendelkezik egy joystickkal és egy monitorral, és ugyanazt a képet látja, mint a pilóták. Utóbbiak még egy nagy segítséget kaptak, ami nem más, mint a sisakról a jobb szemük elé hajtható display. A kisméretű üvegen a repülés legfontosabb adatait lehet megjeleníteni, így nincs szükség arra, hogy a hajózók letekintsenek a műszerfalra. A kutató-mentő gépekbe került berendezések egy része izraeli (ELBIT) termék, de van amerikai is (Rockwell Collins) és hazai cég, a trencséni LOT építette be a gépekbe. A kivitelezést a cseh CLS irányította. A gép fedélzetére lépőt óhatatlanul magával ragadja a gondolat, hogy ezek a gépek milyen jól jöttek volna 2006. január 19-én éjszaka, Hejcénél, a Borsó-hegyen! Sajnos akkor még nem állt rendelkezésre ez a képesség, az első LPZS-t csak 2006 második felében adták át.

Közben az állóhelyeken két Mi-24-es és két Mi-17-es előkészítésén dolgoznak a műszakiak. A gépeken „ajtó-ablak nyitva”, a hajtóművek beömlőnyílásait takaró ponyvák kivételével minden takaró le van már véve. A helikopterek nem mindig az állóhelyen szállnak le, hanem a rövid betonon és utána gurulnak állóhelyükre. Ezért amikor a műszakiak befejezik a munkát, az előkészített gépeket kiforgatják az állóhelyről kivezető gurulóút irányába. Ezután nincs más hátra, mint várni az indításokra.

A felszállás délután öt órára van időzítve. Fél öt után a személyzet is megjelenik az előkészített gépeknél. Először a Mi-24-esek indítanak, majd mi is gépbe szállunk, hogy néhány légifotót készíthessünk az egyik Mi-24-esről. A fedélzeti technikus tart egy alapos biztonsági tájékoztatót és megmutatja, hogy lehet szükség esetén nyitni a vészkijáratokat.

A Mi-17-esből négy helyen lehet kijutni. Az egyik a pilótafülke mögött balra levő tolóajtó és a vele szemben lévő vészkijárat. Ezután feltépi a tépőzárakkal rögzített kevlár szőnyeget és azt mutatja meg, hogy hogyan lehet nyitni a helikopter padlóján lévő ajtót. A kabin végét takaró kevlár függönyt félrehúzva megmutatja azt is, hogy a Mi-17-es gömbölyded hátsójának jobb oldalán is van egy kisméretű vészkijárat.

Tíz perccel a tervezett felszállás előtt indítunk. Az egyik Mi-24-es már fel is szállt, és lassan elgurul előttünk a második Hind is. Ez utóbbi a rövid betonra gurulva vár, amíg mi is készen állunk a felszállásra. Pontban öt órakor lassan elemelkedünk és megfüggünk. Balra tőlünk a Mi-24-es is a levegőben van már, majd orrát leadva gyorsítani kezd. Követjük, és lassan emelkedünk Eperjes északi pereme fölé. Utolérjük a Mi-24-est, lassítunk, a Mi-17-es enyhén rázkódni kezd. Egy rövid ideig egymás mellett repül a szállító és a harci helikopter, majd a Hind süllyedve eltűnik, hogy azután a jobb oldalon bukkanjon fel. Kis magasságon, balról, kissé lemaradva kísérjük a harci helikoptert. Rövid együtt repülés után a Mi-24-es gyorsít és eltűnik a dombok felett.

* * *

Fotó: Szórád Tamás