Air Base


2026.sze.07.
Írta: szórád tamás komment

TORONY, KILÁTÁSSAL

Május 15-én egy kis csapat gyűlt össze a HungaroControl Igló utcai épületében, hogy élve a nem mindennapi lehetőséggel, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér ikonikus irányítótornyának teraszáról dokumentálja a péntek délutáni forgalmat. Erre a napra nyoma sem maradt az addig verőfényes májusi…

Tovább

MAGYAROK A BOEING 747-ESEN, 4. RÉSZ

A magyar Boeing 747-es pilótákról szóló sorozatom negyedik szereplője Sebestyén Tamás kapitány. Személyes története annyiban nem szokványos, hogy pályafutását a Magyar Honvédség harci helikopterein kezdte és csak később váltott a közforgalmi repülésre és a Boeing típusaira. Mint a legtöbb…

Tovább

A NAGY GÉPEK VONZÁSÁBAN

Jó ideje megszokottá vált, hogy a hagyományosan férfiszakmaként számon tartott területeken is jelen vannak a nők. Nincs ez másként a polgári repülésben sem, ahol a pilótafülkékben is egyre több a hölgy, ugyanakkor repülőműszaki területen ma még nem mondható általánosnak a foglalkoztatásuk. A kevés…

Tovább

BESZÉLGETÉS LÁSZLÓ FERENC HELIKOPTERPILÓTÁVAL, 4. RÉSZ

László Ferenc pályafutása a mezőgazdasági repülésben eltöltött időszakot követően a légimentésben teljesedett ki. A 47 év repülést, 62 429 felszállást és 9007 óra 58 perc repült időt magába foglaló szakmai életútról folytatott beszélgetésünket ezzel a másfél évtizedes időszakkal zárjuk. Korábban…

Tovább

MAGYAROK A BOEING 747-ESEN, 3/2 RÉSZ

A kétezres évek közepén, elsősorban a nemzeti légitársaságnál uralkodó hangulat miatt már a fiatalabb, kisebb tapasztalattal rendelkező pilótageneráció is szétnézett a nagyvilágban, előrelépési lehetőség után kutatva. Hasonlóképpen gondolkodott Szentgyörgyi Dezső is, aki 2001 óta repült a Malév…

Tovább

MAGYAROK A BOEING 747-ESEN, 3/1 RÉSZ

A kétezres évek közepén, elsősorban a nemzeti légitársaságnál tapasztalt hangulat miatt már a fiatalabb, kisebb tapasztalattal rendelkező pilótageneráció is szétnézett a nagyvilágban, előrelépési lehetőség után kutatva. Hasonlóképpen gondolkodott Szentgyörgyi Dezső is, aki 2001 óta repült a Malév…

Tovább

BESZÉLGETÉS LÁSZLÓ FERENC HELIKOPTERPILÓTÁVAL, 3. RÉSZ

Röviddel a rendszerváltás után, az 1990-es évek elején átalakult a hazai mezőgazdasági repülés. Az addig biztos munka és megélhetés szinte egyik napról a másikra bizonytalanná vált, a szakmában maradó pilóták és repülőgép-szerelők pedig egy újfajta kihívással szembesültek: a vállalkozói…

Tovább

HELIKOPTERVIZIT A FŐVÁROSBAN

Az ötvenes-hatvanas években egy magyar átlagember csak nagy ritkán jutott kézzelfogható közelségbe egy helikopterhez. Az ilyen alkalmak közé tartozott, amikor a Budapesti Nemzetközi Vásár (BNV) elődje, a Budapesti Ipari Vásár alkalmából lengyel és szovjet forgószárnyasok a fővárosba repültek. A…

Tovább

BESZÉLGETÉS LÁSZLÓ FERENC HELIKOPTERPILÓTÁVAL, 2. RÉSZ

Az 1980-as évek közepén a lassan kiöregedő Kamov Ka-26-os mezőgazdasági helikopterek pótlására - akkoriban szokatlan módon - nyugati irányba indultak meg a tapogatózások. Több forgószárnyas is bemutatkozott Budaörsön és közülük egy amerikai típus, az MD 500-as lett a befutó. A gazdasági helyzet nem…

Tovább
süti beállítások módosítása