Air Base


2020.aug.01.
Írta: szórád tamás komment

„A REPTÉREN CSAK SZERELEMBŐL LEHET DOLGOZNI”

A közforgalmi repülés köré szerveződött számtalan repülőtéri munkakör egyike a járatkiszolgálási koordinátor vagy, ahogy a mindennapokban nevezik: a rampás. Ő felel egy-egy gép teljeskörű kiszolgálásáért, hogy a járat a számára kiadott résidőben elindulhasson. Ebben a munkakörben külföldön is…

Tovább

KABULI ALBUM

A magyar katonai repülés történetének fontos fejezete kezdődött tíz évvel ezelőtt: 2010 májusában kezdte meg tevékenységét Kabulban a Magyar Honvédség Légi Kiképzéstámogató Csoportjának (AMT – Air Mentor Team) első váltása. Az AMT-1 állománya szeptemberig maradt Afganisztánban, miután átadta…

Tovább

SIVATAGI VERSENY MADÁRTÁVLATBÓL

1979-ben indult útjára a Dakar néven ismert tereprali verseny, amelynek útvonala, a start és a cél helyszíne az elmúlt négy évtizedben többször is változott. A rali logisztikai hátterét a kamionok és a szervizkocsik mellett, repülőgépek is biztosítják. Kevéssé ismert, hogy a kilencvenes évek…

Tovább

PROBLÉMA NINCS, KIHÍVÁS VAN

A változást mindenki másként éli meg. Ki könnyebben, ki nehezebben veszi tudomásul, hogy ez az élet velejárója, és vannak, akik maguk keresik az új lehetőségeket. Utóbbiak közé tartozik Gampel Balázs is, aki néhány éve a Magyar Honvédség törzsőrmestere volt, ma repülőműszakiként az egyik…

Tovább

HAZATÉRT A KONTINGENS

Baltikumi szolgálatát befejezve, szeptember 4-én hazatértek Litvániából a Balti Fegyveres Légvédelmi Készenléti Alegység katonái. A Magyar Honvédség második, májusban megkezdett négy hónapos Baltic Air Policing missziója 544 óra repült idővel zárult, amely 50 éles riasztást és a Balti-tenger felett…

Tovább

BALTIKUMI HÉTKÖZNAP

Szűk három héttel a Magyar Honvédség második Baltic Air Policing missziójának lejárta előtt ismét lehetőség adódott egy litvániai látogatásra és a látottak dokumentálására. Az elgondolás az volt, hogy a készültségi géppár elfogja és Siauliaiba kíséri az érkező Airbus A319-est - remek lehetőséget…

Tovább

MÁSODIK MENET A BALTIKUMBAN

A Magyar Honvédség május 2-án a litvániai Siauliaiban hivatalosan is átvette a három balti állam légterének védelmét célzó Baltic Air Policing (BAP) szolgálatot. Ez a második alkalom, hogy a Baltikumban magyar Gripen vadászgépek állnak készültségben - ezúttal a spanyol légierő EF-18-asaival és az…

Tovább

AMERIKAI TÖRTÉNET

Az amerikai Védelmi Minisztérium Aviation Leadership Programjának köszönhetően a Magyar Honvédség számára is adott a lehetőség, hogy időnként egy-egy leendő repülőgép-vezetőt pilótaképzésre küldjön az Egyesült Államokba. Zolnai Lea hadnagy a honvédség Airbus A319-esein repül első tisztként. Bár…

Tovább

HOT BLADE 2018

Az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis Rubik Szállítóhelikopter Zászlóaljának kijelölt állománya májusban sikerrel teljesítette a Portugáliában megrendezett, Hot Blade 2018 elnevezésű gyakorlaton rábízott feladatokat. Szereplésük történelminek mondható, hiszen eddig nem volt példa arra, hogy magyar…

Tovább

EJTŐERNYŐ ÉS HEGYMÁSZÓKÖTÉL

Gazsó Krisztián törzsőrmester beosztásából adódóan mindkettőt gyakran használja, utóbbit szabadidejében is, hiszen az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis Rubik Szállítóhelikopter Zászlóaljának kutató-mentő ejtőernyőse előtt nem ismeretlen a sziklafalak és magashegységek világa sem. A mélységi felderítő,…

Tovább
süti beállítások módosítása