Air Base


2021.jún.14.
Írta: szórád tamás komment

KECSKEMÉTI MOZZANATOK

Az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis évente több alkalommal lehetőséget ad a sajtónak és a spotter közösségnek, hogy szervezett keretek között dokumentálja és fotói segítségével a civil társadalom felé bemutassa a repülőbázis mindennapjainak egy-egy szeletét. Így volt ez június elején is, amikor…

Tovább

TÍZ ÉVE TÖRTÉNT - FÉLGŐZZEL HAZAFELÉ

2011. június 2-án a kecskeméti repülőbázisról 1-1 elleni légiharc gyakorlatra szállt fel két Gripen. Az együléses C-t egy kétüléses D kísérte és a gépek Mezőkövesd térségébe, a légiharc-gyakorlásra legtöbbször használt TRA 23 jelű légtérbe tartottak. A géppár elhagyta Szolnokot és miután megérkeztek…

Tovább

RÉGENVOLT REPÜLŐNAPOK: KECSKEMÉTI NEMZETKÖZI REPÜLŐNAP, 2005

A kecskeméti nyílt napok és repülőnapok sorában az 1990-es, 1997-es, 1998-as, 2000-es, 2003-as, 2006-os, 2007-es, 2008-as és 2010-es visszatekintés után az utolsóhoz érkeztem (számomra a 2013-as kimaradt). A 2005-ös nemzetközi repülőnapot augusztus 6-7-én rendezték meg az 59. Szentgyörgyi Dezső…

Tovább

„AZ ELHIVATOTTSÁG SOKAT SEGÍTHET”

A kanadai pilótaképzésről szóló sorozatom előző részeiben az NFTC-n dolgozó magyar oktatók segítségével betekintést kaptunk a sugárhajtású képzés alapjaiba és a harckiképzésbe. Ezúttal egy olyan oktatót kérdeztem, aki a légcsavaros Harvard II típuson nem csak a diákokat, hanem az oktatókat is…

Tovább

HAZAFELÉ – TÍZ ÉVE KEZDŐDÖTT A THAI GRIPENEK LESZÁLLÍTÁSA

Szuratthani Thaiföld azonos nevű tartományában, az ország északi részét a Maláj-félszigettel összekötő Kra-földszoroson elhelyezkedő város. A földszorost nyugatról az Andamán-tenger, keleten a Thai-öböl határolja. Utóbbi partján helyezkedik el Szuratthani, amely nemcsak a tartomány székhelye, hanem…

Tovább

RÉGENVOLT REPÜLŐNAPOK: KECSKEMÉTI NEMZETKÖZI REPÜLŐNAP, 2003

A 2000-es repülőnapot követően három évet kellett várni, amíg Kecskeméten ismét nagyszabású, nemzetközi repülőnapot rendeztek. Sorozatom tizenkettedik részéhez a 2003. augusztus 16-án készült fotókból válogattam. A Szárnyas Csikó repülőszázad L-39-esén maradt a régi festésminta, a 126-os…

Tovább

HASZNÁLATOS PÁLYA A 12-ES … ÉS A 30-AS

Az enyhe szélben nem sok jelentősége volt a kecskeméti pályairánynak, így amikor a forgalom lehetővé tette, a torony engedélyével mindenki azt az irányt használta, amely az állóhelyéről a legkönnyebben, a legrövidebb gurulással elérhető volt, vagy amelyből a leszállás után mihamarabb visszaállhatott…

Tovább

RÉGENVOLT REPÜLŐNAPOK: KECSKEMÉTI NEMZETKÖZI REPÜLŐNAP, 2010

A tíz éves kerek évforduló adta az ötletet, hogy a Régenvolt repülőnapok sorozat újabb részében az addigi legsikeresebb kecskeméti repülőnap kerüljön sorra. Ha a NATO Express ’97-et és ’98-at is beleszámítjuk, akkor ez volt sorrendben a nyolcadik, nagyszabású nemzetközi repülőnap, amelyet 2010.…

Tovább

AZ IGAZI BÚCSÚ

A típus hivatalos kivonása után közel két héttel, a hátralévő napokból a lehető legtöbbet kihozva, 2020. június 23-án végleg elbúcsúzott a magyar katonai repülésben 1974 óta rendszerben állt An-26-os típus. Az utolsó repülést egy Airbus A319-essel géppárban hajtotta végre a 406-os személyzete.  A…

Tovább
süti beállítások módosítása