Air Base

2018.okt.13.
Írta: szórád tamás

EMLÉKHELYEK NORMANDIÁBAN: POINTE DU HOC

1944. június 6-án hajnali fél ötkor, a 2. ranger zászlóalj D, E és F századának katonái a normandiai partoktól északra, húsz kilométerre álló csapatszállító hajókról átszálltak a partraszálló hajókba és a kétéltű járművekbe. A fegyvereken és a katonák személyes felszerelésén kívül létrákat, kötéllétrákat és kilőhető köteleket vittek magukkal. A feladatuk az volt, hogy Pointe du Hoc-nál megmásszanak egy 30 méter magas sziklafalat és elfoglalják a magaslaton lévő német tüzérségi üteget, amelynek hat darab 155 mm-es ágyúja veszélyeztethette mind a Utah, mind az Omaha-parton partraszálló egységeket.

pdh-24.jpg

Az erős áramlatok, a rossz látási viszonyok és egy navigációs hiba okozta két kilométeres tévedés miatt a rangerek hajói és kétéltű járművei a parttal párhuzamosan haladtak nyugati irányba, a kijelölt partraszállási hely felé. A hajók közül egy a hatalmas hullámok, a kétéltű járművek közül ugyancsak egy az ellenséges tűz miatt elsüllyedt. Végül a James E. Rudder alezredes által vezetett rangerek elértek Pointe du Hoc-hoz és partra szálltak egy mindössze 25 méter széles parti sávon.

A sziklafalon mászó rangereknek az ellenséges tűz ellenére sikerült feljutniuk a magaslatra, fent azonban üres kazamatákat találtak. A németek a szövetségesek bombázásai miatt az ágyúkat már korábban hátravonták. A fegyvereket és a hozzájuk tartozó muníciót később megtalálták és részben megsemmisítették, de az elkövetkező két és fél nap heves harcokkal telt. Végül június 8-án, a Max F. Schneider alezredes vezette 5. ranger zászlóalj, a 116. lövészezred és a 743. harckocsi zászlóalj megérkezett az Omaha-partról, és a 2. zászlóalj maradék emberét felmentve elkezdte a németek visszaszorítását nyugatra, Grandcamp irányába. A Pointe du Hoc-nál partra szállt 225 ranger közül csak 90 élte meg ezt a napot.  

pdh-01mod.jpg

Pointe du Hoc egyike annak a 29 emlékhelynek és 26 temetőnek, amelyet egy amerikai kormányszervezet, az American Battle Monuments Comission gondoz. 

pdh-02.jpg

A Pointe du Hoc-nál vívott harcok történetét hat íves acéllemezen jelenítették meg. 

pdh-03.jpg

Az emlékmű egyik eleme egy, a helyszínre jellemző mozzanatot ábrázolja. A feliratrészlet abból a beszédből való, amelyet Ronald Reagan amerikai elnök a D-nap negyvenedik évfordulóján tartott. 

pdh-04.jpg

Ugyanannak az elemnek a másik felén szintén egy ranger látható és a Pointe du Hoc-nál használt felszerelés: kötéllétra és kilőhető horgony, amely hosszú mászókötelet vonszolt maga után. 

pdh-21.jpg

Egy eredetileg francia gyártmányú 155 mm-es GPF ágyú csöve. Német jelzése K418(f) volt, az f a francia eredetre utal. Az első világháborús ágyúból több százat zsákmányoltak a németek, többek között partvédelmi célokra.  

pdh-05.jpg

A bombatölcsért a növényzet sem tudja eltakarni. A német üteget először 1944. április 25-én este bombázta az USAAF két hullámban, A-20 Havoc közepes bombázókkal. Egy ágyút megsemmisítettek, kettőt megrongáltak. A maradékot ezután vonták vissza a németek a parttól déli irányba eső erdős területre.  

pdh-23.jpg

A magaslatot további kráterek pettyezik. A terület április 25. és június 6. között tíz bombatámadást kapott, amelyet az USAAF az A-20-asok mellett B-26-osokkal és B-17-esekkel, a RAF Lancasterekkel és Mosquitókkal hajtott végre. Ezután következett a partraszállást megelőző haditengerészeti tüzérségi előkészítés. 

pdh-16.jpg

Az egyik ágyú ezen a nyitott helyen állt. Pointe du Hoc-nál a német parti tüzérség 2./HKAA.832 jelű osztálya települt. 

pdh-07.jpg

Az ágyútalpat övező fedezék tetejére kilátót építettek. A személyi óvóhelyeken kívül egy kórházbunker és három lőszertároló bunker is épült Pointe du Hoc-nál.

pdh-20.jpg

A tüzérségi bunkerbe állított ágyú csövének mozgásterét a kifelé szélesedő nyílás biztosította. 

pdh-17.jpg

Egy 155 mm-es ágyú helye. 

pdh-06.jpg

A rangerek a Wight-szigeten gyakoroltak ahhoz, hogy ezen a sziklafalon feljussanak. Kiképzésüket egy brit katona, az észak-afrikai partraszállás veteránja, Thomas H. Trevor alezredes segítette, aki maga is csatlakozott az amerikai rangerekhez és megsebesült a harcok során.  

pdh-10.jpg

Kilátás keletre, az Omaha-part irányába. A navigációs hiba miatt ebből az irányból érkeztek a rangerek a Pointe du Hoc-hoz. A legközelebb a D, aztán az E, végül ott, ahol a parti sáv lezárul, az F század szállt partra és mászta meg a sziklafalat.

pdh-12.jpg

Kilátás nyugatra, Grandcamp-Maisy, a Vire folyó torkolata és a Utah-part felé.  

pdh-27.jpg

A német katonák erről a 30 méteres magaslatról tüzeltek a partraszálló rangerekre.  

pdh-28.jpg

Rudder alezredes katonái 7 óra 40-kor értek fel ezeken a falakon a magaslatra. Harcukat a USS Satterlee romboló támogatta a tengerről.

pdh-08.jpg

Egy a tájékoztató táblákon látható fotókból. Az amerikaiak német foglyokat terelnek, a sziklafalra terített zászló a szövetséges pilótáknak szól: saját csapat vagyunk!

pdh-14.jpg

A kétnyelvű gránit emlékmű a Pointe du Hoc magaslatának peremén, egy német bunker tetején áll.

pdh-11.jpg

Az emlékmű alatti, 1943-ban elkészült megfigyelő bunker tűzvezető szerepet töltött be. A bent lévők egy keskeny nyíláson figyelhették a külvilágot és koordinálhatták az ágyúk tüzét. 

pdh-15.jpg

Letérdelve belátni a bunkerbe. 

pdh-25.jpg

Ugyanaz a bunker - bentről ilyen volt a kilátás. 

pdh-18.jpg

A texasi születésű James E. Rudder alezredes emléktáblája a bunker belső falán. Rudder az első partraszálló hajóval érkezett Pointe-du Hoc-hoz és megsebesült a harcokban. Bátor katonaként, kiváló vezetőként volt ismert, sokak szemében ő volt az igazi ranger megtestesítője. Túlélte a háborút, hatvan éves korában hunyt el. 

pdh-19.jpg

A 2. ranger zászlóalj elesett katonáinak emléktáblája szintén a bunker falára került. 

* * *

Fotó: Szórád Tamás

DERÍTSD FEL ÉS SEMMISÍTSD MEG! - VIII.

A Szu-22-es közösséget bemutató sorozat nem lenne teljes, ha kimaradna belőle a fegyver szakág. Tamási Béla a nyolcvanas évek közepén pályakezdő tisztként került az akkor már működő Szuhoj századhoz és a fegyverműhely parancsnoka lett.

wpn-03.jpg

- A repüléshez való kötődésem 1982-ben azzal kezdődött, hogy jelentkeztem a Kilián György Repülőműszaki Főiskola üzemmérnöki szakára. Akkoriban két évet mindenképpen a seregben kellett volna tölteni, hiszen kötelező volt a sorkatonaság és úgy voltam vele, hogy ha ehhez még hozzáadok még két év tanulást, az mégis csak egy főiskolai végzettséget ad – emlékezett vissza a kezdetekre Dr. Tamási Béla ezredes, aki ma is aktív tiszt; a katonai felsőoktatásban szolgál.

- Az általános katonai tanszék után helikopter sárkány-hajtómű szakra kerültem. Fél év után azonban váltottam, mert Taszár környékén nem volt helikopter, márpedig én mindenképpen oda akartam kerülni. Szüleim és menyasszonyom miatt is kötődtem Somogyhoz, ráadásul a főiskola négy éve alatt elegem is lett a sok utazásból. Az, hogy Taszárra kerülök, a személyi beszélgetések során dőlt el, ahol is a javító osztály fegyverműhely parancsnoki beosztást ajánlották fel. El is ment a fülem mellett, amikor kérdezték, hogy mindegy hogy milyen típusra kerülök? Mert hát részemről mindegy volt.

1986. augusztus 20-án avattak tisztté és a következő héten a csapatrepülő parancsnoki bemutatkozást követően - amikor jelenteni kellett, hogy beosztásba kerültem - szembesültem azzal, hogy a nagyobb vashoz, a Szu-22-eshez kerülök. Ami persze nem volt ismeretlen, hiszen még 1984-ben, a csapatgyakorlaton távolról láttam a Szuhojt. Emlékeim szerint nagyon őrizték, a hangárhoz legközelebbi nyelven állt és éppen dolgoztak rajta. A beosztásról azt gondoltam, hogy nem lesz egyszerű dolgom, mert tapasztalt műszakiak közé kerülök és a műhelyben idősebb kollégák is lesznek, akik több évet töltöttek már a szakmában. Meg kellett alapoznom a szakmai pályámat, ezért azt mondtam magamnak, hogy a tapasztalattal nem versenyezhetek, de az ismeretszinttel igen. Elhatároztam, hogy a repüléshez kapcsolódó szabályzatok és dokumentumok ismeretével fogok kitűnni. Ami sikerült is, mivel a kollégák szívesebben dolgoztak a repülőtechnikán, mint hogy olvasgatták volna a tekintélyes mennyiségű kapcsolódó irodalmat.

*

- A Javító Osztálynál és a fegyverműhelyben is szívesen fogadtak. Több okból is jól esett oda menni. Egyrészt több kollégát ismertem a főiskolai évekből, hiszen egy fiatal gárda vezette a szuhojos javító osztályt. A teljesség nélkül említhetem Balogh Béla, Dóka Pál és Réffi Ferenc főhadnagyokat, akik az első pillanatban magukra vonták a figyelmet emberségükkel és tudásukkal. Tehát az első benyomás kellemes volt. Azt vallottam, hogy ha a munkám során mindennap tanulok valami keveset, az a végén összerakva mindig több lesz. Tényleg minden nap hozott új ismereteket. Nem szégyelltem a tiszthelyettestől vagy a sorszerelőtől tanulni.

wpn-05.jpg

Egy repülőtechnikán sorszerelői, tiszthelyettesi, üzemmérnöki vagy mérnöki feladatok voltak és ezek egyvelege adta ki az üzembiztosságot és harckészséget. A sorszerelő tevékenysége volt a gép kitakarása, betakarása, jégtelenítése, a csepegő anyagok felfogása, levegővel, üzemanyaggal való feltöltés, a szerelőnyílások lebontása, a repülő eszköz és a tartozékok tisztántartása. Ezen kívül az őrzés, mivel a munkaidő végén az állóhely ügyeletes vette át a gépeket és adta át az őrségnek, majd reggel vissza. A tiszthelyettesek munkája a mechanikus eszközök, gépágyúk, indítósínek, berendezések ki- és beszerelése és a középszintű ellenőrzések voltak. A műszaki munkát a főiskolát végzett üzemmérnökök és az egyetemet vagy a Zsukovszkij Repülő Akadémia fegyvermérnöki szakát végzett mérnökök irányították. Feladatuk az ellenőrzés, és az eszközök beszabályozása volt, tehát nem csak a blokkcsere. Nagy lépés volt és sokat spóroltunk azzal, hogy ráálltunk a berendezéseken belüli panelek javítására. Így nem kellett elküldeni Isaszegre, majd a Szovjetunióba a berendezést és ezért nem esett ki gép a repülésekről.

*

- Taszárra kerülve ’86. szeptember 1-én beültem az iskolapadba típusátképzésre, hiszen a főiskola a MiG-21-es típusra készített fel. Kaptunk három hónapot, azután december 6-án az akkori fegyvermérnök, Bánki István alezredes és a Műszaki Ellenőrző Szolgálat (MESZ) ellenőre, Petre Dezső százados előtt kellett vizsgát tenni. Ez a vizsga állt egy elméleti részből a tanteremben - ahol a fegyverrendszer szimulációs tablóin lehetett a rendszerismeretet gyakorolni - és egy gyakorlati részből ahol, ha nem is a legmélyebb részletekbe menően, de átfogóan ellenőrizték, hogy mit tanultunk a három hónap alatt. A típustanfolyam alatt rendszeresen jöttek előadók, akik tapasztaltak voltak az üzemeltetésben. Volt, aki a „piros vonalról” jött be, de például a rakétákhoz külön kaptunk előadót a műszaki ellenőrző állomásról. Csak magyar előadóink voltak, bár az orosz kötődésünk akkor még erős volt.

wpn-07.jpg

Sz-24-es rakéták és egy R-60-as légi célok elleni rakéta a 16-os Szuhojra függesztve. Ez a gép 1995. szeptember 13-án zuhant le.

Aztán három hónap után bedobtak a mély vízbe. A parancsnok, Balogh Imre alezredes és a főmérnök, Mikula László őrnagy mindig is figyeltek a fiatalokra. Miért volt ez jó? Azért mert szinte az egész század fiatal volt. Szenzációs döntés volt az akkori vezetéstől, hogy az új technikára tette a fiatalokat. Mert a fiataloknak nem kellett más, mint az, hogy amit tanultak, azt minél hamarabb élvezhessék. Azzal élvezhették, hogy a technológiai utasításokban végrehajtott munka és ellenőrzések révén a gépek biztonságosan repültek. Magas hadrafoghatósági mutatókkal rendelkeztünk. Nem egyszer fordult elő, hogy a tervezett időszakos javításon lévőket leszámítva nem volt üzemképtelen gépünk. Még ezek az időszakos javítások is úgy voltak betervezve, hogy kilencven százalék alá véletlen se essen a hadrafoghatóság. Ezt kellett fenntartani hónapokon, éveken át, úgy hogy közben magas volt a repült óraszám is. Nem is jutott eszünkbe a munkaidő, pedig akkor már családosok voltunk. Egy üres lakásba beköltözve az ifjú házasok kölcsönével kellett megteremteni az életünket. Ha férj-feleség dolgozott, akkor kiszámíthatóan elég volt a jövedelem. Ha a feleség otthon volt egy kisgyerekkel, akkor már nem annyira. Fiatalok voltunk, fizikailag és idegileg egyaránt a csúcson, nem is foglalkoztunk a munkaidővel, addig maradtunk a munkahelyen, amíg a repülőgépet megjavítottuk. Reggel hatra jártunk, sötétedés után mentünk haza, vagy ha pénteken behozták a gépet azzal, hogy hétfőre kell, bent maradtunk és szombaton is dolgoztunk. Főleg, ha berepültetés is volt. Hivatásként kezeltük a dolgot.

*

- A munkát orosz gyári szakemberek segítették. Mérnökök, akik a kezdeti üzembe helyezési folyamatoknál voltak jelen. Egy új, komolyabb fegyverrendszerrel kellett megismerkednünk nekünk és a hajózóknak is. A pilóták képzése is úgy volt felépítve, hogy előbb a repüléstechnikai képzés, aztán gépágyús lövészet, majd bombázás és rakétaindítás, végül a felderítő konténer használata és az elektronikai zavarás-álcázás.

wpn-02.jpg

Tökölön gyorsul a póttartályokkal terhelt Szu-22UM3.

A fegyveres gyári szakértőnk Szergej Cuprikov őrnagy volt, egy korrekt, tapasztalt, kiegyensúlyozott, Afganisztánt megjárt tiszt. Rengeteg olyan dolgon átsegített minket, amit a magyar műszaki állomány kevéssé ismert. A Szuhojban már volt lézertechnika, a távolságmérő és célmegjelölő berendezés formájában. Megbízható berendezés volt, amelynek a próbapadi ellenőrzési és beszabályozási folyamatát jól megtanultam az orosz tiszttől. Vele és civil kollégámmal szépen elmélyedtünk benne. A KLEN PSZ berendezés három blokkegységből állt. Az üzembentartó századnál maximum a blokkcseréig jutnak el, mert a piros vonalon nincs lehetőség szabályozni, de a hangárban a sugárzás teljesítménymérésétől kezdve a kibocsátott jel karakterisztikáján keresztül, olyan mélységig mélyedtünk el benne, ami egyedülálló volt a lézertechnika javítása területén.

*

- A Szu-22-eseinken két 30 mm-es gépágyú volt, 80-80 db lőszerrel, két alapvető lőszertípussal. A páncéltörő és a repesz-romboló lőszert a törzsben egy hevederszekrényben elhelyezve egy behúzó szerkezettel lehetett betölteni. A kétüléses Szu-22UM3-ason csak egy gépágyú volt, mert a második ülés miatt kevesebb volt a berendezéstér. A gépekre a GS-23-as gépágyú konténeres változatát is lehetett függeszteni. A függesztési pontok a törzs alatti és a szárny alatti külső pontok voltak, a fegyvernek 250 db lőszer volt a javadalmazása. A szárazföldi erők tűztámogatására előrenéző és egy tartóbak cserével hátrafelé nézőre is lehetett szerelni. Előre nézve a fedélzeti célzókészülék célgombjának tekerésével lehetett célozni, ahova ment a célkereszt, oda célzott az ágyúcső. Hátrafelé lövésnél ez nem működött, csak nem célzott önvédelmi lövést lehetett leadni.

wpn-04.jpg

Bombafüggesztő, gépágyú konténer és a H-25-ös földi célok elleni rakéta három, különböző változata (H-25MR, MP, ML).

A bombafegyverzet 50-től 500 kilogrammosig volt kalibrálva. A hagyományos bombafegyverzet pontossága kisebb, mint az irányított rakétafegyverzeté, amelynél a röppálya során beavatkozhatunk az irányításba. Az irányított rakéta találati valószínűsége ezért nagyságrenddel jobb. Az önrávezető fejjel felszerelt rakéták a célról visszavert jel alapján jutottak célba, míg a félaktív rávezetőfejjel ellátott rakétákat a pilóta a kúszógombbal vezette, vagy a célt besugározva a rakétának az önrávezetéshez adott jelet. A nem irányított rakéták röppályáját természetesen nem módosíthatjuk, ezért is voltak az UB blokkok (32 és 20 vetőcsöves), hogy jól megszórhassák a célpontot. A nem irányított rakéták az 50 mm-es Sz-5-ösök és 80 mm-es Sz-8-asok voltak UB blokkba töltve, páncéltörő, repesz-romboló és gyújtó változatban. Szintén nem irányított rakéta volt az Sz-24 és az Sz-25 megnövelt robbanótömeggel a megerősített célpontok ellen, megerősített acélfejjel, és késleltetett gyújtással, hogy áttörje a fedezéket és utána robbanjon. A KMG aknaszóró konténert nem igazán használtuk. Megtanultuk róla, amit kellett, de már akkor szó volt róla, hogy ki lesz vonva az aknatilalom miatt. A Szu-22-esünk legnagyobb fegyvere a H-29-es rakéta volt, de az AKU-59-es indító berendezés nem volt meg hozzá. Nagyon drága rakéta volt, nagyon nagy és nehéz. Ha rányomtak a tűzvezérlő gombra, a rakéta megkapta az indítójelet és abban a pillanatban egy hosszú kar eltolta a repülőgéptől, nehogy a kiáramló égéstermék a hajtóműbe jutva leállást okozzon. A gép önvédelmére a besugárzásjelző és az R-60-as infravörös légiharc-rakéta mellett zavarótöltet kivető szolgált infracsapdákkal és acélsodrony darabkákhoz hasonló dipóllal, ami kilőve fémfelhőt képezett, megzavarva a radarjelet.

*

- Ha külföldre települtünk, például Lengyelországba vagy az NDK-ba, akkor minden szakág felkészült a típusra jellemző meghibásodásra. Mi a rizsszem izzótól kezdve, az optikai elemeken át, reflexüveget, a fotógéppuska borító üvegét, tápegységekhez kondenzátorokat, olvadó biztosítékokat, komplett célzókészüléket, tápblokkot, számítóegységet vittünk és mérőműszereket.

wpn-06.jpg

A földi célok elleni H-25ML lézerirányítású rakétával Lengyelországban lőttek a taszári Szuhojok.

1987-ben kint voltam a laage-i alakulatnál, amellyel viszonoztuk az ő látogatásukat. Ma is bennem van minden momentuma annak a gyakorlatnak. Akarva-akaratlanul is elleste az ember, hogy hogy csinálták a szakmát a kelet-németek. Ők a Szu-22-es M4-es változatával repültek, amely fedélzeti számítógéppel rendelkezett, ezért a repülés előtti ellenőrzések sokkal rugalmasabban zajlottak le. Aztán maga a hangár és a javító osztály felszereltsége fogott meg. Nagyon emberbarát volt egészen az apróbb dolgokig. Például nem egy lőszeres dobozt tettek a csöpögő hidraulika folyadék alá, hanem olajálló edényük volt, aminek füle volt, hogy a lemez ne vágja az ember kezét. Vagy: mi a háromzónás kiszolgáló rendszerrel működtünk, fogadó, indító és fegyverzeti zóna. Náluk az indító és fogadó együtt volt. Az NDK-s gyakorlat alapvetően az üzembentartó század gyakorlata volt, de a meghibásodások valószínűsége miatt minket, javító osztályosokat is kivittek. A már korábban említett Bánki alezredes és Petre százados ötlete volt, hogy hadd tanuljunk. Azt követően időnként itthon is cseréltünk: mi kimentünk a repülésre, lövészeti feladatokra, a pirosról bejöttek a hangárba így mindannyian tanultunk a másik feladataiból.

*

- Pályám első évtizede így telt. A három MiG-21-es század mellett mi voltunk a negyedik század. Aztán 1989-ben kivonták az első századot és az összes többit bevonták az ezred alá. Összevonták a bázison található két javító osztályt is. Mi addig különálló javító osztály voltunk. Ez egyben azt is jelentette, hogy a MiG-21-est is üzemeltetnünk kellett, a MiG-eseknek pedig a Szuhojt, így ők is típusátképzésen vettek részt.

wpn-01.jpg

Az R-60-as légiharc rakéta csak önvédelmi célokat szolgált a csapásmérő Szu-22-esen.

Az amerikai bejövetel mindent megváltoztatott. Miután bázisrepülőtér lettünk, az amerikai mozgás miatt nem volt lehetőségünk repülni. Kár volt a fiatal, felkészült gárdáért; a továbbiakban bázis kiszolgálási tevékenységet láttak el. Ennek ellenére ezt is feladatként kezeltük, kiszolgáltuk az amerikai igényeket, támogattuk a délszláv békeműveletet.

A Szu-22-eseink alkalmasak voltak nukleáris fegyver (bomba) hordozására és alkalmazására. A kilencvenes évek enyhülési folyamata azt hozta, hogy ezt a képességet meg kellett szüntetni. Egy bulletin alapján egyszeri műszaki folyamatot (fegyverrendszer képesség megszüntetést) kellett végrehajtani, ami abból állt, hogy a kábelkorbácsok, csatlakozók, berendezések, kapcsolók, biztosítékok, biztosítéktáblák eltávolítását és a feliratok cseréjét kellett végrehajtani. Ezt az orosz gyári szakértő kolléga felügyelete és irányítása mellett négy hónapon belül hajtottuk végre. Miután a munkát visszaellenőrizték, elfogadták, és Magyarország le tudta jelenteni, hogy atomfegyver hordozására alkalmas repülőgépe nincs. A békefenntartás és a leépítés került előtérbe, 1997-ben a MiG-23-assal együtt kivonták a Szu-22-eseket is.

wpn-08.jpg

Ma sem bánom, és örülök annak, hogy ezt a pályát választottam. Egy fiatal közegbe, okos és művelt emberek közé kerültem. A taszári évek a mai napig meghatározzák a hivatáshoz, a Magyar Honvédséghez és a beosztottakhoz, kollégákhoz való viszonyom és hozzáállásom. Ha a Szuhoj repülne, biztos, hogy még ma is ott lennék…

* * *

Fotó: Gál József, Szórád Tamás

A cikk nyomtatott változata az Aeromagazin 2018. szeptemberi számában jelent meg.

LION EFFORT 2018

Az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis másodszor volt házigazdája a Gripen üzemeltetők Lion Effort elnevezésű gyakorlatának. Az első, 2009-es gyakorlatot szintén a kecskemétiek rendezték, 2012-ben Svédország, 2015-ben pedig Csehország volt a rendező.

Gripenekkel továbbra is a magyarok, a csehek és a svédek vettek részt, a többi üzemeltető megfigyelőként volt jelen. A kéthetes gyakorlat feladatait a NATO E-3A AWACS-e, az MH Légi Vezetési és Irányítási Központ irányítói, az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis előretolt repülésirányítói, az MH 24. Bornemissza Gergely Felderítő Ezred katonái támogatták, a földi telepítésű légvédelem szerepét az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred Kub és Mistral alegységei játszották. A Lion Effort 2018 repülőtéri mozzanataiba október 2-án kaptunk betekintést.

le_0579.jpg

A reggeli kötelék gépei még a levegőben vannak, amikor a készültségi géppár visszatér. Az elsőként leszálló Gripen hosszan gurul ki, elegendő helyet adva a mögötte érkező kísérőnek.

le_0597.jpg

A 604-es Airbus még a kötelék visszaérkezése előtt száll fel.

le_0603.jpg

Az egyik hangár előtt kiállított Gripen nyitott fülkéjénél egy svéd műszaki és egy magyar légvédelmi rakétás beszélget. 

le_0605.jpg

AWACS-hajózó és thai vadászpilóta. Előbbi szereplőként, utóbbi megfigyelőként volt jelen a Lion Effort gyakorlaton. A Thai Királyi Légierő Gripenjeit 2011-ben kezdték leszállítani a távol-keleti országnak, többek között egy kecskeméti technikai leszállással.

le_0598.jpg

A visszaérkező gépekhez szállít kerozint ez a tanker, Sofőrje a gumikat ellenőrzi, nehogy a mintázatba szorult kavicsot vagy kődarabot vigyen a gurulóútra. 

le_0612.jpg

A visszatérők sorát a magyarok nyitják két Gripennel. 

le_0617.jpg

A 44-es Delta is ugyanúgy két póttartályt és Litening konténert hordoz, mint az együléses gép. 

le_0635.jpg

Mindkettő veszélyes, a tigris és a szívócsatorna is. Meglepő, hogy a cseh pilóta a vállhevedereket már levette és ahogy a földön álló gépnél szokás, csatjaikat a katapultülés fejtámláján lévő tokba helyezte.

le_0639-2.jpg

A jobb szárny alatt cseh nemzeti színekre festett póttartály van, a bal szárny alatt pedig egy tigrismintás. A cáslavi Gripen század Tigris század is egyben.

le_0647.jpg

Újabb oszolj manőver a bázis felett és percekkel később már a C gurulón taxizik a négygépes svéd raj első két gépe. A cseh és svéd Gripenek a központi zónában kaptak állóhelyet.   

le_0653.jpg

IRIS-T (svéd jelzése Rb 98) a jobb szárnyvégen.

le_0658.jpg

Magyar részről hat Gripent jelöltek ki a Lion Effort-ra. Négy áll a Juliet zónában, az egyiket éppen a tartálykocsiból töltik.

le_0662.jpg

Az utolsóként leszálló magyar géppár kihasználta a futópálya teljes hosszát, ezért ők nem szemből, hanem balról érkeznek. 

le_0668.jpg

A 30-as Gripen szélvédője alatt a kabala, Tima és az ő vörös kendője látszik.

le_0676.jpg

A targonca várakozik amíg a 30-as beáll a helyére.

le_0679.jpg

Mire a 36-os pilótája kiszáll a fülkéből, az egyik műszaki már a gép alatt dolgozik. 

le_0685.jpg

Egy leponyvázott TZM töltő-szállító teherautó és egy SzURN célfelderítő és rávezető állomás a reptér sarkában.

le_0713.jpg

Délkeleti irányból feltűnik és szokatlanul csendesen közelít a 30-as futópályára a gyakorlaton résztvevő Sentry. Nyáron volt 12 éve, hogy magyar katonák is csatlakoztak a NATO Repülőgép-fedélzeti Korai Előrejelző és Irányító Komponenséhez.

le_0716.jpg

Az AWACS délben szállt le, miután nagyjából négy órát töltött a levegőben.

le_0721.jpg

Az állóhelyre beállt E-3-ason a műszakiak azonnal elkezdik a repülés utáni átvizsgálást. Az állóhely szélén rengeteg kiszolgálóeszköz van; az AWACS-közösség számára nem szokatlan az előretolt bázisról történő üzemelés. 

le-patch.jpg

* * *

Fotó: Szórád Tamás

"PHOENIX THREE-THREE-FIVE"

A Lion Effort gyakorlat ma délelőtti és délutáni felszállásai közötti szünetet kihasználva, a kecskeméti 30-as pályára gyakorolt műszeres megközelítést a Phoenix 335 hívójelű Mi-24-es.  

phoenix-02.jpg

A szürke égen régen látott sziluett közelít a 30-as pályához. Ahogy az gyakran lenni szokott, öt perccel később kisütött a nap.

phoenix-03.jpg

A Mi-24P a 44-es út felett húz át.

phoenix-04.jpg

A szürke néhány árnyalata. A felségjel és az oldalszám jól látszik a sötét alapon.

phoenix-01.jpg

Ez a fotó már a 30-as pályavégnél készült. A Phoenix 335 helikoptervezetője látványos emelkedést hajt végre hatszáz méterre.

* * *

Fotó: Szórád Tamás

ALACSONY ÁTHÚZÁS

A ma délelőtti (október 1.) pályazár feloldása után, egy Norwegian és egy Brussels Airlines járat közé illesztve, egy alacsony áthúzás erejéig tiszteletét tette Ferihegyen a NATO geilenkircheni AWACS-flottájának egyik gépe. Az LX-N 90448 oldalszámú E-3A a Lion Effort gyakorlat ideje alatt Kecskeméten települ.

e3-bud-528.jpg

Szürke gép, szürke idő. A Sentry a 13R pályára közelít.  

e3-bud-0531.jpg

A NATO E-3-asain még a Pratt & Whitney TF33-as hajtóművek vannak.

e3-bud-0533.jpg

Az áthúzás végén a torony „very nice” megjegyzésére magyarul érkezett válasz: Köszönjük, jövünk máskor is!

* * *

Fotó: Szórád Tamás

Címkék: budapest, aew&c

REGGEL, DÉLBEN, ESTE

A szeptemberi spotter fotókat ezúttal egyetlen albumba rendeztem. A sorrendet nem a készítés napja, hanem a napszak határozza meg.  

180907_0227.jpg

A reggeli órákban a kargó domb nem éppen a legoptimálisabb spotting hely, de ha csak egy gyors megállásra van idő, akkor az is megteszi. Így tehát onnan került lencsevégre a FedEx / ASL Airlines B737-es teherszállítója.

180907_0239.jpg

A következő érkező is egy FedEx, mégpedig egy Boeing 757-es. A gép a szomszédból, Bécsből érkezett.

180907_0244.jpg

A kibocsátott fékszárnyak külső szélétől indul el az az örvény, amelyen a napfény szépen átvilágít. 

180907_0254.jpg

Az esti New York-i indulás és az éjszakai óceánrepülés után megérkezik Budapestre a LOT B787-ese. A járatot az SP-LRE lajstromjelű gép teljesítette.

180907_0257.jpg

Dreamliner és az ő Rolls-Royce hajtóművei.

180914-01.jpg

A török ULS Airlines teherszállító Airbus 310-eséről a kargó dombbal szemközti helyről készült fotó.

180914-02.jpg

Ugyancsak török az MNG Airlines is, amelynek A300-asán az imént zárták be a nagyméretű kargó ajtót. 

180914-03.jpg

Az ASL hófehér, ablaktalan törzsű B737-400-asa.

180914-04.jpg

Egy klasszik festésű Wizz A320-as érkezik Varsóból. A gép alatt a kargó domb látszik, ahonnan a bejegyzést nyitó ellenfényes képek készültek.

180914-05.jpg

Törökökből nincs hiány Ferihegyen. A Pegasus B737-800-asa érkezik.

180914-06.jpg

Változott a pályairány. A Finnair Airbus 319-ese 31-es irányba száll fel.

lhke_0307.jpg

A helyszín Kecskemét, a pillanat a 32-es Gripen érkezése egy reggeli feladatról. A pilóta éppen letekint a gép fülkéjéből.

lhke_0312.jpg

A két póttartályt cipelő 37-es szélvédője alatt Tima, a Puma század kabalaállata utazik.

lhke_0321.jpg

A hármaskötelék leszállását követően visszatér önálló feladatáról a reggeli sor negyedik gépe, a 41-es Gipen is.

lhke_0324.jpg

Mély morajlás a repülőbázis felől: An-26-os taxizik a 12-es pálya végéhez. 

lhke_0333.jpg

Visszatérőben a kora délutáni hármaskötelék. A fotók a Lion Effort gyakorlat előtti héten készültek.

180917-01.jpg

Ismét Ferihegy és az Alitalia Róma-Budapest járatát teljesítő A320-as a késő délelőtti napfényben.

180917-02.jpg

A Travel Service Hungary 737-ese. Boeing magyar lajstrommal.

180917-03.jpg

Új gép, új festésminta. A 13R küszöb felett repül a Lufthansa A320neo-ja.

180920-01.jpg

Bombardier Global 6000-es.

180920-02.jpg

A közeljövőben tovább bővül az Aeroflot Szuhoj SuperJet 100-as flottája. 

180920-05.jpg

Görög Airbus 320-as.

180921-rouge-767.jpg

A Rouge 767-ese éppen keresztezte a Dunát. A fotó a XIII. kerületben készült. 

180921-silkway-italia-747.jpg

A Silkway Italia Boeing 747-es kargó gépe ugyancsak a Duna után, a ferihegyi 13R pályára tart. 

180920-07.jpg

A BAS Szarajevóból érkező EMB-120-asa lógó orral közelíti meg a pályát.

180917-04.jpg

Egy Wizz A320-as a pályán végiggurulva, a pályavég közelében fordul meg a felszálláshoz.

180917-05.jpg

A lemenő nap fényében fürdő EasyJet Airbus.

180917-06.jpg

A pályán az Air France A318-asa kezdi meg a nekifutást.

01-wizz-a321.jpg

Wizz A321-es, törzsén sharklet-árnyékkal.

02-lear.jpg

Learjet 31-es érkezik egy villámlátogatásra.

180917-07.jpg

Az Airbusok és Boeingek világában aprónak mondható Pilatus PC-12-es turboprop gurul a 13R pályához.

180917-08.jpg

A Lufthansa A320-asa is a pályán gurult végig, hogy a végén megfordulva felszállóirányba álljon.

180917-09.jpg

Egyre ritkább látvány a winglet vagy sharklet nélküli gép. Ilyen a Blue Bird Boeing 737-300-asa is, amely a 13R pálya várópontjára igyekszik.

180917-10.jpg

A holland Transavia 737-ese erős szürkületben érkezik.

180917-11.jpg

Fékoldástól számítva fél órán belül Budapesten volt az Austrian bécsi járatát teljesítő A320-as.

180917-12.jpg

A Bombardier CS100-asa immár A220-as típusjelzéssel repül, például a Swiss színeiben. 

180917-13.jpg

A Ferihegyen megforduló Jet2 gépek egyike, egy B737-300-as. 

03-tailwind.jpg

A török Tailwind Boeing 737-400-asa korábban az Alaska Airlines gépe volt. Itt az Égei-tenger partján lévő Dalamanból érkezik a 13R pályára.

180917-14.jpg

Amikor másfél óra alatt csak egyetlen Ryanair járat érkezik. 

180917-15.jpg

Ragyog a fényszóró a török Airbuson. A Turkish Airlines felirat és az ablaksor alatt egy kis fehér lámpa is látszik, fénye a hajtóműveket világítja meg.

180917-16.jpg

Felszállásra kész A320-as. A gép elé az orrfutón lévő és a szárny alatti behúzható fényszórók világítanak, a British Airways logót a vízszintes vezérsíkokba épített lámpák világítják meg.

04-wizz.jpg

Szeptember utolsó fotója egy Wizz A320-asról készült, a régi festésmintát viselő HA-LPL-ről.

* * *

Fotó: Szórád Tamás 

EMLÉKHELYEK NORMANDIÁBAN: UTAH-PART

Amikor a D-nap reggelén, a haditengerészeti tüzérséggel és bombázókkal végrehajtott előkészítést követően az amerikai 4. lövészhadosztály első hullámának hatszáz katonája megérkezett a Utah-partra, a térségben már javában dúlt a harc az amerikai ejtőernyősök és a németek között. A partraszállók a vártnál kisebb ellenállásba ütköztek, részben azért, mert a tervezettnél délebbre értek partot, ahol kisebb német erővel szembesültek. Miközben a műszaki alegységek a partszakaszt készítették elő az utánuk érkezők fogadására, a hadosztály lövész alegységei elkezdték előrenyomulásukat a félsziget belseje felé, hogy a 82. és 101. légi szállítású hadosztályok ejtőernyőseivel egyesülve ott folytassák harcukat. A D-nap végére már húszezer katona és 1700 jármű volt a Utah-parton. A partraszállók vesztesége 197 fő volt. 

utah-41.jpg

Amikor egy térségben túl sok a látnivaló, akkor egy idő után azzal szembesül az ember, hogy valami mást szeretne, mint megnézni még egy múzeumot. Különösen akkor, ha a kiállított anyag nagy része ismétlődik. Mivel az Airborne Museum és az Overlord Museum már mögöttem volt – utóbbiról később lesz szó – úgy döntöttem, hogy a Utah-part dűnéin álló múzeumot kihagyom és a rendelkezésre álló időben inkább egy sétát teszek a történelmi helyszínen. Előtte még egy rövid időre megálltam az elsőként felszabadított kisvárosban, Sainte-Marie-du-Mont-ban.

*

SAINTE-MARIE-DU-MONT

utah-02.jpg

Voie de la Liberté - a Szabadság Útja. Az amerikai hadsereg útját jelképező kövek közül az első kilométeré Sainte-Marie-du-Mont főterén áll, a 0 km a Utah-parton, az utolsó pedig 1145 kilométerrel távolabb, a belga-luxemburgi határ közelében lévő Bastogne-ban. A kő tetején körbefutó 48 csillag a 48 amerikai államot (1944-ben annyi volt) jelképezi, alatta négy vörös téglalap jelenti az út négy szakaszát. A fáklya a szabadság lángjának jelképe, az A betű Patton 3. hadseregének jelvényét, alul a hullámok az Atlanti-óceánt jelképezik. A kő hátoldalára annak sorszámát és az aktuális kilométert vésték.

utah-04.jpg

Mint a legtöbb településen, így Sainte-Marie-du-Mont-ban is rengeteg emléktábla van a házfalakon. Ez a 101-es légi szállítású hadosztály előtt tiszteleg.

utah-05.jpg

Az emléktáblák mellett több helyen kétnyelvű tájékoztató táblákat is kihelyeztek a június 6-i események felidézésére. Az egyik szerint a főtér sarkán álló kút mögött megbújó amerikai ejtőernyős tíz német katonával végzett.

utah-06.jpg

Stílusosan festett brit, francia és amerikai sisakok a hotelként működő Band of Brothers House homlokzatán.

utah-07.jpg

Sainte-Marie-du-Mont-t elhagyva, a Utah-part felé vezető úton annak a nyolcszáz dán tengerésznek az emlékműve áll, akik bár nem szálltak partra Normandiában, de részt vettek az inváziós erők szállításában.

*

UTAH-PART

utah-08.jpg

A szintén a Utah-parton partraszálló 90. lövészhadosztály emlékműve. Az első világháborúból származó jelvényükön látható T és O betű Texas és Oklahoma államot jelenti; a hadosztály katonái többségükben e két államból érkeztek az európai hadszíntérre. 1944-re a két betű jelentése Tough Ombres-re, „Kemény fiúkra” változott. Emlékművük a cseh határ közelében álló flossenbürgi koncentrációs táborból hozott gránitból készült. A tábor 1945. áprilisi felszabadításában a hadosztály katonái is részt vettek.

utah-09.jpg

Semper Paratus - az Egyesült Államok Parti Őrségének emléktáblája.

utah-14.jpg

A német légvédelmi bunker külső falán elhelyezett tábla a partraszállás katasztrófába torkollt főpróbájára, 946 amerikai katonára és tengerészre emlékeztet, akik a Utah-parthoz nagyon hasonló dél-angliai Slapton Sands-nél végrehajtott gyakorlaton, koordinációs hibából saját tűzben és német gyorsnaszádok akciójában vesztették életüket.

utah-15.jpg

A 8. lövészezred és a 70. harckocsi zászlóalj után az 1. különleges műszaki dandár is partot ért. Az emlékművet, amelynek oldalain az alegységeket sorolták fel, parancsnokuk vezetésével a dandár katonái állították még 1944 őszén.

utah-18.jpg

A német bunker tetején egy 50 mm-es Kwk 39-es, eredetileg harcjárművekbe szánt (Kampfwagenkanone) ágyú néz a tenger felé.

utah-19.jpg

A U.S. Navy Monument, amelynek talapzatára az invázióban részt vett hajók nevét vésték. A három tengerész a flotta a partraszállásban játszott hármas szerepét jelképezi: az előremutató tiszt a vezetést, a térdelő figura a parton harcoló tengerészeket, a hajóágyút töltő pedig a haditengerészet tűztámogatását. 

utah-25.jpg

utah-42.jpg

A U.S. Navy erőit külön-külön sorolták fel öt fekete márványoszlopon. Külön oszlopa van azoknak a hajóknak, amelyek a partraszállást megelőző tüzérségi tüzet biztosították a tengerről, külön oszlopa a parti őrségnek, a kétéltű erőknek, a haditengerészet parti zászlóaljainak és a támogató erőknek. 

utah-26.jpg

Kilátás keleti irányba a Utah-part magaslatáról. A távolban az Omaha-part látszik. 

utah-27.jpg

Andrew Jackson Higgins szobra. A Higgins által irányított vállalat japán minta alapján hozta létre azokat a lenyitható orrú partraszálló hajókat, amelyek kulcsszerepet játszottak a normandiai invázióban (is).

utah-28.jpg

A Higgins Boat Monument, az Amerikában lévő emlékmű másolata, Andrew J. Higgins szülővárosának ajándéka. Egyaránt tiszteleg Higgins, a partraszálló hajók és az azokon szállított katonák emléke előtt.

utah-29.jpg

A parttól egy kicsit beljebb, a dűnék mögött a 70. harckocsi zászlóalj C századának M4A1E8 Sherman harckocsiját állították ki.

utah-30.jpg

A Shermant 76 mm-es, csőszájfékkel ellátott, hosszú csövű ágyúval szerelték fel. Az E8-as változatok futóműve az újabb HVSS (Horizontal Volute Spring Suspension) felfüggesztéssel készült. A puha, homokos talajon jól jött, hogy lánctalp szélesebb volt, mint a korábbi változatoké.

utah-31.jpg

Egy 90 mm-es amerikai M1A1-es légvédelmi ágyú. A nagy magasságból végrehajtott bombázás ellen oltalmazták velük a partszakaszt és a térségben kijelölt repülőtereket.

utah-32.jpg

A fegyvert, amely eredetileg a második hullámmal partraszálló 116. légvédelmi zászlóalj M ütege használt volna, a háború után a Csatornából emelték ki.

utah-33.jpg

A partot védő egyik német bunker, tetején egy fegyver rozsdásodó maradványával.

utah-34.jpg

A bunker tetején maradt fegyver valaha egy 47 mm-es Pak 181-es páncéltörő ágyú (Panzerabwehrkanone) volt.

utah-35.jpg

A Utah-parton állunk és északi irányba nézünk. Arra, amerre a partraszállást eredetileg tervezték, innen közel két kilométerre. Ifjabb Theodore Roosevelt dandártábornok az elsők között szállt partra itt és azt a döntést hozta, hogy bár délebbre vannak a kijelölt helytől, itt szálljon partra a következő hullám is.

utah-36.jpg

A békés Utah-part apálykor a sport és a kikapcsolódás helyszíne.

utah-37.jpg

A partról a magas dűnék között húzódó utak vezetnek a Cotentin-félsziget belseje felé. Mindent nagyon finom homok borít.

*

A parttól Sainte-Marie-du-Mont felé visszavezető irányban is van egy emlékmű, amelyhez Richard D. Winters őrnagy alakját választották. Winters őrnagy a 101. légi szállítású hadosztály 506. ejtőernyős lövészezred E századának parancsnoka volt, szobra előre, az elkövetkező harcok irányába néz.

utah-38.jpg

utah-39.jpg

utah-40.jpg

* * *

Fotó: Szórád Tamás

INDIÁN NYÁR

Szeptember 20-án délután az amerikai hadsereg három AH-64 Apache harci helikoptere érkezett Ferihegyre. A U.S. Army Colorado állambeli Fort Carson bázisához tartozó helikopterek a nyár folyamán, tengeri úton érkeztek Rotterdam kikötőjébe, hogy azután saját forgószárnyaikon folytassák útjukat németországi bázisukra. Az AH-64-esek az Atlantic Resolve művelet keretében Európa más pontjain is felbukkannak, amikor Illesheimből ideiglenesen továbbtelepülnek.  

apache_0371.jpg

Az Apache-ok közeledését elárulta mély, morajló hangjuk, de csak akkor váltak láthatóvá, amikor a fák takarásából kibukkantak. Ezért a vezérgépről csak egy ilyen fotó készülhetett.

apache_0375.jpg

Szépen csillog a napfény a másodikként érkező, Bigg Thirty nevű harci helikopter oldalán.

apache_0379.jpg

A helikopterek a 4. lövész hadosztály 4. repülő zászlóaljának 17. lovassági ezredéhez, azon belül a 6. felderítő századhoz tartoznak. Az alakulat piros-fehér jelvénye a pilótafülke mellett látható.

apache_0380.jpg

Az Apache-ok egy nem irányított rakéta konténerrel és egy Hellfire rakétával függesztve érkeztek. A sort a Wanda nevű gép zárja.

180920-06.jpg

Később még két UH-60 Blackhawk helikopter is leszállt Ferihegyen, de azok a sűrű nagygépes forgalom miatt nagyobb távolságot tartottak a futópályától.

* * *

Fotó: Szórád Tamás

SZUSSZANÓ GRIPEN

Egy érdekes jelenséget figyelhettek meg azok, akik augusztus végén a kecskeméti repülőbázis központi zónájában fotózták az éjszakai repülésről visszaérkező gépeket. Az egyik Gripen a hajtómű leállításakor hatalmas füstöt fújt a magasba. A ritkán látható jelenség a hajtómű leállításkor végbemenő folyamattal magyarázható.

Miután a leszálláskor mindhárom futó berugózott helyzetbe kerül, automatikusan elindul a segédhajtómű (APU), amely beindulását követően azonnal táplálni kezdi a kondicionáló rendszert (ECS), azaz a hajtóműtől már nem történik levegő elvezetés.  Természetesen a hajtómű is jár még - hiszen valamivel el kell jutni az állóhelyig - és egy mechanikus kapcsolaton keresztül hajtja a segédberendezés házat, amelyen többek között a váltóáramú generátort és a két  hidraulika szivattyút is elhelyezték. A hajtómű leállításakor ezek értelemszerűen leállnak, azonban a repülőgép ekkor még nem maradhat elektromos áram, és hidraulikanyomás nélkül.

jas-aux_0291.jpg

Ezért a hajtómű leállításakor az APU kompresszorától levegőt vezetnek el a kisegítő segédberendezés házhoz, amelyen már csak egyetlen hidraulikaszivattyú, és egy generátor van. Ezeket az APU-tól elvezetett levegővel táplált kisegítő légturbina hajtja a segédberendezés házon keresztül. A hajtómű akkor áll le, amikor ez a kisegítő segédberendezés ház már felpörgött – legalábbis elvileg, de gyakorlatilag már akkor, amikor a pilóta a hajtóművezérlő kart „stop” állásba teszi, vagyis a hajtómű leállításával egy időben.

jas-aux_0292.jpg

Az APU-tól a kisegítő turbinába vezetett levegőt ezután ki kell vezetni a szabadba. Vélhetően ez a turbina engedi az olajat, amely repülés közben összegyűlik a turbina mögötti kivezető csőben. Amikor a hajtómű leállítását követően a sűrített levegő megérkezik az APU-tól, akkor egy nagy beporlasztott olajködként távozik. Szemből nézve valóban úgy tűnik, hogy az APU fújja ki, hiszen az APU szívónyílása és kivezető nyílása egy vonalban van a kisegítő turbina kivezető nyílásával. 

jas-aux-out.jpg

A hajtóművező helyen álló Gripenen jobbról balra láthatóak az APU kivezető nyílásának elszíneződött zárólemezei, a szívónyílás lemezei és előttük a NO STEP feliratnál a kisegítő turbina kivezető nyílása.

Logikus lehetne az APU füstölése is, hiszen a hajtómű leállításával egy időben levegőt vesznek el tőle, és az automatika csak plusz kerozin betáplálásával tudja a fordulatszámot tartani. Ekkor azonban fekete füsttel találkoznánk, de a Gripenből távozó füstfelhő színe inkább az olajra utaló szürke, így a füstfelhő minden bizonnyal a kisegítő turbinából jön.

* * *

Fotó: Szórád Tamás

ELLEN, ERŐ

A Magyar Honvédség immár 14 éve rendelkezik olyan alakulattal, amelyre a különböző szintű alegységek, a hazai és külföldi szerepvállalásban résztvevő szervezetek erő az erő elleni kiképzésénél van szükség. A nemzetközi környezetben OPFOR-nak (Opposing Force) nevezett ellenerő század az MH Bakony Harckiképző Központ alárendeltségében működik.

opfor-13.jpg

A század létrehozása a honvédségen belüli kezdeményezés volt, abból a célból, hogy a magyar katonák kiképzési foglalkozásai a valós helyzetekre minél jobban hasonlító, azokat a lehető legjobban szimuláló körülmények között történhessenek, vagyis legyen egy olyan jól felkészült ellenséges erő, amely „vissza is lő”.

Az első lépések Tóth Csaba Albert százados nevéhez fűződnek. Az ellenerő század létrehozása 2004-ben az ő vezetésével kezdődött. A NATO-n belül alapvetően nincsenek az OPFOR tevékenységére vonatkozó egységes szabályzók, minták azonban vannak, amelyeket minden hadsereg figyelembe vehet, amikor a saját elvárásainak megfelelően kialakítja az ellenerő-képességet. A magyarok a németországi Hohenfelsben lévő központ, a JMRC (Joint Multinational Readiness Center) mintáját követték a hazai OPFOR-képesség létrehozásakor. Ugyanakkor alakult meg Várpalotán a Szimulációs Gyakorló és Kiképző Központ (SzGyKK) is.

opfor-12.jpg

A Magyar Honvédség ellenerő százada alapvetően két szakaszra épül, egy harckocsi szakasz megerősítésével. A század ugyanazokkal az eszközökkel rendelkezik, amelyeket a honvédség lövész és harckocsizó alakulatainál is rendszeresítettek. A kézifegyverek vonatkozásában ez a P9RC pisztolyt, a KGP-9 géppisztolyt, az AK-63-as gépkarabélyt, a PKM géppuskát és az SZVD távcsöves puskát jelenti, a járművek tekintetében pedig a BTR-80-as harcjárművet, a T-72-es harckocsit, az URAL teherautókat valamint az UAZ és Mercedes MB1017-es terepjárókat.

opfor-17.jpg

Azzal, hogy a létrehozása óta eltelt 14 évben a század rendszeres résztvevője volt minden fontosabb gyakorlatnak vagy kiképzési feladatnak, és szinte a honvédség valamennyi alakulatának biztosította az ellenséget, olyan hírnévre tett szert, amely az ország minden részéről vonzza a jelentkezőket. Az ellenerő századhoz ugyanazokkal a feltételekkel lehet jelentkezni, mint a honvédség lövész és harckocsizó alakulataihoz, rájuk szabott külön szabályzó vagy kiválasztó tanfolyam nincs. A jelentkező pályakezdő is lehet és akár teljes katonai pályafutását ellenerős katonaként töltheti. A szakemberek véleménye azonban az, hogy nem szerencsés, ha valaki egy bizonyos idő eltelte után is ugyanott, ugyanabban a beosztásban teljesít szolgálatot. A kiégést megelőzendő kívánatos, hogy idővel más beosztásba kerüljön, arról nem beszélve, hogy egy harcoló századról van szó, ahol szolgálni komoly fizikai kihívást jelent. Egy bizonyos kor felett emiatt is szükségszerű a váltás egy kevésbé megterhelő beosztás irányába. 

opfor-16.jpg

A magyar OPFOR egy szerteágazó feladatrendszerrel rendelkező század. Mindennapjaik a gyakorlatok függvényében alakulnak. A nagyobb gyakorlatok elsőbbséget élveznek, de más jellegű feladatokon - missziós felkészítésen, záró gyakorlatokon, különböző tanfolyamokon, bemutatókon - is részt vesznek a század katonái. Kiképzésük a hazai irányelvekre és követelményekre valamint más hadseregekben alkalmazott eljárásokra épül. A misszióban lévő magyar katonák olyan területen szolgálnak, ahol az aszimmetrikus hadviselés elemeivel kerülhetnek szembe, felkészítésük is eszerint történt, de a honvédelmi feladatokra felkészítő gyakorlatok során az OPFOR eddig is a hagyományos, szimmetrikus harceljárásokat alkalmazta. Ezek száma, követve a világban végbemenő változásokat, némileg növekszik.

opfor-15.jpg

A legfontosabb az ellenerős tevékenység, tehát az ellenség eljátszása, amelynek során a század képes reguláris és irreguláris erőként, szervezett terrorista csoportként vagy gerilla harcmodorban harcoló csoportként tevékenykedni, vagy akár a műveleti területen élő polgári személyeket, lakosságot szimulálni. A sikeres alájátszás kulcsa, hogy a gyakorlatoknak legyen tétje, vagyis a találatokat jelző MILES 2000 lézeres szimulációs eszköz vagy paintball segítségével minél valósághűbb környezetet teremtsenek a végrehajtóknak. Ugyancsak ezt a célt szolgálja a különböző egyenruhák, félkatonai vagy civil öltözékek viselése, megkülönböztetve az ellenerő katonáit a felkészülő állománytól.

opfor-11.jpg

A gyakorlatok és kiképzési feladatok során azok jellege határozza meg, hogy az ellenerőnek milyen kompetenciával, létszámmal, fegyverzettel illetve harcmodorral kell rendelkeznie. Az úgynevezett incidenslista szabályozza és pontosan előírja az elvárt OPFOR-tevékenységet, hogy mikor, hol, hány fővel és pontosan mit kell végrehajtani. Ezt az incidenslistát a gyakorló vagy vizsgázó állomány természetesen nem ismerheti. Egyes feladatok időben és térben is nagyobb mozgásteret biztosítanak az ellenerő katonáinak. Ezek során mutatkozik meg igazán az OPFOR szakmai tudása és leleményessége, amely sok esetben kellemetlen meglepetést okoz a „jó fiúknak”. Ezt a mozgásteret a gyakorlat vezetése határozza meg. A gyakorlatok során végrehajtott feladatok kiértékelése nem tartozik az ellenerő század feladatai közé, de a bevetés utáni megbeszélésen (AAR - After Action Review) részt vesz az OPFOR rangidőse is, aki megoszthatja az észrevételeit.

opfor-14.jpg

Amíg nem volt ismert az ellenerő század, addig a felajánlás volt a jellemző, de ma már sokfelől érkezik megkeresés azzal, hogy vegyenek részt az adott alakulat gyakorlatain. A század egyelőre csak itthon működik, de a szándék megvan arra, hogy külföldi gyakorlatokra szóló meghívásnak is eleget tegyenek. Bár az ellenerő század a nemzetközi gyakorlatokat vagy akár az egyes kötelékeket is kiszolgálja, nem került NATO felajánlásra, ezért esetükben nincs szükség NATO minősítésre és ellenőrzésre sem.

*

Harckiképzés házon belül

Mivel napjainkban a harc egyre inkább áttevődik a településekre és városokba, nagyon fontos hogy erre is ki legyenek képezve a katonák. Szeptember elején, egyhetes elméleti felkészülés után a különböző harceljárások közül az egyik legtöbb koordinációt igénylő, legkomplexebb harceljárás, az épületharcászat alapvető fogásait gyakorolták a katonák a Magyar Honvédség újdörögdi gyakorlóterén felépített Romvárosban.

opfor-10.jpg

Az állomány a klasszikus négyfős csoportokban dolgozik. A legfontosabb az, hogy először mindenki megtanulja a helyét és a szerepét ebben a csoportban, ezért a parancsnokok igyekeznek a négy embert állandóan együtt mozgatni. Sok az új ember, nekik az alapokat kell megtanulniuk. Erre most három napjuk van. Két hét gyakorlás lenne az ideális, az hozná el azt a jártasságszintet, hogy a csoportok tagjai összeszokhassanak és bízzanak egymásban.

Az épületen belül rövid fegyverekre, pisztolyra, géppisztolyra, karabélyra van szükség valamint sörétes fegyverekre az ajtók nyitására, vagy más akadály megszüntetésére. A katonák paintballal, védőfelszerelésben gyakorolják a mozzanatokat, először csak elpróbálva azokat, majd élesben, festékpatronokkal is megismételve. Láthatóan a korábbi gyakorlások alkalmával sem takarékoskodtak a patronokkal, a fűben mindenhol elhasznált festékgolyók hevernek.

opfor-07.jpg

A szakasz tűztámogató illetve rohamozó csoportokra oszlik. Először a tűztámogató csoport helyezkedik el a gyakorlásra kijelölt épület közelében, egy bokrokkal övezett mélyedésben. Feladatuk, hogy tűztámogatást adjanak a rohamozóknak, és megelőzzék, hogy az épületben már elhelyezkedett ellenerő az ablakon kilőve veszteséget okozzon az épületbe behatolóknak. Csak a vezényszavak hallatszanak, miközben a mozzanatokat gyakorolják a katonák. Miután a rohamozók elérik az épületet, csatlakoznak a tűztámogatók is és ezzel már három négyfős csoport van az épületben.

A neheze most kezdődik. Az igazi nehézség a szűk terep, a szobák, folyosók, lépcsőházak rendszere, ahol számos olyan akadályba ütközhet az állomány, amely akadályozza a feladat végrehajtását. Például az ellenerőbe. A vezetés decentralizált, nagyon nehéz századparancsnoki szemmel átlátni a benti tevékenységet, ezért a négyfős csoportokat irányító csoportparancsnokoknak nagy a felelősségük illetve sokkal nagyobb döntési jogkörük van.

opfor-06.jpg

A Romváros épületei csupasz szerkezetek, nyílászárók nélkül. Odabent is esik, a katonák a nyakukba csurgó víz alatt, tócsákba lépve haladnak előre, illetve fel a lépcsőházban. Nem tudhatják, hogy melyik helyiségben, melyik zugban várja őket az ellenerő. Őket leküzdve kell továbbhaladni helyiségről helyiségre. Időnként megáll a mozzanat, a parancsnokok értékelik a látottakat, majd folytatódik az előrenyomulás addig, amíg felérnek a tetőre. Fent újabb értékelés a szakadó esőben, és a négyes csoportok már indulnak is vissza, ezúttal lefelé gyakorolva. A földszint felé haladva is megáll a mozzanat, újabb értékelés és mennek tovább lefelé a szűk lépcsőházban. Ezt még néhányszor elgyakorolják, kiegészítve azzal, hogy az egyik csoport az épületet kívülről is ellenőrzi. (Az sem kerüli el a figyelmüket, hogy egy fotó kedvéért egy pillanatra kihajolok az egyik első emeleti ablakon.)

Ezután az éles feladat következik, szigorúan védőfelszerelésben, mert most már a paintball fegyvereket is használni fogják. Az épületet rohamozó csoportokat az ellenerő fogadja az emeleti ablakokból tüzelve. A gyakorlás miatt hangos vezényszavakkal haladnak előre, de fontos, hogy ameddig tudnak, csöndben végezzék az előrenyomulást. Amint elkezdődik a tűzharc, ennek már minimális a jelentősége. A városharcászatban minden fegyvernemre szükség van. Fontos szerepük lehet a harckocsiknak, harcjárműveknek azzal, hogy ellátják a külső biztosítást illetve a tetőket, ablakokat folyamatosan nagy tűzerő alatt tartják.

opfor-05.jpg

Odabentről szinte szünet nélküli fegyverropogás hallatszik, zajlik a harc az ellenerő és a rohamozók között. A való életben zárt ajtókkal, ablakokkal és bútorzattal is szembesülhet a behatoló katona. Hatalmas előnye vannak annak, aki védekezik és tudja, hogy jön a támadás, mert kialakíthat egy védelmi vonalat magának, bombákat, aknákat, csapdákat tud elhelyezni oda, ahonnan a támadást várja. Ezért a műszaki katonáknak is bőven van dolga.

*

Akik szeptember elején gyakorolták az épületharcászatot, csak jövőre jöhetnek ismét, mert az ellenerő század a nagy gyakorlatoknak rendeli alá a saját kiképzését. Vannak persze átfedések, hiszen a gyakorlatokon való alájátszás adja a kiképzés felét. Ott is kaphatnak olyan feladatot, hogy hatoljanak be egy épületbe, de az már nem lesz annyira komplex, mint amit saját magunknak szerveznek.

opfor-00.jpg

* * *

Fotó: Pintér László / MH Bakony Harckiképző Központ, Szórád Tamás