2013. szeptember 7-én szerencsétlenül járt az afgán légierő egyik MD 530F helikoptere. A súlyos sérülést szenvedett kétfős személyzet mentését amerikai erők hajtották végre, és a műveletet magyar helikopteresek biztosították a levegőből. A tíz évvel ezelőtti írásomban részletekbe nem bocsátkozhattam, de a túlélő amerikai pilóta jóvoltából, immár bővebb és pontosabb képet kaphatunk a történtekről.

A balesetben megsemmisült helikopter parancsnoka Andy Miller zászlós volt. Miller 1991-ben diplomázott és magánúton ismerkedett meg a helikopteres repüléssel. 1995-ben lépett be a hadseregbe, ahol zászlós iskolát végzett, majd helikoptervezető képzést kapott. Csapatszolgálatát az OH-58D Kiowa Warrior típuson kezdte, amelyen később oktatópilóta lett. Szakmai múltja és a 2008-ban Irakban szerzett harctéri tapasztalata lehetővé tette, hogy 2012-től részt vegyen az afgán légierő helikoptervezetőinek képzésében. Afganisztán Herat tartományában, a Sindand légibázison működött az amerikai légierő expedíciós légi tanácsadó csoportja, amely az afgán pilótákat képezte Mi-17-es helikopterekkel, amerikai, és NATO szövetséges oktatókkal, köztük magyarokkal. A történet idején, az akkori MH 86. Szolnok Helikopter Bázis légi tanácsadó csoportjának hatodik váltása szolgált Sindandban. A légibázison egy kis támogató csapat is működött, amely a könnyű MD 530F helikopterrel repült. A F változatot forró környezetre és nagy tengerszint feletti magasságra optimalizálták, 650 lóerő tengelyteljesítményű hajtóművel, hosszabb forgószárny lapátokkal és nagyobb faroklégcsavarral készült. Az MD 530-as csapat minden pilótája a közép-ázsiai magashegység után a Pamír hívójelet kapta és egy számot, amely a beosztására utalt. Miller zászlós hívójele a Pamír 62 volt. A Mi-17-esek az Afganisztán északi határán folyó Amu-darja középkori arab neve után a Jayhoon hívójellel repültek.

Afgán MD 530F helikopter

A legenda szerint, amikor egy hadifogságba esett német tiszt közelebbről is megnézhetett egy Sherman harckocsi-csoportosítást, azt mondta: „Egy Tigrisünk tíz ilyen harckocsival felér, csak az a baj, hogy Önöknek mindig van egy tizenegyedik.” Hogy ez a mondat ebben a formában elhangzott-e, az korántsem biztos, de az igen, hogy az M4 Sherman különböző változataiból valóban nagy mennyiség, közel 50 ezer darab készült és ebből bőven maradt az utókorra is. Például Belgiumban, a holland határtól néhány kilométerre fekvő Mopertingenben, ahol egy hatalmas tölgy alatt egy ilyen harckocsi emlékeztet a település 1944. szeptember 7-i felszabadítására.

Kiváló időjárási körülmények között, ezen a héten zajlott az MH Kiss József 86. Helikopterdandár szokásos őszi kutató-mentő gyakorlata, az Air Wolf Hunting, amelynek helyszíne a már megszokott módon, a Gyöngyös melletti pipishegyi repülőtér volt. Az alábbi albumot ismét egy helyi lakosnak köszönhetjük, aki évek óta dokumentálja a gyakorlat reptéri mozzanatait.

A kilencvenes évek közepén még javában tartott a papíralapú promóciós anyagok kora. A hazai repülőnapokra érkező cégek a várható vadászgép-típusváltás kapcsán, bőkezűen osztogatták a kisebb-nagyobb brosúrákat, tájékoztató kiadványokat és posztereket a sajtónak és a nagyközönségnek egyaránt. Ezek általános adatokat tartalmazó, túl sok érdemi információ nélkül szerkesztett színes kiadványok voltak, mégis nagy népszerűségnek örvendtek, hiszen a kereskedelmi internet szolgáltatás – felejthetetlen betárcsázós hangjával – csak ekkoriban indult el Magyarországon, és hasonló képanyagokat egy-két kivételtől eltekintve leginkább a nyugati repülőmagazinokban láthattunk. Ebbe az albumba a Lockheed Martin, a McDonnell Douglas / Boeing és a Saab kiadványaiból válogattam. A negyedik nagyágyú, a Dassault anyagaiból egy sem jutott el hozzám.  

A Magyar Honvédség H225M helikoptereinek légi szállíthatóságával kapcsolatban felmerülő kérdésekre részben választ adhat az alábbi bejegyzés, amelynek anyagát még 2017-ben kaptam egy szlovén kollégától. Azért csak részben, mert a 225-ös a tehertér és a faroktartó közé illesztett törzsszekció révén hosszabb, mint a szlovének által 2004 óta üzemeltetett AS532 (H215M) Cougar, így pontos választ csak a H225M-mel végzett teszt révén kaphatunk majd. 

A szlovén haderő 151. helikopter százada 2016 őszén sikeresen teljesítette a NATO harcászati képesség ellenőrzését és a szövetség gyorsreagálású erőinek része lett, ami együtt járt a helikopterek nagytávolságú áttelepíthetőségével. A szlovén Bell 412-esek már rendelkeztek azzal a jogosítással, amely lehetővé teszi a légi szállítást, az AS532 Cougar típus azonban nem. Ezért még 2016 szeptemberében a pápai Nehéz Légiszállító Ezred (HAW) egyik gépe Cerklje ob Krkibe települt, ahol a szlovén helikopteresek, a pápai légiszállítók és a légi szállíthatóságot tesztelő és a jogosítást kiadó szervezet (ATTLA) specialistái egy rakodási tesztet végeztek. A tesztet öt órába sűrítették, a C-17-es ennyi ideig állt rendelkezésre. 

Egy korábbi bejegyzésben már volt szó a Magyar Honvédség H145M helikoptereinek első tartós külföldi üzemeléséről Bosznia-Hercegovinában, az EUFOR tavaly őszi Quick Response 2022 gyakorlatán. Akkor repülőszakmai szempontból foglalkoztam a témával, ezúttal orvosszakmai oldaláról járjuk körbe.

A Magyar Honvédség helikopterein dolgozó egészségügyi szakszemélyzet vonatkozásában általában a légi kutató-mentő szolgálat felcsereiről beszélünk. Azokról az egészségügyi katonákról, akik a kutató-mentő helikopter fedélzetén egy kárhelyszínre érkezve, egyéb orvosi segítség hiányában megkezdik a sérült(ek) ellátását. Van azonban egy olyan kompetenciaszint, amely a felcserek lehetőségeit meghaladja. Ha egy nemzetközi környezetbe végrehajtott tartós kitelepülés vagy egy gyakorlat orvosszakmai követelményrendszere olyan, hogy a felcserek kompetenciaszintje már nem elegendő, végzettséghez kötött magasabb képesítéssel, és az ezzel járó jogosultsággal rendelkező egészségügyi szakszemélyzet bevonása szükséges. Az EUFOR részéről felmerült kompetenciaigény miatt a Quick Response 2022 gyakorlatra kitelepült H145M helikopterek fedélzetén orvos és paramedikus dolgozott.

A német hadsereg 1944. december 16-án reggel, tüzérségi előkészítést követően megindított váratlan támadása az Ardennekben harcba szólította a 101. légiszállítású hadosztály, a Screaming Eagles (Vijjogó Sasok) ejtőernyőseit. A katonák akkor már túl voltak a normandiai és hollandiai hadjáraton és a franciaországi Mourmelonba vonták vissza őket pihenésre és újraszerveződésre. A német támadás hírére a hadosztályt azonnal mozgósították és útnak indították a 150 kilométerre lévő belga kisvárosba, Bastogne-ba. A völgyes-dombos, mezőkkel és sűrű erdőkkel borított Ardennek egy viszonylag sík szeletén elhelyezkedő város földrajzi elhelyezkedése miatt közlekedési csomópontként is működött. Megtartása kulcsfontosságú volt.

A repülő fűnyíró, a golyómágnes, a katonák legjobb barátja – az amerikai hadseregben megannyi becenévvel illették a 2017-ben kivont felderítő és támogató helikoptert, az OH-58D Kiowa Warriort. A Bell 206 JetRanger polgári helikopterből kifejlesztett sokoldalú forgószárnyast Európában, a Varsói Szerződésbe tömörült keleti blokk fegyveres erői ellen tervezték alkalmazni, de a képességeit végül a hidegháború után, az iraki és afganisztáni konfliktusban sikerült igazán kihasználni.

A Kiowa létrejötte a US Armynak köszönhető, amely 1960-ban írt ki pályázatot egy könnyű, megfigyelő helikopterre, a LOH-ra (Light Observation Helicopter). A Bell Helicopter Company Bell Design D-250 jelzéssel 1961 májusára létrehozott és ötdarabos példányszámban legyártott egy gépet, amely a következő év decemberében repült először. Az 1965. december 26-án tartott eredményhirdetéskor a konkurens Hughes Helicopters OH-6 Cayuse típusát hozták ki győztesnek, ami a mai MD 500/530-asok elődje volt. A Bell tovább dolgozott, és ha már létrehoztak egy jó kis helikoptert, Bell 206A JetRanger típusjelzéssel megcélozták vele a civil piacot. 1966 októberére az amerikai szövetségi légügyi hatóság kiadta a típusalkalmassági bizonyítványt és elindult a JetRanger máig tartó sikertörténete.

A taszári Égi Huszárok angliai bemutatójának 30. évfordulóján, Simon Csilla írása után Horváth Tibor főtörzsőrmester visszaemlékezése következik, aki az 5822-es oldalszámú MiG-21bisz sárkány-hajtómű mechanikusaként a kiutazó műszaki csapat tagja volt. Írása, amelyet még 2012 áprilisában vetett papírra, egy repülőműszaki szemével mutatja be a fairfordi hétvége és azt megelőző felkészülés eseményeit.

„Amiről most írni fogok, már húsz éve történt, így engedjék meg, hogy a tévedés jogát fenntartsam. Az írásom nem tartalmaz minden olyan eseményt, ami akkor történt, mert vagy nem voltam a tanúja vagy nem velem történt.

Az angliai felkérés hivatalos elfogadása után a mérnök-műszaki szolgálat kijelölte a feladatot végrehajtó repülőműszaki állományt, és ezzel elkezdődött a felkészülés. A repülőműszaki állomány ilyen szintű feladatot addig még nem kapott, ezen a téren nem volt tapasztalata. Mivel a kötelék négy gépéből kettőt az I. század, a másik kettőt a II. század adta, az tűnt igazságosnak, hogy a két műszaki század közösen adja a kiszolgáló személyzetet is. A csapat tagjai Czövek László EMO mérnök, Nyers József fegyver mérnök, Kovács Dezső, az I. Repülőműszaki Század parancsnoka, Kincs János a II. Repülőműszaki Század parancsnoka, Németh Csaba sárkány-hajtómű mechanikus, Horváth Tibor sárkány-hajtómű mechanikus, Csokán György sárkány-hajtómű mechanikus, Molnár Gábor EMO technikus, Simon Miklós EMO mechanikus, Vasvári Géza rádió technikus és Kiss Ferenc rádió mechanikus voltak.

Ezen a hétvégén rendezik meg a Royal Air Force fairfordi bázisán a 2023-as Royal International Air Tatto-t (RIAT). Ugyanott, ahol három évtizeddel ezelőtt az MH 31. Kapos Harcászati Repülőezred MiG-21-esei bemutatkoztak. A 30. évforduló alkalmából két írással emlékezünk a taszári Égi Huszárok egyetlen külföldi szereplésére. Elsőként Simon Csilla írása következik, amely az előzményeket és az áttelepülés pillanatait idézi fel.

A rendszerváltás után a katonai repülőterek megnyíltak a civil közönség előtt. A taszári pilóták ekkor kapták a feladatot, hogy kötelék műrepüléssel kápráztassák el a nézőközönséget. A felkészülésre nem jutott elegendő repülési idő, hiszen egy magyar vadászrepülő átlagos éves repült óraszáma 100 óra körül volt. Így valami mást kellett kitalálni. Ekkor jött az ötlet, hogy bemutatják az ezred által kiválóan begyakorolt kötelék légiharcot. A kötelék három MiG-21bisz típusú harci gépből állt, amelyek közül egy imitálta az ellenséget. A vezér Doma Sándor alezredes (Bömbi), a Turul század parancsnoka, a jobb kísérő Tülkös János százados (Büri), századmegfigyelő lett, a bal pedig Dósa József őrnagy (Gypsy), századparancsnok-helyettes volt. A csapat a mindennapi feladatok mellett készült a bemutatóra. Az első bemutatkozásuk 1990. szeptember végén lett volna, ám egy sajnálatos pápai katasztrófa miatt nem engedélyezték a bemutatót. Így a taszári nyílt nap csak statikus bemutatóból állt. A kötelék bemutatkozására egy évet kellett várni.