Air Base

2018.okt.29.
Írta: szórád tamás

OKTÓBERI SPOTTER ALBUM

Mivel fotózni nem akkor megyek, amikor szép idő van, hanem amikor ráérek, az októberi nagygépes bejegyzésbe napfényes és szürke időben készült képek egyaránt kerültek. Ez nem csak a hol ilyen, hol olyan októberi időjárásban lőtt ferihegyi képekre érvényes, hanem azokra a tíz évvel ezelőtt, Grazban készült fotókra is, amelyekből a bejegyzés másik felét állítottam össze. 

181011-01.jpg

Ferihegyi napkelte egy érkező Wizz Air járattal.

181001-01.jpg

A használatos pálya a 13L, oda tart a Belavia tömzsi B737-500-asa.

181001-02.jpg

Futóbehúzás és kifordulás a spotter domb előtt.

181001-04.jpg

Kargó 757-es a FedEx színeiben.

181001-05.jpg

Az éjszakai órákban érkezett Budapestre a Bluebird Nordic sötétkék teherszállítója.

181002-01.jpg

Az USAF Delaware állambeli Dover légierő bázisáról érkező teherszállító Boeing 767-es. Az Air Transport International sharkletes gépe valaha az American Airlines flottáját erősítette.

1028-2.jpg

Ez a 767-es most is az American Airlines flottájához tartozik. Egy hétvégi reggelen érkezik Philadelphiából, hogy azután jó időre búcsút mondjon Budapestnek.

181010-02.jpg

Egy Szuhoj Superjet napfényes felszállása a 31L pályáról.

181011-04.jpg

A Turkish Airlines ezúttal a Boeing 737-es hosszú törzsű, 900ER változatával teljesíti a budapesti járatot.

181011-05.jpg

Rövid időn belül több magángép is érkezett. A Hawker 750-es alatt a rákoshegyi víztorony és a Szent Teréz templom tornya látszik.  

181011-06.jpg

Lengyel lajstromú Gulfstream G280-as.

181011-07.jpg

Cessna 560 Citation Excel, szintén a privát szektorból.

181011-08.jpg

A Cessna 550 Citation olyan alacsonyan ül a földön, hogy a táblák feliratait a pilóták kis túlzással maguk mellett látják. A sárga táblán például azt, hogy a nekifutáshoz 2450 méter áll rendelkezésükre (TORA – Take Off Run Available).

181011-09.jpg

A hófehér Gulfstream G200 Galaxynak a sárguló lombok adnak színes hátteret.

181011-10.jpg

"Dreamliner livery" a neve ennek a hullámos festésmintának, amely a KLM-gépet díszíti.

181011-11.jpg

A Smartwings Boeing 737-700-asának ismerős a ferihegyi futópálya; a gép korábban a Malév színeiben, HA-LOA lajstromjellel repült.

1028-3.jpg

A napsütéses képek után következzen egy újabb borongós, amelyen az egyiptomi Nesma Airlines A320-asa fordul meg az 1-es pályán.

1028-1.jpg

Megjött a reggeli posta! A Qatar Cargo A330-asán a spoilerek és a reverz már nyitva vannak, de az orrfutó még nem ért le.

181027-li2-budapest.jpg

Képernyője válogatja, de a helyzetfények mögött a Budapest felett sétarepülő Li-2-es körvonalai sejlenek. 

*

Múltidéző jelleggel következzen néhány, a fentiekhez hasonlóan vegyes, esős és jó idős kép Grazból. A napfényes képek 2008. május 7-én, a borús, esős idős képek 2008. június 30-án készültek. A fotópozíció a grazi repülőtér katonai szektora volt, a Nittner légibázis, amely akkoriban a svájctól bérelt F-5-ösöknek adott otthont. Májusban egy normál üzemnapot néztünk meg, júniusban a bérelt Tigerek visszaadási ceremóniája kapcsán jártunk ott.

graz-320-lauda.jpg

Akkoriban még repült a Lauda Air, amelynek egyik A320-asa indul Graz-Thalerhofról.

graz-dash8-auarrow_1.jpg

Az Austrian Arrows kékhasú, OE-LTP lajstromjelű Dash 8-asa korábban a Tyrolean Airways gépe volt. 2011-ig repült osztrák lajstrommal, azután egy amerikai cég, a CommutAir vette át. Tavaly vonták ki a forgalomból.

grz-rhood-340.jpg

A grazi székhelyű Robin Hood Aviation Saab 340-ese. A cég rövid, mindössze öt éves története során két ilyen géppel két belföldi és két külföldi desztinációra repült.

graz-b300c-swaf.jpg

A svájci légierő személyszállító és légifotós Beechcraft 300-asa taxizik az esőben.

graz-c152.jpg

Egy közel 30 éves, alapkiképző Cessna 152-es az Austrian színeiben.

graz-dash-lhreg.jpg

Felszállóban az Augsburg Airways Dash 8-asa. A légitársaság 2004 és 2013 között működött együtt a Lufthansa Regionallal.

grz-tui.jpg

A TUIFly egy éves Boeing 737-700-asának színes festése alig érvényesül a szürke időben. A gép 2013 óta Ruandában repül.

graz-f900-2.jpg

A bérelt F-5-ösök visszaadási ceremóniájára érkező svájci katonai vezetők a légierő Falcon 50-esén repültek Grazba.

graz-f900.jpg

A spanyol Gestair Falcon 900-asa.

grz-737-3-lh.jpg

A Lufthansa fékező Boeing 737-300-asa mögött karnyújtásnyira vannak a családi házak – lakóik egy aktív futópálya szomszédságában élnek. 

grz-146-eurwgs.jpg

Az Eurowings már régen nem használja a BAe-146-ost.

graz-jak42.jpg

A végére egy ritkaságot hagytam: az orosz Tulpar Air felszálló Jak-42D gépét. 

* * *

Fotó: Szórád Tamás

EMLÉKHELYEK NORMANDIÁBAN: OMAHA-PART

Az Omaha a D-nap leghosszabb és legvéresebb partszakasza volt, ahol az amerikai hadsereg 1-es és 29-es lövészhadosztályának katonái szálltak partra azzal a feladattal, hogy június 6-án estére harminc kilométer hosszan és tíz kilométer szélességben foglalják el a Vire folyó torkolatától a Gold-partig húzódó területet. 

omaha-45.jpg

A partraszállást megelőző éjszaka, a rossz időjárásban végrehajtott bombázás és az azt követő haditengerészeti tüzérségi előkészítés csak minimális károkat okozott a németeknek. Amint az első hullám 36 partraszálló hajóján érkező 1450 katona reggel 6.35-kor elérte a partot, szembe találta magát a németek harcedzett, 352. lövészhadosztályával, amely 1944 májusában érkezett Normandiába a partot védő 716. hadosztály megerősítésére. A partraszálló gyalogság csak minimális páncélos támogatást kapott, mert két harckocsi zászlóalj 112 harckocsija közül csak 58 ért partot az Omahán és röviddel később 14 már kilőve vagy meghibásodva állt a homokban.

Az első órákban a német tűzerő egy cseppet sem gyengült, a 352-esek a part feletti magaslaton lévő bunkerekből és géppuskafészkekből koncentrált tűz alatt tartották a parti sávot. A partraszállók egymást követő hullámai hasonló fogadtatásban részesültek, mint az elsőként érkezők. A katasztrófa képe kezdett körvonalazódni az Omaha-parton. A helyzet délelőtt tíz óra magasságában kezdett változni, amikor az amerikaiak első csoportja kitört az Omaha keleti, Fox elnevezésű szektorában, ahol kevésbé volt heves a német ellenállás. A tengerről folyamatosan érkező katonák közül egyre többen jutottak fel a magaslatra, és támadták meg a német állásokat, amelyekből kora délutánig többet is elfoglaltak.  

omaha-46.jpg

A műszakiaknak is sikerült néhány átjárót nyitni lent a parton, így a harckocsik és más járművek időszakosan felfüggesztett partra szállítását újraindították. Késő délutánra már az amerikai csapatok uralták az Omaha-partot, bár a német mesterlövészek továbbra is lőtték az újonnan érkezőket és az evakuálásra váró sebesülteket. Az este folyamán a parti zűrzavar után újraszerveződő inváziós erők első csoportjai elérték a magaslaton húzódó és a partközeli településeket összekötő úthálózat egyes szakaszait. A harcok immár egy kilenc kilométer hosszú és három kilométer széles területen zajlottak.

A vártnál sokkal erősebb német ellenállás miatt az első napra kitűzött célt nem sikerült elérni, de estére 30 ezer amerikai katona szállt partra a közel hat kilométer hosszú Omahán. A tervezett 2400 tonna hadianyagból és felszerelésből csak 100 tonnát sikerült partra szállítani, a veszteség éjfélre elérte a 3000 (más források szerint a 4700) főt.

*

omaha-04.jpg

Csak a Csatorna hullámai ostromolják az immár 74 éve békés Omaha-partot.

omaha-05.jpg

A Dog Red és Easy Green szektor találkozásánál áll a Bátrak (Les Braves) elnevezésű szobor, amely az Omahán partra szállt katonák emléke előtt tiszteleg. A háromrészes alkotás középső eleme a Felkelés és Szabadság, két oldalsó része a Remény Szárnyai és a Testvériség Szárnyai nevet kapta.

omaha-01.jpg

Rossz helyen ért partot 1942. szeptember 12-én az Aquatint műveletben résztvevő tíz brit kommandós és francia társuk. A partraszálló csoportra egy német járőr nyitott géppuskatüzet. Az akciót öten élték túl – fogságban. A halottak között volt a parancsnok, a 34 éves Gustavus Henry March-Phillips is.

omaha-02.jpg

Az emléktábla az egykori Dog Red szektorban van, a parti sáv hullámtörőjén, ahol a színes ruhás úr nézi éppen.

omaha-51.jpg

Rálátás az Easy Red szektorra. Ebből a magasságból tarthatták tűz alatt a németek a partraszállókat.

omaha-07.jpg

A számtalan emlékmű egyike a 6. különleges műszaki dandáré az Omaha-part közelében.

*

omaha-08.jpg

Colleville-sur-Mer közelében van az Omaha-part múzeumainak egyike, az Overlord Museum. Alapítója Michel Leloup volt, aki 15 évesen volt szemtanúja a Normandiában zajló műveleteknek. Néhány évvel később a fafeldolgozó iparban kezdett dolgozni. Vállalkozásához számos hátrahagyott katonai járművet használt. 1970-ben talált egy olyan Sd.Kfz. 251-es féllánctalpas német járművet, amellyel megegyezőt valaha ő is használt a fakitermelésnél. Megvásárolta és ezzel egy négy évtizedes gyűjtőmunka kezdődött. Gyűjteményének egy részét egy volt sajtüzemből kialakított múzeumban állította ki Falaise-ben, de volt egy nagyszabású terve is: egy olyan múzeum, ahol a teljes gyűjteményt bemutathatja. Sajnos ezt már nem érhette meg, 2011-ben elhunyt. Ekkor már zajlottak a földmunkák az Omaha-part közelében vásárolt telken, ahol az új kiállítóhelyet tervezték létrehozni. A normandiai partraszállás fedőnevét viselő múzeum végül 2013-ban nyílt meg. Az 1400 négyzetméteres, ablaktalan, meglehetősen zsúfolt kiállítási területen többnyire diorámákba rendezve láthatóak a járművek és az egyenruhába öltöztetett bábuk.

omaha-09.jpg

Az ellenállók már a konyhában vannak. Karszalagjukat a francia trikolor színei és az ellenállás jelképe, a lotaringiai kereszt díszítik.

omaha-12.jpg

A tetőszerkezetről egy inváziós csíkokkal festett egymotoros brit kisgép, a Taylorcraft Auster lóg a látogatók fölé. A típust a Royal Air Force használta futár-összekötő feladatokra.

omaha-14.jpg

A sípoló katonai rendész (MP) és a haditengerészet jelzőpisztolyt tartó embere mögött egy hatkerekű, kétéltű DUKW jármű áll. A gyártó General Motors jelzésrendszerében ez az 1942-es gyártási évre (D), a többcélú felhasználásra (U), az összkerékhajtásra (K), és a dupla hátsó tengelyre (W) utal. Két és fél tonna terhet vagy 24 katonát szállíthatott.

omaha-16.jpg

A DUKW, egy MP és egy Harley-Davidson WLA 45-ös.

omaha-17.jpg

Az 1. lövészhadosztály (Big Red One) partraszálló katonái egy Sherman mellett a normadiai homokban. A diorámában - a háttérben -  egy elesett katonát is elhelyeztek.

omaha-18.jpg

Hordágyon visznek be egy sebesült katonát az egyik Higgins-féle LCVP (Landing Craft Vehicle Personnel) partraszálló hajóba. A fedélzeten több sebesült is várja, hogy evakuálják őket az Omaháról.

omaha-15.jpg

Kanadai katonák és CMP (Canadian Military Pattern) teherautójuk. A kocsit a Chevrolet és a Ford is gyártotta Kanadában.

omaha-44.jpg

Az amerikai hadsereg féllánctalpas M3A1-esének többféle változata is volt, de többnyire személyszállításra használták.

omaha-21.jpg

88 mm-es Flak 36-os ágyú. Mint a neve is mutatja, alapvetően légvédelmi fegyver volt (Fliegerabwehrkanone), de a németek eredményesen használták földi célpontok, például harckocsik ellen is.

omaha-26.jpg

Német tábori csendőr (Feldgendarmerie) egy féllánctalpas Sd. Kfz. 250-es előtt. 

omaha-29.jpg

A 16 tonna teherbírású állványdarut a Párduc és Tigris harckocsikon végzett tábori karbantartáshoz használták. Nyolc szerelő fél óra alatt állíthatta fel a darut, amelyet összecsukott állapotban a féllánctalpas Sd. Kfz. 9 Famo jármű vontatott.

omaha-30.jpg

A második gyártási szériából származó (Ausf. A) lánctalp nélküli, sérült Párduc a tábori javítóhelyen.

omaha-31.jpg

A Famo-val elsősorban tüzérségi eszközöket és meghibásodott harckocsikat vontattak a németek. Egy Tigris vagy Párduc megmozdításához két ilyen féllánctalpas kellett. A kiállított járművet egy útépítő cégnél találták, ahol éppen arra várt, hogy bulldózer legyen belőle. Hétéves munka eredménye, hogy ilyen szép állapotban lehetett kiállítani.

omaha-32.jpg

1944 augusztusában a kanadai 2. lövészhadosztály közeledtét látva hagyták ott Falaise közelében a németek ezt az Sd.Kfz. 3b Maultier féllánctalpast. Nevéhez méltóan a Maultier (Öszvér) két tonnáig mindent szállított.

omaha-33.jpg

Kanadai katonák - a jobb oldali a jellegzetes Mark III-as "teknős" sisakban - az elhagyott német jármű mellett. A Maultiert a hetvenes évek elején, egy almabor gyártónál találták, aki almát szállított az egykori katonai járművel.

omaha-34.jpg

Egészségügyi német katonák a tábori kórháznál.

omaha-35.jpg

A Panzer IV-es mellett Wehrmacht harckocsizó tisztek állnak. A sapkák, a váll-lapok és a parolik szegélye rózsaszín. Fogságba eséskor előfordult, hogy a parolin lévő halálfej miatt SS harckocsizóknak nézték őket és rövid úton végeztek velük. 

omaha-36.jpg

Ami az amerikaiaknak a Willys Jeep volt, az a németeknek a Kübelwagen. Nem terepjáró, de jó terepjáró képességgel rendelkező, kétkerék meghajtású kocsi volt. Az előtte álló BMW R75-ös oldalkocsis motor sajnos lemaradt a képről.

*

A kisebb eszközöket, jelvényeket, felszereléseket, egyenruhákat és a háborús évek mindennapjaira jellemző tárgyakat számtalan kisebb-nagyobb tárlóban állították ki.

omaha-11.jpg

omaha-13.jpg

omaha-10.jpg

omaha-22.jpg

omaha-23.jpg

omaha-24.jpg

omaha-19.jpg

*

A múzeumot körbeölelő parkban négy járművet állítottak ki, egy harckocsit, egy páncélvadászt, egy önjáró löveget és egy műszaki mentőt.

omaha-37.jpg

A 76 mm-es ágyúval felszerelt Sherman. A legismertebb második világháborús harckocsi öntött testű változatából valamivel több mint hatezret gyártottak.

omaha-38.jpg

A Sherman alvázra épített M10-es páncélvadász is 76 mm-es ágyút kapott. A gránátoktól és a repeszektől fentről semmi nem védte a személyzetet, tornya nyitott volt.

omaha-39.jpg

A brit ágyúval felszerelt kanadai önjáró löveg, a Sexton. Fő fegyverének javadalmazása 112 db 25 fontos (11,25 kg-os, 87,6 mm-es) lőszer volt. Hatfős személyzete ezen kívül két Bren géppuskával harcolhatott.

omaha-40.jpg

A Sherman M32B1 jelzésű műszaki mentő változatáról már sok minden hiányzik, például a jellegzetes forgatható daru is. A harci sérülés vagy műszaki meghibásodás miatt mozgásképtelenné vált harckocsik vontatására, harctéri javítására használt járműből a harckocsi zászlóaljakhoz öt darab, az önjáró tüzérségi zászlóaljakhoz két darab volt beosztva.

omaha-41.jpg

A műszaki mentő 81 mm-es aknavetőjéből füstgránátokat lőhettek ki, hogy annak füstje fedezze a harctéri „autómentőket”. Az M32B1 kezelői két géppuskával is védhették magukat, de sokszor ezek sem segítettek. A Shoot Six Bits nevű jármű jobb oldalán megmaradtak a – szerencsére nem végzetes - találat nyomai.

omaha-42.jpg

A műszaki mentőt egy Bailey-hídon állították ki egy kis mesterséges vízfelület felett. A szövetségesek több mint ezer darabot használtak az ilyen hidakból, amely nevét tervezője, a brit mérnök, Donald Bailey után kapta. A múzeum melletti hidat brit műszakiak állították össze az Orne folyó felett. A háború után a Noireau folyóhoz szállították át, ahol hatvan évig, 2004-ig szolgálta a közlekedést.

omaha-43.jpg

* * *

Fotó: Szórád Tamás

TÁJKÉP VIHAR UTÁN

2004. június 9-én este egy nagy erejű vihar vonult át Budapest déli részén. Érintette a budaörsi repülőteret is, ahol komoly károkat okozott: a nyűgöző köteleket eltépve a hátára fordított egy Z-37 Cmelak vontatógépet, az oldalára döntött egy Ka-26-os helikoptert, és az ugyancsak a szabadban álló Ka-32-es helikopterek egyikének csapta a T-Mobile léghajóját. Szerencsére csak a gépekben esett kár, emberek testi épségében nem. A sérült gépeket másnap, június 10-én délelőtt állították talpra az érintett cégek emberei. 

lhbs-0406010-01.jpg

Itt még épségben látható a léghajó, amely a vihar miatt gyakorlatilag megsemmisült. 

lhbs-0406010-13.jpg

Felborult Kamov, összekócolt forgószárny-lapátokkal.

lhbs-0406010-14.jpg

A lapátok leszerelése után, daru híján földmunkagépekkel állították talpra a helikoptert.

*

A HA-MGR lajstromjelű Cmelaknak nem maradt ép része, javíthatatlan lett, selejtezni kellett. Az 1972-es gyártású gép összesen 9215 órát repült és 75432 felszállást teljesített.

lhbs-0406010-02.jpg

lhbs-0406010-03.jpg

lhbs-0406010-04.jpg

lhbs-0406010-05.jpg

lhbs-0406010-06.jpg

lhbs-0406010-07.jpg

lhbs-0406010-08.jpg

lhbs-0406010-09.jpg

lhbs-0406010-10.jpg

lhbs-0406010-11.jpg

lhbs-0406010-12.jpg

* * *

Fotó: Szórád Tamás

EMLÉKHELYEK NORMANDIÁBAN: POINTE DU HOC

1944. június 6-án hajnali fél ötkor, a 2. ranger zászlóalj D, E és F századának katonái a normandiai partoktól északra, húsz kilométerre álló csapatszállító hajókról átszálltak a partraszálló hajókba és a kétéltű járművekbe. A fegyvereken és a katonák személyes felszerelésén kívül létrákat, kötéllétrákat és kilőhető köteleket vittek magukkal. A feladatuk az volt, hogy Pointe du Hoc-nál megmásszanak egy 30 méter magas sziklafalat és elfoglalják a magaslaton lévő német tüzérségi üteget, amelynek hat darab 155 mm-es ágyúja veszélyeztethette mind a Utah, mind az Omaha-parton partraszálló egységeket.

pdh-24.jpg

Az erős áramlatok, a rossz látási viszonyok és egy navigációs hiba okozta két kilométeres tévedés miatt a rangerek hajói és kétéltű járművei a parttal párhuzamosan haladtak nyugati irányba, a kijelölt partraszállási hely felé. A hajók közül egy a hatalmas hullámok, a kétéltű járművek közül ugyancsak egy az ellenséges tűz miatt elsüllyedt. Végül a James E. Rudder alezredes által vezetett rangerek elértek Pointe du Hoc-hoz és partra szálltak egy mindössze 25 méter széles parti sávon.

A sziklafalon mászó rangereknek az ellenséges tűz ellenére sikerült feljutniuk a magaslatra, fent azonban üres kazamatákat találtak. A németek a szövetségesek bombázásai miatt az ágyúkat már korábban hátravonták. A fegyvereket és a hozzájuk tartozó muníciót később megtalálták és részben megsemmisítették, de az elkövetkező két és fél nap heves harcokkal telt. Végül június 8-án, a Max F. Schneider alezredes vezette 5. ranger zászlóalj, a 116. lövészezred és a 743. harckocsi zászlóalj megérkezett az Omaha-partról, és a 2. zászlóalj maradék emberét felmentve elkezdte a németek visszaszorítását nyugatra, Grandcamp irányába. A Pointe du Hoc-nál partra szállt 225 ranger közül csak 90 élte meg ezt a napot.  

pdh-01mod.jpg

Pointe du Hoc egyike annak a 29 emlékhelynek és 26 temetőnek, amelyet egy amerikai kormányszervezet, az American Battle Monuments Comission gondoz. 

pdh-02.jpg

A Pointe du Hoc-nál vívott harcok történetét hat íves acéllemezen jelenítették meg. 

pdh-03.jpg

Az emlékmű egyik eleme egy, a helyszínre jellemző mozzanatot ábrázolja. A feliratrészlet abból a beszédből való, amelyet Ronald Reagan amerikai elnök a D-nap negyvenedik évfordulóján tartott. 

pdh-04.jpg

Ugyanannak az elemnek a másik felén szintén egy ranger látható és a Pointe du Hoc-nál használt felszerelés: kötéllétra és kilőhető horgony, amely hosszú mászókötelet vonszolt maga után. 

pdh-21.jpg

Egy eredetileg francia gyártmányú 155 mm-es GPF ágyú csöve. Német jelzése K418(f) volt, az f a francia eredetre utal. Az első világháborús ágyúból több százat zsákmányoltak a németek, többek között partvédelmi célokra.  

pdh-05.jpg

A bombatölcsért a növényzet sem tudja eltakarni. A német üteget először 1944. április 25-én este bombázta az USAAF két hullámban, A-20 Havoc közepes bombázókkal. Egy ágyút megsemmisítettek, kettőt megrongáltak. A maradékot ezután vonták vissza a németek a parttól déli irányba eső erdős területre.  

pdh-23.jpg

A magaslatot további kráterek pettyezik. A terület április 25. és június 6. között tíz bombatámadást kapott, amelyet az USAAF az A-20-asok mellett B-26-osokkal és B-17-esekkel, a RAF Lancasterekkel és Mosquitókkal hajtott végre. Ezután következett a partraszállást megelőző haditengerészeti tüzérségi előkészítés. 

pdh-16.jpg

Az egyik ágyú ezen a nyitott helyen állt. Pointe du Hoc-nál a német parti tüzérség 2./HKAA.832 jelű osztálya települt. 

pdh-07.jpg

Az ágyútalpat övező fedezék tetejére kilátót építettek. A személyi óvóhelyeken kívül egy kórházbunker és három lőszertároló bunker is épült Pointe du Hoc-nál.

pdh-20.jpg

A tüzérségi bunkerbe állított ágyú csövének mozgásterét a kifelé szélesedő nyílás biztosította. 

pdh-17.jpg

Egy 155 mm-es ágyú helye. 

pdh-06.jpg

A rangerek a Wight-szigeten gyakoroltak ahhoz, hogy ezen a sziklafalon feljussanak. Kiképzésüket egy brit katona, az észak-afrikai partraszállás veteránja, Thomas H. Trevor alezredes segítette, aki maga is csatlakozott az amerikai rangerekhez és megsebesült a harcok során.  

pdh-10.jpg

Kilátás keletre, az Omaha-part irányába. A navigációs hiba miatt ebből az irányból érkeztek a rangerek a Pointe du Hoc-hoz. A legközelebb a D, aztán az E, végül ott, ahol a parti sáv lezárul, az F század szállt partra és mászta meg a sziklafalat.

pdh-12.jpg

Kilátás nyugatra, Grandcamp-Maisy, a Vire folyó torkolata és a Utah-part felé.  

pdh-27.jpg

A német katonák erről a 30 méteres magaslatról tüzeltek a partraszálló rangerekre.  

pdh-28.jpg

Rudder alezredes katonái 7 óra 40-kor értek fel ezeken a falakon a magaslatra. Harcukat a USS Satterlee romboló támogatta a tengerről.

pdh-08.jpg

Egy a tájékoztató táblákon látható fotókból. Az amerikaiak német foglyokat terelnek, a sziklafalra terített zászló a szövetséges pilótáknak szól: saját csapat vagyunk!

pdh-14.jpg

A kétnyelvű gránit emlékmű a Pointe du Hoc magaslatának peremén, egy német bunker tetején áll.

pdh-11.jpg

Az emlékmű alatti, 1943-ban elkészült megfigyelő bunker tűzvezető szerepet töltött be. A bent lévők egy keskeny nyíláson figyelhették a külvilágot és koordinálhatták az ágyúk tüzét. 

pdh-15.jpg

Letérdelve belátni a bunkerbe. 

pdh-25.jpg

Ugyanaz a bunker - bentről ilyen volt a kilátás. 

pdh-18.jpg

A texasi születésű James E. Rudder alezredes emléktáblája a bunker belső falán. Rudder az első partraszálló hajóval érkezett Pointe-du Hoc-hoz és megsebesült a harcokban. Bátor katonaként, kiváló vezetőként volt ismert, sokak szemében ő volt az igazi ranger megtestesítője. Túlélte a háborút, hatvan éves korában hunyt el. 

pdh-19.jpg

A 2. ranger zászlóalj elesett katonáinak emléktáblája szintén a bunker falára került. 

* * *

Fotó: Szórád Tamás

DERÍTSD FEL ÉS SEMMISÍTSD MEG! - VIII.

A Szu-22-es közösséget bemutató sorozat nem lenne teljes, ha kimaradna belőle a fegyver szakág. Tamási Béla a nyolcvanas évek közepén pályakezdő tisztként került az akkor már működő Szuhoj századhoz és a fegyverműhely parancsnoka lett.

wpn-03.jpg

- A repüléshez való kötődésem 1982-ben azzal kezdődött, hogy jelentkeztem a Kilián György Repülőműszaki Főiskola üzemmérnöki szakára. Akkoriban két évet mindenképpen a seregben kellett volna tölteni, hiszen kötelező volt a sorkatonaság és úgy voltam vele, hogy ha ehhez még hozzáadok még két év tanulást, az mégis csak egy főiskolai végzettséget ad – emlékezett vissza a kezdetekre Dr. Tamási Béla ezredes, aki ma is aktív tiszt; a katonai felsőoktatásban szolgál.

- Az általános katonai tanszék után helikopter sárkány-hajtómű szakra kerültem. Fél év után azonban váltottam, mert Taszár környékén nem volt helikopter, márpedig én mindenképpen oda akartam kerülni. Szüleim és menyasszonyom miatt is kötődtem Somogyhoz, ráadásul a főiskola négy éve alatt elegem is lett a sok utazásból. Az, hogy Taszárra kerülök, a személyi beszélgetések során dőlt el, ahol is a javító osztály fegyverműhely parancsnoki beosztást ajánlották fel. El is ment a fülem mellett, amikor kérdezték, hogy mindegy hogy milyen típusra kerülök? Mert hát részemről mindegy volt.

1986. augusztus 20-án avattak tisztté és a következő héten a csapatrepülő parancsnoki bemutatkozást követően - amikor jelenteni kellett, hogy beosztásba kerültem - szembesültem azzal, hogy a nagyobb vashoz, a Szu-22-eshez kerülök. Ami persze nem volt ismeretlen, hiszen még 1984-ben, a csapatgyakorlaton távolról láttam a Szuhojt. Emlékeim szerint nagyon őrizték, a hangárhoz legközelebbi nyelven állt és éppen dolgoztak rajta. A beosztásról azt gondoltam, hogy nem lesz egyszerű dolgom, mert tapasztalt műszakiak közé kerülök és a műhelyben idősebb kollégák is lesznek, akik több évet töltöttek már a szakmában. Meg kellett alapoznom a szakmai pályámat, ezért azt mondtam magamnak, hogy a tapasztalattal nem versenyezhetek, de az ismeretszinttel igen. Elhatároztam, hogy a repüléshez kapcsolódó szabályzatok és dokumentumok ismeretével fogok kitűnni. Ami sikerült is, mivel a kollégák szívesebben dolgoztak a repülőtechnikán, mint hogy olvasgatták volna a tekintélyes mennyiségű kapcsolódó irodalmat.

*

- A Javító Osztálynál és a fegyverműhelyben is szívesen fogadtak. Több okból is jól esett oda menni. Egyrészt több kollégát ismertem a főiskolai évekből, hiszen egy fiatal gárda vezette a szuhojos javító osztályt. A teljesség nélkül említhetem Balogh Béla, Dóka Pál és Réffi Ferenc főhadnagyokat, akik az első pillanatban magukra vonták a figyelmet emberségükkel és tudásukkal. Tehát az első benyomás kellemes volt. Azt vallottam, hogy ha a munkám során mindennap tanulok valami keveset, az a végén összerakva mindig több lesz. Tényleg minden nap hozott új ismereteket. Nem szégyelltem a tiszthelyettestől vagy a sorszerelőtől tanulni.

wpn-05.jpg

Egy repülőtechnikán sorszerelői, tiszthelyettesi, üzemmérnöki vagy mérnöki feladatok voltak és ezek egyvelege adta ki az üzembiztosságot és harckészséget. A sorszerelő tevékenysége volt a gép kitakarása, betakarása, jégtelenítése, a csepegő anyagok felfogása, levegővel, üzemanyaggal való feltöltés, a szerelőnyílások lebontása, a repülő eszköz és a tartozékok tisztántartása. Ezen kívül az őrzés, mivel a munkaidő végén az állóhely ügyeletes vette át a gépeket és adta át az őrségnek, majd reggel vissza. A tiszthelyettesek munkája a mechanikus eszközök, gépágyúk, indítósínek, berendezések ki- és beszerelése és a középszintű ellenőrzések voltak. A műszaki munkát a főiskolát végzett üzemmérnökök és az egyetemet vagy a Zsukovszkij Repülő Akadémia fegyvermérnöki szakát végzett mérnökök irányították. Feladatuk az ellenőrzés, és az eszközök beszabályozása volt, tehát nem csak a blokkcsere. Nagy lépés volt és sokat spóroltunk azzal, hogy ráálltunk a berendezéseken belüli panelek javítására. Így nem kellett elküldeni Isaszegre, majd a Szovjetunióba a berendezést és ezért nem esett ki gép a repülésekről.

*

- Taszárra kerülve ’86. szeptember 1-én beültem az iskolapadba típusátképzésre, hiszen a főiskola a MiG-21-es típusra készített fel. Kaptunk három hónapot, azután december 6-án az akkori fegyvermérnök, Bánki István alezredes és a Műszaki Ellenőrző Szolgálat (MESZ) ellenőre, Petre Dezső százados előtt kellett vizsgát tenni. Ez a vizsga állt egy elméleti részből a tanteremben - ahol a fegyverrendszer szimulációs tablóin lehetett a rendszerismeretet gyakorolni - és egy gyakorlati részből ahol, ha nem is a legmélyebb részletekbe menően, de átfogóan ellenőrizték, hogy mit tanultunk a három hónap alatt. A típustanfolyam alatt rendszeresen jöttek előadók, akik tapasztaltak voltak az üzemeltetésben. Volt, aki a „piros vonalról” jött be, de például a rakétákhoz külön kaptunk előadót a műszaki ellenőrző állomásról. Csak magyar előadóink voltak, bár az orosz kötődésünk akkor még erős volt.

wpn-07.jpg

Sz-24-es rakéták és egy R-60-as légi célok elleni rakéta a 16-os Szuhojra függesztve. Ez a gép 1995. szeptember 13-án zuhant le.

Aztán három hónap után bedobtak a mély vízbe. A parancsnok, Balogh Imre alezredes és a főmérnök, Mikula László őrnagy mindig is figyeltek a fiatalokra. Miért volt ez jó? Azért mert szinte az egész század fiatal volt. Szenzációs döntés volt az akkori vezetéstől, hogy az új technikára tette a fiatalokat. Mert a fiataloknak nem kellett más, mint az, hogy amit tanultak, azt minél hamarabb élvezhessék. Azzal élvezhették, hogy a technológiai utasításokban végrehajtott munka és ellenőrzések révén a gépek biztonságosan repültek. Magas hadrafoghatósági mutatókkal rendelkeztünk. Nem egyszer fordult elő, hogy a tervezett időszakos javításon lévőket leszámítva nem volt üzemképtelen gépünk. Még ezek az időszakos javítások is úgy voltak betervezve, hogy kilencven százalék alá véletlen se essen a hadrafoghatóság. Ezt kellett fenntartani hónapokon, éveken át, úgy hogy közben magas volt a repült óraszám is. Nem is jutott eszünkbe a munkaidő, pedig akkor már családosok voltunk. Egy üres lakásba beköltözve az ifjú házasok kölcsönével kellett megteremteni az életünket. Ha férj-feleség dolgozott, akkor kiszámíthatóan elég volt a jövedelem. Ha a feleség otthon volt egy kisgyerekkel, akkor már nem annyira. Fiatalok voltunk, fizikailag és idegileg egyaránt a csúcson, nem is foglalkoztunk a munkaidővel, addig maradtunk a munkahelyen, amíg a repülőgépet megjavítottuk. Reggel hatra jártunk, sötétedés után mentünk haza, vagy ha pénteken behozták a gépet azzal, hogy hétfőre kell, bent maradtunk és szombaton is dolgoztunk. Főleg, ha berepültetés is volt. Hivatásként kezeltük a dolgot.

*

- A munkát orosz gyári szakemberek segítették. Mérnökök, akik a kezdeti üzembe helyezési folyamatoknál voltak jelen. Egy új, komolyabb fegyverrendszerrel kellett megismerkednünk nekünk és a hajózóknak is. A pilóták képzése is úgy volt felépítve, hogy előbb a repüléstechnikai képzés, aztán gépágyús lövészet, majd bombázás és rakétaindítás, végül a felderítő konténer használata és az elektronikai zavarás-álcázás.

wpn-02.jpg

Tökölön gyorsul a póttartályokkal terhelt Szu-22UM3.

A fegyveres gyári szakértőnk Szergej Cuprikov őrnagy volt, egy korrekt, tapasztalt, kiegyensúlyozott, Afganisztánt megjárt tiszt. Rengeteg olyan dolgon átsegített minket, amit a magyar műszaki állomány kevéssé ismert. A Szuhojban már volt lézertechnika, a távolságmérő és célmegjelölő berendezés formájában. Megbízható berendezés volt, amelynek a próbapadi ellenőrzési és beszabályozási folyamatát jól megtanultam az orosz tiszttől. Vele és civil kollégámmal szépen elmélyedtünk benne. A KLEN PSZ berendezés három blokkegységből állt. Az üzembentartó századnál maximum a blokkcseréig jutnak el, mert a piros vonalon nincs lehetőség szabályozni, de a hangárban a sugárzás teljesítménymérésétől kezdve a kibocsátott jel karakterisztikáján keresztül, olyan mélységig mélyedtünk el benne, ami egyedülálló volt a lézertechnika javítása területén.

*

- A Szu-22-eseinken két 30 mm-es gépágyú volt, 80-80 db lőszerrel, két alapvető lőszertípussal. A páncéltörő és a repesz-romboló lőszert a törzsben egy hevederszekrényben elhelyezve egy behúzó szerkezettel lehetett betölteni. A kétüléses Szu-22UM3-ason csak egy gépágyú volt, mert a második ülés miatt kevesebb volt a berendezéstér. A gépekre a GS-23-as gépágyú konténeres változatát is lehetett függeszteni. A függesztési pontok a törzs alatti és a szárny alatti külső pontok voltak, a fegyvernek 250 db lőszer volt a javadalmazása. A szárazföldi erők tűztámogatására előrenéző és egy tartóbak cserével hátrafelé nézőre is lehetett szerelni. Előre nézve a fedélzeti célzókészülék célgombjának tekerésével lehetett célozni, ahova ment a célkereszt, oda célzott az ágyúcső. Hátrafelé lövésnél ez nem működött, csak nem célzott önvédelmi lövést lehetett leadni.

wpn-04.jpg

Bombafüggesztő, gépágyú konténer és a H-25-ös földi célok elleni rakéta három, különböző változata (H-25MR, MP, ML).

A bombafegyverzet 50-től 500 kilogrammosig volt kalibrálva. A hagyományos bombafegyverzet pontossága kisebb, mint az irányított rakétafegyverzeté, amelynél a röppálya során beavatkozhatunk az irányításba. Az irányított rakéta találati valószínűsége ezért nagyságrenddel jobb. Az önrávezető fejjel felszerelt rakéták a célról visszavert jel alapján jutottak célba, míg a félaktív rávezetőfejjel ellátott rakétákat a pilóta a kúszógombbal vezette, vagy a célt besugározva a rakétának az önrávezetéshez adott jelet. A nem irányított rakéták röppályáját természetesen nem módosíthatjuk, ezért is voltak az UB blokkok (32 és 20 vetőcsöves), hogy jól megszórhassák a célpontot. A nem irányított rakéták az 50 mm-es Sz-5-ösök és 80 mm-es Sz-8-asok voltak UB blokkba töltve, páncéltörő, repesz-romboló és gyújtó változatban. Szintén nem irányított rakéta volt az Sz-24 és az Sz-25 megnövelt robbanótömeggel a megerősített célpontok ellen, megerősített acélfejjel, és késleltetett gyújtással, hogy áttörje a fedezéket és utána robbanjon. A KMG aknaszóró konténert nem igazán használtuk. Megtanultuk róla, amit kellett, de már akkor szó volt róla, hogy ki lesz vonva az aknatilalom miatt. A Szu-22-esünk legnagyobb fegyvere a H-29-es rakéta volt, de az AKU-59-es indító berendezés nem volt meg hozzá. Nagyon drága rakéta volt, nagyon nagy és nehéz. Ha rányomtak a tűzvezérlő gombra, a rakéta megkapta az indítójelet és abban a pillanatban egy hosszú kar eltolta a repülőgéptől, nehogy a kiáramló égéstermék a hajtóműbe jutva leállást okozzon. A gép önvédelmére a besugárzásjelző és az R-60-as infravörös légiharc-rakéta mellett zavarótöltet kivető szolgált infracsapdákkal és acélsodrony darabkákhoz hasonló dipóllal, ami kilőve fémfelhőt képezett, megzavarva a radarjelet.

*

- Ha külföldre települtünk, például Lengyelországba vagy az NDK-ba, akkor minden szakág felkészült a típusra jellemző meghibásodásra. Mi a rizsszem izzótól kezdve, az optikai elemeken át, reflexüveget, a fotógéppuska borító üvegét, tápegységekhez kondenzátorokat, olvadó biztosítékokat, komplett célzókészüléket, tápblokkot, számítóegységet vittünk és mérőműszereket.

wpn-06.jpg

A földi célok elleni H-25ML lézerirányítású rakétával Lengyelországban lőttek a taszári Szuhojok.

1987-ben kint voltam a laage-i alakulatnál, amellyel viszonoztuk az ő látogatásukat. Ma is bennem van minden momentuma annak a gyakorlatnak. Akarva-akaratlanul is elleste az ember, hogy hogy csinálták a szakmát a kelet-németek. Ők a Szu-22-es M4-es változatával repültek, amely fedélzeti számítógéppel rendelkezett, ezért a repülés előtti ellenőrzések sokkal rugalmasabban zajlottak le. Aztán maga a hangár és a javító osztály felszereltsége fogott meg. Nagyon emberbarát volt egészen az apróbb dolgokig. Például nem egy lőszeres dobozt tettek a csöpögő hidraulika folyadék alá, hanem olajálló edényük volt, aminek füle volt, hogy a lemez ne vágja az ember kezét. Vagy: mi a háromzónás kiszolgáló rendszerrel működtünk, fogadó, indító és fegyverzeti zóna. Náluk az indító és fogadó együtt volt. Az NDK-s gyakorlat alapvetően az üzembentartó század gyakorlata volt, de a meghibásodások valószínűsége miatt minket, javító osztályosokat is kivittek. A már korábban említett Bánki alezredes és Petre százados ötlete volt, hogy hadd tanuljunk. Azt követően időnként itthon is cseréltünk: mi kimentünk a repülésre, lövészeti feladatokra, a pirosról bejöttek a hangárba így mindannyian tanultunk a másik feladataiból.

*

- Pályám első évtizede így telt. A három MiG-21-es század mellett mi voltunk a negyedik század. Aztán 1989-ben kivonták az első századot és az összes többit bevonták az ezred alá. Összevonták a bázison található két javító osztályt is. Mi addig különálló javító osztály voltunk. Ez egyben azt is jelentette, hogy a MiG-21-est is üzemeltetnünk kellett, a MiG-eseknek pedig a Szuhojt, így ők is típusátképzésen vettek részt.

wpn-01.jpg

Az R-60-as légiharc rakéta csak önvédelmi célokat szolgált a csapásmérő Szu-22-esen.

Az amerikai bejövetel mindent megváltoztatott. Miután bázisrepülőtér lettünk, az amerikai mozgás miatt nem volt lehetőségünk repülni. Kár volt a fiatal, felkészült gárdáért; a továbbiakban bázis kiszolgálási tevékenységet láttak el. Ennek ellenére ezt is feladatként kezeltük, kiszolgáltuk az amerikai igényeket, támogattuk a délszláv békeműveletet.

A Szu-22-eseink alkalmasak voltak nukleáris fegyver (bomba) hordozására és alkalmazására. A kilencvenes évek enyhülési folyamata azt hozta, hogy ezt a képességet meg kellett szüntetni. Egy bulletin alapján egyszeri műszaki folyamatot (fegyverrendszer képesség megszüntetést) kellett végrehajtani, ami abból állt, hogy a kábelkorbácsok, csatlakozók, berendezések, kapcsolók, biztosítékok, biztosítéktáblák eltávolítását és a feliratok cseréjét kellett végrehajtani. Ezt az orosz gyári szakértő kolléga felügyelete és irányítása mellett négy hónapon belül hajtottuk végre. Miután a munkát visszaellenőrizték, elfogadták, és Magyarország le tudta jelenteni, hogy atomfegyver hordozására alkalmas repülőgépe nincs. A békefenntartás és a leépítés került előtérbe, 1997-ben a MiG-23-assal együtt kivonták a Szu-22-eseket is.

wpn-08.jpg

Ma sem bánom, és örülök annak, hogy ezt a pályát választottam. Egy fiatal közegbe, okos és művelt emberek közé kerültem. A taszári évek a mai napig meghatározzák a hivatáshoz, a Magyar Honvédséghez és a beosztottakhoz, kollégákhoz való viszonyom és hozzáállásom. Ha a Szuhoj repülne, biztos, hogy még ma is ott lennék…

* * *

Fotó: Gál József, Szórád Tamás

A cikk nyomtatott változata az Aeromagazin 2018. szeptemberi számában jelent meg.

LION EFFORT 2018

Az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis másodszor volt házigazdája a Gripen üzemeltetők Lion Effort elnevezésű gyakorlatának. Az első, 2009-es gyakorlatot szintén a kecskemétiek rendezték, 2012-ben Svédország, 2015-ben pedig Csehország volt a rendező.

Gripenekkel továbbra is a magyarok, a csehek és a svédek vettek részt, a többi üzemeltető megfigyelőként volt jelen. A kéthetes gyakorlat feladatait a NATO E-3A AWACS-e, az MH Légi Vezetési és Irányítási Központ irányítói, az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis előretolt repülésirányítói, az MH 24. Bornemissza Gergely Felderítő Ezred katonái támogatták, a földi telepítésű légvédelem szerepét az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred Kub és Mistral alegységei játszották. A Lion Effort 2018 repülőtéri mozzanataiba október 2-án kaptunk betekintést.

le_0579.jpg

A reggeli kötelék gépei még a levegőben vannak, amikor a készültségi géppár visszatér. Az elsőként leszálló Gripen hosszan gurul ki, elegendő helyet adva a mögötte érkező kísérőnek.

le_0597.jpg

A 604-es Airbus még a kötelék visszaérkezése előtt száll fel.

le_0603.jpg

Az egyik hangár előtt kiállított Gripen nyitott fülkéjénél egy svéd műszaki és egy magyar légvédelmi rakétás beszélget. 

le_0605.jpg

AWACS-hajózó és thai vadászpilóta. Előbbi szereplőként, utóbbi megfigyelőként volt jelen a Lion Effort gyakorlaton. A Thai Királyi Légierő Gripenjeit 2011-ben kezdték leszállítani a távol-keleti országnak, többek között egy kecskeméti technikai leszállással.

le_0598.jpg

A visszaérkező gépekhez szállít kerozint ez a tanker, Sofőrje a gumikat ellenőrzi, nehogy a mintázatba szorult kavicsot vagy kődarabot vigyen a gurulóútra. 

le_0612.jpg

A visszatérők sorát a magyarok nyitják két Gripennel. 

le_0617.jpg

A 44-es Delta is ugyanúgy két póttartályt és Litening konténert hordoz, mint az együléses gép. 

le_0635.jpg

Mindkettő veszélyes, a tigris és a szívócsatorna is. Meglepő, hogy a cseh pilóta a vállhevedereket már levette és ahogy a földön álló gépnél szokás, csatjaikat a katapultülés fejtámláján lévő tokba helyezte.

le_0639-2.jpg

A jobb szárny alatt cseh nemzeti színekre festett póttartály van, a bal szárny alatt pedig egy tigrismintás. A cáslavi Gripen század Tigris század is egyben.

le_0647.jpg

Újabb oszolj manőver a bázis felett és percekkel később már a C gurulón taxizik a négygépes svéd raj első két gépe. A cseh és svéd Gripenek a központi zónában kaptak állóhelyet.   

le_0653.jpg

IRIS-T (svéd jelzése Rb 98) a jobb szárnyvégen.

le_0658.jpg

Magyar részről hat Gripent jelöltek ki a Lion Effort-ra. Négy áll a Juliet zónában, az egyiket éppen a tartálykocsiból töltik.

le_0662.jpg

Az utolsóként leszálló magyar géppár kihasználta a futópálya teljes hosszát, ezért ők nem szemből, hanem balról érkeznek. 

le_0668.jpg

A 30-as Gripen szélvédője alatt a kabala, Tima és az ő vörös kendője látszik.

le_0676.jpg

A targonca várakozik amíg a 30-as beáll a helyére.

le_0679.jpg

Mire a 36-os pilótája kiszáll a fülkéből, az egyik műszaki már a gép alatt dolgozik. 

le_0685.jpg

Egy leponyvázott TZM töltő-szállító teherautó és egy SzURN célfelderítő és rávezető állomás a reptér sarkában.

le_0713.jpg

Délkeleti irányból feltűnik és szokatlanul csendesen közelít a 30-as futópályára a gyakorlaton résztvevő Sentry. Nyáron volt 12 éve, hogy magyar katonák is csatlakoztak a NATO Repülőgép-fedélzeti Korai Előrejelző és Irányító Komponenséhez.

le_0716.jpg

Az AWACS délben szállt le, miután nagyjából négy órát töltött a levegőben.

le_0721.jpg

Az állóhelyre beállt E-3-ason a műszakiak azonnal elkezdik a repülés utáni átvizsgálást. Az állóhely szélén rengeteg kiszolgálóeszköz van; az AWACS-közösség számára nem szokatlan az előretolt bázisról történő üzemelés. 

le-patch.jpg

* * *

Fotó: Szórád Tamás

"PHOENIX THREE-THREE-FIVE"

A Lion Effort gyakorlat ma délelőtti és délutáni felszállásai közötti szünetet kihasználva, a kecskeméti 30-as pályára gyakorolt műszeres megközelítést a Phoenix 335 hívójelű Mi-24-es.  

phoenix-02.jpg

A szürke égen régen látott sziluett közelít a 30-as pályához. Ahogy az gyakran lenni szokott, öt perccel később kisütött a nap.

phoenix-03.jpg

A Mi-24P a 44-es út felett húz át.

phoenix-04.jpg

A szürke néhány árnyalata. A felségjel és az oldalszám jól látszik a sötét alapon.

phoenix-01.jpg

Ez a fotó már a 30-as pályavégnél készült. A Phoenix 335 helikoptervezetője látványos emelkedést hajt végre hatszáz méterre.

* * *

Fotó: Szórád Tamás

ALACSONY ÁTHÚZÁS

A ma délelőtti (október 1.) pályazár feloldása után, egy Norwegian és egy Brussels Airlines járat közé illesztve, egy alacsony áthúzás erejéig tiszteletét tette Ferihegyen a NATO geilenkircheni AWACS-flottájának egyik gépe. Az LX-N 90448 oldalszámú E-3A a Lion Effort gyakorlat ideje alatt Kecskeméten települ.

e3-bud-528.jpg

Szürke gép, szürke idő. A Sentry a 13R pályára közelít.  

e3-bud-0531.jpg

A NATO E-3-asain még a Pratt & Whitney TF33-as hajtóművek vannak.

e3-bud-0533.jpg

Az áthúzás végén a torony „very nice” megjegyzésére magyarul érkezett válasz: Köszönjük, jövünk máskor is!

* * *

Fotó: Szórád Tamás

Címkék: budapest, aew&c

REGGEL, DÉLBEN, ESTE

A szeptemberi spotter fotókat ezúttal egyetlen albumba rendeztem. A sorrendet nem a készítés napja, hanem a napszak határozza meg.  

180907_0227.jpg

A reggeli órákban a kargó domb nem éppen a legoptimálisabb spotting hely, de ha csak egy gyors megállásra van idő, akkor az is megteszi. Így tehát onnan került lencsevégre a FedEx / ASL Airlines B737-es teherszállítója.

180907_0239.jpg

A következő érkező is egy FedEx, mégpedig egy Boeing 757-es. A gép a szomszédból, Bécsből érkezett.

180907_0244.jpg

A kibocsátott fékszárnyak külső szélétől indul el az az örvény, amelyen a napfény szépen átvilágít. 

180907_0254.jpg

Az esti New York-i indulás és az éjszakai óceánrepülés után megérkezik Budapestre a LOT B787-ese. A járatot az SP-LRE lajstromjelű gép teljesítette.

180907_0257.jpg

Dreamliner és az ő Rolls-Royce hajtóművei.

180914-01.jpg

A török ULS Airlines teherszállító Airbus 310-eséről a kargó dombbal szemközti helyről készült fotó.

180914-02.jpg

Ugyancsak török az MNG Airlines is, amelynek A300-asán az imént zárták be a nagyméretű kargó ajtót. 

180914-03.jpg

Az ASL hófehér, ablaktalan törzsű B737-400-asa.

180914-04.jpg

Egy klasszik festésű Wizz A320-as érkezik Varsóból. A gép alatt a kargó domb látszik, ahonnan a bejegyzést nyitó ellenfényes képek készültek.

180914-05.jpg

Törökökből nincs hiány Ferihegyen. A Pegasus B737-800-asa érkezik.

180914-06.jpg

Változott a pályairány. A Finnair Airbus 319-ese 31-es irányba száll fel.

lhke_0307.jpg

A helyszín Kecskemét, a pillanat a 32-es Gripen érkezése egy reggeli feladatról. A pilóta éppen letekint a gép fülkéjéből.

lhke_0312.jpg

A két póttartályt cipelő 37-es szélvédője alatt Tima, a Puma század kabalaállata utazik.

lhke_0321.jpg

A hármaskötelék leszállását követően visszatér önálló feladatáról a reggeli sor negyedik gépe, a 41-es Gipen is.

lhke_0324.jpg

Mély morajlás a repülőbázis felől: An-26-os taxizik a 12-es pálya végéhez. 

lhke_0333.jpg

Visszatérőben a kora délutáni hármaskötelék. A fotók a Lion Effort gyakorlat előtti héten készültek.

180917-01.jpg

Ismét Ferihegy és az Alitalia Róma-Budapest járatát teljesítő A320-as a késő délelőtti napfényben.

180917-02.jpg

A Travel Service Hungary 737-ese. Boeing magyar lajstrommal.

180917-03.jpg

Új gép, új festésminta. A 13R küszöb felett repül a Lufthansa A320neo-ja.

180920-01.jpg

Bombardier Global 6000-es.

180920-02.jpg

A közeljövőben tovább bővül az Aeroflot Szuhoj SuperJet 100-as flottája. 

180920-05.jpg

Görög Airbus 320-as.

180921-rouge-767.jpg

A Rouge 767-ese éppen keresztezte a Dunát. A fotó a XIII. kerületben készült. 

180921-silkway-italia-747.jpg

A Silkway Italia Boeing 747-es kargó gépe ugyancsak a Duna után, a ferihegyi 13R pályára tart. 

180920-07.jpg

A BAS Szarajevóból érkező EMB-120-asa lógó orral közelíti meg a pályát.

180917-04.jpg

Egy Wizz A320-as a pályán végiggurulva, a pályavég közelében fordul meg a felszálláshoz.

180917-05.jpg

A lemenő nap fényében fürdő EasyJet Airbus.

180917-06.jpg

A pályán az Air France A318-asa kezdi meg a nekifutást.

01-wizz-a321.jpg

Wizz A321-es, törzsén sharklet-árnyékkal.

02-lear.jpg

Learjet 31-es érkezik egy villámlátogatásra.

180917-07.jpg

Az Airbusok és Boeingek világában aprónak mondható Pilatus PC-12-es turboprop gurul a 13R pályához.

180917-08.jpg

A Lufthansa A320-asa is a pályán gurult végig, hogy a végén megfordulva felszállóirányba álljon.

180917-09.jpg

Egyre ritkább látvány a winglet vagy sharklet nélküli gép. Ilyen a Blue Bird Boeing 737-300-asa is, amely a 13R pálya várópontjára igyekszik.

180917-10.jpg

A holland Transavia 737-ese erős szürkületben érkezik.

180917-11.jpg

Fékoldástól számítva fél órán belül Budapesten volt az Austrian bécsi járatát teljesítő A320-as.

180917-12.jpg

A Bombardier CS100-asa immár A220-as típusjelzéssel repül, például a Swiss színeiben. 

180917-13.jpg

A Ferihegyen megforduló Jet2 gépek egyike, egy B737-300-as. 

03-tailwind.jpg

A török Tailwind Boeing 737-400-asa korábban az Alaska Airlines gépe volt. Itt az Égei-tenger partján lévő Dalamanból érkezik a 13R pályára.

180917-14.jpg

Amikor másfél óra alatt csak egyetlen Ryanair járat érkezik. 

180917-15.jpg

Ragyog a fényszóró a török Airbuson. A Turkish Airlines felirat és az ablaksor alatt egy kis fehér lámpa is látszik, fénye a hajtóműveket világítja meg.

180917-16.jpg

Felszállásra kész A320-as. A gép elé az orrfutón lévő és a szárny alatti behúzható fényszórók világítanak, a British Airways logót a vízszintes vezérsíkokba épített lámpák világítják meg.

04-wizz.jpg

Szeptember utolsó fotója egy Wizz A320-asról készült, a régi festésmintát viselő HA-LPL-ről.

* * *

Fotó: Szórád Tamás 

EMLÉKHELYEK NORMANDIÁBAN: UTAH-PART

Amikor a D-nap reggelén, a haditengerészeti tüzérséggel és bombázókkal végrehajtott előkészítést követően az amerikai 4. lövészhadosztály első hullámának hatszáz katonája megérkezett a Utah-partra, a térségben már javában dúlt a harc az amerikai ejtőernyősök és a németek között. A partraszállók a vártnál kisebb ellenállásba ütköztek, részben azért, mert a tervezettnél délebbre értek partot, ahol kisebb német erővel szembesültek. Miközben a műszaki alegységek a partszakaszt készítették elő az utánuk érkezők fogadására, a hadosztály lövész alegységei elkezdték előrenyomulásukat a félsziget belseje felé, hogy a 82. és 101. légi szállítású hadosztályok ejtőernyőseivel egyesülve ott folytassák harcukat. A D-nap végére már húszezer katona és 1700 jármű volt a Utah-parton. A partraszállók vesztesége 197 fő volt. 

utah-41.jpg

Amikor egy térségben túl sok a látnivaló, akkor egy idő után azzal szembesül az ember, hogy valami mást szeretne, mint megnézni még egy múzeumot. Különösen akkor, ha a kiállított anyag nagy része ismétlődik. Mivel az Airborne Museum és az Overlord Museum már mögöttem volt – utóbbiról később lesz szó – úgy döntöttem, hogy a Utah-part dűnéin álló múzeumot kihagyom és a rendelkezésre álló időben inkább egy sétát teszek a történelmi helyszínen. Előtte még egy rövid időre megálltam az elsőként felszabadított kisvárosban, Sainte-Marie-du-Mont-ban.

*

SAINTE-MARIE-DU-MONT

utah-02.jpg

Voie de la Liberté - a Szabadság Útja. Az amerikai hadsereg útját jelképező kövek közül az első kilométeré Sainte-Marie-du-Mont főterén áll, a 0 km a Utah-parton, az utolsó pedig 1145 kilométerrel távolabb, a belga-luxemburgi határ közelében lévő Bastogne-ban. A kő tetején körbefutó 48 csillag a 48 amerikai államot (1944-ben annyi volt) jelképezi, alatta négy vörös téglalap jelenti az út négy szakaszát. A fáklya a szabadság lángjának jelképe, az A betű Patton 3. hadseregének jelvényét, alul a hullámok az Atlanti-óceánt jelképezik. A kő hátoldalára annak sorszámát és az aktuális kilométert vésték.

utah-04.jpg

Mint a legtöbb településen, így Sainte-Marie-du-Mont-ban is rengeteg emléktábla van a házfalakon. Ez a 101-es légi szállítású hadosztály előtt tiszteleg.

utah-05.jpg

Az emléktáblák mellett több helyen kétnyelvű tájékoztató táblákat is kihelyeztek a június 6-i események felidézésére. Az egyik szerint a főtér sarkán álló kút mögött megbújó amerikai ejtőernyős tíz német katonával végzett.

utah-06.jpg

Stílusosan festett brit, francia és amerikai sisakok a hotelként működő Band of Brothers House homlokzatán.

utah-07.jpg

Sainte-Marie-du-Mont-t elhagyva, a Utah-part felé vezető úton annak a nyolcszáz dán tengerésznek az emlékműve áll, akik bár nem szálltak partra Normandiában, de részt vettek az inváziós erők szállításában.

*

UTAH-PART

utah-08.jpg

A szintén a Utah-parton partraszálló 90. lövészhadosztály emlékműve. Az első világháborúból származó jelvényükön látható T és O betű Texas és Oklahoma államot jelenti; a hadosztály katonái többségükben e két államból érkeztek az európai hadszíntérre. 1944-re a két betű jelentése Tough Ombres-re, „Kemény fiúkra” változott. Emlékművük a cseh határ közelében álló flossenbürgi koncentrációs táborból hozott gránitból készült. A tábor 1945. áprilisi felszabadításában a hadosztály katonái is részt vettek.

utah-09.jpg

Semper Paratus - az Egyesült Államok Parti Őrségének emléktáblája.

utah-14.jpg

A német légvédelmi bunker külső falán elhelyezett tábla a partraszállás katasztrófába torkollt főpróbájára, 946 amerikai katonára és tengerészre emlékeztet, akik a Utah-parthoz nagyon hasonló dél-angliai Slapton Sands-nél végrehajtott gyakorlaton, koordinációs hibából saját tűzben és német gyorsnaszádok akciójában vesztették életüket.

utah-15.jpg

A 8. lövészezred és a 70. harckocsi zászlóalj után az 1. különleges műszaki dandár is partot ért. Az emlékművet, amelynek oldalain az alegységeket sorolták fel, parancsnokuk vezetésével a dandár katonái állították még 1944 őszén.

utah-18.jpg

A német bunker tetején egy 50 mm-es Kwk 39-es, eredetileg harcjárművekbe szánt (Kampfwagenkanone) ágyú néz a tenger felé.

utah-19.jpg

A U.S. Navy Monument, amelynek talapzatára az invázióban részt vett hajók nevét vésték. A három tengerész a flotta a partraszállásban játszott hármas szerepét jelképezi: az előremutató tiszt a vezetést, a térdelő figura a parton harcoló tengerészeket, a hajóágyút töltő pedig a haditengerészet tűztámogatását. 

utah-25.jpg

utah-42.jpg

A U.S. Navy erőit külön-külön sorolták fel öt fekete márványoszlopon. Külön oszlopa van azoknak a hajóknak, amelyek a partraszállást megelőző tüzérségi tüzet biztosították a tengerről, külön oszlopa a parti őrségnek, a kétéltű erőknek, a haditengerészet parti zászlóaljainak és a támogató erőknek. 

utah-26.jpg

Kilátás keleti irányba a Utah-part magaslatáról. A távolban az Omaha-part látszik. 

utah-27.jpg

Andrew Jackson Higgins szobra. A Higgins által irányított vállalat japán minta alapján hozta létre azokat a lenyitható orrú partraszálló hajókat, amelyek kulcsszerepet játszottak a normandiai invázióban (is).

utah-28.jpg

A Higgins Boat Monument, az Amerikában lévő emlékmű másolata, Andrew J. Higgins szülővárosának ajándéka. Egyaránt tiszteleg Higgins, a partraszálló hajók és az azokon szállított katonák emléke előtt.

utah-29.jpg

A parttól egy kicsit beljebb, a dűnék mögött a 70. harckocsi zászlóalj C századának M4A1E8 Sherman harckocsiját állították ki.

utah-30.jpg

A Shermant 76 mm-es, csőszájfékkel ellátott, hosszú csövű ágyúval szerelték fel. Az E8-as változatok futóműve az újabb HVSS (Horizontal Volute Spring Suspension) felfüggesztéssel készült. A puha, homokos talajon jól jött, hogy lánctalp szélesebb volt, mint a korábbi változatoké.

utah-31.jpg

Egy 90 mm-es amerikai M1A1-es légvédelmi ágyú. A nagy magasságból végrehajtott bombázás ellen oltalmazták velük a partszakaszt és a térségben kijelölt repülőtereket.

utah-32.jpg

A fegyvert, amely eredetileg a második hullámmal partraszálló 116. légvédelmi zászlóalj M ütege használt volna, a háború után a Csatornából emelték ki.

utah-33.jpg

A partot védő egyik német bunker, tetején egy fegyver rozsdásodó maradványával.

utah-34.jpg

A bunker tetején maradt fegyver valaha egy 47 mm-es Pak 181-es páncéltörő ágyú (Panzerabwehrkanone) volt.

utah-35.jpg

A Utah-parton állunk és északi irányba nézünk. Arra, amerre a partraszállást eredetileg tervezték, innen közel két kilométerre. Ifjabb Theodore Roosevelt dandártábornok az elsők között szállt partra itt és azt a döntést hozta, hogy bár délebbre vannak a kijelölt helytől, itt szálljon partra a következő hullám is.

utah-36.jpg

A békés Utah-part apálykor a sport és a kikapcsolódás helyszíne.

utah-37.jpg

A partról a magas dűnék között húzódó utak vezetnek a Cotentin-félsziget belseje felé. Mindent nagyon finom homok borít.

*

A parttól Sainte-Marie-du-Mont felé visszavezető irányban is van egy emlékmű, amelyhez Richard D. Winters őrnagy alakját választották. Winters őrnagy a 101. légi szállítású hadosztály 506. ejtőernyős lövészezred E századának parancsnoka volt, szobra előre, az elkövetkező harcok irányába néz.

utah-38.jpg

utah-39.jpg

utah-40.jpg

* * *

Fotó: Szórád Tamás