LÉGIERŐ GYAKORLAT - SZÁRAZFÖLDI SZEMMEL (NTM 2026, 1. RÉSZ)

Egy nemzetközi légierő-gyakorlatot többféle szemszögből lehet bemutatni: más élményt, tapasztalatot jelent a pilótáknak, a repülőműszakiaknak, a logisztikusoknak vagy az esemény dokumentálásával megbízott fotósnak, videósnak. Négyrészes sorozatomat az utóbbival kezdem, aki szokatlan módon nem a légierő berkeiből, hanem szárazföldi alakulattól került a csapatba.

A görögországi Araxoszban megrendezett idei NATO Tiger Meet gyakorlaton Vasadi Zoltán István „félig” civil szakemberként – honvédelmi alkalmazottként – dokumentálta a kecskeméti állomány munkáját és a Gripenek repülését. Zoltán egy szárazföldi alakulat, a Magyar Honvédség Klapka György 1. Páncélosdandár (jelenleg MH 25. Klapka György Páncélosdandár) Harci Forgató Csoport (NATO-terminológiával Combat Camera Team) tagja. Arról, hogy szárazföldiként hogyan került a légierő közelébe és hogyan élte meg a kecskemétiekkel közös munkát, a páncélosdandár tatai laktanyájában beszélgettünk.

Szárazföldi alakulat fotósaként és videósaként hogyan kerültél légierős gyakorlat közelébe?

- Amikor a kecskemétiek tavaly a balti légtérrendészeti missziós (Baltic Air Policing - BAP) rotációjukat teljesítették Litvániában, nekem is sikerült kijutnom, és három napig dokumentálhattam a szolgálatukat. Ott ismerkedtem meg közelebbről a légierővel és a gripenes közösséggel. A kontingensparancsnoknak tetszett a munkám és már akkor jelezte, hogy kikérne engem az idei Tiger Meetre. Ahogy közeledett a gyakorlat időpontja, újra megkeresett, hogy igényt tartana a munkámra. Mivel én az alakulatom Combat Camera csapatában vagyok, vezényléssel el tudnak küldeni a NATO-gyakorlatokra. Ez így is történt, és amikor elérkezett az indulás napja, átmentem Kecskemétre, a repülődandárhoz. Ott már vártak, elfogadtak és megértették, hogy az a dolgom, hogy velük együtt dolgozva dokumentáljam az állomány munkáját. Mindenkiét, nemcsak a pilótákét.

Hogyan készültél fel, milyen felszerelést állítottál össze?

- Én korábban csak helikopteresekkel dolgoztam, a gripenesekkel még soha, de szerencsére a pilótákkal és a műszakiakkal is tudtam beszélni, és mindenkitől kaptam tanácsokat, hogy milyen felszereléseket vigyek ki, mi az, ami működhet a vadászgépek fotózásakor, videózásakor. Az eszközparkomból magammal vittem egy 100-400 mm-es teleobjektívet, hogy a levegőben is el tudjam kapni a gépeket, és vittem egy 50 mm-es 1.8-ast is. Egy laptopot is vittem, amin mindennap szelektáltam a képeket. Kint nem spóroltam a sorozatokkal, nehogy lemaradjak valamiről. A két hét alatt nagyjából tízezer képet készítettem, és ebből válogattam ki háromezret.

Hogyan alakultak számodra a mindennapok a görög bázison?

- A logisztikai csapat már korábban kiérkezett előkészíteni a terepet, én magam a pilótákkal és a műszakiakkal repültem ki az egyik KC-390-essel. A KC ismerős volt már, Litvániába is ezzel mentünk ki. Hosszú nap volt, főleg a műszakaiaknak, de hajnalban kezdtem én is. Attól kezdve, hogy elkezdték a szállítógép rakodását, már fotóztam és videóztam őket. Repülés közben is próbáltam fotózni az állományt, dokumentálni a kijutásukat egy gyakorlatra. Néha néztek engem, hogy mit keresek itt, próbálták keresni a kapcsolódási pontot, hogy ki lehetek, de amint leszálltunk, már együtt dolgoztunk és aztán jobban megismertek.

Kezdődik a rakodás a KC-390-esbe

Amikor megérkeztünk Araxoszba, készítettem pár képet, de amíg nem ismertem a pontos korlátozásokat, nem akartam a helyieknél kihúzni a gyufát. Aztán ismertették a szabályokat, elmondták a szenzitív dolgokat, hogy mit nem lehet dokumentálni, és mire kell figyelni. Felhívták a figyelmet például arra, hogy más nemzetek pilótáit lehet fotózni, de mielőtt közzétennénk, el kell küldeni az adott légierő kommunikációs tisztjének, aki átnézi a képeket és szelektálja, hogy mi az, ami számukra elfogadható. Aminek a fotózása egyértelműen tiltott volt, az a torony, az épületek, a fedezékek és pár gép, amire azt mondták, hogy azokkal ne foglalkozzunk. A gyakorlaton szereplő repülőgépeket fotózhattuk, de a műszerfalukat nem. A repülőbázison egyébként szabad mozgást kaptam, kísérőm nem volt és tudtam, hogy mennyire mehetek közel a kifutópályához. Szerencsére a mi állóhelyünk a pálya közelében volt, a gépek a mi vonalunkban emelkedtek el a felszálláskor.

Csak nappali repülések voltak, sajnálatomra, mert jó lett volna éjszakai képeket is csinálni. Én korán reggel, 5.00 - 5.30 körül keltem, előkészítettem az eszközöket, ha kellett portalanítottam őket, ellenőriztem, hogy az akkuk fel vannak-e töltve, és az SD-kártyák be vannak-e téve. Van erre egy ellenőrző listám, mert jártam már úgy, hogy a harckocsiba betett 360 fokos kamerából kifelejtettem az SD kártyát… Egy gyors reggeli után a szállásról a bázisra mentünk, ahol volt egy tájékoztató, hogy mi lesz aznap. A pilóták eligazítását amúgy sem dokumentálhattam volna, mert az szenzitív dolgokat is tartalmazott, ezért alapvetően a műszakiakkal mozogtam. Megbeszéltük, hogy aznap melyik pilóta milyen feladatra megy, és melyik géppel repül, aztán kimentünk a Gripenekhez, és elkezdődött az előkészítés. Minden mozzanatot végigdokumentáltam, és beszélgettünk is, hogy jobban megismerjenek engem és én is őket. Szárazföldi fotósként a légierősökkel lenni számomra szokatlan volt. Nekem a Leopard harckocsi és a Panzerhaubitze önjáró tarack az ismerős, nem tudtam, hogy mit lehet fotózni a Gripenen, illetve ha repülnek, akkor mit csinálnak majd. A műszakiak megmutattak mindent. A szívócsatorna például elég klausztrofóbiás hely, ők meg bemásznak oda és ellenőrzik. Vagy a hajtóműindítás. A Leopard indítását ismertem, az is dübörög, de döbbenetes volt az erő érzése, amikor beindult egy Gripen hajtóműve. Az egész műszaki csapatról csak az elismerés hangján tudok beszélni. Elképesztő, amit csinálnak, olyanok, mint egy Forma 1-es team: mindent előkészítenek, mielőtt átadják a gépet a pilótának.

Póttartály függesztés ellenőrzése

Az egész teljesen más volt, mint egy bakonyi gyakorlat és nekem, szárazföldinek hihetetlen volt átérezi. Mi civilben vagyunk, de amikor megyünk a katonákkal, akkor a Magyar Honvédségnél rendszeresített sisakban és mellényben dolgozunk, a kamerákkal együtt hatalmas súlyt cipelünk. Itt viszont érdekes volt, hogy NATO-gyakorlaton vagyunk, de elég a láthatósági mellény.

Amikor lezajlott a délelőtti repülés, visszatértek a gépek, én pedig dokumentáltam ezt is. Kiszálltak a pilóták, a műszakiak elvégezték az ellenőrzéseket, előkészítették a gépeket délutánra, tankoltak. Aztán visszamentünk az épületünkbe egy kicsit pihenni, mert azért nagyon meleg volt kint a betonon, és ekkor volt az ebédszünet is. Én közben lementettem az anyagot az eszközökről, hogy az SD-kártyákon legyen hely a délutáni anyagnak.

Pilótarészről is nagyon segítőkészek voltak, amikor velük tartottam, és dokumentáltam még azt is, ahogy a busz felvette és kivitte őket a gépekhez. Fontos a kommunikáció a pilótákkal és a műszakiakkal egyaránt, mindig kérdezni kell, hogy mire van lehetőség a gépen, a földön pedig, hogy hova tudok állni, hogyan tudok mozogni a Gripen körül. Én ahhoz szoktam, hogy hogyan kell mozogni egy harckocsi körül, tudom, hova nem szabad állni, de egy repülőgép körül másra kell figyelni. Én egyébként a Gripent nagy gépnek gondoltam, egészen addig, amíg megláttam, hogy mekkora egy Tornado vagy egy Eurofighter…

A beérkező gépeket a műszaki fogadja

Amikor véget ért a délutáni repülés, megvártam a műszakiakat, hogy legyen olyan kép is, amikor lezárják a gépet, és összepakolnak. Aztán volt még egy délutáni eligazítás, hogy másnap mire lehet számítani. Utána visszamentünk a szállásra, és elkezdtem szerkeszteni, majd lepihentem, mert elég húzósak voltak a napok. Forróság volt, tűzött a nap, néha tíz percig masszívan esett az eső, aztán jó párás lett az idő.

Gondolkodtam közben, hogy másnap mi legyen a koncepció, mi legyen másképpen dokumentálva, mint az előző napon. Amikor megkaptam az engedélyt, hogy mehetek a Tiger Meetre, még itthon elkezdtem felkészülni. Átnéztem a közösségi médiát is, hogy milyen videók fogják meg a fiatalokat, illetve milyen képeket érdemes még csinálni. Nem akartam másolni, ezért is raktam össze fejben, hogy mire készüljek. A műszakiak is sokat segítettek azzal, hogy elmondták, hova álljak. Nehézség volt, hogy fotót és videót egyaránt kellett csinálni. Mindkettő képekből áll össze, de másképpen gondolkozol a fotónál, mint a videónál. Utóbbinál a meglévő információk alapján előre átgondolod a teljes napot, hogy miket akarsz majd felvenni, és ez azért mentálisan le tud fárasztani. A nap végére jól esik ágyba kerülni. A görögök egyébként nem maceráltak naponta azzal, hogy mutassam meg, mit fotóztam, én pedig igyekeztem úgy csinálni a képeket, hogy a háttér szűken legyen látható. A gyakorlat végén küldtem át egy nagyobb mappát nekik, azt nézték át.

A háttérben elmarad a part, a tigrismintás Gripen kint repül a tenger felett

A Tiger Meet teljes időtartama alatt kint voltam Araxoszban. Amikor a gyakorlat véget ért, és elindult Kecskemétre az utolsó Gripen, azt is végigdokumentáltam és azt is, ahogy a műszakiak összepakolnak. A logisztikára is szántam időt, hogy az hogyan működik, mert azért azt kiemelném, hogy ha logisztika nem működik megfelelően, a harcolók sem tudják a feladataikat végrehajtani. Végigvettem, ahogy a konténereket felveszik a teherautók, aztán elmentünk a szállásra és mi is összecsomagoltunk. Másnap, reggeli után már indultunk is a reptérre, és vártuk a KC-390-est, ami hazahozott minket.

Itthon hogyan történt az anyag feldolgozása?

- Először rápihentem a két hétre, mert nem akartam fáradt fejjel kitörölni olyasmit, ami később fontos lehet. A fotókból összeállítottam a pilóta, műszaki és logisztikai mappákat, átnéztem a kb. 15 órányi videó anyagot, amiből létrehoztam azt a snittbankot, amiből dolgozom majd. Ez 3-4 napos munka volt napi 5-6 órában. Itthon is ellenőrizték az általam készített anyagot légierős és kommunikációs szempontból is. Én szárazföldi vagyok, nekem is fontos, hogy nézzék át, hogy mi mehet ki, akár a fotókból akár a videókból. Azt egyébként fontos érezni, hogy mikor lehet odamenni egy pilótához és fotózni őt, mert zavaró lehet a repülés előtt. Én mindig megkérdeztem és ezt meg is köszönték.

A felszerelések egy része földi úton települt át Görögországba

A tatai alakulat Combat Camera csapatában műveleti beosztásban vagyunk. A Combat Camera egy külföldi megnevezés, alapvetően a katonai sajtónak az a része, akik kint vannak műveleti területen, legyen fotós, videós vagy riporter, katona vagy civil. Például egy gyakorlaton, ha éleslövészet van, akkor úgy mozgunk, mint a lövészek. Mi, a tatai Combat Camera csapat civil ruhában vagyunk, de a felszerelésünk – sisak, mellény - ugyanaz, mint az övék, csak fegyver helyett kamerát fogunk a kezünkbe. Megtanultuk, hogy vannak, akiket a beosztásuk miatt nem lehet fotózni. Például különleges műveleti katonákat, felderítőket vagy a mesterlövészeket. A kamera mögött tudomásul kell venni, hogy nem lehet mindent és mindenkit lefotózni.

Két héten át kaptál betekintést a légierő életébe. Az ott szerzett élmények nem hozták meg a kedved, hogy „átigazolj” hozzájuk?

- Ha legközelebb felkérnek, nagy örömmel mondok igent a közös munkára, de az én szívem a szárazföldiekhez, főleg a lövészekhez húz. Náluk közvetlen közelről látom, hogy mit csinálnak. Ugyanakkor a katonai repülésnek is megvan a maga varázsa, és szárazföldiként nagyon jó volt megtapasztalni a légierő sajátos hangulatát és gondolkodásmódját.

Végezetül: fotós és videós tudásodat miért éppen a honvédségnél kamatoztatod?

- Katonacsaládban nőttem fel, Édesapám is Tatán szolgál. Elkezdtem egy fotós és animációs iskolát, közben jött a Covid, és azt láttam, hogy megcsappantak a lehetőségek, esküvők, céges fotózások, hasonlók terén. Tudtam, hogy ha ezt a szakmát akarom csinálni, akkor egy biztos helyet kell keresnem. Mivel kiskorom óta érdekelt a honvédség, 2022-ben beadtam a jelentkezésemet civil fotósnak és azóta itt vagyok. Eleinte nehéz volt beilleszkedni, mert a katonák furcsán néztek ránk, civilekre. Miért vagyunk ott? Miért kell dokumentálni? Aztán elfogadtak és megértették, hogy egyrészt a honvédség részére dokumentálni kell egyes mozzanatokat, továbbá a civil társadalom felé meg kell mutatni a szolgálatuk megmutatható részét. Megszámlálhatatlan kaput nyitott meg a honvédség. Kollégáimmal is beszélgettünk már arról, hogy szerencsések vagyunk, mert történelmet dokumentálhatunk. Most nagy változások vannak a honvédségnél és ennek részesei lehetünk, eljuthatunk külföldi képzésekre, gyakorlatokra, műveletekre, és megismerhetjük a más nemzetekkel közös együttműködést. Személy szerint nekem sokat segített a honvédség, hogy tudjak fejlődni és értékelni a lehetőségeket.