Május 15-én egy kis csapat gyűlt össze a HungaroControl Igló utcai épületében, hogy élve a nem mindennapi lehetőséggel, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér ikonikus irányítótornyának teraszáról dokumentálja a péntek délutáni forgalmat. Erre a napra nyoma sem maradt az addig verőfényes májusi időjárásnak. Az idei év első komolyabb zivatarrendszere borult időt és esőt ígért, de ki az, akit egy kis csapadék elrettent egy ilyen lehetőségtől?

Ahhoz, hogy az Igló utcából eljussunk a toronyba, a HungaroControl minibuszába szállunk és belépünk a repülőtér üzemi területére. Ez nem egy „rendben, hajtson tovább” mozzanat és éppen úgy zajlik, mintha repülőgépre szállnánk: minden nálunk lévő csomag és tárgy – beleértve a nadrágból kihúzott övet is - tálcára kerül, jómagunk pedig átballagunk a detektoros kapun. Minden rendben találtatik, elköszönünk a kedves hölgyektől, és visszaülünk a buszba. A toronyhoz vezető szervizút megkerüli az 1-es pálya város felőli végét, a 13R küszöböt. A túloldalon haladva elmaradt mellettünk a kompenzáló betonon parkoló Airbus A340-es, a bozót mellett hasaló ex-Malév Boeing 767-es, a tűzoltógyakorlatokra használt, hajtóműveitől megfosztott A321-es és végül leparkolunk az irányítótorony lábainál.

Az 53 méter magas épület a tövéből nézve igencsak impozáns látványt nyújt, de ebből a szögből csak a barna lábak közé csúsztatott „fiókok”, az egyes emeletek látszanak, az irányítók munkahelye - a kabin és tetején a gurítóradar dómja - nem. A homlokzatról, mint egy rovar csápjai, hosszú karokra erősített lámpák merednek. A torony mindkét lábában lift közlekedik, a lépcsőház igencsak hasonlít egy panelházéra, ami nem is csoda, mert a nyolcvanas évek technológiájával épült. A felvonóval pillanatok alatt fent vagyunk a legfelső szinten és a kabin talapzatán át kilépünk a nagyjából 40 méter magasan lévő teraszra. (Tegyük hozzá, hogy épület nem egy átjáróház, a kulcsfontosságú ajtók csak az oda belépésre jogosultak kártyáival nyílnak.)

A kétlábú torony verőfényes napsütésben (Fotó: HungaroControl)

A teraszon egy fém emlékpad áll, rajta egy kis tábla, ami tudatja, hogy az egyik irányító kolléga 34 évet töltött el toronyszolgálatban. Érdekes belegondolni, hogy a közel három és fél évtized során mennyi géptípust és légitársaságot láthatott, olyanokat is, amelyek már rég nem járnak Ferihegyre. (Talán elnézi az olvasó, hogy mivel magam is azok közé tartozom, aki számára a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér örökre Ferihegy marad, ezt az elnevezést használom a továbbiakban is.) Szóval, a látvány: baloldalon a 3707 méteres 2-es futópálya húzódik, előttünk a 2-es Terminál forgalmi előtere terül el a terminállal és a könnyűszerkezetes tranzittal. Utóbbi előtt a Ryanair és a Buzz Boeing 737-800-asai és a Wizz Air A321-esei sorakoznak. Közvetlenül előttünk-alattunk egy vadonatúj A321-es áll – szintén a Wizz Air színeiben – és az AirSerbia indításra kész ATR-je parkol. Jobbra, távolabb, az ACE és a Lufthansa Technik hangárjai állnak, és az ott parkoló gépek között egy klasszikus forma kéklik: a Malév gyönyörűen restaurált Tu-154-ese. Az 1-es pálya le van zárva a forgalom elől és éppen munkák zajlanak rajta, a Bajnokok Ligája döntővel együtt járó nagyszámú gépmozgásra készülve. A torony és az 1-es Terminál közötti képzeletbeli vonal mentén három szélestörzsű Airbus látszik. A közelebbi egy igazi ritkaság, a már említett A340-es. A VIP berendezésű négy hajtóműves a máltai illetőségű Air X Charter gépe, az előző napon érkezett Ferihegyre. Mögötte a Hungary Airlines A330-as áruszállítója egy vontató segítségével szaporázza lépteit. Hajtóművei indítására majd csak akkor kerül sor, amikor a gép és vontatója keresztezi az 1-es pályát. Erre a manőverre most a pályán zajló munkák miatt van szükség, egyébként a gép, akárcsak a többi, természetesen saját erőből gurul a pálya felé. A harmadik Airbus szintén 330-as, a kínai ZTO Express kék színeit viseli, de ugyancsak a Hungary Airlines érdekeltségébe tartozik.

Szemtől szemben a Ryanair Boeing 737-esével

Az első forgalom, amit fentről látunk, és közvetlenül alattunk gurul el, a török Anadolu Airlines érkező Boeing 737-ese. A gép az egyirányú, csak a futópálya elhagyására szolgáló gurulón hagyja el a 31R pályát, szárnyvégei kinyúlnak a gurulóutat szegélyező aszfaltsáv fölé. Az előterek és a két futópálya közötti kapocs a két, párhuzamos gurulóút, amely közvetlenül a torony előtt húzódik. Bármelyik előtérről indul egy gép, az irányítók úgy gurítják, hogy a másik zavarása nélkül, a lehető legrövidebb, legkevesebb üzemanyagot felemésztő úton közelíthesse meg a használatos futópályát. A török Boeing a két guruló közül az előtér felőlit használja, és onnan fordul majd a kijelölt állóhelye felé. Eközben a torony felé eső gurulón immár saját hajtóműveivel közeledik a Hungary Airlines A330-asa. Számára ez az optimális út az 1-es pálya felöl a 31R várópontjáig. Valójában ez az a látvány, amit csak a toronyból lehet látni, ilyen magasból a reptér egyetlen pontja sem ad rálátást a gépekre. A bronz és fehér színekre festett ex-katari A330-as a földről nézve is szép látvány, de fentről nézve még inkább. A típusból többet is látunk az elkövetkező órákban és mivel ezen a délutánon Boeing 747-es forgalom nincs, az A330-asok lesznek a legnagyobb gépek, amelyeket fotózhatunk.

A péntek délutáni élet felpörög az előtéren is. A sorból elindul egy Ryanair járat, a helyére egy Wizz gép áll be, előttünk az AirSerbia ATR-72-ese indít. A légcsavarzúgás egyre ritkább ma már, ebben a kategóriában többnyire ATR-ek és Dash 8-asok közlekednek, Ferihegyre például az AirSerbián kívül a román Tarom és a luxemburgi Luxair színeiben. Miközben az ATR, nyomában a British Airways A320-asával komótosan elindul a futópálya irányába, a magyar A330-as megkezdi a nekifutást. Az ember szinte hallja, hogy a fülkében elhangzik a V1, az elhatározási sebesség elérése, az Airbus folytatja a gyorsulást, majd elemelik az orrfutót és pillanatokon belül a két hajtóműves szélestörzsű is elszívódik a betontól. Velünk egy magasságban jár, amikor nyílnak a futógondolák áramvonalazó lemezei és elindul a futóbehúzás. A távolodó áruszállítót rövidesen a szerb ATR követi, mire zúgva a teraszunk mellé ér, orrfutója már behúzva, és a két főfutó is úton van befelé.

Kis gép a nagy betonon – ATR 72-es indul Belgrádba

Változik a szélirány és ezzel a használatos pályairány is. A pályák jelzése egyértelmű: a 31-es pálya iránya 310 fok, a 13-asé 180 fokkal ellentétes, azaz 130 fokos. Mivel pályából kettő van, az egyik az R (jobb), a másik az L (bal) jelzést kapta az irányát jelző szám mögött. A szélirány változása miatt most már a 13L a használatos. Az oda érkező gépek a Duna túlpartján, Óbuda peremén fordulnak a leszálló irányra és fogják el a műszeres leszállító rendszer, az ILS iránysávját. Természetesen a felszálló irány is ugyanez, éppen egy Wizz Air gépet tolnak a viszonylag karcsú V2500-as hajtóművek a 13L várópontjára. Az A321ceo mögött a Ryanair érdekeltségű lengyel cég, a Buzz méhecskés B 737-ese gurul, ha nem is zümmögve, de diszkréten sivítva. Az Airbus a gurulóút nagy, 180 fokos ívét követve a végén gurul majd fel a pályára, de megáll a váróponton, mert először a Buzz gépe száll fel. A Boeing az egyel korábbi gurulót kapja és azon keresztül áll be a felszálláshoz. Az induló gépeknél megfigyelhető, hogy az Airbusok a pályán viszonylag lassan, hosszabban gurulnak, majd azután kezdik meg az „igazi” gyorsulást, míg a Boeing 737-esek nagy teljesítménnyel indulnak. Ugyanakkor az Airbusok mintha hamarabb érnék el a felszálláshoz szükséges sebességet, a Boeingek nekifutása hosszabbnak tűnik. Hogy ez a két megfigyelés helytálló-e, azt persze a pilóták és az irányítók tudnák megmondani – amint lesz alkalmam, megkérdezem őket. (Azóta megkérdeztem, nincs különbség, csak nekem tűnt úgy.)

Közben előttünk egy helycserés forgalom zajlik piros-fehér gépekkel. Az érkező egy kis Airbus, fehér törzsének oldalán diszkrét felirat jelzi, hogy a német Condor A319-esét látjuk. Függőleges vezérsíkját piros-fehér csíkok díszítik. Az eredetileg tengerparti charter utakat lebonyolító légitársaság a strandkellékek csíkjaiból merített ihletet, amikor gépeinek arculatát tervezte. A távozó gép egy még kisebb Airbus, egy A220-as, leánykori nevén a kanadai Bombardier CSeries gépe. Azután lett Airbus, miután az európai cég 2018 és 2020 között felvásárolta a tengerentúli gyárat és a típust az Airbus brandbe illesztette. Az A220-as szintén piros-fehér, nem is lehet más, hiszen a svájci Swiss színeit viseli.

A svájci Airbus az egysávos alagút felett gurul át, a háttérben álló épület, más megfontolásból ugyan, de szintén piros-fehér

Miközben a gépek jönnek-mennek, távolabbról, a Cargo City irányából hajtóműindítás hangja hallatszik. Az indító, majd rövidesen kiguruló A330-300-as a kínai Sichuan Airlines áruszállítója, de törzsének „bólintása” és az orrfutó feletti dudor hiánya elárulja, hogy egy P2F (Passenger To Freighter) változatot látunk, amely utasos gépből lett áruszállítóvá alakítva. Az eredetileg is kargó gépnek készült A330-asok törzse a konténerek rakodása miatt vízszintes, amit az orrfutó módosításával értek el és az áramvonalazó burkolat – az a bizonyos dudor – ezt a változtatást takarja. Az Ázsiába vezető hosszú útra feltankolva és alaposan megpakolva, a gép természetesen a pálya végére áll és onnan kezdi meg a nekifutást.

A felszállók után érkeznek a leszállók is a 13L pályára. Az idő egyre borultabb, a gépek fényszóróinak éles fehér fénye messziről jelzi, hogy szép sorban jönnek a siklópályán. Először a Wizz Air A321neói érkeznek, az egyik kisebb, a másik nagyobb gumifüstöléssel ér földet a pályán, és kezdi meg a fékezést. Utánuk szintén egy A321neo érkezik, a KLM amszterdami járatát teljesítő gépe. A patinás holland légitársaság a közelmúltban kezdte lecserélni B 737-eseit A321neókra. A gumi nem vész el, csak átalakul és a holland gép földet érve az ILS siklópálya-adó antennája mellett hagy egy keveset füst formájában. Orrfutója még a levegőben van, de már nyílik a sugárfék és kezdi fékezni az alig több mint egy éves utasszállítót.

Hórusz szeme az egyiptomi Airbuson

A jövés-menés folytatódik, például a 2B Termináltól induló egyiptomi A320neo formájában, ami pillanatokon belül elgurul alattunk. Én még nem találkoztam olyannal, akinek ne tetszett volna az EgyptAir arculata: az ókori Egyiptom talán legismertebb jelképe, a sólyomfejű istenség, Hórusz szeme a gépek törzsét és vezérsíkját díszíti. A további indulók között vannak Wizz Air A321-esek - valamennyi a Pratt & Whitney hajtóműves neo - és az Anadolu 737-ese, amely alig másfél órát időzött Ferihegyen. A Cargo City felől egy újabb A330-as bukkan fel, a szintén kínai Capital Airlines gépe. A Sichuan A330-asától eltérően ez egy rövidebb törzsű 200-as változat, de árus géppé alakítása előtt szintén utasszállító volt. A hófehér Airbus nem megy el a pálya végéig, hanem egy korábbi gurulót használ és még a 13-as irányban startol el, de aztán ismét változik a pályairány és az izraeli Israir A320-asa már a 31-es pályára érkezik. Miközben lassan elgurul előttünk, érdemes egy pillantást vetni alá. Az utasszállítót önvédelmi berendezéssel szerelték fel, amely leginkább a fel- és leszállás közben fenyegető, vállról indítható rakéták ellen hivatott megvédeni a gépet. A rendszert azután kezdték el az izraeli gépekre szerelni, hogy 2002-ben a kenyai Mombasában megpróbálták lelőni az Arkia Airlines Boeing 757-esét. A kísérlet nem sikerült, a pilóták úgy döntöttek, hogy folytatják az ötórás utat és végül F-15-ösök kíséretével rendben leszálltak otthon. Mivel Izrael politikája azóta sem lett népszerűbb, a világ egyes pontjaira kizárólag az önvédelmi rendszerrel felszerelt gépekkel repülnek. Inkább járattervezési, mint biztonsági okokból időnként Ferihegyre is ilyen gép érkezik.

A szárny vége és a törzs között éppen csak sejlik az izraeli A320-as önvédelmi berendezése

Zajlik a forgalom és miközben a torony vonalában viszonylag halkan emelkednek a Wizz Air A321neói, az érkezők csapatát a Brussels Airlines Túró Rudi csomagolást idéző pöttyös A320-asa és a LOT E-195-öse gyarapítja. A lengyel Embraer követi a sárga vonalat, no meg a felvezető kocsit, átgurul azon a felfestésen, amely az ide érkező gépek maximális fesztávját korlátozza, és egy nagy S legurulása után beáll az állóhelyére. (Nagy kár, hogy a LOT már nem repül Budapestről a London City Airportra. Különleges utasélmény volt megérkezni a város közepén létesült apró reptérre egy ilyen Embraerrel.) A brazil típusból egyetlen másik példányt láttunk aznap, éppen érkezésünkkor indult az Austrian Airlines gépe a macskaugrásnyira lévő Bécs felé.

Az A321neónak jól áll a KLM vállalati arculata, ez esetben a hullámosan elválasztott kék és fehér szín

A forgalom intenzitása egy időre alábbhagy, nem úgy az időjárásé. Egyre sűrűbben érezni a zivatar kifutószelét, amint végigsöpör a teraszon. A Dunántúl irányából behúzódó zivatarcellák szinte körbeveszik a repteret, és csak az északkeleti szektor marad tiszta. Reméljük, hogy az Asiana Airlines Szöulból érkező A350-esét még sikerül lencsevégre kapni a toronyból, mielőtt leszakad az ég. Az érkezéséig van még fél óra, addig teszünk egy rövid látogatást az irányítóknál. A kabin talapzatában a meteorológus dolgozik, az irányítók és a toronyszolgálatért felelős supervisor munkahelyére, a kabinba egy kis csigalépcső vezet fel. Itt fotózás nincs, az irányítók és gyakornokaik csendben végzik munkájukat a monitorok előtt. Különleges hangulatú munkahely a kabin, de rövidesen bezár, mert a jövő a távoli irányításé, ahova a reptér területén telepített kamerák szolgáltatnak képet. Kérdés, hogy mennyit veszít varázsából ez a hivatás, ha a valódi látvány és a kapcsolat a külvilággal megszűnik.

A Korean Airlines B 787-esei mellett az Asiana Airlines A350-esei kötik össze a dél-koreai fővárost a magyarral

A kevés idő gyorsan elrepül, és a dél-koreai A350-es már a megközelítést végzi. Elköszönünk a kabinban dolgozóktól, de nem kell messze mennünk, egy perc és kint vagyunk a teraszon. A végső egyenesen feltűnik a nagy Airbus, amint nagyjából nyolcezer kilométeres útjának utolsó pillanatait tölti a levegőben. Aztán földet ér, dolgoznak a sugárfékek, lassul a gép és máris szemtől-szemben gurul velünk, amint ráfordul az egyirányú gurulóra. Fényszórói világítanak, a közel 65 méter fesztávolságú szárnyak felső felületéből még kiállnak a nyitott spoilerek, hatalmas Rolls-Royce Trent hajtóművei a gurulóút szegélyét jelző sárga vonal felett lógnak, ívben felhajló szárnyvége messze benyúlik a füves talaj fölé. Az A350-900-as 311 utasa közül 28 a business osztály ággyá alakítható ülésein utazhat, míg a többi 283 a turista osztály 3-3-3 elrendezésű ülésein. Az elegáns széles törzsű elgurulása alattunk szép zárása többórás toronylátogatásunknak. Már csak azért is, mert az elkövetkező percekben nem csak a JetTime Boeing 737-ese érkezik meg, hanem az eső is.

***

Látogatásunk megszervezéséért köszönet illeti Terjék Tamást, az engedélyezésért pedig a HungaroControl és a Budapest Airport illetékeseit. A cikk nyomtatott változata az Aeromagazin 2026. augusztusi számában jelent meg. Fotó: Szórád Tamás