Air Base

2020.máj.28.
Írta: szórád tamás komment

ÖTVENKILENCES HÉTKÖZNAP – 2. RÉSZ

Az An-26-os típusra érvényes szakszolgálati engedéllyel rendelkező Airbus parancsnokok és másodpilóták a jártasság megőrzéséhez havonta legalább egyszer, a magyar légierőnél vélhetően végnapjait élő légcsavaros típuson is repülnek. Ez a fajta átjárás a két típus között addig megmarad, amíg az Ancsa…

Tovább

ÖTVENKILENCES HÉTKÖZNAP

A közelmúltban ismét lehetőséget kaptunk arra, hogy betekintsünk az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis mindennapjaiba. Látogatásunk célja az An-26-os közösség aznapi repülési feladatainak dokumentálása volt, ugyanakkor arra is jutott idő, hogy a Gripenek repülésének és a zónában zajló…

Tovább

RÉGENVOLT REPÜLŐNAPOK: MILLENNIUMI REPÜLŐNAP

Az 1998-as NATO Express ’98 Nemzetközi Repülőnap után két év szünet következett a hazai nemzetközi repülőnapok sorában – és közben 1999 tavaszán Magyarország déli határa közelében lezajlott egy háború. Az új évezred első nemzetközi repülőnapjára húsz évvel ezelőtt, 2000. május 20-21-én került sor, a…

Tovább

KABULI ALBUM

A magyar katonai repülés történetének fontos fejezete kezdődött tíz évvel ezelőtt: 2010 májusában kezdte meg tevékenységét Kabulban a Magyar Honvédség Légi Kiképzéstámogató Csoportjának (AMT – Air Mentor Team) első váltása. Az AMT-1 állománya szeptemberig maradt Afganisztánban, miután átadta…

Tovább

VIGGENRE VÁRVA

Ehhez a bejegyzéshez tizenöt évvel ezelőtt készült fotókból válogattam. 2005. május 9-én érkezett Szolnokra a Repülőmúzeum számára felajánlott JA-37 Viggen. A svéd vadászgép délutáni érkezése előtt volt idő körülnézni és néhány fotót készíteni a helikopterbázison.   A 704-es Mi-17-es lenyitott…

Tovább

FÖLDKÖZELI KOMFORTZÓNA

A repülőnapok dinamikus bemutatóit azok a kijelölt és felkészített pilóták repülik, akik gépükkel nem csak képesség bemutatót tartanak, hanem hazájuk légierejét is képviselik. A Magyar Honvédségnél ezt a feladatot Majerik Máté főhadnagy végzi, aki idén második szezonját kezdi Gripen bemutató…

Tovább

EGY ÚJ KORSZAK KEZDETÉN

A kiképzési repülésekkel és azok kiszolgálásával tovább folytatódik a H145M helikopterek üzemeltetésének tavaly decemberben megkezdett hazai fázisa. A németországi képzésről, a jelen és a közeljövő feladatairól még februárban beszélgettünk oktatópilótákkal és a típusra átképzett repülőműszaki…

Tovább
süti beállítások módosítása