RAF BOMBER COMMAND MEMORIAL
1940. augusztus 20-án a parlamenthez intézett beszédében Winston Churchill miniszterelnök kiemelte, hogy a nemzet hálája azoké a brit vadászrepülőké, akik szembeszállnak a Luftwaffe pilótáival és bátorságukkal, odaadásukkal megfordítják a háború menetét. „Soha az emberi konfliktusok történetében nem tartoztak ilyen sokan ilyen sokkal ilyen keveseknek” – hangzott a jól ismert mondat, ugyanakkor Churchill arra is emlékeztetett, hogy soha nem szabad megfeledkezni a bombázókról, akik nap, mint nap Németország fölé repülnek, és súlyos veszteségek árán, de csapást mérnek a német célpontokra. Öt évvel később, a győzelmi beszédből már kimaradtak a bombázók – ez a szó a német városok, különösen Drezda hatalmas polgári áldozatokkal járó elpusztítása után néhány hónappal már nem csengett jól. A Vadászrepülő Parancsnokság (Fighter Command) pilótáinak pozitív megítélésével szemben a bombázók tevékenysége máig vita tárgya. Ez is szerepet játszott abban, hogy emlékművük csak hatvanhét évvel a második világháború befejezése után, 2012-re készült el. A Bomber Command Memorial - amely a Buckingham Palota közelében, a London közepén elterülő királyi parkok egyikében, a Green Park nyugati sarkában áll - az átadása óta többször volt vandálok céltáblája, akik a szobrokat festékes zacskókkal dobálták meg.
A mészkőből épült emlékművet Liam O’Connor tervezte – a kritikusok szerint túl monumentálisra, túl hivalkodóra.
Az emlékművet 2012. június 28-án leplezte le II. Erzsébet királynő. A teljes hétfős bombázószemélyzetet ábrázoló szoborcsoport felett a tetőszerkezet nyitott, hogy a szobrokra fény jusson. A nyílás peremébe a Királyi Légierő jelmondatát vésték.
„A vadászok a megmentőink, de egyedül a bombázók biztosítják a győzelem eszközét” - részlet Churchill 1940. szeptemberi beszédéből.
A Bombázó Parancsnokság 125 000 fős állományát az Egyesült Királyságból, Ausztráliából, Kanadából, Új-Zélandról, Franciaországból, Lengyelországból és Csehszlovákiából érkezett repülők alkották. Közülük 55 573-an életüket vesztették, nyolcezren megsebesültek és közel tízezren fogságba estek. Akik Magyarországon haltak meg, a solymári katonai temetőben nyugszanak.
A tető rácsszerkezetét részben egy Belgium felett lelőtt Halifax III-as bombázó roncsából nyert alumíniumból készítették.
A márványtalapzaton álló, részletgazdag, közel három méter magas bronz szoborcsoport Philip Jackson munkája, a bevetésről éppen visszatért bombázószemélyzetet ábrázolja: a pilótát, a navigátort, a hajózószerelőt, a bombacélzót, a rádiótávírászt, és a két lövészt. A szobrok lábánál szinte mindig van egy csokor virág és néhány, papírra vetett gondolat.
A csarnok előtt elhelyezett bronzkoszorút egy bombázó-veterán tervezte.
A falakon a Bombázó Parancsnokság és a Királyi Légierő nagyméretű jelvényét láthatjuk.
* * *
Fotó: Szórád Tamás