KÉPEK A KISDOMBRÓL

A ferihegyi 31R pályavég közelében álló spotter domb szomszédságában, a facsoport mögött egy másik, kisebb dombot találunk. Általában néptelen, sokkal kevesebben használják, mint a nagyobb dombot és meglepő, de akad, aki nem is tud(ott) róla. A gurulóútra és a pályára laposabb szögben lehet rálátni és olykor a kerítés tetejére telepített pengés drót is belelóg a képbe, de van, akit ez nem zavar. Engem sem, ezért a februári szép időt kihasználva, két egymást követő napon kilátogattam a kisdombra.

0003.jpg

A kisdombtól tovább sétálva is akad annyi „hézag” a fák között, hogy egy-egy leszálló gépet lefotózzunk. Például ezt a Ryanair-járatot.

0017.jpg

Napi járat Dubajból, egy rövid B777-200-assal.

0026.jpg

Egy másik széles törzsű nagyvas a Közel-Keletről: katari A330-as érkezik.

0030.jpg

A Wizz Air századik gépe egy barcelonai járatot teljesített.

0032.jpg

Földi forgalom.

0045_1.jpg

Az Air Algerie járata Bécs érintésével köti össze Algírt és Budapestet. Ezúttal egy alig hároméves B737NG-vel repültek, de 737-600-asuk is jár Ferihegyre.

0060.jpg

A bolgár Cargo Air 24 éves B737-400-as teherszállítója vár az engedélyre.

0079_1.jpg

A Ryanair berlini járata csak egy pillanatra áll meg a váróponton. Mivel kész az azonnali indulásra, az irányító a pályára engedi. Sietnie kell, mert négy mérföldre egy leszálló közelít…

0081.jpg

…mégpedig egy „Nagy Polski”, a LOT Varsóból érkező Dreamlinere.

0091.jpg

Elegánsan ívelt winglet a török B737-900-as gurulás közben le-fel mozgó szárnyvégén.

0095.jpg

Magasan a küszöb felett az International Jet Management Cessna 560XLS Citation Excelje.

* * *

Fotó: Szórád Tamás