A Hornet rendszerbe állításakor a haditengerészet (Navy) a kétüléses F/A-18B-ket elsősorban típusátképzésre használta, a tengerészgyalogság (Marines) azonban első vonalbeli szerepet szánt saját kétülésesének, az F/A-18D-nek. Ők az 1991-es Öböl-háborúban vetették be a típust, elsősorban légi előretolt repülésirányítóként. A kétüléses tengerészgyalogos Hornetek földi célpontokra vadásztak és irányították, segítették a körzetbe rendelt csapásmérő gépek személyzetét.

A VMFA(AW)-121 Green Knights század F/A-18D-je Kuvait felett

A tengerészgyalogságnál először az F-4 Phantom II-t váltották az F/A-18 Hornetek. Amikor kiderült, hogy a gépek többsége az együléses változat lesz, a Phantomok hátsó ülésében ülő fegyverrendszer-kezelők a bizonytalan jövőkép miatt tömegesen hagyták ott a tengerészgyalogságot. Akik mégis maradtak, egy-másfél évet földi beosztásban töltöttek, például egy tengerészgyalogos lövészzászlóaljnál előretolt repülésirányítóként. Az F/A-18D-re történt átképzés után fegyver- és szenzorrendszer kezelők lettek és a Hornetek hátsó ülésében repültek. Rossznyelvek szerint az F/A-18D létrehozását éppen a jó kapcsolatokkal rendelkező fegyverrendszer-kezelők harcolták ki, hogy beosztásuk megmaradjon. Akárhogy is történt, átképzésük után nem sok idejük maradt a tapasztalatszerzésre, mert miután 1990. augusztus elején Irak lerohanta Kuvaitot, a tengerészgyalogság heteken belül az Öbölbe telepített hét Hornet századot. Közülük egy F/A-18D-vel repült.

*

A tengerészgyalogság a bahreini Isza sejk légibázist „szállta meg” (amelyből az angol Sheik Isa után a tengerészgyalogosok révén hamarosan Shakey’s Pizza lett). A Hornetek mellett az Isza sejk lett az átmeneti otthona kétszázadnyi tengerészgyalogos A-6E Intrudernek, és egyszázadnyi, ugyancsak a Marines kötelékébe tartozó EA-6B Prowlernek is.

Miután elkezdődött a Sivatagi Vihar művelet, gyorsan kiderült, hogy alig jelent előnyt a kétüléses kialakítás. Az Intruderhez viszonyított rövid hatósugár amúgy is az F/A-18-asok gyengéje volt. Ez fokozottan igaz volt a kétüléses D-re, hiszen a hátsó fülke többszáz liter kerozin helyét foglalta el.

A kétfős személyzet együttműködésében is akadtak gondok, ami negatív hatással volt a feladat végrehajtására. Az együléses Horneteken repülő fiatal hajózók gyorsabban szereztek tapasztalatot, értek igazi harcászati repülőgép-vezetővé, mivel mindent egyedül végeztek, a repülőgép vezetését, a navigációt, a kommunikációt, a fegyverrendszer kezelését, a döntéshozatalt, vagy egy vészhelyzet megoldását, míg ugyanez a munkaterhelés a kétüléses D fedélzetén két ember között oszlott meg.

Az F/A-18D-k az eredetileg tervezett feladatkörben, a kismagasságú éjszakai bombázásban sem lehettek az elsők, egyszerűen azért, mert az éjszaka királyai ekkor még az Intruderek voltak, amelyek több fegyvert, messzebbre tudtak vinni. A Sivatagi Vihar volt egyébként az egyetlen olyan háború, amelyben a Marines egyszerre használta az A-6-ost és az F/A-18-ast.

Egy Sztrela 2 találata után ez a Hornet gond nélkül visszatért bahreini bázisára. A tengerészgyalogság másik harcászati típusa, az AV-8B Harrier nem élt volna túl egy ilyen találatot, a Hornet tervezésekor azonban azt is figyelembe vették, hogy a fúvócsövek messze a gép egyéb részei mögé nyúljanak. A fotót John Scanlan, a gép fegyver- és szenzorrendszer kezelője készítette. 

Ami viszont a kétfős személyzetnek köszönhetően (dupla szempár) a D változat specialitása lett, az a nagysebességű légi előretolt repülésirányítás volt. A Sidewinder rakétával, póttartályokkal és LAU-97-es nem irányított rakétákkal felszerelt gépek elsősorban Kuvait felett portyáztak és keresték a célokat. Ha találtak egyet, csapásmérőket hívtak és a támadást koordinálták a levegőből. A célt a LAU konténerből indított, becsapódáskor fehér füstöt gerjesztő rakétákkal jelölték meg. Ha kifogytak a rakéták, akkor maradt a régi módszer, szóban rávezetni a csapásmérőt a célra. Ez sem mindig bizonyult egyszerűnek, mert gyakran egy AWACS vagy egy másik kötelék is ugyanazon a frekvencián dolgozott így a csapásmérő és az előretolt repülésirányító gép személyzetének ebben a zűrzavarban kellett megtalálni a „közös hangot”.

A feladat nem volt veszélytelen, a kétüléses Hornetek közül többet is találat ért, amikor a kis magasságon repülő gépre rakétát indított az iraki légvédelem. Így járt az a Hornet is, amellyel elérhető csapásmérő híján gépágyús támadást hajtott végre a személyzet harckocsik és tüzérségi csoportosítás ellen. A felhúzást követően, hiába szórták az infracsapdákat, a Hornet egyik hajtóművét találat érte. A sérült gép egy hajtóművel visszatért a bázisra. Vajon az iraki katona mire gondolhatott azt látva, hogy a Hornet továbbrepül a találatot követően?

A kis magasságban tevékenykedő gépeket ért találat és a magas bevetésszám ellenére a Marines nem vesztett Hornetet a Sivatagi Viharban. A tengerészgyalogos F/A-18D-k ugyanúgy megállták a helyüket, mint az F/A-18A-k vagy C-k, de szinte semmi olyat nem tudtak, amit az együléses Hornetekkel ne lehetett volna végrehajtani.

* * *

Forrás:

Gulf Air War Debrief

Jay A. Stout: Hornets over Kuwait

Fotó: USMC