Így indult 2013 nyara

Ezt mi sem ússzuk meg – gondolhatta bárki, aki június elején az ausztriai áradásokról készült televíziós híradásokat látta, hiszen a Dunán lefolyó hatalmas vízmennyiség rekordméretű árvizet ígért Magyarországnak. Ennek megfelelően megkezdődött a felkészülés a védekezésre.

Árvíz-12.jpg

Teltek a napok és június 6-án jött el az a pillanat, amikor a központi operatív csoport úgy döntött, hogy bizonyos pontokon helikopteres beavatkozásra van szükség. Az áttelepülési parancsot követően, az esti órákban két Mi-8-as és két Mi-17-es helikopter szállt fel szolnoki bázisáról és az MH Pápa Bázisrepülőtér felé vette az irányt.

*

A szállítóhelikopter-vezetők kiképzésének szerves része a külső függesztésű teherrel való repülés. Mivel a honvédségnek törvényben előírt kötelezettsége van a katasztrófahelyzetekre vonatkozólag, ezt a fajta kiképzést egy általános felkészülés keretében folyamatosan szinten kell tartani.

De nem csak erre kell felkészülniük, hanem evakuálásra, mentésre, a megszokottól, például egy normál útvonalrepüléstől eltérő légi szállításra. Például amikor a személyzet a felszálláskor még nem tudja, hogy pontosan hova kell szállítania a homokzsákot, drótkötelet, a csapatok vagy egy adott település ellátmányát.

A Szállítóhelikopter Zászlóalj parancsnokának megvan az az önállósága, hogy az előírások keretein belül saját belátása szerint tartsa naprakészen a gépszemélyzeteket és közvetlen felkészülést rendeljen el a várható feladatokra.

Jelen esetben is ez történt. Először pontosították, hogy milyen jellegű feladatra számíthat a zászlóalj. Ezután beterveztek több olyan repülési váltást, ahol kifejezetten az árvízi feladatokat gyakorolták, azaz háromtonnás súlyokat emelve, kis kört repülve, korlátozott területre tették le azokat. Ezzel a felkészüléssel elérték, hogy a személyzetek friss gyakorlással tudják elkezdeni az éles repüléseket. Ezután nem maradt más, mint figyelemmel kísérni az eseményeket és várni az áttelepülési parancsra, amelyet a hadműveleti központon keresztül a bázisparancsnok adhat ki.

Műszaki részről szintén előtervezésre volt szükség, hogy a felmerülő igényeket hogyan szolgálja ki a műszaki állomány. Voltak tapasztalataik, hiszen a korábbi árvizek idején is kivették részüket a munkából.

„Az éles helyzet trenírozza legjobban az embert, és a legközelebbi esetnél már tudni fogja, hogy mit kell csinálni. Mindenki nagyon gyorsan reagált és nem volt olyan dolog, ami megfogta volna a felkészülést. A szállítóhelikopterek üzemeltetésében, a különleges feladatoknál, a VIP szállításnál, a lövészeteken, és a korábbi árvizeknél szerzett rutin most kamatozott.” - fogalmaz Takács Zsolt mérnök százados, a szállítóhelikopteresek műszaki parancsnoka, aki kiemeli, hogy rendkívül büszke az állományára, akik most is a maximumot nyújtották.

Árvíz-01.jpg

A műszakiak összeállították azt a települő készletet, amely a gépeknek az anyarepülőtértől távoli többhetes üzemeltetéséhez kell. Gondoskodtak a tartalék alkatrészekről, berendezésekről, kenőanyagokról, olajokról. Ezek a felszerelések részben teherautón, részben a helikopterek fedélzetén jutottak el Pápára.

A gépek üzemeltetéséhez szükséges személyi állomány és a települő készlet összeállítása után, a hajózókkal egyeztetve számot vetettek azzal is, hogy az árvíz, mint speciális feladat milyen további felszerelést igényel. A négy géphez elegendő kapron kötél, vízi mentéshez beülő, mentőmellények – mind-mind a helikopterek fedélzetére kerültek. Ezzel személyi-technikai szempontból a műszakiak részéről is menetkész lett minden.

A műszakiak a helikopterekkel települtek át. Az áttelepüléskor a feladat nagy része le volt tisztázva, már csak azt kellett pontosítani, hogy ki melyik géppel repül, mikor jelentkezik, mikor reggelizik, mikor van eligazítás és indítás. A műszakiak ehhez igazodva tervezték meg a saját feladataikat és a helikopterek előkészítését. Számukra órákkal korábban kezdődött a nap. Munkájukat a Gyöngyös Gábor mérnök százados vezette pápai Repülést Biztosító Század segítette.

Árvíz-13.jpg

Pápán készítik elő a 6215-ös Mi-8-ast. Egykor Szaddam Husszein seregét erősítette, most homokzsákokat cipelt Győrújfalunál.  

Egy rövid éjszaka után a gépek, a hajózók és a műszakiak a felkelő nappal indultak Győrújfaluhoz, ahol azonnal bekapcsolódtak az átázott és több helyen megcsúszott gát megerősítését célzó munkálatokba. A helyszínen ott voltak a harcihelikopter zászlóalj emberei is, akik kihelyezett repülésvezetőként dolgoztak. Az ő feladatuk az volt, hogy a vízügyes szakemberekkel koordinálva, meghatározzák a szállítóhelikopter pilóták számára, hogy pontosan hova kerüljenek a zsákok. Egész nap folyt a munka, és gyorsan egyértelmű lett, hogy ekkora igénybevétel mellett szükség lesz egy váltószemélyzetre.

Ez a fajta repülés az, ami a nagyfokú koncentráció miatt a leginkább kiveszi az emberből az energiát. A szabályzók szerint a gépszemélyzetek egy nap 14 órát dolgozhatnak, amiből legfeljebb 8 óra lehet a tiszta repült idő. Minősített esetekben a parancsnok engedélyezheti az eltérést, de a döntéshez tudnia kell, hogy milyen tapasztalatú személyzet milyen körülmények között milyen feladatokat repül.

Hogy ne kelljen mérlegelni és repülésbiztonsági kockázatot vállalni, az a döntés született, hogy két személyzet hajtja végre a feladatokat, hajnaltól napnyugtáig. A jelenlegi szabályzók olyan biztosítás mellett, ami a helyszínen rendelkezésre állt, nem tették lehetővé, hogy a honvédségi helikopterek éjszaka is szállítsák a zsákokat.

Árvíz-022.jpg

Azon a helikopteren, ahol a teherzár a gép törzsén belül van, a háromfős alap hajózószemélyzetet ki kellett egészíteni egy műszakival. Az ő feladata az volt, hogy amikor a helikopter a teher fölé befügg, és a kötelet a gép hasán lévő nyíláson benyújtják, beakasztja azt. Egy-egy forduló idejét nagyban megnyújtotta volna, ha a fedélzeti technikus - aki az ajtóban hasalva irányította a pilótát, hogy melyik súly fölé repüljön - az ajtóból hátramegy akasztani. A külső záras gépnél az ajtóban hasaló technikus diktált és a földiek akasztották a súlyt.

Árvíz-03.jpg

Három depót alakítottak ki, ahol a helikopterek felvehették a zsákokat. Amikor a gépek üresen visszaérkeztek a depó fölé, a szolnoki és pápai műszaki parancsnokok koordinálták a műveletet. Homok a homokzsákba, zsákok a nagy zsákba, kötél a zsákra és már vihette is a helikopter. A műszaki parancsnokok biztosították, hogy mindig legyen töltött zsák, egy másik műszaki kézjelekkel mutatta, hogy melyik lesz a következő súly. Sokszor hosszú, 20 méteres kötelekre is szükség volt, mert néhány helyre 25-30 méteres magasságból kellett beemelni a zsákot.

A vízszint gyorsan emelkedett, ezért minél több zsákot kellett minél gyorsabban kiszállítani a különböző pontokra, hogy a gátat megemeljék. Erre már csak a helikopter volt alkalmas, mert a teherautók és a kétéltű járművek már nem mehettek az átázott gátakra. A forgószárnyasok nemcsak a gát emeléséhez szállítottak zsákokat, hanem amikor azok már annyira átáztak, hogy elkezdtek csúszni, akkor a gátra merőleges bordás megtámasztásokat építettek a zsákokkal, illetve megerősítették a már meglévőket.

Azt, hogy milyen ütemben lehet végrehajtani a feladatokat, a gép kiszolgálása határozza meg. Amikor a hajózók látták, hogy üzemanyag töltés kell, rádión jelezték a műszakiaknak, hogy készüljenek. A Mi-8-as és Mi-17-es nyílt rendszerű töltése nem hajtható végre járó hajtóművek mellett, így a tankolás idejére le kellett állítani azokat, de a felkészüléssel értékes perceket lehetett megtakarítani.

Árvíz-02.jpg

A helikopteres műveletek elmaradhatatlan velejárója a forgószárny keltette erős szél. Ezzel számolni kell, mivel fokozott veszélyt rejthet. A gép az emberek fölé repül, és a gáton sok minden van: fóliák, teli és üres zsákok, ballasztok. A repülésvezetőknek az is a feladatuk, hogy minden ember tisztában legyen azzal, hogy mit csináljon, ha jön a helikopter. Amit biztosan elfúj a gép, azt el kell távolítani, a többit rögzíteni, hogy ott is maradjon.

„A hajózószemélyzetek teszik a dolgukat és a feladatra koncentrálnak, de az ember nem tud elszabadulni az érzelmeitől, akkor sem, amikor repül. Amikor felszállunk és látjuk az üres Győrújfalut, látjuk, hogy csúszik a gát, de látjuk a gáton dolgozó egyenruhásokat és közöttük a civileket is, nos, akkor érezni, hogy ez sikerülni fog, meg tudjuk csinálni.”

Kovács Krisztián őrnagy - Szállítóhelikopter Zászlóalj, MH 86. Szolnok Helikopter Bázis

Ez az intenzív munka péntektől vasárnapig tartott. Az árvíz dinamikusan vonult le. Amikor Győrújfalunál a vízügyi szakemberek megítélése szerint már nem volt kritikus a helyzet, a fennmaradó munkákra már kevesebb helikopter is elég volt. Ezért vasárnap két gép áttelepült Almásfüzitőre.

Árvíz-11.jpg

A gátak ott épek voltak, de mégis átszivárgott a víz, ezért a feladat felderítő repülés volt továbbá készenlét bármilyen munkálatokra, a védekezési szakasz parancsnokának alárendelve. Úgy kellett megválasztani a következő települési helyet, hogy ott bármikor gyorsan ki lehessen alakítani egy depót, ahova a zsákokat, homokot, kötelet le lehet szállítani. Olyan, a földön és levegőben egyaránt megközelíthető hely kellett, aminél nem állt fent az elöntés veszélye. A választás egy régóta nem használt, 300 x 600 méteres, két méter földdel betakart vörösiszap tározóra esett, amely közút közelében volt, ráadásul a vízszint felett 4-5 méter magasan.

Végül nem került sor a helikopterek alkalmazására, mivel a víz levonulásának dinamikája miatt gyorsan kiderült, hogy nagy baj nem lehet; ami víz kijött az nem veszélyeztetett semmit és senkit. Ezért ott csak órákig tartózkodtak és egy töltőautó kivételével más földi technika nem települt át.

Ahol viszont komoly szükség volt a helikopterekre, az Szigetmonostor volt. A személyzetek repülés közben kapták meg a szükséges adatokat. Szigetmonostor komoly szakmai kihívást tartogatott. Győrújfalu sem volt egyszerű, mert négy, esetenként öt helikoptert kellett egy viszonylag kis körön belül koordinálni, hogy egymás zavarása nélkül végezzék a munkát, de legalább nyílt terepen dolgozhattak.

Árvíz-18.jpg

Ezzel szemben Szigetmonostoron a település focipályáján kellett felvenni a súlyt. Egy olyan területről, amely körül magas fák, a közvilágítás oszlopai és padok (forgószárnyszél!) álltak, valamint rengeteg ember.

A rendőrök tisztán tartották a terepet a nézelődőktől, a katasztrófavédelem és a vízügy emberei pedig arról intézkedtek, hogy hova kerüljenek a zsákok. A szállítóhelikopteresek percekkel a leszállás után készen álltak, hogy elkezdjék a munkát.

A kis hely miatt itt csak két géppel dolgoztak. A felvétel és a lerakás helye között párszáz méter volt a távolság. A gát épségben volt, a víz inkább alatta szivárgott át és folyt Szigetmonostor és Horány felé. A külső súlyokból egy erdő közepére kellett gátat építeni a helikopterrel, mert más eszköz nem jutott be oda. Ehhez egy rést kellett nyitni az erdőben. Az erőfeszítést siker koronázta, sikerült megfogni a vizet és a település túlnyomó része elkerülte a kitelepítést.

Árvíz-07.jpg

A gátakon a szolnoki előretolt repülésirányítók is ott voltak.

A szigetmonostori munka kiszolgálását két sportrepülőtér is segítette azzal, hogy aládolgozott a katonáknak. Esztergomban több alkalommal is töltöttek a szállítóhelikopterek, annak ellenére, hogy a reptér nem volt valami rózsás állapotban; az északi oldalát már elárasztotta a víz. Dunakeszi pedig a forgószárnyasok átmeneti bázisául szolgált; egy század jellegű különítmény települt át a maga biztosító és támogató elemeivel, nagyjából 80 fővel.

Időközben elindult Szolnokról a hajózó és műszaki váltás, amely már a helikopterek dunakeszi fogadását biztosította. A további munkát ők végezték és ők vonultak délre.

Miután Szigetmonostor megmenekült, még egy napig adtak készenlétet Dunakeszin. Az újabb bázis Kalocsa lett, ahol 1990 óta nem volt katonai helikopteres aktivitás; a bázist akkor hagyta el a kivonuló szovjet hadsereg. Kalocsáról már csak készenlétet adtak és felderítő repüléseket folytattak. A műszakiaknak is csak a gépek kiszolgálása és előkészítése maradt.

Árvíz-10.jpg

Gyakorlatilag Mohácsig kísérték az árvizet, és felderítették a környéket, hogy hol van településre alkalmas terep. Településre azonban már nem volt szükség, a helyzetet már helikopteres beavatkozás nélkül is tudták kezelni a védekezés irányítói.

Az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis árvízhez települt állománya az intenzív egy hét alatt 192 felszállást, 500 súlyemelést és 101 repült órát teljesített és szolgált ki. Ahogy a vízügyesek mondták: egy helikopter kétezer ember munkáját volt képes kiváltani, azzal hogy rövid idő alatt nagy tömeget tudott mozgatni, ráadásul olyan helyre ahova más eszköz esetleg nem jut el. A helyszínek, ahol dolgoztak, nem bírtak volna el több gépet.

Hazatelepülés után a tapasztalatok egy feldolgozó rendszerbe kerültek. Ha van olyan tapasztalat, amely nem ütközik az érvényes repülési szabályzókkal, külön parancs nélkül kerül a zászlóalj kiképzési rendszerébe, bár a mostani árvíz után nem maradt ilyen. Ez annak köszönhető, hogy a szolnoki állományt az elmúlt bő egy évtized árvizei a Tiszán, a Dunán és a Hernádon már megtanították a feladatra.

Árvíz-14.jpg

A szolnoki műszakiak pápai kollégáikkal közösen dolgoztak a helikopterek napi kiszolgálásán és küzdötték le a váratlan nehézségeket.

Egy gyakorlatnak is van tétje, hiszen ott is minősítik az állományt, de az olyan éles helyzetben, mint például a vörösiszap-katasztrófa vagy egy árvíz, tudja az ember, hogy életet és vagyont menthet azzal, ha száz százalék felett teljesít. A résztvevők közül többek egybehangzó véleménye, hogy ez az a plusz, ami hihetetlenül ösztönző; ami miatt az ember az átlagosnál nagyobb erőbedobással végzi azt, ami a feladata és a hivatása.  

* * *

Fotó: Singer Éva / MH 86. Szolnok Helikopter Bázis