Volamus Pro Austria

Akadnak repülőgéptípusok, amelyek fejlesztése és alkalmazása ellenkező irányba haladt, mint azt tervezői eredetileg gondolták. Ilyen például az üzleti repülés világából jól ismert Learjet, amelyet a kudarcba fulladt svájci vadászbombázó, a P-16-os alapján fejlesztettek ki. Ha a katonai repülésben keresünk hasonló példát, akkor a Saab sugárhajtóműves kiképzőgépét említhetjük, amely valaha business-jetnek készült.

A terv nem jött be, azonban a svéd légierő érdeklődést mutatott a típus iránt és ezzel elindult a kiképzőgép szerény karrierje. A Flygvapnet végül 150 darabot rendszeresített, Sk60 jelöléssel kiképző, futár, felderítő és könnyű csapásmérő feladatokra. Mindössze egyetlen külföldi üzemeltetőnek sikerült eladni a típusból 40 darabot. Ez az üzemeltető nem más, mint Ausztria légiereje, az Österreichische Luftstreitkräfte, ahol J-105OE jelzéssel 1970 szeptemberében állt rendszerbe az első gép, az utolsó pedig 1972 novemberében.

Kismagasságú bevetésen a Vörös Charlie.

A gépeket tízes csoportokra osztották, a csoporton belül A-tól J-ig tartó színes betűjelet kaptak, és az egyes csoportokat a betűk színével különböztették meg, a beérkezés sorrendjében sárga, vörös, zöld, kék színnel.

A felsőszárnyas, T-vezérsíkos elrendezésű J-105-ös mindössze 10,5 méter hosszú, szárnyainak fesztávolsága 9,5 méter. Maximális felszállósúlya 5700 kg, maximális sebessége 940 km/óra. A gépbe tankolható 2050 liter kerozinnal gazdaságos üzemmódon, kis magasságon 70 perc, 6500 méteren 1 óra 40 perc repülés tervezhető.

Az Sk 60-astól eltérően a J-105-ösökben az erősebb General Electric J85-GE-17B-k dolgoznak.

A személyzet a Saab által gyártott, egymás mellett elhelyezett katapultüléseken ül, de a 105-ös átalakítható négyülésessé is. Ekkor a katapultülések helyére normál üléseket helyeznek, továbbá az első ülések mögé még kettőt. Így a gép a pilótán kívül három utast szállíthat. Sajnos az osztrák 105-ösök történetéhez tartozik az is, hogy az eddig lezuhant tizenkét gép személyzetéből tizenhárman vesztették életüket, és mindössze hatan élték túl a katapultálást, közülük négyen különböző mértékű sérülésekkel.

A J-105-ösök napi alkalmazási területe az alap- és haladó jetkiképzés, a légvédelem számára végrehajtott célrepülés, VIP szállítás, valamint bemutató repülés a szinte minden nagyobb európai repülőnapon látható látványos festésű, tigrismintás géppel. Hosszú évekkel ezelőtt bemutató kötelékek is repülték a típust Ausztriában. 1975-ben és 1976-ban a Silver Bird nevű formáció használta a J-105-ösöket, de inkább a Karo As kötelék volt ismert, amely 1975-től 1984-ig használta a 105-öst. Azóta Ausztriában is rájöttek, hogy egy géppel is lehet eredményesen képviselni egy légierőt, és annak nem kell a legdrágábban üzemeltethető típusnak lennie.

A tigriscsíkos bemutatógép az 1997-es kecskeméti repülőnapon.

A kilencvenes évek elejéig a J-105-ös a szárny alá függesztett Vinten kamerakonténerrel az osztrák légierő felderítő repülőgépeként is funkcionált. A konténer egy előrenéző és két-két oldalra- illetve lefelé néző kamerát tartalmazott. Ezt a képességet már nem használják, és a felderítő repülések 1995 óta nem szerepelnek a kiképzési tematikában.

A délszláv háború idején Ausztria J-105-ösei tizenkét darab nem irányított, 75 mm-es rakétával járőröztek a szlovén-osztrák határ mellett. Napjainkban a 490 literes póttartályokon kívül a Matra SA-10 Aden Mk4-es típusú, 30 mm-es gépágyúkonténereket függesztik a J-105-ösökre, egyenként 150 darab lőszerrel. Ausztria légterét elsősorban a Eurofighter Typhoon-ok védik, de a jó öreg Saab-ok is adnak készültséget, igaz fedélzeti lokátor híján csak reggel 8 órától napnyugtáig. Riasztás esetén hét percen belül kell felszállniuk. A készültségbe állított szubszonikus típus feladata a kissebességű légijárművek – légcsavaros kisgépek, helikopterek – elfogása, azonosítása.

A jetkiképző század otthona a Linz-Hörsching nemzetközi repülőtér, amelynek a kelet-nyugati tájolású futópályától délre eső katonai szektora 1967 óta Walter Vogler főhadnagy nevét viseli. A gépek ugyanarról a pályáról üzemelnek, mint a repülőtér északi felét használó közforgalmi repülés.

A jetkiképző század a három hangár közül a középsőt foglalja el. A fedett helyen történő tárolásnak köszönhetően a gépek kitűnő állapotban vannak.

A nyomok a Tigerstaffelhez vezetnek…

Tigriscsíkok és relíkviák a századépületben.

A századnál az átlagéletkor meglehetősen fiatal, hiszen az itt repülő tisztek pályafutásuk elején tartanak. A J-105-ös kiképzésre azok a pilóták kerülnek, akik a légcsavaros-gázturbinás Pilatus PC-7-esen már teljesítették a kiképzés második fázisát, azaz túl vannak a nappali és éjszakai útvonalrepüléseken, a teljes műszeres kiképzésen, géppárban kísérőként hibátlanul repültek, valamint a műrepülő kiképzést is befejezték. Kiképzésük harmadik fázisa egyben belépő a sugárhajtású katonai repülés világába.

A század oktatótermének egy részlete.

A jet-alapkiképzés 60 óra elméletet, 52 felszállást és 46 repült órát tartalmaz. A január első felében kezdődő típustanfolyam nagyjából 1 hónapig tart 55 óra elmélettel, majd február elejétől április végéig 27 felszállásból 25 óra repüléssel. Ez tartalmazza a közepes- és kismagasságú útvonalrepüléseket is. Ez utóbbi esetében 150 méteres magasságig süllyedhetnek. A következő feladat a PC-7-esen már gyakorolt műszeres eljárások újbóli gyakorlása immár a J-105-össel. Ehhez mindössze 3 órára kell újra a tanterembe ülni, majd 13 felszállás és 11 óra repült idő alatt gyakorolni a műszeres indulási és érkezési eljárásokat és az útvonal-navigációt. Ezzel nagyjából 1 hónap alatt végeznek a pilóták. Az alapkiképzés utolsó része a kötelékrepülés, amelyre 10 órát terveznek 12 felszállásból és 2 óra elmélettel ugyancsak egyhónapos időtartamban. Június végétől kezdődhet az alap-harckiképzés, amely 5-6 hetet igényel 7 óra elmélettel, közben egy hónap nyári szünettel. A harckiképzés jelentős része az elfogások gyakorlása, amelyre 15 felszállásból 12 óra repült idő van tervezve, majd a maradék 2 felszállás és másfél óra repidő a gépágyú-konténerekkel végrehajtott, földi célok elleni lövészetre megy el.

Egy sorban az erő. Gépágyúkonténerek a linzi hangárban.

Ideális esetben tehát augusztus végére van egy a típusra már kiképzett, de hadra fogható (combat ready) minősítést még nem kapott J-105-ös állomány. Ahhoz, hogy ezt a minősítést megkaphassák, a negyedik fázis, ha úgy tetszik, a haladó jetkiképzés sikeres elvégzése kell, ami természetesen további repülésekkel jár. A harmadik fázis után azonnal induló negyedikben, az őszi hónapok a kötelékezéssel és a különböző manőverek gyakorlásával telnek. Decemberben 2-1 elleni gyakorló légiharc következik, majd egy kis év végi pihenő. A január első felétől nagyjából húsvétig tartó időszakot továbbra is a 2-1 elleni légiharc teszi ki. Rövid szünet után 1 hónapig a 2-2 elleni légiharcot gyakorolják.

A fiatal vadászpilóták ezután kaphatják meg a hadrafogható minősítést. A Saab kétülésesén repülő hajózóknak azonban nélkülözniük kell a lokátort és a digitális pilótafülkét. Az analóg műszereket két készlet VHF rádió, továbbá transzponder, VOR/ILS, DME, ADF és az utóbbi időkben egy GPS egészíti ki. Szó volt ugyan arról, hogy kb. 20 gépet felújítanak és glass-cockpittal látnak el, de ebből úgy tűnik nem lesz semmi.

Hagyományos műszerek és kézre álló botkormányok a 105-ös kabinjában.

Bár a kezdeti tapogatózások a majdani váltótípus irányába már megtörténtek, egyelőre az sem biztos, hogy az immár negyven éves kor küszöbén álló 105-ösök meddig maradnak rendszerben. Azonban amíg szükség van rájuk, addig ugyanúgy óvják őket, mint a többi technikát. Ügyelnek rá, hogy az öreg kiképzőgéppel repülő századnak se legyen a kívülálló számára adófizetői pénzből finanszírozott repülőklub jellege. Az osztrák J-105-ös pilóták 120 óra/fő éves repült idővel számolhatnak, ez alatt oktatnak és fegyveres készültségi szolgálatot látnak el a gépekkel.

„Volamus Pro Austria”

* * *

Fotó: Szórád Tamás    

Légifotó: Bundesheer/www.tigerstaffel.at

Címkék: ausztria