Air Base

2016.aug.24.
Írta: szórád tamás

Puma Air Rally - Tíz évvel ezelőtt

A Magyar Királyi Honvéd Légierő 101. Vadászrepülő Osztálya, a legendás Pumák emléke előtt tisztelgő találkozót és emlékrepülést 2005-ben rendezték meg először. A második, 2006-os rendezvény májusi időpontját elmosta az árvíz, ezért a szervezők új időpont, augusztus utolsó hétvégéje mellett döntöttek. A résztvevők 25-én, péntek délután gyülekeztek a budaörsi repülőtéren, hogy a megnyitót követően áttelepüljenek a Pécs-Pogány repülőtérre. 

par0602.jpg

Hegedűs "Gege" Ernő alezredes, a Puma Egyesület elnöke megnyitó beszédet mond a budaörsi repülőtér körépületének teraszán. Sajnos Gege a következő év szeptemberében elhunyt. 2009-ben hunyt el a középen álló, a repülők körében is jól ismert László atya, aki maga is gyakran ült egy An-2-es kormánya mögé. 

par0603.jpg

A körépület előtt a veteránok, Szentiványi János, Frankó Endre, Michna György, Micskey Miklós, Pintér Gyula valamint az Öreg Puma, Heppes Aladár fia hallgatják a megnyitót.  

par0604.jpg

Talabos Gábor eligazítást tart. A gépeket utazósebességük szerint rendezték kötelékekbe.

par0605.jpg

A rallyn résztvevő legnagyobb gép a BN-2 es volt, fedélzetén utaztak a veteránok. 

par0606.jpg

A Budaörs-Pécs útvonal egy részét zárt felhőzet felett tették meg a gépek, így ez a Zlin 42-es is. 

par0607.jpg

Amerikai felségjellel díszített magyar Cessna 172-es.

par0608.jpg

Pécs felé közeledve szakadozik a felhőzet.

par0609.jpg

Zajlik az élet Pécs-Pogányon, a 2006-os rally bázisrepülőterén. 

par0610.jpg

A felújított épület előtt a rally első érkezői parkolnak, egy Cessna 177-es és egy Diamond DA-42-es.

par0611.jpg

Augusztus 26. Szombat reggeli megnyitó Zlin 142-esekkel és egy Jak-52-essel. 

par0613.jpg

A felszállást követően Vásárosdombó, Buzogány Lajos zászlós nyughelye volt az első fordulópont, majd Nemesvid temetője, Hoy Tibor szakaszvezető nyughelye következett. Gege ajándékot küldött azoknak, akik a címére visszajuttatták a virágra kötött szalagokat.

par0614.jpg

Nemesvid után Körmend következett, ahol Bejczy József főhadnagy emlékére dobtak virágot a kötelékek vezérgépei. A körmendi fordulópontot leszállás követte a szombathelyi repülőtéren. A Zlin 42 és Zlin 142 alkotta géppár a szombathelyi leszálló irányon repül. 

par0615.jpg

Gege eligazítást tart a repülőtéri emlékmű koszorúzását követően. Szombathelyről felszállva Káld érintésével a Pumák egyik volt reptere, Kenyeri felé repültek a tisztelgő kötelékek. Káld fölött Nyemecz János hadnagy és vitéz Molnár László hadnagy emlékére dobtak virágot.

par0616.jpg

Éppen Szombathelyen volt látogatóban a rendőrök Kék Madara.

par0617.jpg

A szombathelyi sportrepülők startkocsija akkoriban egy öreg Csepel volt, amely a csörlőköteleket húzza ki a startra. 

par0620.jpg

Csend és nyugalom Pápán, az egyetlen forgalom a rally köteléke. Ha ma készülne a kép, parkoló C-17-eseket, hangárkomplexumot és egy új irányítótornyot látnánk. 

par0619.jpg

A HA-VEX hegedűművész pilótája szépen tartja a pozíciót. A kötelék a Bakony felett közelít a Veszprém melletti volt Puma reptér felé.  

par0621.jpg

Áthúzás az elnéptelenedett szentkirályszabadjai repülőtér felett. Két éve múlt, hogy a helikopterek Szolnokra költöztek.

par0622.jpg

A felhőárnyék foltozta Balaton felett a keleti blokk repiparának egyik legszebb gépe, egy Zlin 142-es repül. 

par0623.jpg

2006-ban messze volt még a kőröshegyi völgyhíd befejezése. A Balaton átrepülése után Tab következett, és a tisztelgés Kovács Sándor hadnagy nyughelye felett.  

par0624.jpg

Kitérő a laktanya fölé a taszári áthúzás előtt. Az épületek között szépen felújított gépek állnak; MiG-21-esek - egyik a Cápeti - és egy Szu-22-es.

par0625.jpg

Taszár, előttünk a fekete beton. 

par0626.jpg

Esti hangárbuli - avatással egybekötve. Az első tenyerest Michna György adja. 

par0627.jpg

Szépen sorban jönnek a fiatalok is és megadják, ami ilyenkor jár. A közelben már ott cirkál Németh Zoltán, hátán legendás permetezője, tele jóféle nedűvel. A többi maradjon meg a résztvevők emlékezetében...

par0628.jpg

Gépünk, a Körömi Csücsör vezette Cessna 172-es, amelyből a légifotók készültek. Tankolás után irány Budaörs. Vasárnapra sajnos elromlott az idő nálunk is és Ausztriában is, ezért meghiúsult az eredeti terv, hogy egy szűkített kötelék Szombathely, Wiener Neustadt, majd Linz érintésével elrepüljön a Pumák utolsó, raffeldingi repülőterére.  

* * *

Fotó: Szórád Tamás

Címkék: megemlékezés

Otthon és a tengerentúlon

Az Air Base blog olvasói több cikkben is nyomon követhették Jónás József nem mindennapi történetét. A Magyar Honvédség egykori hadnagyából előbb az amerikai hadsereg sorkatonája lett, műszakiként a CH-47D Chinook helikopteren dolgozott és szolgált Irakban. Kitartásának és néhány segítő szándékú embernek köszönhetően később sikerült átkerülnie a légierőhöz és megvalósítania azt, amit eredetileg itthon szeretett volna: vadászpilóta lett.

jj-01.jpg

Eredményeire való tekintettel megválaszthatta, hogy milyen típuson akar repülni. A szárazföldi múlttal is rendelkező pilóta az A-10-est választotta. Első beosztása a 23. vadászezredhez, a legendás Flying Tigershez szólította, amelynek cápafogas gépei tavaly Magyarországon is jártak. A-10-es pilótaként harcolt Afganisztánban, majd tapasztalatait megosztotta a kecskeméti és szolnoki hajózókkal és előretolt repülésirányítókkal. Második beosztásában oktató lett a T-38C Talon típuson, a légierő Sheppard bázisán, Texasban. A magyar-amerikai pilóta történetét néhány év kihagyás után innen folytatjuk.

Egy kicsit menjünk vissza az időben. Amikor legutóbb beszéltünk, első szolgálati időszakod végén jártál az A-10-es századodnál. Mennyi időt töltöttél ennél századnál és hány órát repültél ott?

- Pár hónap híján három évet töltöttem az első beosztásomban. Általában ennyi időt tölt el egy tiszt egy helyen. Szép lett volna, de nem sikerült az ezer órát átugorni ennyi idő alatt, nagyjából 900 órával álltam odébb.

Egyértelmű volt, hogy a második beosztás oktatói lesz?

- Ez sok mindentől függ, általában időzítés kérdése.  A légierőnek megvannak az igényei. Amikor rajtad a sor, hogy odébb kell állni, és a légierőnek éppen sok A-10-es beosztást kell betöltenie, akkor jut is, marad is a jó helyekből. Ha viszont éppen tele van az ezred olyan tisztekkel, akiknek beosztást kell váltani, akkor az ezred javasolhat különböző beosztásokat, de a végső szó a személyzeti parancsnokságot illeti. Attól is függ, hogy a karrierjében hol és milyen sikerrel halad a tiszt, mert a hosszú távú magas beosztásokhoz, bizonyos helyeken különböző pozíciókat be kell töltenie az embernek. 

jj07.jpg

T-38C Talon

Milyen szempontok döntik el, hogy az oktatói beosztásban a haladó képzésre használt T-38-ason vagy az alapfokú képzés légcsavaros T-6-osán oktatsz majd?

- Manapság ez nagyon egyszerű. Ha vadász az ember, akkor kevés kivételtől eltekintve T-38-ason fog oktatni. Vadászpilóta hiány van és a légierő nem engedheti meg magának, hogy azt a kevés vadászt ne T-38-asra tegye. Kivételek a magasabb beosztásokkal járnak, de azért néha találkozik az ember fura karrierekkel is. 

Hogy néz ki egy már harci tapasztalattal rendelkező pilóta oktatói átképzése? 

- Az oktatói képzés ugyanaz a tapasztalt pilóták esetében, mint a FAIP-eknek (First Assignment Instructor Pilot - olyan pilóta, aki rögtön a repülőkiképzés után első beosztásként kapja az oktatói beosztást). Mindenkinek lehetősége van arra, hogy rövidítést kérjen a különböző fázisokban. Ha az “oktató oktatók” is úgy ítélik meg, mehet az ellenőrző repülésekre. Általában a tapasztalt pilóták kicsit kevesebb feladattal is elboldogulhatnak, de ez nem mindig ilyen egyértelmű. Először el kell sajátítani a feladatokat, manővereket és aztán jöhet az oktatás. Így minden fázis – egyszerű és bonyolult időjárási feltételek, kötelékrepülés, alacsony magasságú útvonalak, stb. – két részre van osztva és persze nagyrészt a hátsó ülésben ül az ember. Aki A-10-esről jön, annak ezt bizony szokni kell. Én sem ültem hátsó ülésben évekig. Attól tartottam, hogy a sebesség kicsit gyorsabb lesz, mint a jó öreg Hawgon, de aztán erre is ráérez az ember egy-két feladat után.

Oktatóként hogyan teltek a napjaitok?

- Ha már elkezdtük a repülést azzal az osztállyal, amelyik a mi rajunkhoz volt rendelve, akkor általában napi két feladatot repültünk a növendékekkel. A nap a reggeli eligazítással és a vészhelyzeti előadással kezdődött. Ez bizony egy igen stresszes dolog a növendékeknek, de sokat tanulnak belőle a rendszerekről és arról, hogy miként kezeljék a meghibásodásokat, pláne ha nincs ott az oktató. 

A közös reggeli eligazítás után, az oktatók repelőtti eligazítást tartanak egyénileg a saját feladatukra vagy a köteléküknek. Amint a fókusz az aznapi feladatokra terelődik, előkerülnek a botokra szerelt makettek. Ezután repülés és a reputáni eligazítás következik, ami alatt a növendékek szorgosan jegyzetelnek és kérdeznek.

jj08.jpg

A Talon első fülkéje, ahol a növendékek izzadnak.

Azután elő a következő növendékkel – repelőtti, repülés, reputáni. Utána a növendékek általában az osztályteremben élesítik a tudományukat, az oktatók meg írják az értékeléseket, előkészítik a következő feladatokat, tervtáblát készítenek, stb.. Ha van lehetőség vagy szükség van rá egy másik rajnál, akkor mehet a harmadik feladat. De ahhoz, hogy egy kiképző ezred működjön, nem csak repülni kell. Általában minden reptéren van egy pilóta is a toronyban. Ő a SOF (Supervisor of Flying). A kiképző ezrednél pedig még egy csoport vagy egység is van, az RSU (Runway Supervisor Unit). Ez a csoport két oktatóból és két-három növendékből áll. Feladatuk hasonló, mint Magyarországon a leszállás irányító volt, bár a feladatuk összetettebb. Azután ott van még a rengeteg papírmunka, mivel minden növendék életét dokumentálni kell. Erre jönnek az állandó változások a tervtáblában - időjárás, a növendékek teljesítménye vagy a gépekkel van néha valami meghibásodás. A rajba beosztott oktatók bizony tizenkét órát kenik minden nap. Ha a légierő nem írná elő a tizenkét óra pihenést, akkor szerintem simán rabszolga módra menne a hajtás.

A fiatalok hány százaléka morzsolódik le a kiképzésnek ebben a fázisában?

- Mire a T-38-ashoz érkeznek, már nem nagy a lemorzsolódás.  Előfordul néha, de igazából a T-6-oson kell az oktatóknak eldöntenie, hogy lehet-e belőlük valami, ha “nagyok lesznek”. A legnagyobb különbség a sebesség és a rengeteg kötelékrepülés. A legszigorúbb kiválogatás után csak néhány olyan növendék marad, aki nem bírja az iramot. Ha ez előfordul, akkor az oktatók mindent megtesznek, hogy segítsenek, mert akkorra már sok időbe és erőforrásba került a növendék képzése. Pontos százalékot nem tudnék mondani a lemorzsolódásra ebben a fázisban, de szerintem tíz százalék alatt van.

Mennyi ideig tart az oktatói beosztás?

- Az oktatói beosztás szintén három évig tart az oktatói kiképzés után.  Néha rájön még egy-két hónap, mert a következő beosztás nincs mindig pontosan időzítve. Az én esetemben pár hónappal kevesebb lett, mert a légierő be akarta tölteni az összes lehetséges helyet az A-10-es kiképző században és éppen kevés volt a tapasztalt A-10-es hajózó. Ezért helyeztek át hamarabb.

jj-03.jpg

"Fini flight" vagyis az utolsó repülés a századnál. Az esemény ünneplésébe a feleség is besegít.

A már harci tapasztalattal is rendelkező pilótáknak milyen további tapasztalatot ad egy oktatói beosztás?

- Az oktatás valahol művészet, növendéke válogatja, hogy kinél minek van hatása. Teljesen más elgondolást kíván, mint egy harci század. A repülési tapasztalat mellett vezetői beosztásokkal gazdagodhat egy tiszt. Ami kimondottan hasznos, az a különböző repülőgéptípusokról és közösségekből érkező tisztekkel való közös munka és eszmecsere. Minden környezetnek megvan a maga mentalitása és a tapasztalt pilóták magukkal hozzák a beidegződéseiket. 

A Sheppard légierő bázis és a T-38 Talon után, mint A-10-es pilóta automatikusan kerültél ismét erre típusra vagy szóba jöhetett más beosztás, más típus is?

- Az én esetemben szóba se jött más.  Az én rendfokozatomban és életkoromban, nincs habzsi-dőzsi az A-10-es emberekben.  A légierő igénye és az én igényem szerencsére egybevágott, A-10-es beosztást kaptam. Volt idő, amikor a pilóták közül sokan több típust is repültek. Ma már típusból, és kapacitásból is kevesebb van. Ha valakibe a légierő belefektette a kiképzést, annak gyümölcsét vissza is szeretné látni, tehát a légierő most szüretel rajtam.

jj09.jpg

A kihagyás után mennyit kellett repülnöd az A-10-esen, hogy ismét hadra fogható legyél?

- Az én esetemben, a három év kihagyás után egy kéthónapos átképzés elég volt.  Amikor az átképző századnál jelentkeztem, az utolsó A-10-es feladat időpontja döntötte el a kurzus idejét.

Mennyire volt nehéz visszaállni egy kiképző század gondolkodásmódjáról egy első vonalbeli századéra?

- Nem csak a jó pap tanul holtig, hanem a vadászpilóta is. Kellett egy pár hónap mire vissza tudtam emlékezni a harcászati alkalmazás árnyalataira.

jj05.jpg

Dél-Koreában szolgálsz. Az újabb beosztásnál szóba jöhet az egyéni igény?

- Ha az ember jó kapcsolatban van a parancsnokával, akkor megkérdezik, hogy mi a terve hosszú távon, de az első a légierő igénye. Nem is vártam mást, mert nem sok A-10-es század van, és Koreában mindenki megfordul egyszer. Most rajtam volt a sor. Ha mégis nagyon elkeseredtem volna, akkor csak a tükörbe kellett volna néznem reggel, és az egyenruha láttán rögtön kitaláltam volna, hogy miért is viselem. De már kíváncsi is voltam, hogy mi az a nagy felhajtás a koreai repülés körül. 

Mi a legnagyobb különbség egy otthoni beosztás és egy tengerentúli beosztás között?

- Az attól függ, hogy a világ melyik részén szolgál az ember. Az ázsiai kultúrák nagyon különböznek az amerikai felfogástól. Nem csak katonai értelemben. Komoly múltjuk, történelmük van, épp úgy, mint az európai országoknak. Évszázados nézeteltérések ütik fel a fejüket. A katonai életmód itt mást jelent, mint az Államokban. A kiképzési rendszer is más, ami a közös munkát nehezíti, de együtt kell dolgoznunk, mert Dél-Korea védelmét közösen látjuk el. Ami minket különösen érint, az a légtér túlzsúfoltsága, a kiképzésre használható légterek és lőterek korlátolt használhatósága és a nyelvi problémák.  A koreai fél angolja nem rossz, de a mi koreai tudásunk korlátozott. Ha valaha eljössz Dél-Koreába és bérelsz egy autót, rögtön látod, hogy mennyire nincsenek meghatva az emberek a szabályoktól. Ez bizony a légiközlekedésre is áttevődik. A döntéshozatal is más procedúra szerint megy, mint egy nyugati országban. Nem jobb vagy rosszabb, csak más és ezt néha nehéz megérteni. 

jj-02.jpg

Műszakiakkal és a Dallas Cowboys hölgytagjaival az A-10-es sokat bíró szárnyán.

A mostani beosztásod után milyen lehetőségeid lesznek? Maradnál az A-10-esen?

- Már csak pár hónapom van itt, néhány hét múlva talán meg is jön a döntés, hogy merre lesz az előre. A sorállományban eltöltött idővel együtt tizenöt év szolgálatom van. Már az A-10-esen is oktató vagyok, de nem olyan régen. Szeretnék, mint oktató, egy kicsit több időt tölteni a típuson, hogy még több tapasztalatom legyen. Az A-10-esről a hírekben sokat lehet olvasni az utóbbi időben. Anyagiakra hivatkozva a légierő le akarta állítani a teljes gépállományt, de talán én meg az öreg Hawg kiszolgálunk még pár szép évet.

jj06.jpg

Felszáll a Dél-Koreában állomásozó 51. ezred A-10-es géppárja. Az ezred a csendes-óceáni parancsnokság alá tartozik.

Az A-10-esen kívül milyen típussal repülnél még szívesen?

- A T-38-ast nagyon szerettem. Ha valaha vissza kellene menni oktatni, attól nem lennék elkeseredve. Nemrég olvastam a hírekben, hogy a légierő kipróbálta az OV-10-est az ISIS elleni harcban. Ha válogatást tartanának a típusra, biztos feltenném a kezem. Én már régimódi maradok. Most úgy érzem, hogy olyan szinten vagyok az A-10-esen, hogy a finomításokkal és az apró részletekkel tudok törődni. Ha más típusra kerülnék, nem kéne elölről kezdeni, de amíg megszoknám, nem ugyanazon a szinten dolgoznék.  

* * *

Fotó: Jónás-archív, USAF

Az Aeromagazin 2016. júliusi számában megjelent cikkem másodközlése.

A honi háború múzeuma - Karlovac

Zágrábtól nagyjából 50 kilométerre, Karlovacnál (Károlyváros) kell letérnünk az autópályáról, hogy azután a Splitbe vezető 1-es úton néhány kilométert autózva elérjük Horvátország 1991-95-ös függetlenségi vagy honi háborújának múzeumát Karlovac Turanj nevű külvárosában.

karlovac-00.jpg

Turanj az elmúlt évszázadokban egyfajta előretolt helyőrségként fontos szerepet töltött be a város védelmében. Az első, fából készült őrtornyot 1582-ben emelték a Korana folyó hídjától nem messze egy magaslaton. Nagyjából ott, ahol most a múzeum áll. Bár Turanj szerepe folyamatosan csökkent az évszázadok során, a honi háborúban ismét felértékelődött: itt sikerült megállítani a szerb előrenyomulást. Erre tábla emlékeztet a múzeum bejáratánál.

A különleges gyűjtemény gerincét a negyvenes-ötvenes években gyártott harcjárművek és tüzérségi eszközök valamint a honi háború idején katonai célokra átalakított, páncélvédelemmel és fegyverzettel ellátott civil járművek alkotják. A légierőt a MiG-21-es képviseli. Sétánkat itt kezdjük.

karlovac-07.jpg

A magasba emelt MiG-21-es az 1992-ben megalakult horvát légierő 21. századának gépe volt, az északi országrész védelmében vetették be.

karlovac-22.jpg

Ennyi maradt Zoran Marjanovic százados MiG-21bisz gépéből, amely a jugoszláv légierő 117. ezredénél repült. 1991. november 9-én a Bihac (ma Bosznia-Hercegovina) közelében lévő Zeljava légibázisról szállt fel azzal a feladattal, hogy Saborsko falut támadja. Saborsko védői légvédelmi gépágyúval lőtték le a gépet.

karlovac-20.jpg

A MiG-21-es előtt állították ki a Strasko elnevezésű járművet, amely nem más, mint egy páncélozott és felfegyverzett GTR 75A traktor. A rijekai Torpedo nevű üzem 17 darabot gyártott, különböző fegyverzettel.

karlovac-05.jpg

A Strasko négy főt szállíthatott és két fő kezelőt igényelt – egyikük vezetett, társa a géppuskát kezelte. A szállított katonák azután szálltak ki, hogy a jármű az elejére szerelt tolólappal leküzdötte az akadályt.   

karlovac-02.jpg

Zágrábban a Zastava 640-es kisteherautó felhasználásával hozták létre 1991 szeptemberében a Sokol nevű, négytonnás páncélozott szállító járművet, amely 10 főt szállíthatott. A Sokolból összesen három készült, a képen az 1-es látható.

karlovac-03.jpg

A Sokolhoz hasonló, de jóval nagyobb a Sveti Juraj nevű jármű, egy páncélozással ellátott Tatra 138-as teherautó. Legfeljebb 30 katonát vagy 10 fő, hordágyon fekvő sebesültet szállíthatott.

karlovac-04.jpg

A Sveti Jurajból mindössze egy készült 1991 augusztusában. Szeptembertől decemberig használták, azután megrongálódott. Oldalát megannyi golyó és repesz lyuggatta ki.

karlovac-01.jpg

A gyűjtemény egyetlen olyan gumikerekes darabja, amely nem egy civil jármű átalakításából született, a BRDM-2 páncélozott felderítő jármű.

karlovac-06.jpg

Páncéltörő ágyúk a második világháborúból. Balra a szovjet 76 mm-es M1942 ZISz-3 látható, jobbra két brit 57 mm-es M1Mk2. Utóbbit hatfontos gyorstüzelőnek is nevezték.

karlovac-08.jpg

94 mm-es brit légvédelmi ágyú, szintén a második világháború idejéből. Páncélozott célok ellen is kitűnően bevált, akárcsak a német 88-asok ötven évvel korábban. 

karlovac-10.jpg

203 mm-es amerikai M115-ös tarack. Jóval a második világháború előtt kezdték gyártani.

karlovac-21.jpg

A szovjet hadiipar 1937-től tíz évig gyártotta a 152 mm-es ML-20-as ágyútarackot.

karlovac-13.jpg

A második világháborús M18 Hellcat, az ötvenes évek elején került a jugoszláv hadsereghez és egészen a kilencvenes évek elejéig tartalékban volt. Fő fegyvere a 76 mm-es ágyú volt, a jármű személyzetét öt fő alkotta. Szűken voltak, az biztos.

karlovac-16.jpg

M18-asból kettő is látható a múzeumban, a járművek egyes részleteikben különböznek.

karlovac-14.jpg

Az amerikai polgárháború tábornokáról, "Stonewall" Jacksonról elnevezett M36 General Jacksont 90 mm-es ágyúval látták el. A második világháború után Jugoszláviába került járművekben ugyanolyan dízelmotorra cserélték az erőforrást, mint ami a T-55-ösben is volt.

karlovac-15.jpg

A lőszer túlnyomó részét a torony hátuljából kilógó tárolóban, a töltőkezelő számára könnyen elérhető helyen tartották. 

karlovac-17.jpg

A második világháború egyik harckocsi-ikonja az amerikai M4A3 Sherman. A többi világháborús harcjárműhöz hasonlóan az ötvenes évek elején került a jugoszláv hadsereghez. Ágyúját tekintve a "76-osok klubjába" tartozik.

karlovac-19.jpg

A 105 mm-es ágyúval és két géppuskával rendelkező T-55-ösök valamikor a hetvenes évek elején Csehszlovákiából érkeztek Jugoszláviába. 

karlovac-18.jpg

A többi járműhöz hasonlóan a T-55-ösön is felújították a festést.  

karlovac-12.jpg

Felújítás alatt a gyűjtemény egyik érdekes darabja, a PT-76-os úszó harckocsi alvázából kialakított GSP-55 kétéltű szállítójármű. A jármű csak az egyik oldalra tudta lehajtani a hátán lévő pontont. Két GSP egymás mellé kötve, pontonját jobbra-balra kihajtva, nehéz technikát is szállíthatott a vízi átkelések során. A járművek a ponton részét képező felhajtható rámpán oldalról álltak fel a két GSP-re.  

karlovac-11.jpg

A két vízsugár meghajtás 6 km/ó sebességet biztosított a vízen.

karlovac-27.jpg

Domovinskog rata - a honi háború

karlovac-23.jpg

Az 1991-95-ös időszak történéseit tájékoztató táblák mutatják be, külön-külön a horvát területen és a szűkebb környezetben, Karlovac környékén lezajlott eseményeket. A táblák egyik fele horvát, a másik angol nyelven olvasható.

karlovac-09.jpg

A múzeum területén álló romos épületek egyike. Valaha az osztrák hadsereg használta. A képen balra látható fák a Korana folyó partján állnak. 

karlovac-24.jpg

A horvát katonák körében egykor "Hotel California" néven ismert épületen komoly munka zajlik. Múzeum lesz, amelyben helyet kap a honi háborút részletesen bemutató állandó kiállítás is. A szabadtéri kiállítási terület természetesen megmarad. 

karlovac-26.jpg

A múzeum melletti házak felújítása, átépítése révén lassan eltűnnek a falakról a háború nyomai.

karlovac-25.jpg

* * *

Fotó: Szórád Tamás

A Mókusok új ruhája

as350-zold-01.jpg

Ma délelőtt elbúcsúztak sárga színüktől a honvédség AS350B Ecureuil helikopterei. A gépek átfestését a kecskeméti Légijármű Javító emberei kapták feladatul, akik a gyári előírások figyelembevételével dolgozták ki a technológiát, majd az engedélyezés után elvégezték az előkészítést, a festést és a feliratok elhelyezését. A szolnoki műszakiak a festés miatt szükségessé vált szerelési munkákat végezték el. A munkát a súlymérés és a súlypont meghatározása zárja, az aktuális adatok bekerülnek a helikopterek légiüzemeltetési utasításába és a gépek ezután ismét szolgálatba állhatnak. 

as350-zold-02.jpg

A 101-es festésének nagy részével végeztek a szakemberek, egy-egy kisebb felület maradt hátra. Mint például a hajtóműteret takaró lemez éle, amelyre a festés előtt maszkolószalag kerül. Az üzemeltetési feliratok felfestése előtt még hagynak időt, hogy száradjon a festék.

as350-zold-04.jpg

Ecsettel pótolják, ha valahova esetleg nem jutott a szórópisztolyból kifújt festékszemcsékből.

as350-zold-05.jpg

Apró korrekció a faroklégcsavar veszélyességére figyelmeztető feliraton.

as350-festes-01.jpg

Fóliázva, takarva. maszkolva, a felület előkészítve - kezdődik a 102-es festése.

* * *

Fotó: Szórád Tamás

A repülőműszakiak AS350-es típusátképzésével és a helikopterek üzemeltetésével külön cikk foglalkozik majd.

Randevú Gretchennél

A pápai Nehéz Légiszállító Ezred (HAW) egyik C-17-ese volt az első magyar felségjelű repülőgép, amellyel légi utántöltést hajtottak végre. Az eseményre 2009-ben került sor és a HAW pilótái azóta is rendszeresen alkalmazzák és gyakorolják ezt a módszert.

aar15.jpg

A helyszín az MH Pápa Bázisrepülőtér, azon belül a 12 nemzetet tömörítő Nehéz Légiszállító Ezred épülete. Az eligazító helyiség asztala körül két amerikai, egy lengyel, egy norvég, egy holland és egy svéd pilóta valamint egy ugyancsak holland loadmaster foglal helyet. Kezdődik az esti repülés előtti eligazítás, amelyet az amerikai oktatópilóta vezet.

Felvázolja a feladatot, ami 19.30-as felszállással átrepülés lesz Németország fölé, ahol C-17-esünk az amerikai légierő KC-135-ösével találkozik és a pilóták a légi utántöltést gyakorolják. Közel két órát repülünk majd szorosan a mildenhalli 100. légi utántöltő ezred Nagy-Britanniából érkező tankere mögött, majd 23 óra után érkezünk vissza Pápára. Pápán éppen csak annyi időre állunk meg, hogy kiszállhassunk, mert a feladat másik része éjszakai kismagasságú repülés valamint fel- és leszállások végrehajtása lesz éjjellátó szemüveg (NVG) használatával. Ezen a feladaton a pilótafülke mind a négy ülése foglalt lesz, nem maradhatunk a fedélzeten.

aar01.jpg

Az eligazítás felvezetése után mindegyik pilóta külön-külön briefinget tart légi utántöltésről, NVG-vel való repülésről, kismagasságú repülésről, meteorológiáról, és a vészhelyzetekről. Az ötvenperces eligazítás után nem sokkal a személyzet kisbusza indul a 02-es oldalszámú géphez, amellyel két nappal korábban magyar váltást szállítottak Afganisztánba.

aar02.jpg

Amint a személyzet gépre száll, felmennek a pilótafülkébe és kisvártatva már indul is a jobb futógondola elé beépített segédhajtómű (APU). Amíg kollégái a szükséges előkészületeket végzik a fülkében, az egyik pilóta elkezdi a gép körbejárását. Az APU fülsiketítő zaja mellett az óramutató járásával megegyezően halad a C-17-es körül. Szemrevételezi az orrfutót, kiveszi belőle a földi biztosítékokat, majd hátrafelé haladva végignézi a törzset és bemászik a főfutómű gondolájába. Egy percre eltűnik a hatalmas kerekek között, aztán felbukkan. A vizuális ellenőrzésből nem maradnak ki a hajtóművek, a szárnymechanizáció, a külső fények, a műszeradók és a gyorszáras fedelek sem.

aar04.jpg

Mivel hat pilóta vesz részt a feladaton, egyszerre mehet a pilótafülke előkészítése és a külső ellenőrzés, a körbejárás.

aar03.jpg

A tehertér szintjén lévő fülkéjében készül a loadmaster is, bár sok dolga most nincs, a tehertér üres. A hajtóművek indításakor ő figyel majd a gép körül. 

A pilótafülke bal első ülésében a svéd pilóta ül, a másodpilótáéban a norvég. Ők hajtják végre a felszállást és az útvonalrepülés jelentős részét. Az indítást követő ellenőrzések után elindulunk, hívójelünk Bartok 98. Felszálló irányunk a rövid gurulással elérhető 16-os pálya. Még megvárjuk, amíg az ellentétes, 34-es irányból felszáll egy kisgép, azután a torony engedélyét követően a pályára fordulunk. Megvan a felszállási engedély is, a svéd pilóta lassan előretolja a négy gázkart, és ahogy a C-17-es megmozdul, teljesen előretolja azokat. A felszállás után bal fordulóval állunk nyugati irányra. Az irányítás 28 000 lábra (8400 méter) adja az emelkedést. A felhőkön átemelkedve az erősen tűző nappal szembe repülünk Németország felé.

*

A parancsnok-pilóták a C-17-es kiképzőközpontban, az Oklahoma állambeli Altus légierő bázison kapják a kiképzést a légi utántöltésre. Az elméleti kurzus után nagyjából tíz szimulátor-gyakorlat következik, majd öt tényleges repülés nappali és éjszakai utántöltéssel. Az így megszerzett jogosítást a parancsnok-pilótáknak 30 naponta kell megújítani. Az oktatói jogosítással bíró pilóták esetében megengedőbb a rendszer, nekik a repült óráiktól függően elég 45-60 naponta a tankerre kapcsolódni. A legtapasztaltabb oktatópilóták a jogosításukat a töltést követő 60 nap múlva egy szimulátoros töltéssel majd újabb 60 nap múlva ismét egy tényleges töltéssel tarthatják érvényben. A gyakorlásra szánt időt igyekeznek jól kihasználni, ezért egy-egy repülésen 4-6 pilóta vesz részt.

aar07.jpg

Emelkedő bal forduló a felszállás után.

A zsúfolt német légtérben sokkal kisebb a mozgástér, mint például az Egyesült Államokban. A számunkra kijelölt légtér alja 10 000 lábon (3000 méter), teteje 24 500 lábon (7400 méter) van. Ebbe a légtérbe van illesztve a Gretchen Low elnevezésű töltőpálya, amelyen repülve a tanker és hozzákapcsolt C-17-esünk egy nyolcperces, 35 mérföldes (63 km) egyenes lerepülése után háromperces, 180 fokos bal fordulót hajt végre és az ellentétes irányon lerepül újabb 35 mérföldet. Ismét 180 fokos fordulót hajtanak végre és újra az első egyenesen repülnek. A két egyenest 10 mérföld (18 km) választja el egymástól. Az egyenesek és a fordulók kezdőpontjának pontos koordinátáit a hajózók számára kiadott tájékoztató kiadvány (AIP) tartalmazza.

A töltőpályát is magába foglaló légtérben C-17-esünk először egy kiindulási pontra repül, majd a töltőpályára besorolás pontja következik. Itt már másodpercekben számolják a pontosságot, ugyanakkor kell érkezni, mint a tanker. Minden hat másodperces késés, közel egy mérföld lemaradást jelent a tanker mögött. Ha pontos az érkezés, a tanker egy mérföldre (1,8 km) lesz a C-17-es előtt.

aar08.jpg

A zárt felhőzet feletti éles ellenfényben a sasszemű hajózók észreveszik a Quid 60 hívójelű tankert. Jobbra felettünk van, egyelőre egy pontnak látszik, de a pontból KC-135-ös lesz és gyorsan közeledik. Amikor a szélvédő feletti szemöldökablak felett jobbról balra átvillan, látszik, hogy a töltőcső még felemelt helyzetben van a farokrész alatt.

aar09.jpg

Időközben a svéd pilótát a holland váltotta a bal ülésben, a norvég hajózót pedig az oktató a jobb ülésben. A holland pilóta kezei a botkormányon és a gázkarokon vannak és előrehajolva tartja szem előtt a KC-135-öst. Egy meglehetősen vadászos manőverrel, bal bedöntéssel igyekszik mögé kerülni. Ez sikerül is, mert a tanker ismét felbukkan a jobb oldali szemöldökablakban, immár leengedett töltőcsővel. Gyors fordulóváltás és a tanker most már előttünk van, így pilótánknak sem kell annyira előrehajolnia. Az egész manőver-sorozatot az oktató a jobb ülésből tartja szemmel.

aar10.jpg

Most az a dolgunk, hogy behelyezkedjünk a tanker mögé egy mérföldes (1,8 km) távolságban. Ha több tanker repül kötelékben, akkor ez az érték két mérföldre (3,6 km) nő. Ha nem lenne meg a vizuális kapcsolat, például felhőzet miatt, nem folytathatnánk a közelítést az egy mérföldön túl, ki kellene emelkedni a felhőből. Ez most nem fenyeget, a felhőzet mélyen a 21 000 láb (6300 méter) töltési magasság alatt van. A töltési magasságot a két gép súlyán kívül a forgalom határozza meg, a C-17-es 27 000 lábig (8100 m) stabilan tölthető. A KC-135-ös a müncheni irányítás frekvenciáján van, az irányítókkal a tanker pilótája beszél, a C-17-es pilótája vele kommunikál.

Az egy mérföldes elkülönítéshez 1000 láb (300 méter) függőleges elkülönítés tartozik. Amikor a C-17-es a tankerhez viszonyított 10-20 csomós (18-36 km/h) sebességtöbblete révén lassan kezdi lefaragni a távolságot, a magasságkülönbség egytized mérföldenként száz lábbal (30 méter) csökken, egészen addig, amíg gépünk kapcsolódás előtti pozícióba ér a KC-135-ös mögött mindössze 50 lábbal (15 méter). A tanker nemcsak, hogy leengedett töltőcsővel vár minket, a töltőkezelő kiengedte a teleszkópos részt is.

aar11.jpg

A tanker általában robottal repül, tartja a sebességet és a magasságot, bár gyakorlás céljából a tankerpilóták olykor maguk vezetik a gépet. Amikor a két repülőgép ilyen közel kerül egymáshoz, a C-17-es orr-része körüli áramlás megemelni a tanker farokrészét és lenyomja a C-17-es orrát. A tanker robotpilótája korrigál, de ha a szállítógép túl gyorsan érkezik és a tankerre gyakorolt emelőerő túl hirtelen növekszik, a robot lekapcsol és a tankerpilóta távolodásra ad utasítást. Fontos tehát a folyamatos, de kis sebességkülönbséggel végrehajtott lassú közelítés. E jelenség miatt a tankerpilótáknak külön jogosításuk van a nehéz kategóriájú gépek – C-5, C-17, B-52 – töltésére.

A sebesség 265 csomó (480 km/h), ellenőrző lista és a rendszerek rendben, a töltőkezelő kapcsolódási pozícióba enged bennünket. Egy kis gáz, közelítünk, a töltőcső karnyújtásnyira van a szemöldökablak előtt. A csövet irányító V-beállítású felületekre a mildenhalli alakulat jelzését (100. ARW) festették. A teleszkópos részen különböző színű sávok vannak, ezekből látható, hogy a cső a megfelelő hosszban van kiengedve.

aar13.jpg

Szétválás után ismét közelítünk a fordulóban lévő tankerhez.

A cső vége eltűnik a fejünk felett, a töltőkezelő bevezeti a fogadónyílásba, egy koppanás és csatlakozik a C-17-eshez. Aki utazott már utasszállító repülőgépen, bizonyára emlékszik, hogy a felszállás után a futóművek behúzásakor koppanás hallatszott. Nos, a csatlakozás hangja is éppen olyan.

A KC-135-ös hasán végighúzódó sárga sáv jelöli a középvonalat, a törzs első felén pedig két, színes lámpákból álló fénysor jelzi, hogy jó helyen vagyunk-e. A bal oldali le-fel, a jobb oldali előre-hátra jelzést ad, szükség szerint. A mozgástér szűk, előre-hátra mindössze 12 láb (3,6 m), ezen belül kell lennünk. A fénysor és a KC-135-ös hasa kitölti a szélvédőnket, a szárnyak a két-két nagy átmérőjű CFM56-os hajtóművel messze oldalra nyúlnak. Néhány KC-135-ös szárnyvége alatt a hajlékonycsöves-kosaras utántöltő rendszer konténere van. A miénkről ez hiányzik, tankerünk csak a merevcsöves töltésre képes. Jól látszik a lehajtott töltőcső alatti ablaka mögött hasaló töltőkezelő is. Folyamatosan rázkódunk, részben az orr-rész körüli áramlás, részben a tanker hajtóműveiből kiáramló gáz miatt.

aar14.jpg

Öt percig tartjuk a pozíciót. Tényleges üzemanyag-áttöltésre nem kerül sor, de nincs is rá szükség, a csatlakozás gyakorlása a lényeg. A KC-135-ös szivattyúja percenként 7000 font (3100 kg) üzemanyagot képes átpumpálni a C-17-esbe. Egy normál töltés általában 10-15 percig tart. A tényleges töltés annyi érdekességet mindenképpen tartogat, hogy az egyre könnyebb tanker gyorsulna, az egyre nehezebb szállítógép pedig lassulna. Erre is oda kell figyelni és korrigálni kell; megfelelő gyakorlattal, jó gázkar-beállítással szépen lehet tartani a pozíciót a tanker mögött.

A HAW C-17-es pilótái nemcsak KC-135-össel gyakorolnak. Az amerikai légierő KC-10-esei csak ritkán állnak rendelkezésre, többnyire a vadászokat szolgálják ki, de európai megfelelőjük, a holland légierő KDC-10-esei elérhetőek és a HAW pilótái velük is gyakorolnak. A KDC nagyobb mozgásteret ad a gép mögött és valamivel gyorsabb áttöltésre képes.

aar16.jpg

A töltőcső szó szerint karnyújtásnyira van a szemöldökablak előtt. Az apró fényforrás a töltőnyílást világítja majd meg a rövidesen beálló sötétségben.

Lassan letelik az első öt perc és szétválunk. Szétváláskor a töltőkezelő visszahúzza a töltőcső teleszkópját és gyorsan felemeli a csövet. A tanker csak két perce távolodik el és újra közelítünk. A szemöldökablak előtt ismét ott repül a töltőcső és megtörténik a következő csatlakozás.

Az elkövetkező 1 óra 45 percben ezt a manőversorozatot – közelítés, csatlakozás, együtt repülés, szétválás - gyakorolják a pilóták, akik váltják egymást a bal ülésben. Ami egy idő után feltűnik, hogy még mindig világos van, pedig 21 óra régen elmúlt már, a földön besötétedett. Aztán lassan fent is gyengül a fény, először arany majd vörös árnyalatba burkolva a tanker hasát.

Olyan észrevétlenül dőlünk fordulóba, hogy az irányváltást csak a Hold felbukkanásából látni és abból, hogy a maradék napfény végigsimítja a KC-135-öst. A szürkületben láthatóvá válnak a tanker fényei: a vezérsík tetején lévő erős fényű lámpa, amely a C-17-es elejét világítja, a töltőcsőbe épített, közvetlenül a töltőnyílást világító fényforrás, és a két belső hajtómű pilonján elhelyezett lámpák, amelyek a szárnytő alsó felületére vetnek fehér fényt.

aar17.jpg

Egy óra alatt teljesen besötétedik. A C-17-es fülkéjében ekkor már csak a szélvédő, az ülések és a pilóták sziluettjét látni, egyébként csak a négy nagyméretű kijelző látszik és az, ahogy a műszerfal, a fej feletti panel és az ülések közötti pult zöld háttérfénye kirajzolja a gombok, kapcsolók és kezelőszervek logikus elrendezését. A tankerből a fényeken kívül már csak akkor látszik valami, ha éppen a horizont vékony fénycsíkja kerül elé. Amíg nappal a tanker egy-egy része – pl. hajtóművek, antennák elhelyezkedése – is jó viszonyítási pont, addig éjszaka nehezebb a relatív mozgást felbecsülni, leginkább a fényekre kell hagyatkozni, és a megközelítés is sokkal lassabb. A kapcsolódás előtti pozícióból a kapcsolódásiba eljutni egy percig is eltart, a másodpercenként 30 centiméteres közelítéssel. Ha a pilóták NVG-vel repülnek, a tanker mögött egy mérfölddel leveszik; csatlakozás és együttrepülés közben nem viselik azt. 

aar18.jpg

Ennyi látszik a tankerből éjszaka. A legerősebb fény a vezérsík tetején van, a C-17-es orr-részét világítja.

Valamivel 22 óra után leválunk a KC-135-ösről, immár utoljára és a tanker egy jobb fordulóval elindul vissza, a RAF Mildenhall légibázisra. A horizont elé érve kirajzolódik klasszikus, négy hajtóműves formája azután eltűnik nyugati irányban. Mi keletre tartunk, egyórás repülés vár ránk Pápáig. A látvány különösen szép, a holdfénynek köszönhetően a felhők ezüstszürke színben játszanak a fekete ég alatt. Ebben a környezetben száguldunk Pápa felé 33 000 lábon (9900 méter). Az egyik pilóta NVG-vel ellátott sisakban jön a fülkébe, készülődik a következő feladatra; a készülék zöld fénykorongot rajzol a szeme köré.

Süllyedés közben átrepülünk egy-egy nagyobb felhőn, hosszú másodperceket töltve bennük. Ennek is megvan a maga hangulata; amíg a felhőben vagyunk, a felváltva működő fehér és piros villogók erős fénye egy-egy pillanatra beragyogja a felhő belsejét, ugyanakkor visszaverődve tompa fehér és piros fénnyel világítja meg a sötét pilótafülkét. A felhőből kiérve ismét a holdfény és a szürke felhőzet következik, majd újra felhőzés, fehér és piros villogás, végül felhőalap alá érünk. Alattunk elszórtan a dunántúli települések fényei látszanak, aztán egy jobb fordulóval a leszállóirányra fordulunk.

aar21.jpg

Pápán nemcsak a futópálya fényei ragyognak, messziről látszik a kivilágított hangárkomplexum is, a HAW új otthona. Becsúszik alánk a pálya, földet érünk és rövid kigurulás után intenzív fékezés következik a hajtóművekkel.

Az előtéren egy másik C-17-es áll, fényszóró mellett cserélnek rajta kerekeket a műszakiak. Megállunk a gép mellett, de a pilóták nem állítják le a hajtóműveket. Kiszállunk és ők pár perc múlva már gurulnak a pályára és eltűnnek a sötétben, hogy azután nagyjából két órát a Balaton-felvidék felett töltsenek kismagasságú NVG-repüléssel, illetve az éjjellátóval végrehajtott le- és felszállásokkal. Az azonban, már egy másik történet.

aar20.jpg

* * *

Fotó: Szórád Tamás

Az Aeromagazin 2016. júliusi számában megjelent cikkem másodközlése.

Figyelő szemek a zóna szélén

Az EBESZ megfigyelők számára szervezett júniusi repülőbázis látogatás egyik mozzanata a zónában zajló tevékenység, a Gripenek kiszolgálásának, indításának, kigurulásának és fogadásának megtekintése volt, ráadásnak egy bemutatórepülést is megnézhettek.

juliet-02.jpg

Elindul a zónából az idei Tiger Meet alkalmából díszfestéssel ellátott 40-es oldalszámú Gripen, amely a bemutató repülésre száll fel.

juliet-03.jpg

A 38-as mechanikusai a gép orrára és az árnyékba húzódva, a törzs alatti póttartályra támaszkodva figyelik a 40-es indulását.

juliet-05.jpg

A 39-es fülkéjében ülő műszaki egy hibaelhárítást követő hajtóművezés miatt viseli a sárgászöld hajtóművező sisakot, kollégája a szívócsatornában mélyül el.

juliet-06.jpg

A hajózók megérkeznek a zónába. Ők ketten lesznek a készültségi pilóták, akik a RENEGADE bemutató An-26-osát földre kényszerítik majd.

juliet-07.jpg

Sisak a létrára akasztva. Nincs kapkodás, a program első része a bemutató repülés, csak utána indulnak a Gripenek a RENEGADE elfogására.

juliet-08.jpg

Műszaki és hajózó megbeszélése az orrnál. 

juliet-09.jpg

Közben a bázis felett zajlik a bemutató repülés, az egyik forduló íve a zóna fölé vezet. A kacsaszárny nyomott helyzetben van, a forduló íve kiegyenesedik.

juliet-10.jpg

A műszakiak a előkészített gépek előtt csoportosulnak. Ezúttal népes közönség előtt végezték feladataikat. 

juliet-11.jpg

A zóna szélén álló gyorsbeavatkozó kocsijukból a tűzoltók figyelik az eseményeket.

juliet-12.jpg

Beszáll a 35-ös pilótája. Ez a gép lesz az egyik, amely a RENEGADE bemutató során a készültséget szimulálja.

juliet-13.jpg

A 38-asnak jutott a másik készültségi gép szerepe, pilótája az indítás előtti előkészületeket végzi. A műszaki már elvette a létrát, a kabintető zárása után indul majd a segédhajtómű.

juliet-14.jpg

Nyitott futós átstartolás után, a zóna mögött gyorsít a 40-es. A főfutó gondola ajtaja mindjárt a helyére zárul.

juliet-15.jpg

Egyelőre csak a segédhajtómű jár a 35-ösön.

juliet-16.jpg

Pilóta és műszaki keze egyaránt a magasban, indul a hajtómű!

juliet-18.jpg

Miközben a Gripenek indítanak, mögöttük elemelkedik a RENEGADE bemutató eltérített gépe, az An-26-os.

juliet-19.jpg

Egy hangos gázadás és a műszakiak pillantásától kísérve elindul a 35-ös Gripen.

juliet-20.jpg

Kifordított orrfutó, belépett oldalkormány. A zónából a guruló aszfaltjára fordul a 38-as és a 35-ös mögött a pálya felé gurul.

juliet-21.jpg

A műszakiak közül néhányan elindulnak vissza az épületükbe. Kora délután van, ideje megreggelizni!

juliet-22.jpg

Ismét a zónában áll a demót repült 40-es.

juliet-23.jpg

Talán a kiképzési repülésre vontatták ki, talán csak tartalék volt, mindenesetre a 43-as kétülésest visszatolják a hangárba.

* * *

Fotó: Szórád Tamás

Renegade!

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) 26 részt vevő államának képviselői ötnapos magyarországi látogatásuk során - a 2011. évi Bécsi Dokumentum előírásai alapján - repülőbázis látogatáson vettek részt. A látogatás része volt egy RENEGADE bemutató.

1606-04-16.jpg

A légvédelmi rendszerek 2001. szeptember 11-e óta másképpen tekintenek az eltérített repülőgépekre. A szeptember 11-én történt események hatására, a terrorcselekmény céljából eltérített repülőgépek elleni tevékenységre a NATO kialakította a RENEGADE műveleti koncepciót. A tagállamok nemzeti sajátosságaiknak megfelelő RENEGADE műveleti rendszereket dolgoztak ki; a döntéshozatal nemzeti hatáskörben van.

A művelet akkor kezdődik, amikor egy polgári repülőgép megkapja a RENEGADE minősítést, vagyis levegőben van, terrorcselekmény céljából térítették el és minden kétséget kizárólag fegyverként kívánják használni, és addig tart, amíg a terroristák elállnak szándékuktól illetve a készültségi erők megakadályozták a repülőgép fegyverként történő alkalmazását. A cél a terrorcselekmény, a gépeltérítők által tervezett pusztítás megakadályozása, elsődlegesen a légijármű földre kényszerítése révén. Egy ilyen földre kényszerítés és a földi eljárás szimulációját láthattuk a kecskeméti repülőbázison június 30-án.

1606-04-01.jpg

A készültségi Gripenek egyike köröz a RENEGADE szerepére kijelölt An-26-os felett. 

1606-04-02.jpg

Földet érés előtt. A földön fegyveresek várják a gépet.

1606-04-03.jpg

Talán ez az egyetlen mozzanat, amely ugyanígy történik normál esetben is; az idegen gépet felvezető kocsi vezeti az állóhelyre.

1606-04-04.jpg

A Gripenek addig maradnak az immár földön álló repülőgép felett, amíg az leállítja a hajtóműveit. Azután a földi fegyveres szolgálat veszi át a terepet.  

1606-04-15.jpg

Megérkeznek a tűzoltók is. Ők rendelkeznek sugárzásmérővel és a mérgező vegyi anyagok kimutatására alkalmas műszerekkel.

1606-04-05.jpg

Egyikük vegyivédelmi öltözékben vizsgálja át a gépet. 

1606-04-06.jpg

Minden rendben - legalábbis ebből a szempontból. Jöhetnek a többiek.

1606-04-07.jpg

Közben a háttérben leszállnak az elfogás és földre kényszerítés szimulációját végrehajtó vadászgépek.

1606-04-08.jpg

Még egy utolsó külső ellenőrzés, mielőtt elkezdődik a földi akció.

1606-04-09.jpg

A fegyveres szolgálat előtt feltárul az eltérített gép belseje. 

1606-04-10.jpg

 A fedélzetről két gépeltérítőt kell leparancsolni.

1606-04-11.jpg

Az elfogott gépeltérítőket először a gép oldalához támasztják, majd megbilincselik őket.

1606-04-12.jpg

A bilincselés után személyi motozás következik.

1606-04-13.jpg

A két gépeltérítő fejére csuklya kerül és a terepjárókkal elszállítják őket. 

1606-04-14.jpg

Immár biztonságban az eltérített gép. Végződhetett volna rosszabbul is.

Az EBESZ megfigyelők nem először láttak ilyen bemutatót Kecskeméten, 2006-ban és 2009-ben egy katonai repülőgép (defektor) személyzetével szemben alkalmazott eljárást mutattak be nekik.

* * *

Fotó: Szórád Tamás

Elfogás tizenkétezer méteren

Április 30-án, valamivel dél előtt a British Airways Dubajból London felé tartó Boeing 777-ese a rádiókapcsolat felvétele nélkül közelített a magyar légtérhez. Miután a légiforgalmi irányító szolgálat sikertelenül próbálta felvenni a kapcsolatot a géppel, értesítette a Magyar Honvédség Légi Vezetési és Irányítási Központját, végül a határ után két Gripen fogadta a tripla hetest.

comloss-24.jpg

Amióta Magyarország része a NATO légvédelmi rendszerének, a készültségi vadászgépek riasztásának elrendelése a NATO légi műveleti központjából történik, akár éles, akár gyakorló riasztásról van szó, bár ez utóbbit bizonyos esetekben delegálhatják a magyar fél felé. Ez a központ 2014 nyara óta a spanyolországi Torrejonban van.

Ha egy repülőgéppel nincs rádiókapcsolat (Comloss – Communication Loss), a Légi Vezetési és Irányítási Központ váltásparancsnoka a HungaroControltól érkező információ alapján értesíti a torrejoni központot. A készültségi gépek riasztásáról az ottani váltásparancsnok dönt, és döntéséről azonnal tájékoztatják a Magyar Honvédséget. Nagyon fontos a gyors kommunikáció mert, ahogy telnek a másodpercek, a 800-900 km/óra sebességgel haladó repülőgépek gyorsan közelednek. 

A honvédség ezután már saját rendszerében intézkedik. Értesítik a kecskeméti harcálláspontot, ahonnan megtörténik a készültség riasztása. Így volt ez április 30-án is. A készültségi géppár egyik pilótája éppen egy repülésbiztonsági dokumentációt készített elő, amikor telefonon értesítették, hogy egy Comloss gép közeledik a határhoz, várhatóan riasztásra kerül sor.

*

- Az, hogy van egy Comloss gép, még nem rendkívüli, ilyen gép sok van. Ezért úgy voltam vele, hogy meglátjuk mi lesz. Szóltam a kísérőmnek, hogy készüljön, mert esélyes a felszállás. Pillantok múlva megszólalt a sziréna és telefonon is tájékoztattak. A sziréna hangjából egyébként tudni, hogy gyakorló vagy éles riasztás történik – emlékezett vissza a riasztás pillanataira az április 30-án készültséget adó és az elfogást végrehajtó egyik pilóta.

- Van egyfajta stressz, ha az ember készültséget ad. Az ember arra van kihegyezve, hogy lesz valami. Például, ha a telefon megszólal a készültségben, az nem olyan mintha a századnál, vagy az irodámban szólal meg. Aznap is úgy voltam vele, hogy bármelyik pillanatban lehet éles riasztás. Ráhangolódik az ember, felkészíti magát, és arra készül, hogy segítsen. Például ha le kell vezetni egy gépet, amelyik olyan helyzettel küzd, amelyet külső segítség nélkül nem tud megoldani.

Reggel a készültségben megbeszéljük az összes lehetőséget, és hogy mit csinálunk, ha valakinek problémája van. Ez egy részletekbe menő briefing, hogy ne legyen kérdés a levegőben, akár nagygépre, akár földközeli kisgépre megyünk. Ez a nap is így kezdődött.

Felszalad az ember pulzusa, amikor riasztáskor a gépbe ül, aztán nagy levegő, nyugalom, és a feladatra koncentrál. Ilyenkor még benne van dologban a lefújás lehetősége. A Comloss gép a határhoz közeledik, olyankor frekvenciát váltanak és bejelentkeznek, tehát addig is változhat a dolog, helyreállhat a rádiókapcsolat, amíg kifutunk a géphez. Persze éles riasztásról van szó, aminek vannak fokozatai és az ember érzi, hogy ebből felszállás lesz. Kifutunk a géphez, bekötjük magunkat, indítjuk a segédhajtóművet, ami elektromos energiával látja el a Gripent. Ezt a Baltikumban is sokat gyakoroltuk, mert ott szinte biztos volt a felszállás.

Az emberben ott van, hogy három dolog történhetett a Comloss géppel. Az egyik, hogy nem figyeltek a pilóták és elfelejtettek bejelentkezni. A másik, hogy bár többszörösen túl vannak biztosítva a rendszerek, lehet olyan műszaki meghibásodás-sorozat, ami nemcsak a rádiót érinti, hanem annál komolyabb.  A harmadik az eltérítés, aminek azért minimális az esélye.

A gépben ülve várakoztunk, hátha helyreáll a kapcsolat, de nem így történt. Ilyenkor mi már rádiókapcsolatban vagyunk a harcállásponttal, amely kiadta a parancsot az indításra. Indítás után az ember mindent elrendez maga körül, én is felcsatoltam magamra a térdblokkot, mert most már biztos volt, hogy felszállunk.

comloss-22.jpg

Készültségi Gripen (illusztráció).

Így is lett. Az ellentétes pályairány miatt a felszállás után azonnal visszafordultunk, és ráálltunk a román határhoz vezető irányra. Először Flight Level 300-ra (30 ezer láb, 9000 méter) kaptunk engedélyt, hogy addig emelkedjünk. A vadászirányító nem kért hangsebesség feletti repülést, mert nem volt értelme, így 0,9 Mach-hal mentem. Már ezzel a tempóval is több mint 2000 km/órával közeledtünk egymás felé. Úgy voltam vele, hogy a román határon fogjuk meg a gépet, ami Flight Level 400-on (40 ezer láb, 12 ezer méter) repült. Meglepően nagy volt a forgalom ahhoz képest, hogy szombat volt. Sok gépet láttunk a lokátoron és vizuálisan is, mert húzták a kondenzcsíkokat.

A lokátoron tudom, hogy a sok közül melyik gépről van szó, mert a gépnek van egy négyjegyű kódja (squawk), amit a válaszjeladója sugároz. Ezt a kódot kiválasztva a sok piros jel között ott lesz egy zöld és arra figyelek. Rá tudok nézni az adott gépre és máris mindent tudok róla. Ráadásul a Head-Up Display-en megjelenik egy jel, hogy hol lesz a gép. Ez nagy segítség. Amíg a MiG-29-esen repültünk, azt hittük, hogy a világ legtökéletesebb gépén repülünk. Igen, a világ legszebben repülő gépén repültünk, most meg az egyik legokosabbján.

comloss-20.jpg

Így látszott a Gripen fedélzetéről a kecses ívben hajló szárnyakkal, rádiócsendben haladó Boeing 777-es. 

Köztünk és a Comloss gép között gyorsan fogyott a távolság. A román határra nem futottunk rá, mert a vadászirányító nagyon ügyesen egy olyan manőverre utasított, hogy FL 400-ra egy 360 fokos fordulóval emelkedjek. Mire végrehajtottam már ott volt a közelemben a 777-es és csak rá kellett fordulni.

Azon a magasságon nem olyan virgonc a Gripen sem, odafigyeléssel kell manőverezni, mert el lehet veszíteni a sebességet. A kísérőm jelentette, hogy pozícióban van, és ekkor balról a gép mellé repültem. Szinte az összes ablakon be volt húzva a függöny, így az utasok sem látszottak.

Rádión elmondtam minden adatot, amit tudtam: típus, lajstromjel, sebesség, irány, stb.. Tudni kell, hogy ha én nem is, de a rendszer feltételezi, hogy miután régóta nem jelentkezett be, egy eltérített gépről van szó. Ezért küldtek fel. Azt kérték, hogy ellenőrizzem a pilótafülkét is. Megfelelő közelségből látszik, ha a két hajózó a helyén ül és a helyzet normális. Adott esetben a döntéshozók az alapján döntenek, amit én ott látok.

Balról nem látszott semmi, mert a pilóták oldalablaka is be volt függönyözve. Ekkor mondtam, hogy átmegyek a másik oldalra és jobbról megnézem. A gép hasa alatt átmentem a jobb oldalra. Pár nappal később a kollégáim viccesen meg is jegyezték, hogy biztos azért mentem át a másik oldalra, mert a gép angol, tehát jobbkormányos…

comloss-21.jpg

Az utasszállító pilótái nem tudják, hogy egy Gripen repül a közvetlen közelükben. 

Ilyenkor a kísérő biztosít, és felveszi videóra az egészet. Ez egyrészt bizonyíték lehet, másrészt, ha a másik gép egy vadász, akkor a szó szoros értelmében biztosít, és nekem nem kell attól tartanom, hogy az idegen gép esetleg árthat nekem. A kísérőm jobban látja a helyzetet és reagál. Ez persze egy utasszállítónál nem várható.

Hogy milyen közel megyek az elfogott géphez az az én döntésem, de nem veszélyeztethetem. Például a szárny elé nem megyek be, mert a hajtóművét is leállíthatnám ezzel.

Az látszott, hogy távolabbról nem fogom tudni megnézni a kabint, messziről nem lehet belátni. Addig helyezkedtem, amíg meg nem láttam a pilótákat. Közben a nemzetközi vészfrekvencián folyamatosan ment a rádiózás, engem nem is kértek meg, hogy hívjam a gépet. Katonai frekvencián voltam, de kapocsként meghagytam a vészfrekvenciát, bár mi egy katonai feladat végrehajtásakor szeretjük, ha csend van és csak a vadászirányítót halljuk.

Közelről már látszott, hogy ketten vannak a fülkében és már jött is a hívás, hogy megvan a kapcsolat. A Dubaj-London útvonalon kb. 5 órája repültek, gyönyörűen sütött a nap, álmosító egyhangúsággal telhetett az idő. Meggyőződésem, hogy egy kicsit ellankadt a figyelmük, de ahogy közelebb mentem, már rádióztak.

Az egész kötelékezés öt perc volt. Közben Kecskemét fölé érkeztünk és éppen elhagytuk a várost, amikor megkezdtük a leszállást, nem töltve több időt feleslegesen a levegőben. Gyors elfogás volt, összesen 30 perc volt a repült idő.

comloss-23.jpg

A műszakiak újra előkészítik a visszatért gépeket (illusztráció).

Minden egyes feladat után akár éles, akár gyakorló, egy mission report-nak nevezett jelentést készítünk. A tartalma miatt ez már egy titkosított vonalon megy el Torrejonba. Ha kérik, csatoljuk az elfogásról készült fotókat is. A mission report után tovább folytatjuk a készenlétet, a műszakiak pedig ismét előkészítik a gépeket – fejezte be beszámolóját a pilóta, hozzátéve, hogy az éjszakai elfogások hasonlóak, bár nappal gyorsabban lehet tisztázni a helyzetet.

*

Comloss gépek azonban nem csak nagy magasságban közlekednek, hanem a kisgépek által használt földközeli magasságban, nem ellenőrzött légterekben is, jellemzően a nappali órákban, többnyire nyugati irányból berepülve. Ugyanúgy ahogy a nagyok, repülési terv szerint, de rádiózás nélkül.

Kisgéppel is lehet nagy bajt okozni, ezért nem csak az ország, hanem egyes kiemelt objektumok biztonsága érdekében a rendszer tudni akarja, hogy nincs rossz szándék a háttérben. Ilyenkor általában nagyon gyors, hangsebesség feletti elfogást kérnek a készültségi pilótáktól.

A kisgépek sebességtartományuk miatt szinte álló célként jelennek meg. A sebességkülönbség miatt az azonosításra csak néhány másodperc van, nem beszélve arról, hogy hozzájuk is „be kell nézni”, hogy mit csinál a személyzet.

comloss-26.jpg

Olykor a földközelben repülő kisgépekre is riasztják a készültséget (illusztráció).

Ami egy nagygépnél egy mellérepüléssel kideríthető, az a kisgépeknél más eljárást kíván. Ezért a készültségi géppár mindkét gépe folyamatosan körözve ellenőrzi az ilyen repülőgépeket, hogy egyikük mindig lássa azt. Ha egyikük kihagy valamit, a másik folytatja, többször elmennek mellette és ebből áll össze a kép.

Ez sokkal több energiát vesz el a pilótáktól és a vadászgép fogyasztása is sok, mert földközelben manővereznek. A kisgépes pilóták is ugyanúgy reagálnak, mint a nagygépesek, a rádiókapcsolat nagyon gyorsan helyreáll.

A magyar légtérben repülő Comloss gépekre történt riasztás költségét a magyar állam fizeti.

* * *

Fotó:  MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis, Szórád Tamás

Az Aeromagazin 2016. júniusi számában megjelent cikkem másodközlése.

Néma forgalom

A hazai légiforgalmi irányító szolgálat hetente átlagosan két-három alkalommal szembesül azzal, hogy a magyar légtérbe belépő repülőgépek a rádiókapcsolat felvétele nélkül haladnak tervezett útvonalukon. Ilyenkor igyekeznek felvenni a kapcsolatot a repülőgéppel, ami az esetek túlnyomó részében sikerül is. Ha nem, értesítik a honvédség illetékes szolgálatát.

comloss-011.jpg

A napi híradások révén a közvélemény előtt sem titok, ha egy közforgalmi repülőgépet a kecskeméti repülőbázis Gripenjei elfognak és kísérnek, amíg helyreáll a kétoldalú rádiókapcsolat a pilóták és az irányító szolgálat között. Az ilyen szituáció kialakulásának megértéséhez érdemes közelebbről megismerni a légiforgalmi irányítás rendszerét, azon belül is a távolkörzeti irányító szolgálatot, amely a rádiókapcsolat nélküli gépekkel szemben intézkedik.

Magyarországon az állami tulajdonú HungaroControl Zrt. végzi az ország légterében zajló forgalom irányítását. Ezért a szolgáltatásért a repülőgépek üzemeltetői navigációs és átrepülési díjat fizetnek, így a HungaroControl nem csak a saját költségeit termeli meg, hanem az állam felé is biztosít bevételt. A bevétel túlnyomó részét az átrepülő forgalom generálja, ami időszaktól függően 2000-3600 gép naponta. Ebből körülbelül 300 gép az, amelyik érinti a közepes forgalmúnak mondható Liszt Ferenc nemzetközi repülőteret.

Az irányítás rendszere az egész világon hasonlóan épül fel, Európán belül még a berendezésekben sincs nagy eltérés. A magyar irányítók egy világszínvonalú rendszerrel dolgoznak, a francia Thales céggel közösen fejlesztett MATIAS-szal (Magyar Automated and Integrated Air Traffic Control System). Ennél korszerűbb rendszer ma nemigen létezik, nélküle nem lehetne kezelni a forgalmat. 

*

Amikor egy gép elindul A-ból B-be, a torony kezeli nagyjából addig, amíg felszáll és behúzza a futót. Ekkor a közelkörzet (Approach) veszi át a gépet. Felelősségi körzetük a repülőtér körzetére boruló sokszög alakú légtér egy adott magasságig. Feladatuk, hogy kivezessék az indulókat a közelkörzet széléhez és átadják a távolkörzetnek, az ACC-nek (Area Control Center) ami a közelkörzeten kívüli ellenőrzött légtérben - beleértve a magaslégtereket – irányítja a forgalmat. Ezek a légterek az országhatárokon összeérnek és az irányítók kézről kézre adják a gépeket. A célországba érkező járatot az ottani távolkörzet besüllyeszti a rendeltetési reptér közelkörzetébe, ahol úgy forgatják a gépeket, hogy megfelelő térközökkel közelítsenek a leszálláshoz, amelyet már a torony utasításai szerint hajtanak végre.

comloss-012.jpg

A Budapestről induló kora reggeli járat a Dunát keresztezi.

A pilóták természetesen maguktól is eltalálnak A-ból B-be, de az már az irányítás dolga, hogy a légtérben hemzsegő repülőgépeknek a minimális biztonságos távolságot, vagyis az elkülönítési minimumot biztosítsa. Ez oldalirányban 5 tengeri mérföld (9 kilométer) ami soknak tűnik, de a gépek sebességét figyelembe véve egyáltalán nem az. Ennek töredéke a magassági elkülönítés, 1000 láb (300 méter), ami pontos műszereket és pontos magasságtartást igényel. Ha utasként egy másik gépet látunk szembetartó vagy keresztező irányon, akkor érzékelhetjük, hogy nagyon gyorsan, lövedékszerűen halad el a közelünkben, éjszaka pedig a villogót látva nem tudni, hogy alul vagy felül megy majd el.

Az irányítás másik feladata a szolgáltatás, hogy a repülőgép a felszállástól a leszállásig a leggazdaságosabb profilt követhesse. Egy korszerű utasszállítónak az a tartománya, ahol gazdaságosan tud üzemelni, magasan van és elég vékony. Ezt sok tényező befolyásolja, típustól, felszállósúlytól, magassági széltől, külső hőmérséklettől függően más és más. A pilóta vagy a navigációs részleg a számítógépes program által kiszámolt adatok alapján a repülési tervben megkéri, hogy aznap milyen magasan és milyen útvonalon szeretne repülni. Az irányítás részéről, mint szolgáltatás következik az, hogy a repülőgép ebbe a tartományba mihamarabb eljusson, lehetőleg folyamatos emelkedéssel, megszakítás nélkül. Néha ez nem jön össze, mert más gép útban van, de az irányítók azon dolgoznak, hogy ez működjön és a gép az útvonalon végig ebben a tartományban maradhasson, aztán a számítógép által kiszámolt ponton megkezdhesse a süllyedést a rendeltetési repülőtérre. Ez az optimális, gazdaságos profil.

Egy adott légtérben egy ember egy adott számú gépnél többet nem tud kezelni úgy, hogy megmaradjon a biztonságos elkülönítési minimum, ezért a légteret fel kell osztani. Magyarországon nagyjából a Duna vonalától számítva van egy nyugati és egy keleti légtér. Mindkettőt öt-öt szektorra lehet osztani magasságilag (lower-middle-upper-high-top), tehát tíz szektor van a távolkörzet irányítási rendszerében.

comloss-15.jpg

Napi forgalom Magyarország felett - egy-egy piros vonal egy-egy gépet jelent.

A szektorok nincsenek mindig nyitva, a forgalmi igények szerint lehet azokat konfigurálni. Éjszaka sokszor egy is elég, hajnalban már lehet nyitni még egyet és így tovább. A szektorokat a supervisor - ő felel a munkateremben zajló valamennyi tevékenységért és az ott dolgozókért - konfigurálja a forgalmi előrejelzések alapján.

Ezeket az automatikusan érkező forgalmi előrejelzéseket az áramlásszabályozási munkahelyen dolgozó szakember kezeli, aki az egész Európa repülési terveit fogadó brüsszeli adatbázisból válogatja be, hogy melyik járat érinti a magyar légteret. Az ő kijelzőjén megjelenített grafikonokon látni, hogy mekkora lesz a terhelés, ami egy határértéken túl nem mehet. Ha a terhelés túllépi a szektor kapacitását, akkor további szektort kell nyitni. Minden szektorhoz saját irányító, saját berendezés és saját frekvencia tartozik. Az adott szektorban minden repülőgép ugyanazt az VHF (URH) frekvenciát használja, hogy hallja a többieket, így a pilóta fejben is össze tudja állítani a „légi helyzetképet”.

Amikor egy gép elérkezik a szektorhatárra, átküldik a következő szektorba, amely már várja a saját frekvenciáján. Általában ilyenkor történik a frekvenciaváltás elmulasztása, a Comloss (Communication Loss).

*

Egy szektorban két irányító ül. Egyikük a végrehajtó, az EC (Executive Controller), aki a pilótákkal kommunikál. Mellette ül a tervező, a PC (Planning Controller), aki az EC-t segíti azzal, hogy előre tervezi a feladatokat. A PC állandó kapcsolatban van a külföldi irányítókkal is és igyekszik előre megoldani a várható konfliktusokat, például ha keresztező útvonalon repülő gépek között sérülne az elkülönítési minimum. Ezt elkerülendő a MATIAS segítségével egy tervet készít, hogy mikor merre kell majd forgatni a gépeket.

comloss-16.jpg

A két szerepkör pontosan le van szabályozva, hogy ki mit csinálhat, mit mondhat egy adott szituációban, hogy ne legyen káosz. A váltásuk is átfedéssel zajlik, nem egyszerre, hogy egyikük mindig „benne legyen” az aktuális helyzetben. Az irányítók 12 órát töltenek szolgálatban, ennek 75 százalékát a munkateremben. Egy EC legfeljebb másfél órát ülhet a monitor előtt, utána át kell ülnie a PC helyére, vagy ki kell mennie a pihenőbe, de 3 óránál többet nem lehet a helyén.

Az EC és a PC előtt ugyanazok a berendezések vannak. Van egy nagyméretű elsődleges kijelző, amin a forgalmat látja az irányító, továbbá egy kommunikációs kijelző, amin más irányítót, más szektort vagy a honvédséget hívhatják. Van egy különálló feldolgozó egységgel rendelkező tartalékrendszer arra az esetre, ha a MATIAS leállna. A tartalék arra jó, hogyha le kell zárni a magyar légteret, akkor biztonságosan kivezessék a forgalmat az ország fölül. A kommunikációs rendszernek is van egy tartaléka továbbá egy meteorológiai monitor, hiszen zivatarok is befolyásolhatnak egy útvonalat.

*

Amikor egy repülőgép közeledik a magyar határhoz, a szomszédos irányítás rendszere automatikusan küld egy adatcsomagot a MATIAS rendszernek. A beérkező adatcsomaggal a HungaroControl ekkor még nem foglalkozik, de rendelkezésre áll, ha rá akarnak nézni.

A szomszédaink fölé is belátó kőrishegyi és püspökladányi radarok képén ekkor már jól látszik a közeledő járat. A repülőgép fedélzeti válaszjeladójának (transzponder) lesugárzott jeleit a rendszer összeveti az adatcsomaggal, majd képez egy radarjelet, felrajzolja a repülőgép útvonalát és mellé tesz egy adatcímkét és a repülőgépet jelző kis négyzetet.

comloss-013.jpg

Az egyes gépek adatcímkéjét színlogika alapján is megkülönböztetik: kék, amit éppen irányítanak; fehér, ami bejön majd a szektorba; kék-fehér, ami éppen átadás alatt van két szektor között. Ez a címke az átvétel után kék lesz, ha nem, hívják a szomszédos szektort vagy a határ esetében a szomszéd ország irányítóját. A zöld szín egy koordinációs folyamatot jelöl, ha például a magassági értéket megváltoztatja az irányító, akkor a következő szektort ezzel a színnel informálja. Miután a következő szektor nyugtázza, megváltozik a színe. Ez a csendes koordinációnak nevezett módszer.   

Az adatcímke tartalmazza a hívójelet, jelzi, hogy egy előzetes adat tájékoztató jelleggel elment a következő szektorhoz, kijelzi a típust, a turbulencia kategóriát, a sebességet és a magasságot, jelzi, hogy a gép melyik pontra tart és a rendeltetési repteret. Megmutatja a következő szektor frekvenciáját is, ahova majd át kell küldeni a gépet, ha elér a szektorhatárra.

comloss-17.jpg

Az irányító látja, amikor a gép elérkezik a szektorhatárhoz – jelen esetben a magyar államhatárhoz. A szomszéd ország irányítója megadja, hogy a pilóta milyen frekvencián jelentkezzen be a magyar irányítónak. A pilóta nyugtázza, átkapcsol a magyar frekvenciára és bejelentkezik. Az irányító azonosítja és figyeli a gépet. Ha a magyar légtérben tervezett útvonalán nincs konfliktus, akkor különösebb teendő nincs vele. Elérkezve a következő ponthoz átadják a következő szektornak és ez így megy, amíg kilép az országból és átveszi egy szomszédos ország irányítója.

A MATIAS kilistázza és grafikusan, fontosság szerint színnel is megkülönböztetve megjeleníti azokat a gépeket, amelyekre majd oda kell figyelni. A rendszer jelzi, hogy pl. 12 percen belül csak 6 mérföld lesz az elkülönítés. Ez eggyel több, mint a minimum, de oda kell figyelni, mert ez az egy mérföld plusz gyorsan el tud fogyni akár a magassági szél változásából is. Ha konfliktus adódik, az irányító sebességnövelésre, csökkentésre, irányváltásra vagy emelkedésre, süllyedésre ad utasítást.

A gépeknek adott utasításokat be kell vinni a MATIAS rendszerbe, mert különben az nem tudja, hogy mi történik a légtérben. A címkék összes adata interaktív. Például a magasságváltásra szóló utasításhoz lassú lenne beírni a számokat, ezért egy legördülő menüből választják ki a magasságot. A MATIAS jelzi is, hogy a magasságkészletből melyik lenne a legjobb az adott forgalmi szituációban. A színlogika itt is működik, a saját magasságkészlet fehér, a sárga magasságértékek pedig azt jelentik, hogy az adott szektor nem illetékes azokon a magasságokon, azokat a szektor irányítója már nem adhatja ki a gépnek.

comloss-014.jpg

A katonai szállítógépek is ugyanazt az eljárást követik mint a közforgalmi gépek.

A repülőgépek S módú transzpondere jóvoltából az irányítók nemcsak a normál adatokat kapják meg, hanem ugyanazokat az értékeket is, amiket a pilóta a műszerein lát. Ha például emelkedésre adnak utasítást és a pilóta a robotpilótán beállítja a kért értéket, az S módú transzponder lesugározza. A rendszer jelzi az irányítónak, ha a beállított adathoz képest a gép esetleg máshova emelkedne.

A magyar rendszer tudja azt, amit Európában még kevesen használnak és csak 2018-tól lesz kötelező. Ez a CPDLC (Controller-Pilot DataLink Communication), amely a MATIAS rendszerbe bevitt utasítást adatkapcsolati rendszeren keresztül feljuttatja a fedélzetre, ahol hangjelzés és szöveges üzenet formájában jelenik meg a pilóták előtti kijelzőn. Ha van ilyen berendezés a gépen, a pilóta nyugtázni tudja, hogy vette.

 *

A rádiókapcsolat elvesztése szinte mindig humán faktorra vezethető vissza. A hosszú távú járatokra jellemző, hogy a pilótáknak nagyon sokszor kell szektort és frekvenciát váltani és ilyenkor becsúszhat egy hiba, akár fáradtságból adódóan is, hiszen a személyzet esetleg már 6-7 órája ül a pilótafülkében.

comloss-18.jpg

A rádióhiba igen ritka - ezt a pilóták a transzponderen beállított kóddal jelzik az irányításnak - ráadásul a repülőgépeken több készlet rádió van. Ha a frekvenciaváltás és bejelentkezés nem történik meg, a következő szektor irányítója rádión keresni kezdi a gépet. Az egyik rádiókészlet általában a nemzetközi vészfrekvencián van, bár ez csak az óceán és Afrika feletti repüléseknél kötelező. Az irányító ezen a frekvencián próbálja meg elérni a gépet, ami általában segít, és a pilóta áttér a normál frekvenciára.

Az is megoldás lehet, ha a szektorban van ugyanannak a légitársaságnak egy másik gépe, amely a céges ACARS (Aircraft Communications Addressing and Reporting System) rendszeren keresztül üzenetet küldhet a gépnek. Ez a hívás hangjelzéssel jár a fedélzeten és az üzenet megjelenik egy kijelzőn. Ha van a gépen a már említett CPDLC berendezés, akkor azon is jelezhetnek és az az ACARS-hoz hasonlóan hanggal és szöveges üzenettel jelzi, hogy keresik a gépet.

Ha egyik sem vezet eredményre, az irányítók a harmadik hívási kísérlet után hívják a katonai irányítást, mert amióta a terroristák a repülőgépet fegyverként is használhatják, a légvédelmi rendszerek nagyon érzékenyek a némán repülő gépekre.

Az irányítópult kommunikációs paneljéről közvetlenül hívható a Magyar Honvédség Légi Vezetési és Irányítási Központja. A katonák első kérdése általában az, hogy a gép tartja-e az útvonalát, látszólag rendben van-e. Ha eltér az útvonalától, akkor nem kérdés az azonnali vadászemelés.

Ha a katonai döntéshozatali folyamat eredménye a készültségi gépek emelése, akkor erről a légi vezetési és irányítási központ tájékoztatja a HungaroControl supervisorát. A vadászok felszállása után az irányítónál megjelenik a Gripenek transzponderjele, de a vadászok a vadászirányító frekvenciáján vannak. A polgári irányító közvetlenül tud beszélni a vadászirányítóval, akivel folyamatosan tájékoztatják egymást és koordinálják a manővereket. Az irányítás feladata, hogy szabaddá tegye a vadászgépek útját, nehogy más géppel veszélyes közelségbe kerüljenek.

comloss-19.jpg

A készültség felszállása után az irányító - annak reményében, hogy a rádiókapcsolat esetleg helyreállt és a személyzet hallja - továbbra is tájékoztatja a pilótát, hogy elindult a készültség, elfogásra kerül sor.

A vadászgépek megjelenésekor rendszerint villámgyorsan helyreáll a rádiókapcsolat, a pilóták bejelentkeznek a frekvencián. Az irányítók következő feladata, hogy a vadászok süllyedéséhez biztosítsák a tiszta légteret és az élet visszaáll a normál kerékvágásba.

* * *

Fotó: HungaroControl, Szórád Tamás

Az Aeromagazin júniusi számában megjelent cikkem másodközlése. A következő cikkben egy konkrét esetről, a British Airways Dubaj-London járatának április 30-i elfogásáról és azonosításáról lesz szó.

Misszió és névválasztás

Az MH 86. Szolnok Helikopter Bázissal kapcsolatos hírek elsősorban a helikoptertípusokról szólnak, a közösségről kevesebb szó esik. A szolnoki hajózók és műszakiak továbbra is jelen vannak Afganisztánban, ha feladataik módosultak is, itthon pedig egy névválasztással kapcsolatos teendők egészítik ki mindennapjaikat.

rsm-11.jpg

A helikopterbázis Légi Tanácsadó Csoportja (AAT – Air Advisory Team) 2014 őszén, a kilencedik váltással fejezte be a 2011 augusztusában megkezdett feladatát a nyugat-afganisztáni Sindandban. Mindössze három hónapos szünet után, 2015 januárjában, a NATO felkérésére egy újabb AAT csoport kezdte meg a munkáját, de már Kabulban, az Eltökélt Támogatás Misszió (RSM – Resolute Support Mission) keretében. A megbízás egyelőre 2016 végéig szól. A csoport feladatrendszerét Kovács Krisztián őrnagy, a szállítóhelikopter zászlóalj megbízott parancsnoka foglalta össze. A megbízott parancsnok maga is repült és oktatott Sindandban és Kabulban egyaránt.

Missziós feladat

- Kezdjük azzal, hogy a két csoport feladatrendszerében vannak eltérések és hasonlóságok is. A hasonlóság az, hogy még mindig az afgán légierő, pontosabban fogalmazva az afgán nemzeti hadsereg légi hadtestének szállítóhelikopter személyzeteit képezzük, mentoráljuk. Eltérés viszont, hogy már nem alap repülési készségek kialakításával foglalkozunk. Sindandban az afgán légierő repülőiskolájának az üzemeltetésében vettünk részt. Kabulban a Légi Expedíciós Tanácsadó Század részeként működik a csapatunk. Ez a szövetséges katonákból álló század az afgán repülőszázad mellett dolgozik, az ő feladataikat segítve, mentorálva, kiképzésüket támogatva. Itt már nincs alapképzés, továbbképzésről beszélhetünk. Az ide kerülő hajózók között vannak olyanok, akikkel már Sindandban is találkoztunk, akik nem csak, hogy velünk, magyarokkal kezdték a repülő pályafutásukat, de a továbbképzést is tőlünk kapják.

Az afgánok intenzív műveleti tempót diktálnak és a saját jól felfogott érdekük és hosszú távú céljaik figyelembevételével igyekeznek annyit kihozni a képzésből, amennyit csak lehet. Mi alapvetően ebben segítünk nekik.

rsm-09.jpg

Amit elindítottunk és jelenleg is zajlik, az a hajózók kiképzése a fegyverrendszer stabil, biztonságos üzemeltetésére. A gyakorlatban ez a függesztett gépágyú konténerrel és a nem irányított rakétával végrehajtott különböző harceljárásokra való felkészítést jelenti. Az ottani expedíciós kiképzőszázad képességei lehetővé teszik, hogy alapkiképzést is folytassunk, vagy a kiképzés más ágában is részt vállaljunk, de jelenleg arra van igény, amit most végzünk.

Az első néhány váltást úgy építettük fel, hogy olyanok menjenek ki, akiknek sindandi tapasztalatuk van. Volt olyan, akinek ez már a harmadik AAT missziója volt. Mivel most már ez egy stabilan működő missziós feladatrendszer, szeretnénk, ha mi is nyernénk ebből és ezért olyan kollégákat is beforgatunk, akiknek ez lesz az első missziós feladatuk.

rsm-02.jpg

Az Eltökélt Támogatás Misszió harmadik váltása.

A kabuli AAT misszióra való felkészülés hasonló a Sindandihoz. Egyrészt a Béketámogató Kiképző Központban történik, a harctéri életmentő (CLS – Combat Life Saver) képzés pedig az Egészségügyi Központban. Mindezek mellett kollégáink felkészítést kapnak civil-katonai együttműködési (CIMIC – Civil-Military Cooperation) vonalon is.

A felkészülés része a cseh-horvát-magyar együttműködésben megvalósuló misszió előtti közös kiképzés, amely szimulátoros és valós repüléseket jelentő felkészülést is jelent. Ezek mellett az itthoni repüléseink során is kiemelt figyelmet fordítunk a felkészülés hatékonyságára.

Rajtunk kívül cseh, horvát és amerikai oktatók dolgoznak mindhárom fedélzeti pozícióban, tehát helikoptervezetőként, fedélzeti technikusként és ajtólövészként is és a 311-es század mindenkori parancsnoka is cseh. A fedélzeti összetétel ennek megfelelően vegyes. A pilóta afgán, a másik, aki oktatja, magyar vagy az említett szövetséges országokból érkezett hajózó. A fedélzeti technikus szintén afgán, aki mögött egy magyar vagy szövetséges oktató fedélzeti technikus áll és oktatja. Ha nincs afgán fedélzeti technikus, akkor a középső ülésben közülünk, szövetségesek közül dolgozik valaki. Műveleti területről lévén szó, mindig ajtólövésszel hajtjuk végre a feladatokat. Attól függően, hogy van-e éppen oktatás, afgán lövész és szövetséges oktató az összetétel, ha nincs oktatás, akkor szövetséges ajtólövész van a fedélzeten.

rsm-06.jpg

Maga a fedélzeti munka emiatt nem egyszerű. Ha olyan afgán személyzettel repülünk, akiknek az angol tudása megfelelő, akkor egyszerűbb a dolgunk, mert van egy közös nyelv, amin meg tudjuk érteni egymást. Ha nem, akkor egy tolmácsot is vinni kell, és könnyű elképzelni, hogy ez megbonyolítja a fedélzeti kommunikációt. Ezzel már Sindandban is szembesültünk, és az ottani tapasztalatainkat alkalmazva birkózunk meg ezzel a feladattal.

A kabuli mindennapokban a katonai élet szabályai érvényesülnek. A kijelölt személyzetek megjelennek munkakezdésre az afgán hajózószázadnál, pontosítják az előző nap megbeszélt feladatokat, elvégzik a repülés előtti felkészülést és végrehajtják a feladatokat. Tantermi elméleti foglalkozások is vannak vagy szimulátor gyakorlat. Ezután egy ebéd közbeiktatásával folytatódik a nap. Ez heti hatnapos igénybevételt jelent, egy szabadnappal, ami az afgánok kultúrájában a péntek.

Sindanban a reptér körzetében kijelölt légterekben zajlottak a repülések. Ez Kabulban is hasonló, de kiegészül a lövészetekkel. Az ütem nem annyira intenzív, mint Sindandban volt, és ez kevesebb repülést is jelent.

rsm-03.jpg

A magyar és afgán műszakiak közösen dolgoznak.

A magyar csapatot két műszaki erősíti. Őket a feladatrendszerhez alkalmazkodva választjuk ki, hogy legyen olyan szakember is, aki a fegyverrendszerre specializálódott. Az ő feladatuk vegyes. Alapvetően a mi repülésünket biztosítják, de segítik az afgán műszakiakat is.

Ahogy Sindandban, Kabulban is a Mi-17V-5-öst repüljük. A gépekben az itthoni Mi-17-esek hajtóművének egy modifikációja van, amivel már találkoztunk. A sárkányszerkezet egy kicsit más, és a súlyponthelyzet is, de ez nem okoz reptechnikai gondot. Alapműszerezettsége ugyanaz, mint az itthoni Mi-17-eseknek, de van eltérés is, például a digitális megjelenítésű irányszög-rendszer. Az afgánok rendelkeznek a Mi-17V-1-essel is, ami egy „klasszik” változat, a mieinkkel megegyezik.

rsm-00.jpg

Mi-17V-5

Amit jó látni az az, hogy akik roppant kevés repült idővel kezdték Sindandban, már gépparancsnokként harcérintkezéssel járó bevetéseket repülnek. Ők egy műveleti század, amelynek a minőségi mutatója az a repült idő, amit a szárazföldi alakulataik érdekében repülnek és ez a repült idő egy növekvő érték. Ez az afgán műszakiakat is dicséri, és áttételesen a mi műszakijainkat is, akik felkészítették az afgánokat. A század egy fejlődési vonalon megy végig és annyi hajózószemélyzetük van már, hogy a műveleti tempót fenn tudják tartani. Ebben benne van a munkánk, és erre büszkék lehetünk.

rsm-13.jpg

Díszőrség mindenszentekkor az Afganisztánban elesett bajtársak emlékművénél.

*

Hívóneve: RUBIK

A katonai repülő közösségekben a csapatszellemet, a közösséghez tartozást erősítő elemek egyike a választott elnevezés, ami általában a hívónév formájában is megjelenik. A szállítóhelikopteresek a közelmúltig CARGO hívónévvel repültek, de aki fülel az éterben, ma már a RUBIK szót hallja.

A szállítóhelikopter zászlóalj a nemzetközi gyakorlatok során szembesült azzal, hogy az általuk használt CARGO hívónév nagyon elterjedt, sokan használják, ami a levegőben, feladat végrehajtás közben zavaró. Emiatt és repülésbiztonsági okokból is felmerült, hogy kell egy hívónév, ami egyértelműen azonosítja a zászlóalj helikoptereit és nem kell visszakérdezni, hogy kihez beszélt az irányító. Innen indult a zászlóalj kezdeményezése egy olyan név kiválasztására, amellyel mindenki azonosulni tud. 

A névválasztás demokratikus módszerét választották, mindenki beadhatta javaslatát és szavazhatott a beadott nevekre. A javaslatok közül messze a legtöbb szavazatot a RUBIK kapta, ez a név került felterjesztésre a helikopterbázis vezetése felé, akik szintén támogatták a javaslatot.

Amíg a legtöbb embernek a Rubik név hallatán a kocka jut az eszébe, a repülő embereknek azok a repülőgépek, amelyeket az idősebb Rubik Ernő tervezett. Akiknek manapság a repülés a hivatásuk, túlnyomó részben Rubik gépen, leginkább az R-26 Góbén kezdték a repülést. A névválasztás egyfajta tisztelgés is tehát a tervező előtt.

Ugyanakkor a zászlóalj nem feledkezett meg a Rubik névhez kapcsolódó kockáról sem, amelynek megoldása intelligens felfogást és gyors észjárást igényel. A szállítóhelikopteresek feladatrendszerükben gyakran találkoznak olyan feladatokkal, amelyek szintén ilyen hozzáállást igényelnek és ezért azonosulni tudnak vele.

A névfelvétel elképzelhetetlen a Rubik család hozzájárulása nélkül, akik pozitívan fogadták a bázis megkeresését és hozzájárulásukat adták a névhasználathoz. A Rubik név felvétele tehát hívónévnek indult, de a cél, hogy a szállítóhelikopter zászlóalj neve is ez legyen. Az engedélyeztetési folyamatra ebben az évben kerül sor.

* * *

Fotó: Kovács Krisztián, Török Tamás, USAF

Az Aeromagazin 2016. júniusi számában megjelent cikkem másodközlése.