Air Base

2023.dec.28.
Írta: szórád tamás komment

VEGYES ALBUM ÉV VÉGÉRE

A tavalyi évhez hasonlóan 2023 utolsó bejegyzése is egy vegyes album, amelybe a cikkekből és bejegyzésekből kimaradt fotókból válogattam, de olyan képek is helyet kaptak itt, amelyek bár nem idén készültek, de szintén van 2023-as aktualitásuk

2312_0888.jpg

Tovább

KÉPEK A RÉGI ALBUMOKBÓL: GRIPENEK, HIVATALOS FOTÓKON

jas39-23-01.jpg

A JAS39 Gripen 1995. október 30-án, a kecskeméti repülőbázison mutatkozott be a szakmának és a sajtónak, majd az 1997-es és 1998-as NATO Express nemzetközi repülőnapon, ugyancsak Kecskeméten, már a nagyközönség is megnézhette a svédek új típusát. Nagyjából ezzel párhuzamosan a cég elkezdte a sajtóanyagok, fotók rendszeres küldését. Mivel az internet szolgáltatástól ekkor még egy-két év választott el minket, a papíralapú képek és a fotó-CD-k postai úton érkeztek. Azt nem tudom, hogy egy, a piacra éppen bevezetés alatt álló harcászati repülőgép fotóit milyen megfontolásból küldték akkori munkahelyem, egy alapvetően munkarepüléssel foglalkozó kisgépes cég címére, hiszen e két ágazat feladat- és eszközrendszere annyira áll közel egymáshoz, mint a bábszínház az operához, de a fotók rendszeresen jöttek. Nagyjából azóta lapultak egy dobozban, amelyet a közelmúltban nyitottam fel és úgy döntöttem, hogy az évszaknak megfelelő képekből felteszek néhány darabot ide.

Tovább
Címkék: svédország, gripen

OLÍVABOGYÓ A FOGPISZKÁLÓN

Az amerikai hadsereg OH-6 Cayuse könnyű helikopterének kifejlesztése ugyanakkor kezdődött, mint a korábban már bemutatott forgószárnyasé, az OH-58 Kiowáé. A mindössze négy változatban készült Kiowa története viszonylag egyszerűen nyomon követhető, a Cayuse esetében azonban sokkal összetettebb a feladat. Az alaptípustól indulva a kisebb-nagyobb módosítások miatt számtalan alváltozattal lesz dolgunk, amelyeknek nemcsak a típusjelzése és a neve változott, hanem a képességeik is folyamatosan bővültek.

loh-00.jpg

A Cayuse és a Kiowa történetének közös szála az a felhívás volt, amelyet a US Army egy könnyű megfigyelő helikopterre (LOH – Light Observation Helicopter) írt ki 1960-ban. A helikopterek a második világháború után terjedtek el az amerikai hadseregben, elsősorban tüzérségi megfigyelő és szállító feladattal. A dugattyús motorral felszerelt Bell OH-13 Sioux, és a Hiller OH-23 Raven is ebben az időszakban állt rendszerbe, és becsülettel szolgálta a békeidős feladatokat otthon és a harctéri műveleteket Koreában. Üzemeltetésük során rengeteg tapasztalat halmozódott fel.

Tovább

PANZERABWEHRKANONE - ÁGYÚK A PARKBAN

A helyszín ismét Hollandia, Maastrich közvetlen és kicsit távolabbi környéke, ahol a tiszta, rendezett kisvárosok közterein a háborús relikviák is helyet kaptak és a városkép szerves részei lettek. Ezúttal nem egy repülőgép lezuhanásának emlékművét, a környéken kiállított szövetséges harckocsit vagy más járművet kerestem fel, hanem a német hadsereg két páncéltörő ágyújánál álltam meg.

0684.jpg

A két fegyver közül a Wehrmach legnagyobb számban használt páncéltörő ágyúja, a 75 milliméteres PaK 40-es az, amely a valkenburgi városháza előtti gondozott parkban áll. Valkenburgot az amerikai 30. lövészhadosztály, az Old Hickory 119. ezrede szabadította fel 1944. szeptember 17-én a reggeli órákban. Ők zsákmányolták a kiállított ágyút, amely a háború utáni évtizedekben egy kertben rozsdásodott. Ott találtak rá és egy felújítás után 1989-ben jelenlegi helyére szállították. Mellette egy pekándió fa és egy sziklatömb áll, mindkettő a várost felszabadító katonáknak állít emléket.

Tovább

SIVATAGI KARAVÁN – KIMENEKÍTŐ MŰVELET SZUDÁNBAN

Szudán a déli országrész 2011-es kiválásáig és Dél-Szudán néven független állammá alakulásáig Afrika legnagyobb területű országa volt, most „csak” a harmadik. Az országban az afrikai törzsi és az iszlám arab kultúra keveredik és miután 1956-ban felszabadult a brit fennhatóság alól, a demokratikus időszakokat puccsal hatalomra jutott katonai kormányok sora követte. A legutóbbi lázadás idén április 15-én tört ki. Mivel az országban tartózkodó magyar állampolgárok biztonsága nem volt garantálható, a Kormány megszervezte hazatérésüket, amelyhez a Magyar Honvédség légiszállító képességét vette igénybe.

szudan-04.jpg

Szudánban az iszlamista Omar el-Besír 1989-ben vette át a hatalmat és mintegy három évtizeden át irányította a kelet-afrikai országot. Az egykori ejtőernyős tisztből lett politikust 2019-ben menesztették, és az átmeneti kormányzást egy civil-katonai szuverén tanács vette át Abd el-Fattah el-Burhán tábornok vezetésével. Egyes források szerint el-Burhán 2021-ben magához ragadta a hatalmat, míg más vélemények az el-Besír 2019-es megbuktatásában vele együttműködő tábornokkal, Mohamed Hamdán Dagalóval közösen végre hajtott puccsról szólnak. Bárhogy is történt, az egykori harcostársak összekülönböztek azon, hogy miként lehetne Dagalo kis létszámú, de harcedzett gyorsreagálású erőit az el-Burhán vezette, nagy létszámú reguláris haderőbe integrálni. Ennek következtében április közepén Kartúmban heves harcok kezdődtek a két tábornokhoz hű erők között. A gyorsan eszkalálódó, több száz halálos áldozattal járó helyzet miatt földön, vízen és levegőben elkezdődött a külföldi állampolgárok evakuálása Szudánból.

Tovább

AMIKOR REZEG A LÉC

1991 januárja, az Irak ellen indított Desert Storm művelet második hete. Egy éjszakai bevetésen lévő EA-6B Prowler fedélzetén egyre nő a feszültség, mert a repülőgép tartályaiban csak néhány percre elegendő kerozin lötyög. Már túl voltak azon a számított üzemanyag-mennyiségen, amelynek elérésekor a repülőgépnek vissza kell indulnia bázisára vagy egy tartalék repülőtérre.

ds-prowler-01.jpg

A Prowler azzal a feladattal szállt fel az egyik repülőgép-hordozóról, hogy a Perzsa-öböl felől Irakba behatoló tengerészeti csapásmérő repülőgépek elektronikai támogatását biztosítsa. A problémák akkor kezdődtek, amikor felszállás után a kötelék többi gépével együtt üzemanyagot vételezett egy tartálygépből, miközben a pilóta szédüléssel küzdött. Az éjszakai repüléseknél ritkán ugyan, de előfordult, hogy a műszerekre koncentrálva, a repülőgép-hordozó megközelítésénél vagy a légi utántöltésnél a pilóták rosszul lettek. Ez békeidőben nem jelentett különösebb problémát, hiszen a feladatot megszakítva meg lehetett várni, amíg néhány perc múlva rendeződik a helyzet. Éles bevetésen azonban tartani kellett a szoros, másodpercre kidolgozott tervet, hiszen a Prowler jelenléte létfontosságú volt. Nélküle a csapásmérők fordulhattak volna vissza, mert a légvédelem megsemmisítési zónájában az EA-6B biztosította a túlélést. Így annak ellenére váltak le a tartálygépről, hogy a tervezett mennyiség még nem lett áttöltve a Prowler tartályaiba. A személyzet nem aggódott, úgy számították, hogy ha szűken is, de az üzemanyag elég lesz a következő utántöltésig.

Tovább

NE A TÍPUST, A FELADATOT VÁLASZD!

Az amerikai haderő afganisztáni műveleteiben oroszlánrész jutott a helikopteres alegységeknek. Az ismertebb típusok, mint az Apache, a Blackhawk vagy a Chinook árnyékában egy ritkán említett forgószárnyas, az OH-58D Kiowa Warrior is fontos szerepet töltött be a konfliktus során. A hidegháború éveiben kifejlesztett típusnak az afganisztáni műveleti környezet ideálisnak bizonyult.

kw-01.jpg

Ryan Robicheaux, az amerikai hadsereg veteránja, egykori OH-58D Kiowa Warrior pilóta, gimnazista volt, amikor 2001. szeptember 11-én bekövetkezett a World Trade Center elleni támadás. A családi hagyományok mellett ez az esemény keltette fel érdeklődését a katonai szolgálat iránt. Mindkét nagyapja harcolt a második világháborúban a csendes-óceáni hadszíntéren, apja a tengerészgyalogság A-6 Intruder típusán repült, bátyja szintén tengerészgyalogos volt, majd a hadsereghez csatlakozott és Irakban harcolt. Ryan Robicheaux főiskolán tanult tovább és közben csatlakozott a Nemzeti Gárdához, ahol felcserképzést kapott. Igazi célja a repülés volt, és a főiskola utolsó évében tudatosult benne, hogy nem vadászpilóta szeretne lenni, inkább a hadsereg helikopterein akar repülni. Azt is eldöntötte, hogy nem tiszti iskolára, hanem zászlós (warrant officer) képzésre jelentkezik, mivel csak a repülés és nem a majdani parancsnoki előmenetel érdekelte.

Tovább

HÍVÓJELE: PAMÍR 62 – MENTŐAKCIÓ AFGANISZTÁNBAN, MAGYAR TÁMOGATÁSSAL

2013. szeptember 7-én szerencsétlenül járt az afgán légierő egyik MD 530F helikoptere. A súlyos sérülést szenvedett kétfős személyzet mentését amerikai erők hajtották végre, és a műveletet magyar helikopteresek biztosították a levegőből. A tíz évvel ezelőtti írásomban részletekbe nem bocsátkozhattam, de a túlélő amerikai pilóta jóvoltából, immár bővebb és pontosabb képet kaphatunk a történtekről.

A balesetben megsemmisült helikopter parancsnoka Andy Miller zászlós volt. Miller 1991-ben diplomázott és magánúton ismerkedett meg a helikopteres repüléssel. 1995-ben lépett be a hadseregbe, ahol zászlós iskolát végzett, majd helikoptervezető képzést kapott. Csapatszolgálatát az OH-58D Kiowa Warrior típuson kezdte, amelyen később oktatópilóta lett. Szakmai múltja és a 2008-ban Irakban szerzett harctéri tapasztalata lehetővé tette, hogy 2012-től részt vegyen az afgán légierő helikoptervezetőinek képzésében. Afganisztán Herat tartományában, a Sindand légibázison működött az amerikai légierő expedíciós légi tanácsadó csoportja, amely az afgán pilótákat képezte Mi-17-es helikopterekkel, amerikai, és NATO szövetséges oktatókkal, köztük magyarokkal. A történet idején, az akkori MH 86. Szolnok Helikopter Bázis légi tanácsadó csoportjának hatodik váltása szolgált Sindandban. A légibázison egy kis támogató csapat is működött, amely a könnyű MD 530F helikopterrel repült. A F változatot forró környezetre és nagy tengerszint feletti magasságra optimalizálták, 650 lóerő tengelyteljesítményű hajtóművel, hosszabb forgószárny lapátokkal és nagyobb faroklégcsavarral készült. Az MD 530-as csapat minden pilótája a közép-ázsiai magashegység után a Pamír hívójelet kapta és egy számot, amely a beosztására utalt. Miller zászlós hívójele a Pamír 62 volt. A Mi-17-esek az Afganisztán északi határán folyó Amu-darja középkori arab neve után a Jayhoon hívójellel repültek.

pamir-01.jpg

Afgán MD 530F helikopter

Tovább

SHERMAN A TÖLGY ALATT

0585.jpg

A legenda szerint, amikor egy hadifogságba esett német tiszt közelebbről is megnézhetett egy Sherman harckocsi-csoportosítást, azt mondta: „Egy Tigrisünk tíz ilyen harckocsival felér, csak az a baj, hogy Önöknek mindig van egy tizenegyedik.” Hogy ez a mondat ebben a formában elhangzott-e, az korántsem biztos, de az igen, hogy az M4 Sherman különböző változataiból valóban nagy mennyiség, közel 50 ezer darab készült és ebből bőven maradt az utókorra is. Például Belgiumban, a holland határtól néhány kilométerre fekvő Mopertingenben, ahol egy hatalmas tölgy alatt egy ilyen harckocsi emlékeztet a település 1944. szeptember 7-i felszabadítására.

Tovább

AIR WOLF HUNTING 2023

Kiváló időjárási körülmények között, ezen a héten zajlott az MH Kiss József 86. Helikopterdandár szokásos őszi kutató-mentő gyakorlata, az Air Wolf Hunting, amelynek helyszíne a már megszokott módon, a Gyöngyös melletti pipishegyi repülőtér volt. Az alábbi albumot ismét egy helyi lakosnak köszönhetjük, aki évek óta dokumentálja a gyakorlat reptéri mozzanatait.

3645.jpg

Tovább
süti beállítások módosítása