Air Base

2016.okt.29.
Írta: szórád tamás komment

ÉJSZAKAI GRIPEN KISZOLGÁLÁS A PARTVONALRÓL NÉZVE

Véget ért a kecskeméti repülőbázis hajózóinak október második felére tervezett kéthetes éjszakai kiképzési repülése, amely a nyugati és keleti országrészben található légtereket egyaránt érintette. A második héten ismét lehetőség nyílt kilátogatni a „partvonalra” vagyis a zóna szélére és figyelemmel…

Tovább

KÜLÖNLEGES ERŐK ÉS TERRORELHÁRÍTÓK

Október 25-én tartották Szolnokon az MH 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Ezred és a Terrorelhárítási Központ közös gyakorlatához illesztett bemutatót. A mozzanatok több helyszínen zajlottak, helyszínenként más-más szituációt modellezve és bemutatva a honvédség, a rendőrség és az…

Tovább

GÉPPÁR BRETAGNE-BÓL

2006 októbere több érdekességet is tartogatott a kecskeméti repülőbázis számára. A hónap egy olaszországi gyakorlattal kezdődött és francia vendégek fogadásával zárult. Egy évvel a Super Etendard repülőgépek látogatása után az Aeronavale két Rafale M (Marine) gépet küldött Kecskemétre. A francia F-8…

Tovább

MÁSODIK NAP, MÁSODIK SOR

Amint az a honvédség által kiadott közleményből is ismert, október 18. és 28. között éjszakai kiképzési repülést hajtanak végre a kecskeméti repülőbázis pilótái. Nem feltétlenül a késő éjszakai órákra kell gondolni, hiszen 18 óra körül már napnyugta van. Különösen azokon a napokon áll be gyorsan a…

Tovább

VÉGSŐ VISSZASZÁMLÁLÁS - FORGATÁS FLORIDÁBAN

1979 tavaszán a kilenc hónapos bevetésre készülő USS Nimitz repülőgép-hordozó egy extra feladatot kapott. Az akkor még az atlanti-óceáni flottához tartozó hajó repülőezrede részt vett annak a filmnek a forgatásán, amely azután Végső visszaszámlálás címmel került a mozikba. A felvételek többsége a…

Tovább

LONG STEP 2006

- Kérnek egy kávét? Nem amerikait, hanem egy jó olasz kávét! - Ezzel a kérdéssel fogadta az olasz repülőtiszt a cerviai légibázisra belépő nemzetközi újságíró csapatot. A fekete ital elfogyasztására már a bázis repülőgép-alkatrészekkel és relikviákkal berendezett kávézójában került sor. A kávézást…

Tovább

ISMERKEDÉS A MÓKUSOKKAL

Az MH 86. Szolnok Helikopter Bázisra május 26-án érkeztek azok az AS350B Ecureuil (Mókus) helikopterek, amelyeket a légimentők adtak át a honvédségnek. A műszakiak nemcsak az új típussal ismerkednek, hanem az eddig megszokottól eltérő üzemeltetési kultúrával is. Tavaly késő ősszel lebegtették…

Tovább

TOBRUQ LEGACY 2016 - II.

Az első, tavaly megrendezett Tobruq Legacy-n még csak öt nemzet vett részt. Magyarország, Szlovákia, Csehország, Litvánia és az Egyesült Államok mellé idén Lengyelország, Lettország és Szlovénia csatlakozott.  LETTORSZÁG A lett légvédelem RBS-70-ese. A szétszerelt RBS-70-est terepjáró…

Tovább

TOBRUQ LEGACY 2016 - I.

Elcsendesült a szlovákiai Lest gyakorlótere, véget ért a Tobruq Legacy 2016 többnemzeti légvédelmi gyakorlat. A kéthetes gyakorlat első hetében a nyolc résztvevő nemzet – Magyarország, Szlovákia, Csehország, Litvánia, Lettország, Lengyelország, Szlovénia és az Egyesült Államok – fegyverrendszereit…

Tovább
süti beállítások módosítása