A vietnami háborúban elsősorban a légierő előretolt repülésirányítói (FAC-Forward Air Controller) lettek ismertek, akik könnyű légcsavaros repülőgépeiken vagy esetenként nagysebességű típus fedélzetén repülve vezették a célra a csapásmérő gépeket. Kevéssé ismert, hogy ugyanezt a feladatot a tengerészgyalogság egyik százada is ellátta. Hívójelük Playboy volt.

1967 nyarán az Egyesült Államok tengerészgyalogságának (Marines) légiereje egy új típussal kapcsolódott be a légi előretolt repülésirányító feladatokba. A Skyhawk kétüléses, TA-4F jelű változatával VR/TAC-A feladatokat repültek, amely nem volt más, mint a vizuális felderítés (VR-Visual Reconnaissance) és a körzetben járőröző csapásmérők rávezetése a célpontra (TAC-A – Tactical Air Coordination - Airborne).

Rövidesen beindult egy csereprogram is, amelynek során a légierő és a tengerészgyalogság pilótái kölcsönösen repülhettek egymás repülőgépein. A Skyhawk hamarosan elnyerte az Air Force pilótáinak tetszését. A szubszonikus TA-4F mellett szólt a jó vezethetőség, a kis magasságban is kedvező üzemanyag fogyasztás és az, hogy mindkét ülésből kedvező volt a kilátás. Ugyanez nem volt elmondható az USAF ugyanilyen feladatra használt F-100F Super Sabre típusáról.

Szervezeti felépítés: A tengerészgyalogság Skyhawk századai a VMA jelölést kapták, utalva a merevszárnyú gépekre (V) a tengerészgyalogságra (Marines) és a feladatkörre (Attack). Az egyes századok csoportokba (MAG-Marine Air Group), a csoportok ezredekbe (MAW-Marine Air Wing) tömörültek. Az ezredeket egy-egy H&MS század egészítette ki. A Headquarters and Maintenance Squadron a csoportparancsnok valamint az adminisztrációs és a műszaki személyzet ügyeit intézte egyben kétüléses Skyhawkokkal repült. A tengerészgyalogság légierejét a MABS (Marine Air Base Squadron) századok egészítették ki, amelyek az előretolt repülőtereken a futópálya állapotáért és az állomány elhelyezéséért feleltek.

Bevetésen a Playboyok

1967-től Da Nangból a MAG-11, Chu Laiból a MAG-12 és 13 pilótái repülték célpontfelderítő bevetéseket. 1969 januárjától egy században, a H&MS-11-esben vonták össze a Marines FAC pilótáit. Néhányuk a VR/TAC-A feladat mellett is megtartotta eredeti beosztását és repült csapásmérő bevetéseket A-6 Intruderen vagy F-4 Phantomon.

1969 júniusában a parancsnokságot Dick Hebert alezredes vette át. Ő volt az, aki a koreai háborúban hasonló feladatot repült F4U Corsair pilóták emlékére a Playboy hívójelet adta századának. Őt magát a Playboy One hívójel illette meg. Elhivatottsága, szakmai hozzáértése miatt a beosztottak rajongva tisztelték.

A Playboy gépekre a póttartályok mellett általában két Zuni rakétakonténert függesztettek. A konténerbe töltött 12,5 cm-es nem irányított rakéták fele robbanó a másik fele füstjelző töltetet tartalmazott. A Zuni mellett a 20 milliméteres gépágyúkkal dolgoztak.

A szabályzat nem korlátozta a Playboy pilótákat abban, hogy milyen magasságon hajtják végre a feladatukat. Mivel egy-egy személyzet ugyanabban a körzetben dolgozott nap, mint nap, jó terepismeretük lehetővé tette, hogy 60-150 méter magasan, 700 km/óra sebességgel repülve kutassanak célpontok után. Irányukat és magasságukat folyamatosan változtatták, hogy a légvédelem dolgát megnehezítsék. A feladatot úgy osztotta meg a személyzet, hogy az első ülésben ülő pilóta vezette a gépet, a hátsó ülésben ülő társa pedig a földet figyelve kereste a célpontokat illetve fotózott.

Egy Playboy Skyhawk személyzete. A bal oldali hajózó Larry Adkinson, akinek ez a rövid történet köszönhető. 

Egy Playboy bevetés átlagosan három óra volt. A felderítést 40-50 percen át folytatták, majd légi utántöltést hajtottak végre. Ha találtak valamit, például tüzérségi állásokat vagy utánpótlást szállító teherautókat, akkor az információt továbbították a légi vezetési pontnak, amely csapásmérőket irányított a körzetbe. Ha úgy alakult a helyzet, hogy a célpont visszalőtt (és talált), akkor a katapultált pilótákat a Playboyok fedezték, amíg a mentőhelikopter és kísérete meg nem érkezett.

Az extra fedélzeti rádiókészlet lehetővé tette, hogy kommunikációs láncszemként működjenek a földi csapatok és a csapásmérő repülőgépek között.

Zárt felhőzet esetén a pilóták addig keresgéltek, amíg találtak egy lyukat, amelyen át TA-4-eseikkel a felhőalap alá süllyedhettek. Ha találtak egy célpontot, akkor a felhőzet felett repülő, radarral dolgozó Intruderek bombázótisztjét segítették abban, hogy bombái célba találjanak.

1969 nyarán a 7. Flotta néhány A-4-es és A-7-es pilótájának lehetősége volt arra, hogy bevetéseket repüljön a Playboy gépeken. Ennek kettős haszna volt. Egyrészt jobban megértették, hogy mi rejlik az olyan bevetések mögött, amelyeknél elvileg csak az erdőt bombázták, másrészt jelenlétükkel könnyítettek a Playboyok terhein.

Az átmeneti pilótahiány miatt 1969 júliusában és augusztusában néhány hajózó havi száz órát repült. Később önkéntes pilóták és operátorok érkeztek a MAG-12 és 13 A-4-es, A-6-os és F-4-es századaitól.

Tengerészgyalogos TA-4F Skyhawk Zuni konténerrel a szárny alatt és Playboy nyuszival a vezérsíkon.

A leleményes ellenség remekül kihasználta a természet nyújtotta előnyöket. Az egyébként is aktív légvédelem az alkonyati órákban még inkább fokozta a tevékenységét. Ekkor a lenyugvó nap sugarai olyan szögben érik a földet, hogy a levegőből nem látszik a már szürkületben, sötétben lévő földfelszín. Ez és a dzsungel láthatatlanná tette az álcázott csöves légvédelmi fegyvereket és a szétbombázott utak kijavításán dolgozó embereket. Azonban a gyengülő természetes fényben a repülőgépek sziluettje jól látható volt a földről, megkönnyítve a célzást és növelve a találat esélyét.

Ezért 1969 szeptemberétől a Playboyok négygépes kötelékkel dolgoztak ott, ahol sejtésük szerint a célpontot légvédelem oltalmazta. Először kis magasságon, nagy sebességgel egy TA-4F Skyhawk érkezett a célkörzetbe. Amikor a hátsó ülésben szemét meresztő hajózó torkolattüzet észlelt, szólt a gépet vezető pilótának. Az egy azonnali felhúzással visszafordult a géppel, közben folyamatosan világítótölteteket lőttek ki. A töltetek fénybe borították a célpont környékét. Az emelkedés tetejéről zuhanva, nem irányított füstjelző rakétákat lőttek a célpont környékére. 

Ekkor lépett színre az addig nagyobb magasságban repülő F-4B géppár, amely a megvilágított és megjelölt célpontra dobta a bombáit; a légvédelmi eszközökre kazettás bombákat, az utakra és járművekre nagy robbanóerejű, szabadon eső bombákat.

A kötelék negyedik tagja egy RF-4B felderítő Phantom volt, amely percekkel a bombázás után húzott el a terület felett és felvételeket készített. A fotók kiértékelése után lehetett megállapítani a támadás eredményességét. A pontos időzítést és precíz végrehajtást igénylő módszert szükség szerinti gyakorisággal alkalmazták. A módszer annyira eredményes volt, hogy később nappal is sor került a négygépes bevetésekre. Ekkor természetesen elmaradt a világítótöltetek dobása, csak a célpontmegjelölésre volt szükség.

Veszteségek

A Playboyok veszteséglistáját egy F-4B nyitotta 1970. január 5-én. A Phantom éppen támadáshoz borított le, amikor a légvédelem találatai a pilótafülkét érték. Egyik hajózó sem tudott katapultálni.

Március elején egy TA-4F-et ért találat és az első ülésben ülő pilótát megölte a kabinba tévedt golyó. Holttestével társa repült vissza Da Nangba, a hátsó ülésből vezetve a Skyhawkot.

Egy másik TA-4-es pilótáját a lábán érték lövések, de kénytelen volt hazavinni a gépet, mert a hátsó ülésben ülő hajózónak operátorként nem volt repülőgép-vezető tapasztalata.

A következő Skyhawkot a kabintetőn érte találat. A szétrepülő repeszek megrongálták a pilóta oxigénmaszkját, tönkretették az abba épített mikrofont és a sisak plexijét. A pilóta szemsérüléssel bajlódva sikeresen leszállt Da Nangban.

Szerencsés kimenetelű katapultálások is történtek. 1969. december 27-én Laosz középső része felett katapultált egy Playboy személyzet. Huszonhárom órát töltöttek a földön, mielőtt helikopterrel kimentették őket.  

1970 nyarán egy újabb páros kényszerült elhagyni a gépét. A hatórásra nyúlt mentőakció közben heves tűzharc bontakozott ki az ellenséges katonák és a mentésre érkező helikopter fedélzeti lövésze valamint a mentést támogató légcsavaros Skyraiderek között.

F-4B Phantom II-esek is repültek a Playboy kötelékekben.

1970 közepére a Playboyok visszatértek a tengerészgyalogos légierő hagyományos feladatához, a Marines földi csapatainak támogatásához. Szeptemberben végleg törölték a század VR/TAC-A bevetéseit. A hajózók értetlenül álltak a döntés előtt, hiszen jól végezték a dolgukat. A felsőbb vezetéstől azonban nem kaptak engedélyt a folytatásra és ezzel a század hivatalosan befejezte a légi előretolt repülésirányító tevékenységét. 

* * *

Fotó: Larry Adkinson, Department of Defense