SZOLNOKI HADKIEGÉSZÍTÉSI GYŰJTEMÉNY

Kevéssé ismert, hogy Szolnok nem csak a Repülőmúzeumnak ad otthont, de ott található az ország egyetlen hadkiegészítési gyűjteménye, amely a sorkatonaság történetének tárgyi emlékeit mutatja be.  

Hadkieg-01.jpg

A Hadtörténeti Intézet és Múzeum hathatós segítségével, egyfajta hagyományőrzés céljából 2005-ben jött létre a szakgyűjtemény, amely két állandó kiállításnak ad helyet. Az egyik a „Csak az jöjjön” elnevezésű kiállítás, ahol közel 400 négyzetméteren, kilenc, igényesen berendezett kiállító teremben látható a magyar hadkiegészítés és sorkatonaság 136 éves története.

Hadkieg-10.jpg

A vitrinben az utolsó, 2004 májusi bevonulás helyszínének, a szabadszállási laktanyának makettje látható.

Hadkieg-02.jpg

A személyi azonosító jegyre - ismertebb nevén a dögcédulára - ezzel a szerkezettel nyomták a személyi adatokat.

Hadkieg-09.jpg

Az egykori sorkatonáknak nyilván sokat mond az elhelyezési körletet bemutató dioráma. A sodronyos emeletes ágyon az újoncnak - kopasznak - fent jutott hely. Egyrészt nehezebb volt az elvárás szerint rendbe tenni az ágyat, másrészt az alsó ágyon fekvő, "öreg" katona akár alá is rúghatott - ha úgy hozta kedve. A falnál álló ülőke - stoki - ülőfelületének mérete egyben a gyakorló öltözék méretre hajtogatásának alapja is volt. A bábun lévő ruha nem műtős viselet, az alváshoz ilyet adott a honvédség. 

hadkieg-05.jpg

Mert ez műanyag! - szólt a korabeli reklám. Valóban, a legénységi étkezde számos eszköze - a tányér, a bögre, a kancsó, de még a lambéria is - műanyagból készült.

Hadkieg-04.jpg

Az egyszerűnél is egyszerűbb a fogda berendezése. Igaz, nem is kényelmi célokat szolgált.

hadkieg-06.jpg

A honi légvédelem eszközei subára alkotva.

Hadkieg-08.jpg

Leszerelő zászló, amelynek egykori gazdája a szolnoki bázis üzemanyagosa volt.

Hadkieg-03.jpg

Az első világháborús tárlók egyikében látható magyar kártya. Minden egyes pakli eladása után a hadiárvák és özvegyek ellátására fordították a befolyt összeget.

hadkieg-07.jpg

Emléklapok, különböző időszakokból.

A másik állandó kiállítás a festmény gyűjtemény „Katonai életképek” címmel. Ez utóbbi több mint 50 festményből áll, amelyek 1952-től a ’80-as évek végéig mutatják be a honvédség életét. A festményeket képzőművészek alkották a Honvédelmi Minisztérium által kiírt különböző pályázatokra. Ezeket a HM megvásárolta és laktanyákban kerültek elhelyezésre; parancsnoki irodákat díszítettek velük. A rendszerváltás idején ezek a festmények lekerültek a falakról, később a laktanyák is megszűntek, és a festmények a humán szakanyag raktárba kerültek, mostoha körülmények közé. Szerencsére a félszáz alkotást sikerült megmenteni és most a gyűjteményt gazdagítják.

Hadkieg-Bükkösigábor-együtt.jpg

Hadkieg-legéndijózsef-őrizdabékét.jpg

Hadkieg-szántómária-kiválókatona.jpg

*

A Szolnoki Hadkiegészítési Gyűjtemény a Múzeumok Éjszakáján 18 és 22 óra között lesz látogatható, óránként induló tárlatvezetéssel.

Cím: Szolnok, Táncsics út 5-7.

A szomszédos épületben (HEMO) lévő ejtőernyős kiállítás szintén várja a látogatókat.

* * *

Fotó: Szórád Tamás