Tri Duby - Három Tölgy. Így nevezik Szliács (Sliac) 1934 óta létező repülőterét, amely a polgári és katonai repülésnek egyaránt otthont ad. A szliácsi nyílt napok családias, jó hangulata mindenki számára emlékezetes marad, aki valaha járt már ott. A hétköznapok persze sokkal csendesebbek, de legalább annyira érdekesek.

A repülőtér 1934 óta üzemel. A második világháborút követően a csehszlovák légierő repülőgépei települtek a repülőtérre, majd 1968-tól 22 éven át a szovjet repülőgépek és helikopterek bázisaként szolgált. Miután a szovjet egységeket kivonták, először 1991. május 7-én szállt le csehszlovák repülőgép Szliácson. Az újonnan alakult 81. független vadászrepülő század MiG-21-esei mellett L-39-esek és Mi-17-esek is települtek a bázisra. Az egységek Brnóból, Namestből és Prerovból érkeztek. A repülőszázad mellett létrejött a 81. műszaki zászlóalj is. A következő jelentős változás 1993-ban történt, miután Szlovákia független állam lett. Az alakulat neve többször változott, amíg 2002 augusztusában a ma is használatos elnevezését megkapta, Otto Smik légibázis lett. Otto Smik a második világháború idején a Royal Air Force Spitfire pilótája volt, számos légigyőzelmet tudhatott magáénak.

A bázison jelenleg három század üzemel. Az 1. század MiG-29-es repülőgépekkel repül és készültségi szolgálatot ad, a 2. század L-39-es Albatrosokkal kiképzőrepülést folytat, a 3. század Mi-8 és Mi-17-es közepes szállítóhelikopterekkel repüli napi feladatait, illetve ellátja a kutató-mentő szolgálatot.

Látogatásunk egy általánosnak mondható üzemnapra esett. A forgószárnyas aktivitás mindössze egy, a feladatáról visszaérkező kutató-mentő Mi-17-es leszállására korlátozódott, ezen felül csak egy „párnás” Mi-8-ast láthattunk a bázison. 

A szliácsi Albatrosok többsége katonás sorba rendezve áll a bázis állóhelyein, a fülketető le van takarva, a törzs hátsó része alatt tálca fogja fel a lecsöpögő olajat. A gépek nemzeti színekre vannak festve, az álcázó színek csak a szárnyak alatti póttartályokon láthatóak viszont. Ez a legkevésbé sem harcias külső az egykor volt Biele Albatrosy nevű bemutató kötelék emlékét idézi vissza, amelyet sikereik csúcsán pénzügyi okokból szüntettek meg. A fülkében újdonságokkal találkozhatunk. Korszerűsödött a navigációs rendszer és a műszerek már csomóban és lábban jelzik az adatokat. Így az újonnan kiképzett pilóták már ugyanazokkal a mértékegységekkel dolgozhatnak, mint NATO-szövetséges kollégáik, nincs szükség gyors fejszámolásra. Az L-39-es hajózók számára évi 60-80 óra van tervezve, attól függően, hogy az illető a kiképzésben milyen szinten tart. A tapasztaltabb pilóták és az oktatók kénytelenek beérni évi 60 órával, a fiatalabb hajózóknak 80 óra jut. Az L-39-es pilóták miután átkerülnek a huszonkilencesre, az Albatrost már nem repülhetik, még reptechnikai gyakorló / karbantartó célból sem.

A szélfútta zónában a műszakiak két Albatros repülés utáni ellenőrzését hajtják végre, majd leszáll és begurul a harmadik gép is. Ezt is ellenőrzik, tankolják. Előkerülnek a reptéren itt-ott felbukkanó vontatójárművek és rácsatlakoznak a kiképzőgépekre, egyértelmű jeleként, hogy az Alba-üzem mára véget ért. A sajátos formájú, kisméretű kocsik jellegzetes színfoltjai a szlovák bázisoknak. Az egyéb kiszolgáló járművek még a múltból maradtak Szliácson, így a különböző feladatokra vagy tűzoltóként láthatjuk a Tátra, a Prága és az Ural típusok egyes példányait. Miután a vontatók elhúzzák a kiképzőgépeket, a zónában csak a nemrég leszállt két MiG-29AS és egy kétüléses, tigriscsíkos UBS marad.

Tűzoltó szolgálatot adó öreg Tátra a zóna szélén. A maga kategóriájában ez a jármű is egy legenda.

Az állóhelyeken számos MiG-29-es van félretolva, köztük több olyan, amely még az egykori csehszlovák légierő zöld-barna festésével került Sliacra. Ezek a gépek már nem repülnek többé, mint ahogyan a 2022-es oldalszámú együléses sem, amely a többi géptől külön, törzsén tűz nyomaival várja az enyészetet.

A szlovák légierő első MiG-29-es százada azokból a pilótákból alakult, akik korábban Zatecben szolgáltak. Az állományt később újonnan kiképzett hajózók is bővítették, majd még egy századot alakítottak, de 2000-től ismét egy században vonták össze a gépeket és a pilótákat. 2002-től elkezdődött az éleslövészet gyakorlása, amit azóta minden évben megtartanak, évente egyszer légi célra Lengyelországban és évi 2-4 alkalommal földi célokra otthon, Szlovákiában, a Kuchyna melletti lőtéren. A légi célra csak rakétával lőnek, a földire rakétával és gépágyúval egyaránt.

A rendszerben maradt tizenkét MiG-29-es korszerűsítésére vonatkozó szerződést 2004-ben írták alá és 2005 végén sor került az első berepülésre. Ezt követően került sor a többi gép átalakítására. A kommunikációs, navigációs és a saját-ellenség azonosító rendszert (IFF) érintő módosításokról kívülről az antennák árulkodnak. Az orr-rész felső és alsó részén az IFF antennák láthatóak, a fülkében, a katapultülés mögött a GPS antenna, a fülketető mögött a rádió antennája, amely nagyobb mérete miatt a leginkább feltűnő. A gerincen és a törzs alsó részén pedig a TACAN kisebb antennái kaptak helyet. A vörös fényű villogókból alul és felül szintén elhelyeztek egyet-egyet.

A gépekről leemelt UZR-73-as imitátorok a szállítókocsin.

Ha betekintünk a fülkébe, a változás szembetűnő. A MiG-29AS sebességmérője csomóban, a távolságmérő tengeri mérföldben, a magasságmérő, a rádió-magasságmérő és a variométer lábban jelzi az értékeket, az üzemanyag mennyiség pedig fontban olvasható le. A fülke két oldalsó kezelőpultjába két készlet rádiót építettek be, korábban csak egy rádió volt. A pilóta előtt középen elhelyezett többfunkciós képernyő (PUS-29M) a rádiók és a navigációs rendszerek kezelésére használatos, a műszerfal jobb felső sarkába épített másik képernyőn (MFI-54) a navigációs helyzet tekinthető át, vagyis a repülőterek, útvonalak, fordulópontok, légtérhatárok, valamint a VOR, az ILS, és a TACAN géphez viszonyított elhelyezkedése. Az így feljavított fülkében évente nagyjából 90 légiórát tölthetnek a hajózók, legalábbis ennyi a tervezett óraszám. Ezt évi kb. 50, szimulátorban eltöltött órával lehet megfejelni, mivel a valósághű száguldásra Sliacon rendelkezésre áll egy ilyen eszköz. A szimulátor teremben, a MiG-29-es fülke előtti kép nyújtotta vizuális élmény nagyon valódi, persze nem szabad elfelejteni, hogy a pilóták nem örömrepülésre ülnek a szimulátorba.

Miután a MiG-ek előkészítése kint a zónában véget ér, a műszakiak beszélgetve vagy a beszállólétrára ülve várják a hajózókat. Akinek nincs dolga az indításnál, az visszahúzódik a műszaki pihenőbe. A hajózók hosszú idő után jelennek csak meg. Lépteik sietősek, láthatóan késésben vannak. A gép körbejárása után gyorsan helyet foglalnak a fülkében. A műszakiak már veszik is fel a fejhallgatót, de van olyan is, aki rádióval egybeépített fehér műanyag sisakot hord. A műszaki katonákat vezeték köti össze a géppel és így kommunikálhatnak a pilótával. A Prága teherautóból kialakított APA-kocsi felcsatlakoztatva várja az indítást.

A gép alatt egy pillanatra felvillan az indító hajtómű lángcsóvája, majd rövidesen indul az egyik hajtómű. A beömlőnyílás lemeze zárul, a hajtómű gyorsul, majd indul a másik is. Néhány perc és a gép műszakija lecsatlakoztatja fejhallgatója vezetékét a MiG-ről és elveszi a féktuskót. A beton szélén, a gép előtt egy másik katona áll, kezében a vasutasokéra emlékeztető tárcsa. A jelzés egyszerű: ha a piros felét mutatja a pilótának, a gép befékezve marad, ha a zöldet, mehet a gurulás. Hogy merre, azt a tárcsás ember integetve jelzi. Ilyet se láttunk még, mindenhol kézjelekkel adnak jelt a földi manőverekre, de Szliácson a tárcsa a bevált módszer.

Ezúttal egy együléses és egy kétüléses gép száll fel. Az együléses Fulcrum törzs alatti póttartállyal indul, az UBS-en nincs függesztmény, de azért Szliácson sem maradtunk fegyveres gép nélkül. Az átgurulósra épített hangárok felöl hajtóműindítás sivítása töri meg a csendet. A szlovák készültség ugyanúgy a németországi CAOC 2-es központtól kapja a riasztást, mint Csehország. A gyakorló (Tango) riasztások rendszeresek és rövidesen ki is gurul a készültségi géppár. Az elsőként elstartoló huszonkilences a pixeles festésű gép, alacsony láthatóságú felségjellel, a másik régi orosz festésű, színes jelzésekkel. A gépek egy póttartállyal és két R-60-as rakétával szállnak fel bő egyórás feladatukra.

Indul a pixeles készültségi gép.

A MiG-29-esek látványa még évekig jellemző lesz Szliácsra, mivel elvileg 2015-ig tervezik üzemeltetni a típust, bár a dátum képlékeny, biztosat tudni ma még nem lehet.

* * *

Fotó: Szórád Tamás