A Marine Vliegkamp Valkenburg a holland Királyi Haditengerészet légitámaszpontja és egyben a holland P-3C Orion flotta otthona volt. 2001 tavaszán még javában zajlott a négyhajtóműves tengerészeti járőrgépek üzemeltetése Hollandiában, bár az alábbi fotók készítésének napján az Orionok bázisa éppen csendes oldalát mutatta. Eredetileg egy járőrrepülésre kértem és kaptam engedélyt, de valahol, valaki úgy döntött, hogy az engedélyt visszavonja.

Látogatásom idején két gép levegőben volt, járőrfeladatot repült, egy az előtéren, egy a mosóhelyen állt, további kettő pedig a hangárban. A többi különböző európai vagy tengerentúli bázisokon települt. 2001-ben még a felújítás előtti állapotukban, a régi fedélzeti berendezéseikkel mutatták meg a valkenburgi Orionokat. A típus üzemeltetéséből ekkor még három év volt hátra. Ez idő alatt több gépet modernizáltak, majd 2004-ben eladták az egész flottát. Nyolc gépet Németország vásárolt meg, ötöt Portugália vett át. A valkenburgi bázist 2006-ban zárták be.

*

A hetvenes évek végén a holland Királyi Haditengerészet, a Koninklijke Marine Karel Doorman nevű repülőgép-hordozójának kivonása után már nem állított rendszerbe újabb hordozót. Úgy döntöttek, hogy a tengeri útvonalakat a parti bázisokról ellenőrzik. Az egyik ilyen bázis a valkenburgi támaszpont, amelynek építését 1939-ben kezdték meg, de a szilárd burkolatú pálya építését már a németek fejezték be. A Luftwaffe Bf-109-eseket és FW-190-eseket vetett be a tengerparttól alig két kilométere fekvő bázisról. A háború után a brit Királyi Légierő és a holland légierő használta, majd a haditengerészeti repülők otthona lett.

A háború utáni évtizedekben sokféle típus támaszpontja volt Valkenburg. 1960 és 1976 közöt S-2 Trackerek, 1961 és 1982 között SP-2 Neptune-ok, 1969-től 1984-ig Breguet 1150 (holland jelzésük SP-13 volt) Atlantic gépek indultak Valkenburgból tenger feletti járőrrepülésre. 1978-ban a kormány egyetlen típus, a P-3 Orion rendszeresítése mellett döntött. Az új gép számos újítást hozott a bázison, új irányítótornyot és hangárokat építettek, és felújították a futópályát és a gurulóutakat.

A dugattyús motoros S-2N Trackerek a hatvanas évek végéig a Karel Doorman repülőgép-hordozó fedélzetéről is üzemeltek. Ez a példány 2001-ben még az Aviodome parkjában pihent, az amszterdami Schiphol mellett. A múzeum 2003-ban Lelystadban nyitott újra.

Ez a szép állapotban megőrzött Neptune a valkenburgi támaszpont bejáratával szemben fogadta a belépőket.

2 turning, 2 burning. Az SP-2H Neptune-on a két csillagmotor mellett két kisméretű sugárhajtómű is volt.

A támaszponton mindenhol rend és patikatisztaság uralkodik. Ragyognak az Orionok is. A kis magasságú feladatról visszaérkező gépeket a gurulóútba épített lemosó rendszer tisztítja meg a felcsapódó sós víz és pára nyomaitól. Ettől függetlenül minden gépet havonta legalább egyszer teljesen lemosnak. Kiengedik a fékszárnyakat, minden nyílást kinyitnak és gőzborotvával és kefével alaposan megfürdetik az egész sárkányt.

A hajózószemélyzetek képzését helyben oldották meg. Valkenburgban találhatóak a fedélzeti operátorok képzését biztosító rendszer-szimulátorok és a pilóták repülési szimulátora. Ezeket a berendezéseket használják a NATO más Orion üzemeltetői is.

A repülőtér közel van Hágához, ezért a kormány és a királyi családtagjai is Valkenburgból indulnak külföldi repülőútjaikra és itt fogadják a külföldi delegációkat és hivatalos vendégeket is. A támaszpont mellett egy sportrepülőtér működik. A Cessnák és Piperek jól megférnek a haditengerészeti négyhajtóművesek szomszédságában. A valkenburgiak egyébként roppant büszkék kék egyenruhájukra és tengerészrepülő mivoltukra. Nem is igazán szeretik, ha támaszpontjukat „lelégibázisozzák”. Mint mondják, az ő repülőterük haditengerészeti légitámaszpont!

*

Az első holland Orion 1982. július 21-én érkezett meg és a gépet 12 további P-3-as követte. A gépeket két századba, a 320-asba és a 321-esbe szervezték. A Koninklijke Marine ezzel a típus fő európai üzemeltetőjévé lépett elő. Honi támaszpontjukon kívül a holland Orionok három térségben is jelen annak.

Ebből a pozícióból nemcsak az Allison T56-os hajtóműveket rejtő szép vonalú gondolák látszanak, hanem az elegáns festésminta is.

Az amerikai haditengerészet légitámaszpontján, az izlandi Keflavíkban 1985 óta állomásozik egy gép a szükséges hajózó és műszaki személyzettel. A holland Orion része a U.S. Navy izlandi P-3-as flottájának és a hét minden napján 24 órás készenlétben van. Szükség esetén bekapcsolódhat a tengeri kutató-mentő műveletekbe, a jégmozgás megfigyelésébe, de elődleges feladatuk az észak-atlanti vizek hajóforgalmának nyomon követése és ellenőrzése, különös tekintettel az orosz haditengerészet északi flottájának tengeralattjáróira. Ezen a feladaton az Orionok Izland és Norvégia között járőrőznek. Ezek a repülések biztosítják az Orion-személyzetek folyamatos gyakorlását még akkor is, ha az orosz tengeralattjárók tevékenysége az utóbbi években jelenősen csökkent.

Mosásra előkészített Orion. A gép végéből a MAD szenzor nyúlik hosszan hátra. A berendezés a rossznyelvek szerint szinte csak akkor jelezte a tengeralattjárókat, ha az szabad szemmel is látható volt.

A balkáni térségben a Sharpguard művelet keretében jelentek meg a holland P-3-asok, amikor két gépet NATO parancsnokság alá helyeztek. Napi feladatuk volt a fegyver- és kereskedelmi embargó betartásának ellenőrzése. Az Adriai-tenger felett éjjel-nappal járőröző P-3-asok fedélzetéről felderített hajókat típusuk, méretük, felépítményük, színük alapján azonosították, majd rádiókapcsolatba léptek velük. Szükség esetén a NATO valamelyik hadihajóján helyszínre érkező katonák vizsgálták át a vízi járművet. Korábban fennállt annak a veszélye, hogy a volt jugoszláv haditengerészet tengeralattjárói megpróbálnak kitörni a NATO ellenőrzése alatt álló vizekről. Ennek megakadályozására a Koninklijke Marine Orionjait éles torpedókkal szerelték fel. A Sharpguard művelet befejeztével az egyik holland gép a NATO erők támogatására a szicíliai Sigonellában maradt.

A szonárbóják kivetőnyílásai. Betöltött állapotban ez a fotó nem készülhetett volna el, mivel a nyílások megközelítése akkor tilos.

Hollandia járőrrepülői a karibi térségből sem hiányoznak. A Holland-Antillákhoz tartozó Cuaracaón, Hatóban két P-3C állomásozik, ahol az egyik gép állandó kutató-mentő készültséget ad. Riasztás esetén a bajba jutottak felkutatása után a helyszín pontos behatárolását és a mentés irányítását a gép fedélzetéről végzik. A tengeri kutató-mentő feladatok mellett a kábítószer csempészek elleni küzdelem a legnehezebb feladatuk. A hollandok együttműködnek az amerikai parti őrséggel és a haditengerészettel, hogy útját állják a Kolumbia felöl érkező kábítószernek. Leterheltségük akkora, hogy egy harmadik Oriont is Curacaóra vezényeltek.

A környezetszennyezés elleni harc is része feladatrendszerüknek. Szemmel tartják a kereskedelmi- és halászhajó forgalmat is. Nem egyszer derítették fel, amint hajókról környezetszennyező anyagot engedtek a tengerbe. 

*

A P-3C Orionokat tízfős személyzet irányítja. A pilótafülkében két pilóta és a fedélzeti mérnök dolgozik.

A gép törzsében a baloldalon alakították ki a harcászati koordinátor, a TACCO munkahelyét. Repülés közben a első pilóta a gépparancsnok, de akcióban a TACCO-é az irányítás. A harcászati információk az ő műszerfalán futnak össze, ő látja át a helyzetet és adja ki a szükséges utasításokat.

A TACCO mellett a törzs jobb oldalán dolgozik a NAVCOM azaz a navigációs és kommunikációs rendszerek operátora. Ebben a beosztásban nő is repült a holland Orionon.

A NAVCOM mögött az úgynevezett száraz felderítő berendezések kezelője ül, aki radar és infravörös eszközök segítségével felszíni célokat derít fel.

Hátrébb, a törzs bal oldalán két, oldalra néző ülésben foglalnak helyet a nedves rendszerek operátorai, vagyis a tengeralattjáró-felderítő és követő rendszerek kezelői. Az ülések most a fel-és leszálláskor előírt előrenéző irányba vannak forgatva.

Mentőtutaj a szárny feletti vészkijárat mellett. Az Orionosok szerint, ha vízre kell szállni, kb. 3 perc van a gép elhagyására, utána elsüllyed. Hideg víz esetén ez idő alatt még a kihűlés elleni túlélőruhát is fel kell venni. Szerencsére a négy hajtómű nagyon megbízható típussá tette a P-3-ast. Az Atlantic típus nem volt ennyire népszerű, a hollandok hármat veszítettek el.

A fedélzeten még két ülés található, a fedélzeti technikus és egy második fedélzeti mérnök részére. Ők csak le- és felszálláskor foglalják el ezeket az üléseket, egyébként a feladatuktól függően a különböző munkaállomások között mozoghatnak. A különösen hosszú repüléseken egy harmadik pilóta személyében egy tizenegyedik ember is a fedélzeten van és a repülőgép-vezetők kétóránként váltják egymást. A géptörzs végét a WC, a konyha és az étkező zárja le és egy fekhely is van itt.

Az Oriont négy darab, egyenként 4600LE teljesítményű Allison T-56-A-14 légcsavaros gázturbinás hajtómű hajtja. A gép őrjáratozó sebessége 600 km/h. A bevetések időtartama négy és tíz óra között változhat, s a gép legfeljebb 12 órát tölthet a levegőben.

* * *

Fotó: Szórád Tamás